Ezzel a címmel adta közzé 1961-ben a budapesti Táncsics Kiadó egy kötetben Roark Bradford amerikai író, humorista két, bibliai történeteket feldolgozó elbeszélésgyűjteményét: a 32 történetet tartalmazó Ol' Man Adam an' His Chillun-t (Öreg Ádám és gyermekei) a szerző előszava helyett a magyar kiadó előszavával, valamint a 25 történetet tartalmazó Ol' King David an' the Philistine Boys-t (Az öreg Dávid király és a filiszteus legények), amelyeket Bradford az amerikai délvidéken élő afroamerikaiak egyik dialektusában és vándorprédikátorainak stílusában írt.

Keletkezése

Bradford első bibliai témakörű elbeszélései a Milwaukee Journal címűAz 1934-ben megjelent Let the Band Play Dixie c. könyv hátsó borítóján tévesen New York World szerepel. amerikai heti folyóiratban jelentek meg. "A kiadó csak a hatodik-hetedik folytatást olvasta el és azonnal megszüntette a cikkek közlését. Istenkáromlónak mondta a jeleneteket, amelyekben az Ó- és Újtestamentum egyes epizódjai oly alakban jelentek meg, ahogy azokat néger iskolásgyermekek fantáziája elképzeli." Az első elbeszélésgyűjteményt, amelynek Bradford eredetileg a The First Book of Ethiopus címet adta, a Harper & Brothers kiadó átkeresztelte és a ma ismert Ol' Man Adam an His Chillun címmel jelentette meg 1928-ban. Bradford előszavát, amelyben kifejtette, hogy miért foglalkozik Afroamerikaiakkal (nem vették át a fehér civilizáció negatív tulajdonságait, viszont új kulturális értéket teremtettek), a kiadó az első nyomdai széria után egyszer s mindenkorra törölte (valószínűleg üzleti megfontolásból, mert erősen támadták). A második kötet ugyanott, 1930-ban jelent meg. A kiadással / kiadókkal kapcsolatos problémákat Bradford később a következőképp magyarázta: „A vallás veszélyes vitatéma. Egy ember, aki egy koldusnak az utolsó garasát is odaadná, egy vallási vitában képes lenne lelőni a legjobb barátját. Talán ez az oka annak, hogy egy tucatnyi Broadway-producer elutasította a The Green Pastures című darabot, amely a színikritikusokat arra késztette, hogy szinonimaszótáraikat bújva keressenek új felsőfokú jelzőket, hogy méltatni tudják ezt a kizárólag fekete szereplőgárdával előadott vallásos művet. Kétségkívül ugyanez volt az ok, amiért három évvel korábban számos kiadó elhárította a megtiszteltetést, hogy kinyomtassa az Ol' Man Adam an' His Chillun című, fekete bibliai történetekből álló gyűjteményt, amelyre a darab épült.“RELIGION is a dangerous subject to argue about. A man who will give a beggar his last dime, will shoot his best friend in a religious argument. Which perhaps is the reason why a dozen Broadway producers turned down The Green Pastures, the play which sent the dramatic critics to their thesauri for new superlatives to tell about this all-Negro religious offering. It was doubtless the same reason that caused a number of publishers, three years ago, to decline the honor of printing Ol' Man Adam an' His Chillun, the group of Negro Bible stories upon which the play was predicated.

Stílusa, szemlélete Bradford szerint "Egy pillantás a történelembe meggyőz arról, hogy függetlenül attól, hogy milyen tanok és tanítások szerepelnek a könyvekben és a szószékeken, [a fehér ember vallása] harcos vallás; olyan vallás, amely gyűlöletet és intoleranciát szül." "[…] a nigger […] átvette a fehér ember vallását, ahogyan átvette a nyelvét is, és átdolgozta, alkalmazva a saját fotografikus képzeletét […] Vallásának egész eszmei háttere egy Istennek nevezett jóindulatú, de nagyon festői lény és egy másik, Sátánnak nevezett festői, jóindulatú lény közötti barátságos mérkőzés. Az ember lelke a tét, és Isten és Sátán az országot járva küzd érte. […] Isten az erősebb játékos, de a Sátán oldalán vannak azok a dolgok, amelyeket az ember szeret csinálni […]. De az, hogy valaki véletlenül a Sátán oldalán áll, még nem ok arra, hogy az ember gyűlölje őt. Ez bárkivel megtörténhet. Néha még a prédikátor is megbotlik."

