A sziklagyepek a középhegységek csekély talajborítású területeinek pionír társulásai. A sziklák befüvesedését a gyöngyperje készíti elő. A sziklák jelenléte miatt a növényzet csak foltokban fordul elő. A nedves, mohos sziklákon gyakran a ligeti perje a domináns faj.
Rendkívül különböző növénytársulásokba tömörülnek a szilikátos kőzeteken megtelepülő és a karbonátos kőzeteken (mészkő és dolomit) növő sziklagyepek. Utóbbiak közül a mészkövön létrejött gyepek kevesebb reliktum növényt tartalmaznak, mivel ezeket az élőhelyeket benépesítették a fák, és kiszorították a gyepek fajait. A dolomit nehezebben erdősül be, mert mállása főleg aprózódás. A fás szárú növények nem tudtak gyökeret verni, ezért megmaradtak a ritkaságuk miatt értékes növények.
A szilikátsziklagyepekben a zuzmók és a mohák mellett gyakoriak a páfrányok közül: a fodorkák: Asplenium viride, Asplenium septentrionale, Asplenium trichomanes és a közönséges édesgyökerű páfrány (Polypodium vulgare).
Sok a pozsgás növény: fehér varjúháj (Sedum album), borsos varjúháj (Sedum acre), kövirózsa (Sempervivum spp.).
Uralkodó gyepalkotó a sziklai csenkesz (Festuca pseudodalmatica), helyenként jellemző a magyar kőhúr (Minuartia frutescens).
A mészkősziklagyepek jellemző fajai:
deres csenkesz (Festuca pallens), nyúlfarkfüvek: erdélyi nyúlfarkfű (Sesleria heufleriana), magyar nyúlfarkfű (Sesleria hungarica), hegyi gamandor (Teucrium montanum), homoki pimpó (Potentilla arenaria), fürtös kőtörőfű (Saxifraga paniculata), hegyi kőtörőfű (Saxifraga adscendens) kövirózsa (Sempervivum spp.).
A dolomitsziklagyepekben gyakoriak a reliktum és az endemikus fajok, alfajok. Leghíresebb képviselőik: magyar gurgolya (Seseli leucospermum), pilisi len (pilisszentiváni len, Linum dolomiticum).
További, jellemző fajok: Szent István király-szegfű (Dianthus plumarius subsp. regis-stephani), deres csenkesz (Festuca pallens), szürke napvirág (Helianthemum canum), kövér daravirág (Draba lasiocarpa), korongpár (Biscutella laevigata), ezüstvirág (Paronychia cephalotes), lappangó sás (Carex humilis), homoki pimpó (Potentilla arenaria), homoki ternye (Alyssum tortuosum).
A fajösszetételre jelentősen hat a morfológiai helyzet és talajok vízháztartása is.
Rendszertani felosztásuk
A sziklagyepeket növénytársulástani szempontból némely pusztai gyepekkel vonják közös rendszertani egységbe: ez a száraz és félszáraz sziklai és pusztai gyepek (Festuco-Brometea Br-Bl. et R. Tx. ex Klika et Hadač, 1944) társulástani osztálya. Ezt az osztályt 3 rendre bontják: szubkontinentális sziklai gyepek (Stipo pulcherrimae-Festucetalia pallentis Pop, 1968), szubkontinentális száraz gyepek (Festucetalia valesiacae Br-Bl. & R. Tx. ex Br-Bl., 1949), szubmediterrán sziklai, száraz és félszáraz gyepek (Brometalia erecti Br-Bl., 1936).
Amint látható, ezek közül sziklagyepek az első és részben a harmadik rend társulásai.
1. A szubkontinentális sziklai gyepeken belül erősen különböznek egymástól a mészkerülő (szilikátos kőzeteken növő) és a mészkedvelő (mészkövön, illetve dolomiton megtelepülő) társulások.
A mészszegény, savanyú kémhatású szilikátsziklagyepek két, vikariáns társuláscsoportja: a nyugat-közép-európai szilikátsziklagyepeket (Alysso saxatilis-Festucion pallentis), aminek egyetlen, Magyarországon is előforduló növénytársulása a sziklai ternyés (Alysso saxatilis – Festucetum pallentis Klika ex Čeřovský, 1949 corr. Gutermann & Mucina, 1993) és a kelet-közép-európai szilikátsziklagyepeket (Asplenio septentrionalis – Festucion pallentis) három növénytársulással: gyöngyperjés szilikátsziklagyep (Asplenio septentrionali – Melicetum ciliatae (Soó, 1940) Máthé & M. Kovács, 1964), magyar perjés sziklagyep (Poëtum scabrae Zólyomi, 1936), nyílt szilikátsziklagyep (Minuartio – Festucetum pseudodalmaticae (Mikyska, 1933) Klika, 1938).
