A Károlyi-kert közpark Budapest V. kerületében. A Belváros legrégibb ebben a funkciójában megmaradt kertje, valamint a kevés magyarországi palotakert között a legjobban dokumentált. A kertet északról a Ferenczy István utca, keletről a Magyar utca, délről a Henszlmann Imre utca, nyugatról a Károlyi-palota határolja. Területe a 17. század vége óta változatlanul 7625 m².

Többszöri tulajdonosváltás után, 1768-ban került a Károlyi család birtokába a palota és a hozzá tartozó kert, és egészen 1929-ig a családé is maradt. A 18. század végén barokk kertet alakítottak ki, amelynek egyes részein az akkoriban újdonságnak számító angolkert stílust alkalmazták. A 19. század első felében a palota és a kert is teljes klasszicista átalakításon esett át, miközben az 1838-as árvíz utóbbit jelentősen megrongálta. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után élte a kert a fénykorát, ekkoriban egzotikus növényeket is neveltek a virágházban, a kertben pedig lugasok és egy teniszpálya is a grófi család és vendégei rendelkezésére állt. A magánkertet magas kőfal övezte, és bár tervezték, hogy lecserélik vaskerítésre, erre akkor még nem került sor.

A család nehéz anyagi helyzete miatt a 20. század elején majdnem lebontották a palotát, hogy az épület és a kert helyén bérházakat emeljenek. Ez sem történt meg, mivel akkori tulajdonosától, Károlyi Mihály exminiszterelnöktől 1929-ben állami tulajdonba került, és 1932-ben a magánkertet közparkként megnyitották a nagyközönség előtt. A II. világháborúban súlyos károkat szenvedett, majd helyreállítása után, 1970-ig volt látogatható, azután közel egy évtizedre az M3-as metróvonal-építkezés felvonulási területe lett. Mivel ezalatt növényzete szinte teljesen kipusztult, 1981-ben újra ki kellett alakítani a parkot. 1996-ban az elhasználódás miatt ismét áttervezték.

A parknak – a palota felőli kettőn kívül – öt bejárata van, de csak négy használatban. Két bekerített játszótér, külön homokozóval a gyerekeknek, van szökőkút, jelentős méretű gyepfelület az évszaknak megfelelő virágokkal, s egy árnyas részen sakkozóhely. A park stílusa ötvözi a barokk korra utaló mértanias és az angolkertre emlékeztető kialakítást kanyargós sétányokkal. Felszerelései közé tartozik egy vasútikocsi-szerű nyilvános illemhely (vasvázas, ipari műemlék-jellegű Beetz-féle „zöld villamos”, ill. „zöldház”,http://www.fcsm.hu/szolgaltatasok/nyilvanos_illemhelyek_uzemeltetese/fovarosi_illemhelyek_tortenete/ korábban „László-féle olajjal szagtalanított vizelde”)https://www.vasarnapihirek.hu/szerintem/olvasoink_levelei_2017_27http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000010861&secId=0000987681&mainContent=true&mode=html#Szentkuthy_Miklos-Frivolitasok_es_hitvallasok-00070 és egy ivókút is. A Károlyi-kertben különleges növények már nem díszlenek, de itt található az ország egyik legidősebb fehér eperfája.

Fekvése bélyegkép|jobbra|Pest városa 1758-ban. A térképen a Károlyi-palota és -kert területe még a „Wilfersheimb telke” néven szerepel

Elhelyezkedése A Károlyi-kert a mai Budapest V. kerületében, azaz a Belvárosban fekszik. Eredetileg a Károlyi-palota, illetve az előtte ott állt paloták magánkertje volt, 1932 óta közpark. Állandóan zárva tartott rácsos kerítéssel van elzárva a palotától és annak udvarától. A 2014-es állapot szerint a kertet nyugatról a Károlyi-palota és udvara, északról a Ferenczy utca, keletről a Magyar utca, délről a Henszlmann utca határolja, mindegyik utcáról nyílik kapu a parkba. A kert közvetlen környezete az idők folyamán többször változott. A terület mindig is Pest városához tartozott. Amikor a 15. században a várost fallal kerítették, már akkor is a falakon belül feküdt, félúton a Hatvani-kapu (a mai Astoria) és a Kecskeméti-kapu (a mai Kálvin tér északi széle) között, a falaktól csak a mai Magyar utca választotta el.

