Kadić Ottokár (Ópazova, 1876. július 29. – Budapest, 1957. február 28.) horvát származású magyar geológus, paleontológus, egyetemi tanár, a magyarországi ősemberkutatás elindítója és a szervezett magyar barlangkutatás megalapítója.
Életrajza Édesapja horvát nemzetiségű, édesanyja Forkly Auguszta magyar volt. Kadić magyarnak vallotta magát és horvát származását sem tagadta meg. A nehezen kiejthető, írásban gyakran tévesen megjelenő vezetéknevétől akkor sem vált meg, amikor az 1930-as években divatos volt az idegenül hangzó nevek magyarosítása. A magyar betűvetést édesanyjától sajátította el.
Gyermekkorát Oriovácon (Horvát-Szlavónország, Pozsega vármegye) töltötte. A horvátországi Karsztban töltött ifjúkori éveinek hatására élete végéig eljegyezte magát a karsztkutatással és rokontudományaival. Elemi iskolai tanulmányait itt végezte. Egyetemi tanulmányait Zágrábban, majd Münchenben folytatta (1900-ban doktorált), ahonnan Magyarországra, a Földtani Intézetbe került és innen vonult nyugállományba 1936-ban. 1917-ben karsztgeológiából magántanári címet nyert, amit 1924-ben a gerincesek őslénytanával egészített ki. 1928-ban az egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címmel tüntették ki. A Szent István Akadémia 1929-ben rendes tagjai sorába választotta, székfoglalóját december 29-én „A magyar barlangkutatás ősrégészeti eredményei” címmel tartotta meg. 1930-tól a Budai Vár-barlang rendszer feltárását felügyelte. Életműve alapján 1953]ban a föld- és ásványtani tudományok kandidátusává minősítették.
Az 1899-ben Borbolyán előkerült őscet csontvázát is ő állította össze Tasnádi Kubacska András 1963-ban megjelent könyve szerint. Mint a Földtani Intézet munkatársa részt vett az ország földtani felvételezésében, egyebek között dolgozott a horvátországi karszt területén is. Erdélyben, a Hátszegi-medencében is végzett földtani térképezéseket, amely során kréta időszaki őshüllők, közöttük dinoszauruszok maradványaira bukkant. Eredményei ellenére nagy szegénységben halt meg, hatalmas dokumentumgyűjteménye elveszett.
Barlangkutatói pályafutása Bükk-vidéki barlangkutatások 1906-ban Herman Ottó buzdítására a Szeleta-barlangban végzett kutatásai alkalmával a pleisztocén végén több tízezer éven át itt élő ősembernek pompásan megmunkált babérlevél alakú, kalcedon lándzsahegyeit felfedezte. Ezzel a felfedezéssel indította meg hazánkban az addig meglehetősen elhanyagolt barlang- és ősemberkutatást. Az 1913-ig tartó ásatások során rengeteg barlangi medve csontra, tűzhelyre, csiszolt kőeszközre és sok paleolit kőeszközre bukkantak. Ezt a Bükk-vidék sok barlangjára jellemző kőipart ma világszerte Szeleta-kultúrának nevezik. Igen jelentős az 1932. évi Suba-lyuk ásatás, ahol Dancza Jánossal megtalálták az itt élt neandervölgyi ember állkapcsát.
Bükki kutatásai még:: Puskaporosi-kőfülke Kormos Tivadarral, 1910-ben. A Büdös-pesti ásatása során egy neolit korú női csontvázat találtak. 1912-ben vizsgálta meg a lillafüredi Anna-barlangot, aminek elkészítette a térképét, és Hámori-barlang néven ismertette. 1913-ban bejárta, felmérte és leírta a lillafüredi Szent István-barlang akkor ismert szakaszát. 1915 – Puskaporosi-barlang. 1929-ben az Istállós-kői-barlangban folytatott ősrégészeti kutatást. 1950-ben a Kő-lyukban végzett ásatást, amelyik az utolsó ásatása volt.
További barlangkutató tevékenysége A budai Várhegy forrásmészkő takarójában ősemberi kavicseszközöket ás ki, melyeknek korát az 1960-as években Vértes László vértesszőlősi ásatásával feltárt ősembertelep bizonyította. Ez a kavicseszközöket használó Buda-kultúra mintegy 350–400 ezer évvel ezelőtt virágzott a Duna partján. Feltárta és feldolgozta az addig mesterséges üregként nyilvántartott Vár-hegyi barlangpincéket. Az üregek egy részét kitisztíttatta, s azokat 1935-ben a közönség számára megnyitották. Itt rendezte be hazánk első barlangtani kiállítását. A Csákvári-barlangban 1926-ban és 1928-ban végzett ásatásokat, ahonl például a háromujjú ősló pliocén kori maradványai kerültek elő. A Szemlő-hegyi-barlang első tudományos vizsgálatát, felmérését is ő végezte el, ezért hívták ezt a barlangot Kadić Ottokár-barlangnak is. Kadićot több nagyobb barlang felmérésére is meghívták, mint a Tapolcai-tavasbarlanghoz vagy a balatonfüredi Lóczy-barlanghoz – ez utóbbi barlangot ő építtette ki. A Bátori-barlangot is feltérképezte 1919-ben. Az Abaligeti-barlangban először 1922-ben, Bokor Elemérrel járt, ahol elkészítették annak részletes térképét és modern leírását. További fontosabb megásatott barlangok: Baradla-barlang, Csévi-barlang, Leány-barlang. Összeállította a Kárpát-medence barlangjait ismertető, több mint 800 oldalas munkát, melyet ma a Földtani Intézetben őriznek. Több évtizedes kutatómunkájának eredményeit számos publikáció, fennmaradt kézirat, fotó, rajz rögzíti.