A karbonátos kőzeteken a kőzet típusánál nagyobb különbségeket okoz a növényföldrajzi helyzetük, és ennek megfelelő a három társulástani csoport: északi mészkősziklagyepek (Diantho lumnitzeri – Seslerion albicantis (Soó, 1971) Chytry et Mucina 1993) nyolc társulással: gyöngyperjés mészkősziklagyep (Asplenio rutae-murariae – Melicetum ciliatae Soó, 1962), kárpáti mészkősziklagyep (Campanulo divergentiformis – Festucetum pallentis Zólyomi, 1966), északi zárt mészkősziklagyep (Poo badensis – Caricetum humilis Dostál, 1933 em. Soó, 1971), budai nyúlfarkfüves dolomitsziklagyep (Seslerietum sadlerianae Soó ex Zólyomi, 1936), magyar nyúlfarkfüves dolomitsziklagyep (Seslerietum heuflerianae – hungaricae Zólyomi, (1936) 1966), nádtippan-tarka nyúlfarkfű sziklagyep (Calamagrostio variae – Seslerietum variae Vojtkó, 1998), peremizs-magyar nyúlfarkfű sziklagyep (Inulo ensifoliae – Seslerietum hungaricae Vojtkó, 1998), rekettyés magyar nyúlfarkfű sziklagyep (Genisto pilosae – Seslerietum hungaricae Vojtkó, 1998);
szubmediterrán mészkő-dolomitsziklagyepek (Bromo – Festucion pallentis Zólyomi, 1966) hat társulással: nyílt dolomitsziklagyep (Seselio leucospermi – Festucetum pallentis Zólyomi, (1936) 1958), árvalányhajas dolomitsziklagyep (Stipo eriocauli – Festucetum pallentis (Zólyomi, 1958) Soó, 1964), karbonátos homokkősziklagyep (Cleistogeni – Festucetum pallentis Csiky, 2003), dolomit sziklafüves lejtő (Chrysopogono – Caricetum humilis Zólyomi, (1950) 1958), magyar rozsnokos dolomitsziklagyep (Seselio leucospermi – Brometum pannonici (Mészáros-Draskovits, 1967) Borhidi Attila, 1996), zárt dolomitsziklagyep (Festuco pallenti – Brometum pannonici Zólyomi, 1958);
nyugat-balkáni mészkő-dolomitsziklagyepek (Chrysopogono – Festucion dalmaticae Borhidi Attila, 1996) öt társulással:
dalmátcsenkeszes sziklagyep (Sedo sopianae – Festucetum dalmaticae Simon, 1964), mecseki sziklafüves lejtő (Serratulo radiatae – Brometum pannonici Borhidi Attila, 1996), nyílt mecseki dolomitsziklagyep (Artemisio saxatilis – Festucetum dalmaticae Borhidi Attila, 1996), zárt villányi dolomitsziklagyep (Chrysopogono – Festucetum dalmaticae Dénes in Borhidi Attila & Dénes, 1997), zárt villányi mészkősziklagyep (Inulo spiraeifoliae – Brometum pannonici Dénes, 1998).
2. A szubmediterrán sziklai, száraz és félszáraz gyepek társulástani rendjében egy jellemző sziklagyep társulást találunk:
sziklai perje – hegyi sás félszáraz dolomitgyep (Poo badensis – Caricetum montanae V. Sipos & Varga, 1996).
A száraz gyepek és a sziklagyepek közötti, átmeneti jellegű társulás:
hegyi szálkaperjerét (Lino tenuifolii – Brachypodietum pinnati (Dostál 1933) Soó Rezső 1971
Források
Természettudományi lexikon VI. Főszerk. Erdey-Grúz Tibor. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968. p.137. Turcsányi Gábor, Turcsányiné Siller Irén: Növénytan 23. Növényföldrajz: A talajvíz által befolyásolt intrazonális erdők Borhidi Attila, 2003: Magyarország növénytársulásai
Kategória:Magyarország növénytársulásai