A Sas-kövi-barlang az egyik olyan üreg, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, Szentendrén található. Nem barlang. A Visegrádi-hegység régóta ismert egyik ürege. A régészeti és helytörténeti jelentőségű üreg valószínűleg teljes hosszában mesterségesen lett kialakítva. Az üreg minden bizonnyal egy bányatáró.
Leírása
A Sas-kő Szentendre központjától kb. 3 km-re É-ra, a Nyerges-hegy DK-i oldalán található. A Sas-kő voltaképpen egy hosszú, ívelt sziklafal. A fal és annak előtere olyan, mintha régen itt követ bányásztak volna. A Sas-kövi-barlang 1,5 m széles és 2,2 m magas bejárata a Sas-kő sziklafalának közepén, a fal aljában helyezkedik el. A gyalog érkezőknek a H5-ös HÉV végállomásától a Pismányba induló buszra kell felszállni és a végállomásig menni. Innen a Cseresznyés út felé kell gyalogolni. Kocsival a 11-es főútról a Pismány táblánál fel kell kanyarodni a Cseresznyés útra. A tetőhöz közeledve jobbra kell letérni, innen murvás utca, a Vándor utca vezet a Tyúkosdűlő útig. A kocsit itt le lehet tenni. Innen már látható a szürkés sziklafal. Az elkerítetlen telkek mellett található egy ösvény, amelyen fel lehet jutni az üreghez.
Az üreg bejárata után lévő tág, enyhén lejtő folyosóban 14 m-t kell menni, ahol a folyosóban egy iránytörés van. Az iránytörésben balra visszafordulva a szemben lévő falon, de főleg a mennyezetben egy érdekes, fehér színű telér maradványai húzódnak. Az iránytörés után a folyosó továbbra is majdnem az eredeti irányba tart, de kisebbek méretei. Bal oldalon lent egy 5 m hosszú, jobbra kanyarodó, kuszoda jellegű vakág ágazik ki. 4 m-t tovább haladva, szintén a bal oldalon látható egy ferdén lefelé tartó, kőzettörmelékkel kitöltött szűk járat, amely ismeretlen hosszú.
Az iránytörés után a tufát, eleinte csak a bal oldalban, majd tovább az egész táróban felváltja a szálban álló andezit. Az első vakág már teljesen andezitben van, de itt a jobb oldal még tufában. Az eltömődött kis oldalág után, 7 m-re található egy kb. 4 m hosszú, kellemetlenül alacsony, köves kuszoda. A kuszoda után omladékköveken felmászva egy jókora terembe lehet jutni, amely valószínűleg felharapódzó omlással jött létre. A terem talpszintje nagyon lejt, majd jobbra lenn egy 1,5 m mély gödörbe lehet lemászni. A gödör alján egy kellemetlen szűkületen átbújva egy 40 cm-es letörés után egy kis kőfülkében ér véget az üreg.
Az üreg hossza 63,2 m és mélysége 10 m. A Sas-kövi-barlang régészeti lelőhely-azonosító száma 11554.
1976-ban volt először Sas-kövi-barlangnak nevezve az üreg az irodalmában. Előfordul az üreg az irodalmában Boldog tanya (egy régebben a bejárata mellett található márványtábla alapján), Harapovácsi barlang (Schőnviszky 1937), Macskaluk (Vastagh, Schőnviszky 1956), Macska-lyuk (Eszterhás 1989), Macskalyuk (Bertalan 1958) (ez utóbbi három név nem ennek az üregnek, hanem a közelében található Macska-lyuknak a nevei), Orlováci-barlang (Bertalan 1976), Saskövi-barlang (Szeghalmy 1937), Saskövi barlang (Barcza, Thirring 1920), Sas-kői-barlang (Eszterhás 1989), Saskői-barlang (Józsa 1963) és Saskői barlang (Kessler 1931) neveken is.