Szerepe a szervezett magyar barlangkutatásban bélyegkép|Barbie Lajossal közös emléktáblája 1910-ben főleg Kadić ásatásainak hatására megalakult a Magyarhoni Földtani Társulaton belül a Barlangkutató Bizottság, amiben Kadićot előadónak választották meg. Az 1913-ban megválasztották a Bizottságból Szakosztállyá alakult szervezet titkárává. Később alelnöki funkciót töltött be. Az 1913-ban megindított Barlangkutatás című folyóiratnak 1921-ig, illetve 1938-tól 1944-ig szerkesztője. Az 1926. február 20-án megalakult önálló Magyar Barlangkutató Társulatnak főtitkára, 1932-től pedig ügyvezető elnöke lett. Az 1926-tól 1943-ig megjelenő Barlangvilág című lapnak mindvégig a szerkesztője. Neki köszönhető, hogy 1927-ben hazánkban tartották a barlangkutatók első nemzetközi kongresszusát. 1929-ben törvénytervezetet állított össze a barlangokkal kapcsolatban.
Emlékezete Nevét viseli a Kadić Ottokár-érem és a Kadić Ottokár-emléklap elismerés. Kéry Gábor és Kadić Ottokár emlékére 1982-ben a Lóczy-barlang bejáratánál emléktáblát helyeztek el. Szintén van egy Barbie Lajossal közös emléktáblája Budapest I. kerületében. Róla nevezték el a dorogi Kadić Ottokár Barlangkutató Csoportot.
Publikációi Kadić Ottokár publikációi Studien über das Labium der Coleoptern. (Mit 1 Taf. u. 6. Textfig. Inaugural-Dissertation.) – Jenaischo Zeitschrift für Naturwissenschaft, Bd. 36. 207–228. old. Jena, 1901. A Bega jobb partján, Bálincz, Facsét és Dubesty környékén elterülő dombvidéknek geológiai viszonyai. (3 képpel.) – A Magyar Kir. Földtani Intézet évi jelentése 1902-ről. 95–106. old. Budapest, 1903. Die geologischen Verhältnisse des Hügellandes am rechten Ufer der Bega in der Umgebung von Bálincz, Facset und Dubesty. (Mit 3 Textfig.) – Jahresbericht der kgl. Ung. Geologischen Anstalt für 1902. 107–119. old. Budapest, 1904. A Bega felső folyásában, Facset, Kostej és Kurtya környékén elterülő dombságnak geológiai viszonyai. (4 képpel.) – A Magyar Kir. Földtani Intézet évi jelentése 1903-ról. 124–137. old. Budapest, 1904. Die geologischen Verhältnisse des Hügellandes an der oberen Bega, in der Umgebung von Facset, Kostej und Kurtya. (Mit 4 Textfig.) – Jahresbericht der kgl. Ung. Geologischen Anstalt für 1903. 139–154. old. Budapest, 1905. A borbolyai ősbálna rendszertani állása. (In: Telegdi Roth Lajos, Szontagh Tamás, Papp Károly és Kadić Ottokár: Előzetes jelentés a borbolyai miocénkorú balaenopteridaról.) (6 képpel.) – Földtani Közlöny, 34. köt. 5–7. füz. 225–232. old. Budapest, 1904. Die systematische Stellung des Urwals von Borbolya. (In: Telegdi Roth Lajos, Szontagh Tamás, Papp Károly und Kadić Ottokár: Vorläufige Mitteilung über den miozänen Balaenopteriden von Borbolya. (Mit 6 Textfig.) – Supplement zum Földtani Közlöny, Bd. 34. 5–7. füz. 288–295. old. Budapest, 1904. A krapinai diluviális ember kövült maradványairól. (7 képpel.) – Pótfüzetek a Természettudományi Közlöny 36. kötetéhez. 1. (73.) pótfüzet. 30–37. old. Budapest, 1904. A Maros bal partján, Czella, Bulza és Pozsoga környékén elterülő hegyvidék geológiai viszonyai. – A Magyar Kir. Földtani Intézet évi jelentése 1904-ről. 127–141. old. Budapest, 1905. Die geologischen Verhältnisse des Berglandes am linken Ufer der Maros, in der Umgebung von Czella, Bulza und Pozsoga. – Jahresbericht der kgl. Ung. Geologischen Anstalt für 1904. 