Már gyermekkorában kialakult az a meggyőződése, hogy az afroamerikaiak jobban értik a kereszténység lényegét, mint a fehérek: "A mi megyénkben két elsőrangú néger prédikátor volt, és merem állítani, hogy a színesbőrűek jobban megértették a kereszténységet, mint mi fehérek Vaughn testvér kétórás prédikációiból a Melville metodista templomban. Akkoriban ezt gondoltam, és azóta sem történt semmi, ami megváltoztatta volna a véleményemet. Kénytelen voltam végigülni Vaughn testvér minden harmadik vasárnapi prédikációját, és soha nem volt értelme számomra. De amikor John Wesley Henning tiszteletes 'A sas felkavarja a fészket'''Mózes 5. könyve, a törvény summája 32:11 "Mint a fészkén felrebbenő sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti felettök szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket" címmel prédikált lent az Old Junner Gou'd-ban; vagy amikor Hayes Hawthorn tiszteletes "Old King Nebby-keneezer's Chariot Race Around the Walls of Babylon" címmel tartott előadást a Two Seeds True Vine Church-ben, azok olyan lélekemelő élmények voltak, amelyek egész jövőmet formálták." Nem csak Bradfordét. James Weldon Johnson szerint "A régi idők néger prédikátora […] összességében fontos figura volt, és alapjában véve létfontosságú tényező. Az Afrika különböző részeiből idehozott és rabszolgasorba taszított, különböző nyelveket és szokásokat beszélő népeknek ő adta meg az egység és a szolidaritás első érzését. Ő volt az első pásztora ennek a zaklatott nyájnak. Hatalma jóban-rosszban nagyon nagy volt. A régi idők prédikátora volt az, aki nemzedékeken át a remény és az inspiráció fő motorja volt az amerikai négerek számára."Bradford derűs magyarázatai a bibliai eseményekre sokkal egyszerűbbek és emberibbek, mint a hivatalos bibliamagyarázatok. Felfogásukban Jean Effel teremtés-karikatúráira ill. Mark Twain paradicsomi naplójára emlékeztetnek. De az olvasó fontos dolgok mellett fog elsiklani, ha nem ismeri a kapcsolódó történeteket bibliai formájukban. Az eredeti kiadást olvasók szembesülnek az afroamerikai nyelvjárás írott formájával is, mert Bradford mindent megtett, hogy visszaadja annak a nyelvnek a hangjait és nyelvtanát, amelyet 1900 körül apja farmján a fekete munkásoktól tanult. Szemben más, afroamerikaiakról szóló írásaival, ahol ő az elbeszélő, s ezért csak a párbeszédek vannak azok dialektusában megírva, itt a leíró részek is, mert az elbeszélő nem ő, hanem egy (meg nem nevezett) fekete prédikátor.

Bradford többször is kijelentette, hogy bibliai történeteinek jelentős része John Wesley Henning-től származik, akit Bradford kisgyermekkorában rendszeresen hallgatott, s aki szerint "Isten nem azért adta a vallást, hogy szomorú ájtatos arccal üljünk egy rakáson, mintha betegek lennénk, hanem azért, hogy élvezzük azt" Magyarázatát a hét éves Bradford kérdésére, hogy hol talált Káin feleséget magának, amikor rajta, Ádámon és Éván kívül senki sem létezett még a földön – s ami miatt nevelőnője mérhetetlenül felháborodva bepanaszolta apjánál –, a felnőtt Bradford egy az egyben beépítette az Ádám apánk második fejezetébe (És benépesedik a föld). Úgyszintén tőle tudta meg, hogy ez a kérdés miért tabu, továbba azt is, hogy a keresztség még nem garancia az üdvösségre. Démás a néger is bizonyítottan tőle származik. Bradford This Side of Jordan című regényének ő az egyik főszereplője. De vehetett át a jó humoráról nevezetes, "Black Billy Sunday" néven híressé vált szintén fekete prédikátortól Dr. Jason Gordon McPherson(At the time, the country’s best-known evangelist was a white former professional baseball player named Billy Sunday, who attracted crowds of 20,000 in America’s big cities. As McPherson’s influence grew, the newspaper advertisements for his sermons began describing him as “Black Billy Sunday.” McPherson was one of several Black evangelists with that nickname, and it’s not clear if he took it himself or if it was given to him by the white press.)-tól, és más prédikátoroktól, mint Sin-Splitting Samuel, Elder Johnson, Sunshine Money, Childress of Greenville, akikről nagy elismeréssel nyilatkozott, s akiktől sok írásában idézett is."A bibliai történeteket Bradford anakronizmusokkal, a modern amerikai élet alakjaival és realitásával tarkítja. A bűnösöket a sheriff teszi lakat alá, s az amerikai törvénykönyv ismert paragrafusai alapján húzzák rá a vizes lepedőt. Így kerülnek elő a választási törvények faji megkülönböztetést célzó paragrafusai Egyiptomban, a fáraó birodalmában, s a 'veszélyes és gyanús egyénekre' vonatkozó cikkelyek a prédikátorokat sújtják." Bradford anakronizmusai egyrészt mulatságossá teszik a történeteket, másrészt megmutatják vallás-, biblia- és társadalomkritikáját. Nem a vallást mint olyat bírálja, mint Holbach és nem a Biblia ellentmondásait és morálját támadja, mint Lord Bolingbroke, Léo Taxil, G.W.Foote, vagy Mark Twain, hanem a vallással való visszaélést kora társadalmában.