Keletkezés
A keletkezéséről háromféle teória látott napvilágot:
1. Természetes eredetű. Létezését Schőnviszky László (1955) szerint a víz oldó és kilúgozó munkájának köszönheti. A Sas-kövi-barlang egy andezittufában lévő kalcitér mentén keletkezett. Ez a kalcitér egyébként a barlangban ma is megtalálható. Vastagsága 15–30 centiméter. Víztiszta, kristályos. A barlangot magába foglaló andezittufa andezittöredékeket és apró fehér amfiboltűcskéket tartalmaz. Beljebb azután változik a helyzet. A nyílástól 10 méterre, felül egy sárgás-fehér mészkőréteg alkotja a barlang falát. Kis kalcitfészkekkel és egész kicsiny andezitzárványokkal. Maga a barlang jó része egy zsíros tapintású, szürkés agyagrétegben keletkezett. Ez az agyag erősen mállott andezittufa. A savpróbára nem reagált, mésztartalma nincs, ellenben az említett kristályos kalcitér ebben található.
bélyegkép|262px|balra|A Sas-kövi-barlang bejáratának előtere
2. Mesterséges eredetű. Vastagh Gábor és Wein György szerint mesterséges és tévesnek tartják Schőnviszky barlangkeletkezési elméletét. Épp ezért barlangnak sem lehetne nevezni. Erdélyi István szerint is mesterséges bányatáró, viszont a bejárat melletti sziklafal nem faragott. Gönczöl Imre véleménye szerint nem a tufa bányászásához hajtották a tárót, hiszen ott volt szabadon a sziklafal. Talán inkább azt a telért követték, ami a barlangban látható.
3. Természetes eredetű, amit később mesterségesen átalakítottak. Gallus Sándor szerint a barlang az andezittufa és láva rétegekben alakult ki a víz vájó hatására. Az eredetileg elég szűk barlangot aztán az aránylag könnyen vájható tufában egy szakaszon megszélesítették és mellékjáratokat fúrtak hozzá.
Kutatástörténet 1952-ig
A Sas-kő sziklafalát Koch Antal is ismerte, aki földtani kutatásokat végzett itt az 1871–1874-es években. Szerinte ez a fal természetes letörés, vagy egy régi, elhagyott kőbánya lehet. Az üreget nem említette. Az üreg első írott említése az 1920-ban kiadott, Barcza Imre és Thirring Gusztáv által írt könyvben van. A kiadványban közölve lett, hogy a Saskövi dűlőn van egy felhagyott kőbánya, ahol megtalálható a Saskövi barlang bokrok között nyíló bejárata. A több járatú barlang végén víznyelő tölcsér van. 1921-ben a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület tagjai sok pilisvidéki barlang térképezését kezdték el, pl. elkészítették a Saskői barlang alaprajz térképét maguk szerkesztette teodolit segítségével. Az 1924-ben napvilágot látott, Budapest Duna-jobbparti környéke című kiadványban meg van ismételve az 1920-ban publikált könyv Saskövi barlangot bemutató része.
bélyegkép|262px|A Sas-kövi-barlang főágának eleje
Az 1929-ben megjelent, Thirring Gusztáv által írt útikönyvben az van írva, hogy a Saskövi dűlőn (Orlovác) egy felhagyott kőfejtő található, amelynek bokrai között van a Saskövi barlang bejárata. A több járatú barlang végén víznyelő tölcsér van. Az 1932-ben kiadott, Az Aggteleki cseppkőbarlang és környéke című könyvben, a Pilis hegység és a Visegrádi-hegység barlangjairól szóló részben meg van említve, hogy Szentendre közelében helyezkedik el az átvizsgálásra váró Saskövi barlang. Az említés egy publikáció alapján lett írva.
Az 1934. évi Barlangvilágban szó van arról, hogy 1933. május 22-én Schőnviszky László a Magyar Barlangkutató Társulat szakülésén ismertette a Szentendrén található Saskői barlangot. Az előadás szerint a barlangnak a sas-kői szirtek alatt van a D-re tekintő, 1,5 m széles és 1,5 m magas bejárata. A bejárat után É–D-i irányba húzódó, 46 m hosszú, befelé fokozatosan keskenyedő és alacsonyodó járat következik. Ehhez a járathoz két mellékjárat és egy odú kapcsolódik. Ennek az üregnek az az érdekessége, hogy porhanyós andezittufában jött létre. Az 1935. évi Erdészeti Lapokban az olvasható, hogy a Saskövi barlang Szentendre Saskövi dűlőjében (Orlovác), a városi erdőben található mészkőbarlang. A barlang kb. 20 m² alapterületű és 2,5 m magas. Még nincs átvizsgálva a barlang, amelynek végén víznyelőtölcsér látható.
