Diakovár (horvátul Đakovo, németül Djakowar, szerbül Ђаково) város és község Horvátországban, Eszék-Baranya megyében. A város a Diakovár-Eszéki főegyházmegye érseki székvárosa.
Fekvése Eszéktől légvonalban 35, közúton 39 km-re délnyugatra, Szlavónia középső részén, az Eszék-Slavonski Šamac vasútvonal mentén fekszik. A Valkó és a Báza folyók közötti, Đakovštinának nevezett tájegység központja. Ennek középső része termékeny humusszal borított löszös síkság, míg az alsó, nedvesebb területen gabonaféléket és olajos magvakat termesztenek, a dombos területen pedig szőlőültetvények, gyümölcsösök és erdők találhatók. A város negyedei: Centar, Vila, Sjever, Brdo, Pazarište, Bajnak, Čikaga és Dračice.
A község települései Diakovár községhez közigazgatásilag 9 település tartozik, ezek: Budrovce, Diakovár (Đakovo), Gyurgyance, Ivanovci, Kuševac, Novi Perkovci, Piskorevce, Szelce és Široko Polje.
Nevének eredete Nevének előtagja a szláv „đak” (= deák) főnévből ered. A magyar név utótagja a magyar „vár” főnévból való.Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára Bp. 1978. 179. old.
Története A város őskori emlékei A város területén előkerült számos régészeti lelet alapján területe már az őskortól fogva lakott volt. Az egyik legjelentősebb őskori régészeti lelőhely a várostól 3 km-re északra fekvő, az Eszékre vezető út és a téglagyár közelében található „Grabrovac”,Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-6736. ahol 1980 óta folynak ásatások a városi múzeum munkatársainak vezetésével. Itt az újkőkorszakból, a kőrézkorból és a bronzkorból származó leletek is előkerültek. A leletek a Starčevo-kultúra, a Somogyvár–Vinkovci-kultúra és a vučedoli kultúra népeihez kapcsolódnak. Az „Ivandvor” lelőhelyrőlÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-4961. az újkőkor végén virágzott Sopot–Bicske-kultúra leleteit tárták fel, de több őskori lelőhely található a községhez tartozó településeken is.
Az ókori Certissa A mai Diakovár területén az ókorban a rómaiak „Certissa” nevű települése állt, mely fontos állomás volt a Sisciát Sirmiummal összekötő út mentén. Ennek maradványait a várostól délkeletre fekvő Budrovce határában fekvő „Štrbinci” lelőhelyen találták meg. A pénzleletek alapján Augustus korától Arcadiusig, vagyis az 5. század elejéig volt a birodalom része. Az ásatások során két temetője is előkerült. A leletek bizonysága szerint az ókori település helye még a középkorban is lakott volt.
Diakovár a középkorban A mai várost először „Dyacou” alakban 1239-ben említik, de jóval korábbi lehet.Diakovár városának régészeti övezete a középkori Diakovár területét fedi le, amely amint azt a régészeti kutatások kimutatták valószínűleg a 9. században alakult ki. A középkori Diakovár a várból (castrum) állt, amelyen belül a székesegyház és a püspöki palota állt. A város erődített részéhez tartozott az a térség, amelyen belül a kanonoki kúriák és ferences kolostor voltak, valamint egy ma még meghatározhatatlan rész, ahol a házak és a középkori Szent Lőrinc plébániatemplom volt található. Ekkor adja Kálmán hercegKálmán herceg oklevele Béla király 1244. július 20-án kelt átiratában maradt fenn. a Boszniában terjeszkedő eretnek bogumilok elleni menedékül Pósa boszniai püspöknek, aki 1246-ban ide települ át. Az itteni káptalant 1357-ben „Capitulum de Deako” néven említik.Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Valkó vármegye Bp. 1894. Később legtöbbször „Dyaco”, „Dyako” alakban szerepel a középkori oklevelekben. A középkorban 1349-től a boszniai püspökség és Szent Péterről nevezett káptalanának székhelye volt. A mai székesegyház elődje 1355-ben épült. 1386. július 25-én a város mellett fogták el a lázadó Horvátiak Mária királynőt és anyját, Erzsébetet. Várát a boszniai püspök birtokaként 1387-ben „Castrum Diako” néven említik először. A középkori város területe ma védett régészeti lelőhely.Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-3371.
200px|bélyegkép|jobbra|A székesegyház régi képen
A török uralom alatt A vár és a város 1536-ban került török kézre és 150 évig török uralom alatt állt. Jakova néven mintegy 5000 lakosú mezővárosként kádiluk és náhije székhelye volt. 1537-ben egy németekből, horvátokból, osztrákokból, csehekből és magyarok álló sereg döntő vereséget szenvedett itt egy kisebb török seregtől. Ez a város történetének legsötétebb időszaka, amikor szinte az összes katolikus templomot mecsetté építették át. Közülük a leghíresebb az Ibrahim pasa mecset volt, amelyet a török távozása után katolikus templommá alakítottak át. A törökök lerombolták a püspöki palotát, a székesegyházat és a Szent Lőrinc plébániatemplomot. 1551-ben a reformátusok felgyújtották a ferencesek kolostorát is. A katolikus intézmények megszűntek. Diakovár püspökei hontalan, utazó püspökké váltak. A lelkipásztori gondozást a ferencesek végezték, amelyet a törökök még eltűrtek. Evlija Cselebi is járt itt utazása során megemlítve a pasa pompás udvarházait és a város három szép dzsámiját.
A nagyvárossá fejlődés útján A város 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, de ekkor teljesen leégett. 1690-ben a püspök is visszatért és megkezdődött a város újjáépítése. Egy szerényebb székesegyház és püspöki palota épült. Patačić püspök 1706-ban megalapította a püspöki ménest. 1773-ban Diakovár a bosznia-diakovári és szerémi egyesített egyházmegye központjává vált, amely a mai Horvátország teljes északkeleti összes régióját magában foglalta. 1774-ben XIV. Kelemen pápa a püspökséget az esztergomi érsek fennhatósága alá rendelte. 1805-ben Napóleon hadai elől ide menekítették a lipicai ménest, melynek egy része itt is maradt. Mandić püspök megnyitotta Szlavónia és Baranya legrégebbi felsőoktatási intézményét, a teológiai szemináriumot. Diakovár mindig fejlett kézművességgel rendelkező város volt. 1813-ban megalakult a Céhes Iparosok Egyesülete. Az ipari fejlődés a malmok és a téglagyár építésével kezdődött, de a számos, különféle szakmákból jött kézműves termékeinek kínálatával nagyban hozzájárult, hogy a város neve különösen a vásárokon Szlavónia egész területén ismertté vált. Jelentős gazdasági tevékenység bontakozott ki a püspöki uradalomban is, különösen a szőlészet területén. A fejlődés újabb lendületet kapott 1849-ben Juraj Strossmayer püspök kinevezésével. Az ő idejében az uradalom tekintélyes jövedelemmel rendelkező gazdasággá vált, lehetővé téve a nagy püspök számára, hogy pártfogója legyen olyan intézményeknek, mint a Horvát Tudományos Akadémia. Diakováron új székesegyházat, valamint számos egyházi és gazdasági épületet építtetett. A székesegyház építése 1866-ban kezdődött és 1882-ben fejeződött be.
200px|bélyegkép|jobbra|Strossmayer püspök szobra A 20. században 1910-ben 6304 lakosából 4894 horvát, 890 német, 249 magyar és 164 szerb volt. A trianoni békeszerződésig Verőce vármegye Diakovári járásának székhelye volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. Az 1930-as években Roncalli bíboros, a későbbi XXIII. János pápa tett látogatást a városban. A huszadik században a háborúk háromszor is megszakították a város fejlődését. Különösen tragikus következményekkel járt a második világháború, amikor a városban is harcok zajlottak. A katedrálist többször is lőtték és súlyosan sérült, pedig már előzőleg az 1933-as tűzvész súlyos is károkat okozott benne, többek között az első székesegyház orgonája is megégett. Nevezetes esemény a város életében II. Erzsébet brit királynő látogatása, aki hivatalos jugoszláviai látogatásának részeként 1972-ben férjével az itteni lipicai ménest tekintette meg.
