Kaposvári Bertalan (Budapest, 1939. április 1. –) magyar jogász, író, a Legfelsőbb Bíróság elnöki jogkörben eljáró alelnöke 2008 júniusa és 2009 márciusa között.

Tanulmányai

1958-ban vették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1963-ban diplomázott. A diploma megszerzése után 1963 és 1966 között jogügyi előadó volt. 1966-ban a Budapesti Katonai Bíróság fogalmazója lett (mint a Honvédség hivatásos állományú tagja).

Bírói pályafutása

1968-tól előbb kaposvári, majd a Budapesti Katonai Bíróságon folytatott bírói tevékenységet. 1974-ben átkerült az Igazságügyi Minisztériumbam ahol felügyeleti főeladóként dolgozott 1980-ig. Ekkor nevezték ki a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának bírájává, majd ezredesi fokozatban tanácselnöki pozíciót viselt. 1991-ben a bíróságok szervezetrendszeri átalakulása folytán szolgálati viszonya megszűnt. Ekkor lett a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának tanácselnöke. 1998-tól a Legfelsőbb Bíróság Fegyelmi Bíróságának elnöki tisztségét is ellátta. 2005-ben a Legfelsőbb Bíróság egyik alelnöke, majd 2008-ban, Lomnici Zoltán addigi elnök mandátumának lejárta után a Legfelsőbb Bíróság elnöki jogkörben eljáró alelnöke lett, mely tisztséget 2009-es nyugdíjazásáig viselt.

Bíróságon kívüli pályafutása

A bírói tevékenység mellett oktatott a Rendőrtiszti Főiskolán, tagja volt a jogi szakvizsgabizottságnak. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára megalapítása után szükségessé vált kiemelkedően fontos iratok külön jegyzékbe szedését végezte 2003-tól. 1997-ben dandártábornokká nevezték ki. Bírói munkája mellett több irodalmi mű szerzője, a Magyar Írószövetség felvette tagjai sorába.

Főbb művei

Séták a lövészárok peremén (regény, 1997) A Bahamákon innen (novellák, 1997) A ló hosszú álma (regény, 1999) A szél háza (regény, 2000) Kiválasztottak; Dekameron, Bp., 2006 Történetek hegedűre; Bíbor,Miskolc, 2012 Juszticia farkasa; Bíbor, Miskolc, 2013 Árnyékember; Urbis, Szentendre, 2018

Díjai, elismerései A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje (2010)

Jegyzetek

Források MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 539. old., ISSN 1787-288X

Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar írók Kategória:1939-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei