Hadrianus (teljes nevén Caesar Traianus Hadrianus; születési nevén Publius Aelius Hadrianus; 76. január 24. – 138. július 10.) a Római Birodalom császára 117-től 138-as haláláig.
Hadrianus a dél-hispániai Italica városában született, tekintélyes arisztokrata családban. Tíz éves korában szülei meghaltak és apja unokatestvére, Marcus Ulpius Traianus gondoskodott az ő és nővére felneveléséről. A 98-ban a császári trónra kerülő gyermektelen Traianus félhivatalos örökösének tartotta Hadrianust, feleségül adta hozzá unokahúgának lányát, Vibia Sabinát, azonban formálisan nem fogadta örökbe (csak a halálos ágyán). Hadrianus jelentős, de nem kulcsfontosságú politikai pozíciókat töltött be, volt helyettes consul, légióparancsnok és Pannonia kormányzója. 117-ben Traianus a pártus hadjárata során megbetegedett és meghalt, a hadsereg pedig Hadrianust kiáltotta ki császárrá.
Röviddel trónra lépése után kivégeztetett négy tekintélyes szenátort, akik állítólag összeesküvést szőttek ellene. Bár megpróbálta kiengesztelni a szenátust, az élete végéig gyűlölte. Azzal is sok ellenséget szerzett, hogy feladta Traianus mezopotámiai hódításait, Dacia egy kis részét átengedte a baráti roxolánoknak és a későbbiekben sem indított hódító háborúkat. Hadrianus úgy látta, hogy a birodalom túlterjeszkedett és uralkodása alatt igyekezett megerősíteni külső határait és belső kohézióját, valamint igen sokat építkezett.
Uralkodása jelentős részét Rómától távol, a provinciákba tett utazásokkal töltötte, ahol közvetlenül megismerhette a helyi problémákat. Britanniai látogatása során utasítást adott az északi határt védő Hadrianus-fal megépítésére. Rajongott a hellén kultúráért, számos görög várost újraalapított, templomokat, szentélyeket építtetett. Létrehozta a görög városok szervezetét, a Panhelléniont. Görög szeretője, Antinous halálakor istenné nyilváníttatta őt és megalapította a kultuszát. Rómában helyreállíttatta a Pantheont és megépíttette Venus és Roma monumentális templomát.
A 132-ben kezdődő Bar Kohba-féle felkelést brutálisan leverette, a zsidó lakosság nagy része elpusztult vagy rabszolgasorba került. Júdeát és Jeruzsálemet átnevezte, utóbbit római kolóniává tette, ahonnan kitiltotta a zsidókat.
Utolsó éveiben súlyos betegséggel, ödémákkal küzdött, szenvedései miatt több alkalommal öngyilkosságot kísérelt meg. Mivel gyereke nem volt, 138-ban Antoninus Piust jelölte ki örökösévé, akinek örökbe kellett fogadnia Marcus Aureliust és Lucius Verust. Még ugyanebben az évben meghalt és Antoninus Pius a szenátus vonakodás ellenére istenné nyilváníttatta. Bár kortársai közül sokan gyűlölték és zsarnoknak tartották, az utókor az ún. "öt jó császár" közé sorolta, akinek uralkodása során a Római Birodalom virágzott, és elérte hatalma csúcspontját.
