Csesztreg Zala vármegye nyugati részén, a Lenti járásban, a Kerka völgyében fekvő jelentősebb község.

Fekvése

Csesztreg a 86-os számú másodrendű főúttól mintegy három kilométerre fekszik, arról letérve több irányból jól megközelíthető. A településen vezet keresztül a Lenti–Bajánsenye közt húzódó 7416-os út, amely jelentős átmenő teher- és személyforgalmat bonyolít Szlovénia irányában, valamint itt ér véget a Rédicsről induló 7418-as út és a Zalabaksa központjával közvetlen kapcsolatot teremtő 7419-es út. A faluból indul ki még egy út Szentgyörgyvölgy és Magyarszombatfa felé, ez a 7423-as út, amely a településközpont déli részén ágazik ki a 7416-osból.

Autóbusszal mind Lenti, mind Zalaegerszeg felől jól megközelíthető, a térség valamennyi járata érinti a települést.

Nevének eredete

A község elnevezése - nagy valószínűséggel - a horvát Čisty štrug kifejezésből ered, amelynek jelentése "tiszta patak".

Története

A település első említése 1257-ből való Cheztregh néven. A térségben csak itt volt átkelési lehetőség a mocsaras Kerka környékén, így hamar központi jelentőségre tett szert, 1322-ben már vámot is szedtek a folyón átkelőktől. Temploma 1334-től ismeretes. A település urai a Bánffyak voltak, a birtok személyzete nagyrészt a csesztregi lakosságból tevődött ki.

1469-ben mezővárosi rangot kapott a település, amely fényében megindult a polgárosodás. Iparosok, kézművesek költöztek Csesztregre, sőt több itteni fiatal külföldi egyetemeken folytatott tanulmányokat. Saját tanítóval a 17. századtól rendelkezik a település.

1690-ben az Esterházyak szerezték meg Csesztreget, amely a 19. század elején újból komoly fejlődésen ment keresztül. 1871-ben azonban elvesztette városi rangját, a fejlődése lelassult. Majd az 1890-ben elkészült Zalaegerszeg–Lenti–Csáktornya vasútvonal is elkerülte a települést, így jelentősége csökkent. Mindazonáltal a 20. században megint a térség központjává vált.

1942-ben hozzácsatolták Kerkaújfalut.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Bagó József (SZDSZ) 1994–1998: Bagó József (független) 1998–2002: Bagó József (független) 2002–2006: Czupi Sándorné (független) 2006–2010: Czupi Sándorné (független) 2010–2014: Czupi Sándorné (független) 2014–2019: Czupi Magdolna (független) 2019–2024: Bedő Róbert (független) 2024– : Bécs Tibor (független)

Gazdaság

A település határában lévő földek jó minőségűek, földművelésre kiválóan alkalmasak. Azonban a mezőgazdasági szektor csak kis hányadát teszi ki a falu gazdaságának.

Csesztregen ipari park működik, de a szolgáltatási szektor is jelentős, elsősorban kereskedelmi és idegenforgalmi létesítményeket lehet találni a községben. Az idelátogató turisták száma kiemelkedően magas.

Népesség

A település önkormányzata célja alapvetően a falu méretének és jelentőségének növelése, ezért a földeket olcsón osztogatja az ide letelepedni vágyóknak.

Csesztreg ismeretes a népszokásairól, melyek közül az egyik leglátványosabb a farsangi „maskurázás”, amely során álarcba és jelmezbe öltözöttek járják a település házait. A községben tájház is működik, ahol a falu és környéke jellegzetes népi építészetét mutatják be.

A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 95,6%, cigány 1,77%, német 1,5%. A lakosok 69,9%-a római katolikusnak, 6,2% reformátusnak, 0,8% evangélikusnak, 2,47% felekezeten kívülinek vallotta magát (20,5% nem nyilatkozott).Területi adatok -Zala megye Központi Statisztikai Hivatal

2022-ben a lakosság 93,6%-a vallotta magát magyarnak, 2,4% németnek, 1% cigánynak, 0,1-0,1% románnak, horvátnak, szerbnek és szlovénnek, 1,3% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (5,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 62% volt római katolikus, 4,9% református, 0,4% evangélikus, 0,3% görög katolikus, 0,4% egyéb keresztény, 3,1% felekezeten kívüli (28,9% nem válaszolt).Csesztreg Helységnévtár

Természet

Csesztreg környékén több védett növényfaj is honos (mint a mocsári kockásliliom és sárga sásliliom). Valamint jelentős szarvasállomány található erdeiben, amelyre a vadászturizmus épül.

Látnivalók

Árpád-kori plébániatemplom

thumb|A csesztregi plébániatemplom részletformái és az épület arányai alapján a 13. század második felében épülhetett. Első írásos említése 1323-ból származik, amikor egy birtokfelsorolásban az olvasható, hogy Csesztregen Szent Mór egyháza áll (titulusa ma is Szent Móric).

Csesztregi Kanászház Tölgyfaliget Szabadidőpark Kakukkvirág tanösvény Kerkai Jenő-szobor Hagyományok Háza

Testvértelepülése

Markersdorf-Haindorf (Ausztria)

Képek

Jegyzetek

További információk Csesztreg weboldala Csesztreg a wiki.utikonyvem.hu oldalán Fejezetek Csesztreg történetéből A vesszőfal vesszőfutása végetért Csesztregen)

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Zala megye települései Kategória:Zala vármegye települései