Míg az Ószövetség Úristene félelmetes: "lehet tisztelni, térdreborulva imádni, rabszolgaként követni, parancsait maradéktalanul teljesíteni, de szeretni nem könnyű", Mark Twain-é gonosz és kegyetlen, addig Bradfordé egy hatalmas élettapasztalattal, jó adag humorérzékkel és józan ésszel megáldott,Furcsa, hogy a végtelen számú tulajdonságok között, amelyeket az emberek az Úrnak tulajdonítanak, humorérzék és józan ész nem szerepel... jóindulatú, bölcs, elnéző és megértő nagyapa, akit – Marc Connelly, a könyv szinpadi adaptálója szerint – mindenki szívesen látott volna gyermekkorában:

Éva és az a bizonyos kígyó: Míg a Bibliában a teremtés sikertörténetek sorozata – „és látá Isten, hogy jó“ –, addig pl. Jean Effelnél már a „legyen világosság“ sem sikerül elsőre, Bradfordnál pedig félresikerült problémamegoldások sorozata: Mivel már megint nem volt elég égbolt, a puding csomós és túl sűrű lett a szombati halsütésen, az Úr elhatározta, hogy teremt annyit, hogy legalább egy egész hónapra elég lesz. „Már a könyökömön jön ki, hogy mindig csodát tegyek, amikor egy kis égbolt kéne.“ Emiatt az egész mennyország víz alá került. Ezért megteremtette a napot, hogy az angyalok megszáradjanak, de alig száradtak meg, máris nedvesek lettek, mert minden teli volt égbolttal. Úgy döntött, hogy a férfinép ásson árkokat, hogy elvezessék a vizet. De nem volt hová. Ezért újabb csodát tett: „Legyen föld, hogy tartsa az égboltot“. De Gábriel felhívta a figyelmét, hogy a földet meg is kell művelni, mert az „nem fogja felszántani magát“. Miután az Úr senkit sem talált, akit leküldhetne – „az angyalok egytől egyig nagyon el voltak foglalva“ –, megteremtette Ádámot, majd Évát (mert egyedülálló férfiak „egész éjjel nők után szaladgálnak, és amikor itt a reggel, álmosak a munkához“). A tiltott almafa rejtélyét, amelyen keresztény teológusok és tudós rabbik kétezer éve köszörülik elméjüket, Bradford (vagy inkább a fekete prédikátor, John Wesley Henning) a következőképpen oldotta meg: az Úr azért tiltotta el Ádámot és Évát az almától, mert a várható gyenge termés miatt „ősszel jó árat lehet elérni érte”. Amikor rájött, hogy parancsát megszegték, „csuda nagy dühbe gurult, mert nem akart tűrni senkit a farmján, aki lopja az almáját” és „kitette Ádámot és Evát a farmról”. (Bradford fekete prédikátor barátja szerint nem kellett volna ilyen keményen büntetni őket. Elegendő lett volna Évát jó alaposan elverni. Mark Twain szerint az egész katasztrófa elkerülhető lett volna, ha az alma helyett a kígyótól lettek volna eltiltva.)