Ifjúsága
Hadrianus i. sz. 76. január 24-én született Italica városában, Hispania Baetica provinciában (a mai dél-spanyolországi Santiponce, Sevilla mellett). Szülővárosát itáliai telepesek alapítottak a második pun háború idején Scipio Africanus kezdeményezésére. Az Aelia gens azon ága, amelyből származott, Hadria (ma Atri Közép-Olaszországban) városából érkezett Hispániába, innen ered a cognomene. Az egyik római életrajzírója szerint Rómában született, de ezt a nézetet csak a történészek kisebbsége vallja.Alicia M. Canto, Itálica, sedes natalis de Adriano. 31 textos históricos y argumentos para una secular polémica, Athenaeum XCII/2, 2004, 367–408.Egyedül a Historia Augusta, Vita Hadriani 2,4, állítja hogy Rómában született, 25 másik forrás, beleértve a horoszkópját, Italicát adja meg szülővárosának. "The Emperor Hadrian in the Horoscopes of Antigonus of Nicaea", in Günther Oestmann, H. Darrel Rutkin, Kocku von Stuckrad, eds.,Horoscopes and Public Spheres: Essays on the History of Astrology, Walter de Gruyter, 2005, p. 49 : Cramer, FH., Astrology in Roman Law and Politics, Memoirs of the American Philosophical Society, 37, Philadelphia, 1954 , 162–178, et al.,Googlebooks preview O.Neugebauer and H.B. Van Hoesen, "Greek Horoscopes" Memoirs of the American Philosophical Society, 48, 76, Philadelphia, 1959, pp. 80–90, 91, googlebooks preview of 1987 edition
Apja a szintén italicai születésű Publius Aelius Hadrianus Afer volt, tekintélyes szenátor, aki praetori hivatalt is viselt. Anyja, Domitia Paulina neves gadesi (Cádiz) szenátori családból származott.Royston Lambert, Beloved And God, pp.31–32. Volt egy nővére, Aelia Domitia Paulina, akinek a lánya, Iulia Serviana Paulina a barcinói Pedanius Fuscushoz ment feleségül, aki viszont Hadrianus consultársa volt 118-ban. Hadrianus dajkája egy Germana nevű (valószínűleg germán születésű) rabszolganő volt, akihez egész életében szoros érzelmi szálak fűzték. Dajkája (akit később felszabadított) végül túlélte őt, amint arról a Tivoli-beli Hadrianus-villában található temetési felirata tanúskodik.Corpus Inscriptionum Latinarum VI 10909 [Text http://www.edr-edr.it/edr_programmi/res_complex_comune.php?do=book&id_nr=EDR131420&partId=1] Szenátori rangú apja ideje nagy részét Rómában töltötte.R. Syme, 'Spaniards at Tivoli', in Roman Papers IV (Oxford, 1988), pp.96–114. Későbbi pályafutása szempontjából legfontosabb rokoni kapcsolata apjának unokatestvére, a szintén italicai Marcus Ulpius Traianus volt, a későbbi császár.
86-ban, tíz éves korában Hadrianus szülei meghaltak. Ő és a nővére Traianus és Publius Acilius Attianus gyámsága alá került. Hadrianus szerette a testgyakorlást és a vadászatot. Tizennégy éves korában Traianus Rómába hívta hogy ott arisztrokratának megfelelő nevelésben részesüljön.Anthony Birley, Restless Emperor, pp. 24–26 Szerette a görög irodalmat, ezért társai graeculusnak (kis görög) csúfolták.Anthony Birley, Restless Emperor, pp. 16–17
Állami szolgálata
Az állam szolgálatában végzett karrierjét egy alacsonyabb rendű, tíztagú bírói testület (decemviri stlitibus judicandis) tagjaként kezdte, mint ahogyan azt a politikai pálya esetén a cursus honorum előírta. Utána katonai tribunusként szolgált, előbb 95-ben a Legio II Adiutrixnél, majd a Legio V Macedonicánál. Ekkor történt, hogy az idős és beteges Nerva császár örökösévé fogadta Traianust és Hadrianusra (vagy valószínűleg rajta kívül még néhány más hírvivőre) bízták, hogy megvigye a jó hírt volt gyámapjának.Anthony Birley, Restless Emperor, p.37 Ezt követően a Legio XXII Primigeniánál volt katonai tribunus.John D. Grainger, Nerva and the Roman Succession Crisis of AD 96–99. Abingdon: Routledge, 2004, , p. 109 Háromszoros tribunusi szolgálata némi előnyt jelenthetett számára a magasabb posztok elnyerésében; a legtöbb szenátorcsemete csak egy, legfeljebb két alkalommal volt tribunus, amennyiszer feltétlenül szükséges volt szolgálatot teljesítenie karrierje következő lépcsőfokához.Thorsten Opper, The Emperor Hadrian. British Museum Press, 2008, p. 39Jörg Fündling, Kommentar zur Vita Hadriani der Historia Augusta (= Antiquitas. Reihe 4: Beiträge zur Historia-Augusta-Forschung, Serie 3: Kommentare, Bände 4.1 und 4.2). Habelt, Bonn 2006, , p. 351. 98-ban Nerva meghalt és Hadrianus sietett megvinni Traianusnak a hírt, még mielőtt a hivatalos levél (amelyet Hadrianus sógora és riválisa, Lucius Iulius Ursus Servianus küldött) odaért volna.John D. Grainger, Nerva and the Roman Succession Crisis, p. 109; Alan K. Bowman, Peter Garnsey, Dominic Rathbone, eds. The Cambridge Ancient History – XI. Cambridge U. P.: 2000, , p. 133.