A telket körülvevő utcák nevét többször is megváltoztatták. Az 1758-as várostérképen a terület még Wilfersheimb telke néven szerepel, habár a telek tulajdonosa már Barkóczy Ferenc egri püspök volt. A Magyar utca a Szabó-Rondella utcza, illetve A Kecskeméti kapu felé nevet viseli. A Henszlmann utca még nem létezett, a telek jobb oldalán, azaz dél felé a Harruckern-telek látható. Nyugatra, a mai Károlyi utca látható, amelyet akkor Uri utczának hívtak, balra, azaz északra pedig a mai Ferenczy utca két nevet visel, Uj u. illetve Wilfersheimi utcza.

Az 1833-ból származó, Pest, Buda és Óbuda beépített területeinek vízrajzi térképén jól látható nemcsak a Károlyi-palota és -kert, de az is, hogy a kert már akkoriban el volt kerítve. A szomszédos palotának szintén nagy kertje volt, a két kert elválasztását pedig vonallal ábrázolták a térképen is. Az 1854-ből származó német nyelvű térkép szerint a mai Ferenczy utca neve Zucker Gasse, vagyis Cukor utca, a Harruckern-palota pedig új tulajdonosai után új nevet kapott: Wenckheim-palota lett a neve, és szintúgy kerttel rendelkezett, mint a Károlyi-palota, bár csak mintegy fele nagyságúval.

1867 és 1872 között kataszteri térképsorozat készült Pestről, melyen később ábrázolták az 1872 és 1920 közötti változásokat is. Itt még mindig létezik a Károlyi-palotát délről határoló Wenckheim-palota és kertje, a Ferenczy utca neve pedig Czukor utcza. Egy 1878-as térképen a Cukor utca nevét gróf Károlyi utczára változtatva látjuk.

Az 1908-ból származó Budapest közigazgatási térképsorozatán már szerepel a mai Henszlmann utca, amelyet akkor Kaplony utcának hívtak, s a lebontott Wenckheim-palota és kertje helyére időközben épült, de már szintén lebontott bérházak helyén nyitották meg, így ekkortól kezdve a Károlyi-kertet északról, délről és keletről is utca határolta.

Megközelítése

A Károlyi-palota kitűnő belvárosi elhelyezkedésénél fogva gyalogosan, autóval és közösségi közlekedéssel is jól megközelíthető, utóbbi használata esetén, a 2023. márciusi menetrendeket alapul véve, a Kálvin térről gyalogosan (M3-as és M4-es metró illetve M3-as metrópótló busz, 47-es/48-as/49-es villamos, 15-ös busz, 72-es/83-as troli); a Ferenciek teréről szintén gyalogosan (M3-as metró, 5-ös/7-es/8E/15-ös/133E busz) illetve az Astoriától gyalogosan (M2-es metró, M3-as metrópótló busz, 47/48/49-es villamos, 9-es busz) egyaránt 5-10 perces sétával érhető el. Közvetlenül a palota előtt található egy MOL Bubi bérkerékpár-állomás is.

Története és leírása Középkor A második világháború idején, 1944-ben a polgármesteri II. ügyosztály terve alapján a kert közepén egy négyszögletes oltóvízmedence építését kezdték el, melyet légoltalmi célokra akartak használni. A munkálatok végzése közben csontvázra bukkantak, így ekkortól a munkát figyelemmel kísérte a Régészeti és Ásatási Intézet is, és így sikerült számos leletet megtalálniuk, amelyek a kert helyén egykor létezett temetőből származtak. A sírokból négy férfi, egy női és két gyermekcsontváz került elő, többé-kevésbé ép állapotban. A csontvázak mellett kisebb tárgyakat is találtak: övcsatok, bronzgyűrű, nyakperec és egy érem is. A leletek elhelyezkedése miatt várható lett volna, hogy további sírok is előkerülnek, de a háborús helyzet miatt a vízmedence ásását gyorsan be kellett fejezni. A medence oldalának hossza 18,5 méter volt, a sírokat átlagosan 2 méter mélyen találták meg. A tudomány akkori állása miatt ezekből a leletekből a temető pontos korát nem tudták meghatározni. Az előkerült érmén a Fortuna Redux felirat, hátlapján jobbra néző koszorús császári portré volt látható. 11. századi sírokban gyakori volt a régi római kori érmék obulusként való használata, a sírok többi lelete pedig más temetőkével mutat rokonságot, így a pilin-simánhegyivel, vagy a székesfehérvári Demkóhegy és Maroshegy temetőivel. Mivel ezek kora a 11. századra tehető, így valószínű, hogy a Károlyi-kerti sírok is a kora Árpád-korból származnak, és arra is rávilágítanak, hogy a korabeli Pest lakosai szegényesen éltek, és semmiképpen sem tartoztak az akkor uralkodó nemzetségekhez.

