Sir Horace Lockwood Smith-Dorrien (1858. május 26. – 1930. augusztus 12.) brit tábornok, az első világháború alatt a Brit Expedíciós Haderő II. hadtestének parancsnoka volt.
Élete Katonai pályafutásának kezdete
Horace Smith-DorrienMegjegyzés: A családnevet helyesen kötőjellel kell írni, bár néha a "Smith Dorrien" formát használják. A "Dorrien" első szótagját az angol "door" szóhoz hasonlóan kell kiejteni. 1858-ban született az angol Haresfoot-ban (Berkhamsted), a család 15 gyermeke közül 11-ikként.A Smith-Dorrien családfa (14 gyermeket sikerült azonosítani) Iskolai tanulmányait a "Harrow School"-ban végezte, majd 1876. február 26-án Sandhurst-i Királyi Katonai Akadémia hallgatója lett. A tiszti kiképzés végeztével a 95. Derbyshire gyalogezred tisztje lett. 1878. november 1-jén Dél-Afrikába helyezték át, ahol mint szállítási tiszt dolgozott. Angol-zulu háború Az angol–zulu háború során Smith-Dorrien jelen volt az 1879. január 22-én vívott isandlwanai csatában, ahol a Royal Artillery szállítási tisztje volt. Amikor a zulu hadsereg lerohanta az angolokat, Smith-Dorrien a póniján menekült el, és egyike volt a csatát túlélő öt brit tisztnek. A lőszertároló dobozok kinyitásának nehézségeiről szóló jelentése alapján a brit hadsereg jelentős változásokat hajtott végre (bár a modern hadtörténészek szerint ez nem annyira befolyásolta a csata kimenetelét, mint ahogyan azt a korabeliek gondolták. Mivel számos katonának nyújtott segítséget menekülése közben, a legmagasabb brit katonai kitüntetésre, a Viktória-keresztre terjesztették elő, de végül nem kapta meg.
Szudán és Egyiptom 1882 és 1887 között egységét Szudánba és Egyiptomba vezényelték rendőri feladatok ellátására, 1882. augusztus 22-én Alexandria helyettes rendőrfőnöke lett. Itt találkozott és kötött barátságot későbbi pártfogójával, Herbert Kitchener ezredessel. 1885. december 30-án megfigyelőként részt vett az Ahmad Arabi Pasha ezredes ellen vívott gennisi csatában - itt harcoltak a brit katonák utolsó alkalommal a híres vörös kabátban. Másnap Smith-Dorrien átvette az egyik brit egység parancsnokságát és a csatában tanúsított érdemeiért megkapta a Distinguished Service Order kitüntetést.
Vezérkari akadémia és India 1887 és 1889 között a camberley-i vezérkari akadémián tanult. Ezt követően visszatért egységéhez, amely ekkor Indiában állomásozott. Ebben az időszakban az egyetlen katonai esemény a Tirah-hadjárat volt (1897-1898). 1898-ban visszatért Egyiptomba és részt vett az omdurmani csatában (1898. szeptember 2.), ahol együtt szolgált Kitchenerrel. Ebben az időben nevezték ki ezredessé és megkapta a Sherwood Foresters (Nottinghamshire and Derbyshire Regiment) 1. zászlóaljának parancsnokságát. 1899 decemberében ezt az egységet Dél-Afrikába küldték a Sir Redvers Buller parancsnoksága alatt álló hadtest részeként, hogy részt vegyen a második búr háborúban.
A búr háború A hadjárat első időszakában elszenvedett vereségek után Bullert leváltották, helyére Sir Frederick Roberts lépett, aki 1900. február 2-án Smith-Dorrient kinevezte a 19. dandár parancsnokává és február 27-én előléptette vezérőrnaggyá. Fontos szerepet játszott az 1900. február 18. és 27 között vívott paardebergi csata során, ahol sikerült rávennie Kitchener és Henry Colville tábornokokat, hogy a hagyományos harceljárással ellentétben ne intézzenek közvetlen rohamot a lövészárokban elhelyezkedő búrok ellen. A március 31-i Sanna's Post környéki összecsapás során figyelmen kívül hagyta Colville nem helyénvaló parancsait (hogy hagyja hátra a sebesülteket) és rendezetten sikerült visszavonulnia a csata után. Ezt követően még részt vett a leliefonteini csatában (1900. november 7.), illetve a chrissiesmeeri csatában (1901. február 6.). Smith-Dorrien parancsnoki ténykedése révén azon kevés brit parancsnokok közé tartozott, akik hírnevét nem ásták alá a háborúban elszenvedett vereségek.