Diakovár 1991-től a független Horvátországhoz tartozik. A honvédő háború kitörésekor lakossága nagy számban csatlakozott a horvát hadsereg egységeihez. Így közel fél évszázaddal az utolsó háború után, 1991. szeptember 15-én ismét harcok törtek ki a városban a horvát erők és az egykori JNA egységei között. Három napos harc után a JNA egységek kivonultak a városból átadva azt a horvát hadsereg harcosainak. 2001-ben a városnak 20 912 lakosa volt. Ugyancsak nevezetes esemény volt II. János Pál pápa 2003. június 7-i látogatása, aki a diakovár-szerémi egyházmegyét látogatta meg és a székesegyház előtt Zoran Vinkovic polgármester által adományozott sokác kalapban mondott rövid beszédet. 2008. június 18-án XVI. Benedek pápa érsekségi rangra emelve létrehozta a Diakovár-Eszéki főegyházmegyét, melynek első érseke Marin Srakić, a korábbi diakovár-szerémi püspök lett. 2011-ben a városnak 19 491, a községnek összesen 27 745 lakosa volt.
Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 3.078 4.085 4.442 5.159 6.375 7.344 7.716 8.526 9.522 10.225 12.744 15.987 18.105 20.317 20.912 19.491
Gazdaság Diakovár környéke a Đakovštinának gazdaságát hagyományosan a mezőgazdasági termékek, bőr, gyapjú, valamint az állatok kereskedelme jellemzi. A helyi ménest 1506-ban alapították, melyet 1805-ben a lipicai ménessel gyarapítottak és tettek világhírűvé. Jelentős még a faipar, bútoripar, a fémipar, a mezőgazdasági eszközök gyártása, a textil-, vegy- és élelmiszeripar; építőanyagok gyártása, valamint a nyomtatás.
bélyegkép|jobbra|200px|A Szent Péter székesegyház Nevezetességei Mai székesegyházátÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1641. 1866-ban kezdte építeni Strossmayer püspök neogótikus-neoromán stílusban. Az építkezés teljes 16 évig tartott, ebből 4 év a székesegyház külső építkezése, 12 pedig belső díszítése volt. Összesen 7 000 000 darab téglát égettek ki építésére. A köveket Isztriából, Magyarországról, Ausztriából, Olaszországból és Franciaországból szállították. A katedrális tervezői Karl Roesner és Friedrich Schmidt bécsi építészek voltak. A belső festést Rómában élő német festőkre, Alexander-Maximilian és Ludwig Seitzre, apára és fiára, valamint az itáliai N. Consonira és L. Ansiglionira bízták. A katedrális 7 oltárral rendelkezik, 43 freskója, 31 szobra és 32 domborműve van. Ezen kívül egy 73 regiszterrel, három manuállal és 5 486 síppal ellátott orgonával van felszerelve. A székesegyházat 1882-ben szentelték fel. A háromhajós épület kupolája 59 m magas, tornyai 84 méter magasak. Az épület 1933-ban leégett, 1936-ra állították helyre. Főoltára 15 m magas, marseille-i márványból készült. Híres püspöke Josip Juraj Strossmayer a Horvát Nemzeti Múzeum, a Horvát Akadémia és a Zágrábi Egyetem alapítója, a horvát kultúra atyja, politikusként a magyarosítási politika és a kiegyezés ellenfele a sírboltban nyugszik. A sírboltot R. Valdec 1913-ban készített domborműve díszíti. Az emeletes érseki palotaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1638. 1703-ban Patačić püspök idejében épült későbarokk stílusban. A 14. századi eredeti gótikus épületből csak a nyugati fal egy része, illetve a Szent József kápolna szerkezetében a régi székesegyház egy része maradt meg. Mai formájának kialakulásához építkezéseikkel a 18. században Josip Antun Čolnić, Petar Bakić és Matej Franjo Krtica, a 19. században pedig Raffay Imre püspökök nagyban hozzájárultak. 2008-tól érsekség székhelye, a nagyobb egyházmegyei intézmények és hivatalok helyszíne. A kétszárnyú épület a székesegyháztól délre található, a fő tér nyugati oldalát zárja le. A palota belsejét reprezentatív szalonok díszítik, amelyeket püspökök portréival és más értékes műalkotásokkal díszítettek. A püspöki szemináriumotÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1640. Antun Mandić püspök alapította 1806-ban. A szeminárium, mint a leendő papok nevelési és felsőoktatási intézménye már több mint egy évszázada a volt ferences kolostor épületében működött, mely még a 18. század elején a Szeplőtelen Fogantatás templommal egy időben épült, amikor ennek helyén 1913-ban Ivan Krapac püspök idejében felépítették a szeminárium új épületét. A szecessziós épületet Dionis Sunko zágrábi építész tervezte.