148–165. old. Budapest, 1906. A gyügy-mezei kövesült lónyelvről és agyvelőről. (Előadás kivonata.) – Földtani Közlöny, 35. köt. 10–12. füz. 502. old. Budapest, 1905. A krapinai ősember maradványai. (4 képpel.) – Uránia, 6. évf. 62–65. old. Budapest, 1905. A Feketekőrös völgyének geológiai viszonyai Vaskoh és Belényes között. – A Magyar Kir. Földtani Intézet évi jelentése 1905-ről. 96–103. old. Budapest, 1906. Die geologischen Verhältnisse des Fekete-Kőröstales zwischen Vaskoh und Belényes. – Jahresbericht der kgl. Ung. Geologischen Anstalt für 1905. 112–121. old. Budapest, 1907. A krapinai diluviális ember maradványairól. (1. tábl. és 16 képpel.) – Földrajzi Közlemények, 34. köt. 259–279. old. Budapest, 1906. Über die Reste der diluvialen Menschen von Krapina. – Supplément au „Földrajzi Közlemények”, Bd. 34. 114–121. old. Budapest, 1906. A krapinai diluviális ember maradványairól. Némileg rövidítve a „Földrajzi Közlemények” XXXIV. köt. VII. füzetéből. – Stomatológiai Közlöny, 5. évf. 324–347. old. Budapest, 1906. A Maros bal partján, Tisza, Dobra és Lapugy környékén elterülő hegyvidék geológiai viszonyai. (1 képpel.) – A Magyar Kir. Földtani Intézet évi jelentése 1906-ról. 90–96. old. Budapest, 1907. Die geologischen Verhältnisse des Berglandes am linken Ufer der Maros, in der Umgebung von Tisza, Dobra und Lapugy. – Jahresbericht der kgl. Ung. Geologischen Anstalt für 1906. 103–110. old. Budapest, 1908. Mesocetus hungaricus Kadić. Egy új balaenopterida-faj a borbolyai mioczén rétegekből. 1–3 táblával és 70 szövegábrával. – A Magyar Kir. Földtani Intézet Évkönyve, 16. köt. 19–88. old. Budapest, 1907. Mesocetus hungaricus Kadić, eine neue Balänopteridenart aus dem Miozän von Borbolya in Ungarn. Mit 3 Tafeln und 70 Textfig. – Mitteilungen aus dem Jahrbuche der kgl. Ung. Geologischen Reichsanstalt, Bd. 16. 21–92. old. Budapest, 1907. A diluviális ember nyomai Magyarországon. (Előadás kivonata.) – Földtani Közlöny, 37. köt. 154–156. old. Budapest, 1907. Beiträge zur Frage des diluvialen Menschen aus dem Szinvatale bei Miskolc. (Vortragsauszug.) – Supplement zum Földtani Közlöny, Bd. 37. 4–5. füz. 205–207. old. Budapest, 1907. Adatok a szinvavölgyi diluviális ember kérdéséhez. (4 képpel.) – Földtani Közlöny, 37. köt. 9–11. füz. 333–345. old. Budapest, 1907. Beiträge zur Frage des diluvialen Menschen aus dem Szinvatale. (Mit 4 Textfig.) – Supplement zum Földtani Közlöny, Bd. 37. 9–11. füz. 381–395. old. Budapest, 1907. A hámori ősemberről. (Előadás kivonata.) – Földtani Közlöny, 38. köt. 1–2. füz. 78. old. Budapest, 1908. Ausgrabungen in der Szeletahöhle. (Vortragsauszug.) – Supplement zum Földtani Közlöny, Bd. 38. 1–2. füz. 162–163. old. Budapest, 1908. A Maros balpartján Radulesd, Bojabirz és Batrina környékén elterülő hegyvidék geológiai viszonyai. – A Magyar Kir. Földtani Intézet évi jelentése 1907-ről. 63–68. old. Budapest, 1909. Die geologischen Verhältnisse des Berglandes am linken Marosufer in der Umgebung von Radulesd, Bojabirz und Batrina. – Jahresbericht der. kgl. ung. Geologischen Reichsanstalt für 1907. 71–76. old. Budapest, 1909. Paleolitos kőeszközök a hámori Szeleta-barlangból. (5 képpel.) – Földtani Közlöny, 39. köt. 10–12. füz. 524–540. old. Budapest, 1909. Paläolithische Steingeräthe aus der Szeletahöhle bei Hámor in Ungarn. (Mit 5 Textfig.) – Supplement zum Földtani Közlöny, Bd. 39. 10–12. füz. 580–598. old. Budapest, 1909. A magyarországi ősgerincesek gyűjteménye. – Vezető a Magyar Kir. Földtani Intézet múzeumában. A Magyar Kir. Földtani Intézet Népszerű Kiadványai. I. köt. 36–55. old. Budapest, 1909. Sammlung der ungarischen Urwirbeltiere. – Führer durch das Museum der kön. ungar. Geologischen Reichsanstalt. 41–61. old. Budapest, 1910. Prehisztorikus eszközök. – Vezető a Magyar Kir. Földtani Intézet Múzeumában. 171–173. old. Budapest, 1909.