Dél-Afrikában került sor Kitchener és Sir John French tábornok közötti vitára. Kitchener az első brit főparancsnok, Lord Roberts vezérkari főnöke volt, és egyikük sem volt megelégedve Sir French teljesítményével. Smith-Dorrien pártfogóját, Kitchenert támogatta a vita során, míg French pártján saját vezérkari főnöke, Douglas Haig állt. Az I. világháború során Kitchener, Smith-Dorrien, French és Haig mind a brit hadsereg legmagasabb pozícióiban voltak, és személyes ellentéteik akkor is a felszínre bukkantak.
Afrika után 1901. április 22-én Indiába vezényelték, ahol Lord Robertson megtette az indiai brit haderő parancsnokhelyettesének. Kitchener Indiába érkezése után annak szárnysegédje lett (1902. november 6.), de ezt a posztot nem szerette és 1903 áprilisában saját kezdeményezésére kinevezték a Baluhisztánban állomásozó 4. (Quetta) hadosztály parancsnokának. A French és Smith-Dorrien közötti vita 1907-ben ismét a felszínre került, amikor altábornagynak nevezték ki és felváltotta French-et az aldershoti kiképzőtábor (Aldershot Military Town) parancsnoki tisztében. Smith-Dorrien igyekezett a kiképzést az ott tapasztaltak alapján átformálni és a közkatonák helyzetén javítani. Az intézkedések sok elismerést szereztek neki, de elődje, French, a saját tevékenysége elleni kritikaként értelmezte. Többek között Smith-Dorrien igyekezett a lövészeti kiképzést is megreformálni. Ebben az időszakban nagy vita dúlt a brit hadvezetés felső köreiben a lovasság szerepéről. Smith-Dorrien, Lord Roberts és Sir Ian Hamilton tábornok azon az állásponton voltak, hogy a lovasságot nem fogják hagyományos szerepkörében alkalmazni, inkább lóról szállva, gyalogságként. Emiatt Smith-Dorrien nagy hangsúlyt fektetett a lovasalakulatok gyalogsági kiképzésére, amit az "igazi" lovastisztek, köztük French és Douglas Haig, ellenszenvvel figyeltek. Másik törekvése volt, hogy a hadsereget rávegye korszerű, nagyszámú géppuska megvásárlására.
1911-ben V. György brit király szárnysegédjévé tették meg, ebben a minőségében kísérte el a királyt egy indiai vadászatra (Smith-Dorrien egy orrszarvút és egy medvét lőttKees Rookmaaker, Barbara Nelson and Darrell Dorrington "The royal hunt of tiger and rhinoceros in the Nepalese terai in 1911" Pachyderm No. 38, January–June 2005 pp91–92). 1912. március 1-jén kinevezték a brit hadsereg déli parancsnokságára és ugyanezen év augusztus 10-én hadseregtábornokká.
Az első világháborúban Az első világháború kitörésekor Smith-Dorrrien megkapta a Nagy-Britannia védelmére létrehozott hadsereg (Home Defence Army) parancsnokságát. Azonban Sir James Grierson váratlan halálát követően Lord Kitchener, az új hadügyminiszter, kinevezte a Brit Expedíciós Erők (British Expeditionary Force vagy BEF) II. hadtestének parancsnokává. A BEF főparancsnoka ekkor Sir John French marsall volt, aki viszont Sir Herbert Plumer tábornokot akarta megtenni a hadtest parancsnokává.
A kezdeti német támadás fő irányát a II. hadtest védte és a mons-i csata során, amikor a német hadsereg Alexander von Kluck irányítása alatt megpróbált a szövetségesek hátába kerülni, súlyos veszteségek árán tudta csak feltartóztatni az előrenyomulást. French ekkor elrendelte az általános visszavonulást, amelynek során a brit I. hadtest (Douglas Haig parancsnoksága alatt) és a II. hadtest elvesztette az érintkezést. Haig hadteste nem érte el a számára kijelölt zónát Le Cateau-tól keletre.
Le Cateau (1914. augusztus 26.) Smith-Dorrien felismerte, hogy hadtestét a németek elvágták az I. hadtesttől, és így könnyűszerrel be tudják keríteni és felmorzsolni. Ekkor a hadtestet, amelyet Edmund Allenby lovassága és a 4. gyalogsági hadosztály támogatott, összevonta és augusztus 26-án erőteljes ellentámadást indított az előrenyomuló németek ellen. A nagy erejű támadás a súlyos brit veszteségek ellenére időlegesen megakasztotta a németek előrenyomulását és lehetővé tette, hogy a BEF erői rendezetten vonuljanak vissza. French azonban nem vette jó néven, hogy Smith-Dorrien felülbírálta az általános visszavonulásra vonatkozó parancsát, és azzal vádolta, hogy kockára tette az egész BEF biztonságát.