101-ben Hadrianus visszatért Rómába. Quaestorrá választották, aztán ő volt a császár és a szenátor közötti "összekötő tiszt" (quaestor imperatoris Traiani). Szükség esetén ő olvasta fel a császár közleményeit és beszédeit; utóbbiakat részben ő maga írhatta Traianus nevében. A szövegírói szerepet az akkoriban elhunyt Licinius Surától, Traianus barátjától és befolyásos támogatójától örökölte.Anthony Birley, Restless Emperor, p.54 Ezután a szenátus nyilvántartását vezette (ab actis senatus).Boatwright, in Barrett, p. 158 A első dák háborúban Traianus udvarának tagjaként elkísérte őt a hadjáratra, de 102-ben néptribunussá választották és visszatért Rómába.Hadrian Livius.org A háború után, 102-ben vagy 104-ben praetori hivatalt viselt.A Historia Augusta azt állítja hogy "Suburanus és Servianus második consulsága" idején volt praetor, de nekik nem volt közös második consulságuk. A két lehetséges dátum 102 és 104; az utóbbi a valószínűbb) A második dák háborúban szintén Traianus közvetlen környezetében maradt, majd legatusként rábízták a Legio I Minerviát, aztán pedig 107-ben Pannonia Inferior kormányzását azzal, hogy "tartsa vissza a szarmatákat".Bowman, p. 133Anthony Everitt, 2013, Chapter XI. 107/108-ban visszaverte a jazigok támadását, ami a mai Bánát és Olténia térségére irányult.
Az immár harmincas éveinek közepén járó Hadrianus ezután Görögországba utazott, ahol athéni polgárjogot kapott és 112-re kinevezték a város arkhónjává. Az athéniak Dionüszosz templomában felállították a szobrát, melynek feliratában részletezték addigi hivatali szolgálatát.John Bodel, ed., Epigraphic Evidence: Ancient History From Inscriptions. Abingdon: Routledge, 2006, , p. 89CIL III, 550 = InscrAtt 3 = IG II, 3286 = Dessau 308 = IDRE 2, 365: decemvir stlitibus iudicandis/ sevir turmae equitum Romanorum/ praefectus Urbi feriarum Latinarum/ tribunus militum legionis II Adiutricis Piae Fidelis (95, Pannonia Inferior)/ tribunus militum legionis V Macedonicae (96, Moesia Inferior)/ tribunus militum legionis XXII Primigeniae Piae Fidelis (97, Germania Superior)/ quaestor (101)/ ab actis senatus/ tribunus plebis (102)/ praetor (104)/ legatus legionis I Minerviae Piae Fidelis (106, Germania Inferior)/ legatus Augusti pro praetore Pannoniae Inferioris (107)/ consul suffectus (108)/ septemvir epulonum (112 előtt)/ sodalis Augustalis (112 előtt)/ archon Athenis (112/13). Ezenfelül 117-ben megkapta Syria provincia kormányzói (legatus) posztját.H.W. Benario in Roman-emperors.org Ezután Traianus 115-ben indított pártus háborújáig nincs róla hír. Lehet hogy Görögországban maradt, míg a hadjáratba induló császár magához nem szólította. Mikor 117-ben Syria helytartóját Daciába küldték, Hadrianust nevezték ki a helyére.Anthony Birley, Restless Emperor, p.75 A hadjárat során Trainaus súlyosan megbetegedett és hajóval visszaindult Rómába, míg Hadrianus hátramaradt, a keleti légiók de facto parancsnokaként.Karl Strobel: Kaiser Traian. Eine Epoche der Weltgeschichte. Regensburg: 2010, p. 401. A császár útközben a szicíliai Selinus kikötővárosában meghalt.
Viszonya Traianusszal és családjával