Az oltómedence építésekor a vízelvezető csatornából is leletek kerültek elő, így egy sokszögű oszloplábazat, amely a 14. században kerülhetett ide. Találtak egy cserepekkel teli középkori hulladékgödröt is. A háború után, 1946-ban az medencét feltöltötték a környékbeli, lerombolt házakból származó törmelékkel, és a Fővárosi Kertészet elrendelte, hogy helyét homokjátszótérré alakítsák át. A szükséges homokot a medencétől 10,7 méterre lévő területről termelték ki, ahol erre a célra egy 6×4 méteres gödröt ástak. Ebből a gödörből is leletek kerültek elő, egy női és egy vele eltemetett csecsemőcsontváz. A munkálatok végzése alatt egy környékbeli lakos tájékoztatta a régészeket, hogy a kert Magyar utca és akkori nevén Károlyi utca (ma Ferenczy utca) kereszteződésében az 1930-as években egy kis sárga ház állt, és annak bontásakor is csontvázakat találtak. Ez alapján feltételezhető, hogy az Árpád-kori temető legalább a mai kert negyedére kiterjedt. A homokkitermelés során újabb hulladékgödröket is találtak a középkorból, és a török korból.

Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Bonfini híradásából ismert pesti vadaskert, amely Mátyás király tulajdona volt, magába foglalta a kert mai területét is. Ennek némileg ellentmond, hogy a pesti városfalak építésének legvalószínűbb ideje az 1468–71-es évekre tehető, és a mai kert már akkor is a falakon belül, szinte teljesen a várfal mellett volt. Bonfini szerint ugyanis a vadaskert a Hatvani-kaputól (a mai Astoriától) egy római mérföldnyire helyezkedett el, és fallal volt kerítve, kapuja pedig a mai Rózsa utca és Dob utca kereszteződésének tájékán lehetett.

17–18. század A 17–18. században sűrű tulajdonosváltás jellemezte a területet. A 17. század végén, Buda töröktől való visszafoglalása után – mivel a városok, Buda és Pest lakossága jórészt kihalt vagy elmenekült – ingyen vagy nagyon olcsón telkeket osztogattak. Csak Pesten 350 telket osztottak így szét. Ekkoriban báró Werlein János István mint kamarai inspektor volt a város ura. Ebben a minőségében választhatott magának lakhelyet, és ő ezt a telket szemelte ki, tekintve, hogy a város legforgalmasabb részén, egyaránt közel feküdt a Hatvani- és a Kecskeméti-kapuhoz. Egy ház is állhatott már akkor a telken, amit talán át is alakított. Fia, Werlein Edmund József már egy kerítéssel körülvett és tatarozott házat örökölt, amelyet 1694. augusztus 30-án eladott Wilfersheim József (más forrás szerint Wilfershaimb) császári és királyi élelmezési biztosnak 150 forintért. Két évvel később Wilfersheim lebontatta a házat, és Kalcher Márton tervei szerint – aki a budai kőfaragó és kőműves céh alapító tagja volt – palotát építtetett. Örökösei azonban nem akartak Pesten élni, ezért 1744. április 9-én eladták a telket a palotával és a hozzá tartozó két rákosi réttel együtt Patachich Gábor kalocsai érseknek, aki a maga, valamint fivérei, Sándor és Lajos számára vette meg. A telek rajza ekkor vált szabályos négyszögből szabálytalan alakúvá. Az érsek már a következő év végén meghalt, fivérei pedig az egész ingatlant eladták Barkóczy Ferenc egri püspöknek, forintért. A püspök nagy pompával rendezkedett be új palotájában, amely így a város egyik legelőkelőbb épülete lett, ahol még Mária Terézia is megfordult 1751. augusztus 4-én, amikor a palota erkélyéről fogadta a nép hódolatát. A palota mögötti telken ekkor már minden bizonnyal létezett egy díszkert.

Nyolc évvel később, 1759-ben, Mayerhoffer Andrást bízta meg Barkóczy a palota átalakításával, ami 1761-re készül el. A püspök ekkor ideje nagy részét már Pozsonyban töltötte, 1765-ben pedig meg is halt, így az akkor már alig használt palota az öccsére, gróf Barkóczy János szabolcsi főispánra szállt. Barkóczy János a palota és a kert használati jogát átadta nővérének, Szirmay Tamásné grófnénak, aki azt egy évre bérbe adta Beleznay Miklós tábornoknak 600 forint bérleti díj fejében. 1768. november 5-én pedig ismét eladták az ingatlant, ezúttal már végleges tulajdonosaiknak, a Károlyi családnak, akik kezelésében Pest egyik legszebb palotájává és kertjévé vált.

A Károlyiak palotája és kertje