Ezt követően a II. hadtest részt vett az első marne-i csata és az első aisne-i csata küzdelmeiben, mielőtt a kimerült és súlyos veszteségeket szenvedett brit erőket kivonták a frontvonalból, és átcsoportosították őket a Csatorna partjaihoz közelebb eső állásokba. A hadtest két hadosztálya október végén La Bassée közelében ismét megütközött a németekkel, majd november 2-a után Ypres közelébe irányították a hadtest erőit.
Első ypres-i csata Ay első ypres-i csata során a II. hadtest katonái a leghevesebb küzdelmet a "Hill 60" néven ismert magaslatért vívták. A Neuve Chapelle környékén vívott harcokban az egység állásait "Smith-Dorrien vonal" néven emlegették. 1914. december 26-án Smith-Dorrien hadtestét átnevezték a brit második hadseregre.
A French és Smith-Dorrien közötti vita a II. ypres-i csata (1915. április 22. – május 25.) során került ismét felszínre. Az április 27-én végrehajtott német gáztámadások után Smith-Dorrien azt javasolta French-nek, hogy a brit erőket vonják vissza Ypres városához közelebb. French azonban, aki optimistább volt a csata kimenetelét tekintve, elutasította a javaslatot, defetizmussal és pesszimizmussal vádolta Smith-Dorrient és május 6-án felmentette parancsnoki tisztségéből. Helyét Herbert Plumer vette át, aki szinte teljesen ugyanolyan javaslatot tett a brit erők visszavonására - amit most French örömmel elfogadott. 1915. decemberben magát French-et távolította el Kitchener a BEF parancsnoki tisztéből. French visszavonult és "1914" címen megírta emlékiratait, amiben Smith-Dorrient támadta, aki - mint a brit hadsereg aktív tisztje - nem tudott nyilvános válaszban reagálni.
További tevékenysége A nyugati frontról való eltávolítása után Smith-Dorrient kinevezték a németek ellen Kelet-Afrikában (a mai Tanzánia, Ruanda és Burundi területén) folytatott hadjárat parancsnokává. Hajóval utazott Dél-Afrikába, de az úton tüdőgyulladást kapott és a betegség miatt nem tudta átvenni a parancsnoki tisztséget, helyette Jan Smuts (a búr háborúban Smith-Dorrien ellensége) vette át az irányítást. 1917. január 29-én kinevezték a londoni Tower parancsnokává.
1918. július 9-én kinevezték Gibraltár katonai parancsnokává, a posztot 1923. május 6-ig töltötte be. Kormányzósága alatt korlátozott demokratikus reformokat vezetett be. 1923-ban nyugdíjba vonult, Portugáliában és Angliában élt feleségével. Idejének nagy részét a "Nagy Háború" résztvevőinek segélyezésével és szervezésével töltötte. 1925-ben adta ki emlékiratait, de mivel French még életben volt, ebben sem adta közzé saját verzióját az 1914-15-ös eseményekről. Az 1926-ban forgatott The Battle of Mons című filmben saját magát alakította.Vintage Video: Sir Horace Lockwood Smith-Dorrien, 1914The Battle of Mons (WMV format, 14 seconds, 377KB)
1930. augusztus 12-én Chippenhamben autóbaleset következtében hunyt el, ekkor 72 éves volt. Berkhamstedben temették el.
Családja Smith-Dorrien 1902-ben a londoni Szent Péter-templomban (Euston Square) vette feleségül Olive Crofton Schneider-t, a házasságból három fiú született: Grenfell Horace Gerald Smith-Dorrien (szül. 1904) szintén a brit hadseregben szolgál és a dandártábornoki rangot érte el. 1944. szeptember 13-án az olaszországi hadjáratbban vesztette életét. Sírja a Gradara War Cemetery-ben található, Gradara olasz település közelében.Casualty Details: Smith-Dorrien, Grenfell Horace Gerald Peter Lockwood Smith-Dorrien (szül. 1907) 1946. július 22-én a jeruzsálemi King David Hotel ellen végrehajtott bombatámadásban vesztette életét.Peter Lockwood Smith-Dorrien 1907-1946 David Pelham Smith-Dorrien (szül. 1911) az 1930-as években színész volt.Davis Smith-Dorrien David igyekezett életben tartani apja emlékét, a Le Cateau-i csata napján megemlékezéseket szervezett. 1999-ben halt meg.
Sir Arthur Power Palmer tábornok 1912-es halála után (aki Oliver nagybátyja volt) Smith-Dorrien és felesége örökbe fogadták a tábornok két lányát.