bélyegkép|262px|balra|A Sas-kövi-barlang főágának bejárati része
A Turisták Lapja 1937. évi évfolyamában az van írva, hogy a Saskövi barlang (Harapovácsi barlang) Szentendrétől É-ra, a Nyerges DK-i szirtjében, a Sas-kőben található. Sziklafal, amely állítólag egykor kőfejtő volt, aljában van a barlang bejárata. A Pilis hegység egyik legérdekesebb barlangja, mert az andezittufába betelepült kis mészerek kimosódása miatt alakult ki. A barlang D-re tekintő bejárata 1,5 m magas és 1,5 m széles. A barlang 46 m hosszú főjáratból, kisebb mellékjáratból és kis odúból áll. A barlangban érdekes, mangános bevonatú kis kalcitkristályokat figyelt meg Schőnviszky László. Valószínűleg ezek keltették fel a kincskeresők érdeklődését, akik jelenleg is vájják, vésik a barlang lágy kőzetét, hogy abban rubint és más hasonló drágakövet találjanak. A kincskeresők Rab Ráby kincseit keresik, aki Jókai Mór egyik regényében szerepel.
Az 1937-ben megjelent és Szeghalmy Gyula által írt könyvben szó van arról, hogy Szentendrétől É-ra, a Kis-Duna fölé 557 m-re emelkedő Nyerges-hegy közelében, a sas-kövi dűlőnél található egy elhagyott kőbánya, amelynek közvetlen szomszédságában helyezkedik el a Saskövi-barlang. A barlang kialakulása eltér a könyvben addig tárgyalt barlangokétól, mert azt nem szénsavas víz vagy hőforrás oldó hatása hozta létre, hanem az a vulkáni tevékenység volt kialakítója, amely a geológiai harmadkor alsó miocénjében építette fel a Nyergest is magába foglaló hegycsoportot. Az ún. többjáratúak közé tartozik a barlang. Érdekessége, hogy víznyelőtölcsér van egyik járatának végén. Az 1948-ban kiadott, Pilis-hegység című útikönyvben meg van említve, hogy a Sas-kő falletörésének alján van a Saskövi barlang nagyon érdekes, egyenesen befelé haladó, hosszú és alacsony folyosója. Ez a főfolyosó, amely több járatra ágazik hamarosan. Víznyelő van a középső járat végén. Lámpát, esetleg zseblámpát kell használni a barlang megtekintéséhez. A barlang előtt található kis sík részről festői kilátás tárul Szentendrére.
bélyegkép|262px|A Sas-kövi-barlang főágának egyik része
Kadić Ottokár 1952-ben befejezett kéziratában le van írva az üreg 2 publikáció alapján. A Saskői barlang (Szentendre) Szentendrétől É-ra, a Nyerges DK-i szirtjében, a Sas-kőben található. A sajátos üreg azért különleges, mert az andezittufába betelepült kis mészerek kimosása vagy kilúgzása miatt keletkezett. A barlang D-re tekintő bejárata 1,5 m magas és ugyanolyan széles. A bejáraton át a 46 m hosszú főjáratba lehet jutni. A barlangnak van egy mellékjárata és egy odúja is. A barlang falait helyenként mangán és kalcitkristályok borítják.
1955–1967
Az 1955. évi Természetjárásban lévő és Schőnviszky László által írt tanulmányban részletesen ismertetve lett a Sas-kövi-barlang. A tanulmány szerint a Nyerges gerincének lehúzódó nyúlványát a szentendrei szerbek Orlovacnak nevezték, amelynek jelenlegi magyar neve Sas-kő (396 m magas). A Sas-kő DNy-i oldalán, a félig erdős, félig kopár hegyoldalon fehérlik egy messziről is jól látható sziklafal. A sziklafal Koch Antal szerint természetes letörés, vagy régi és elhagyott kőfejtő. Nem ismert az eredete jelenleg sem a sziklafalnak, amelynek felső része andezit konglomerátum, alsó része pedig lágy, porhanyós andezittufa. Ennek a sziklafalnak a D-i alján, fák és bokrok között, andezittufában van a Saskövi-barlang boltozatos bejárata. A barlang bejáratát befoglaló andezittufában andezittöredékek és apró fekete amfiboltüskék vannak.
Az andezithegység kis barlangja azért érdekes, mert nem mészkőben keletkezett, de kialakulása mégis a víz oldó és kilúgozó hatásának eredménye. Az ún. vízvájta barlang az andezitben lévő plagioklászokból és földpátokból keletkezett kalcitér mentén jött létre. A kalcitér andezittufában van. Ez a kalcitér, amely napjainkban 15–30 cm vastag, víztiszta és kristályos, megfigyelhető a Sas-kövi-barlangban. A barlang bejáratától beljebb, 10 m-re felül a barlang fala sárgásfehér mészkőrétegből áll, amelyben kis kalcitfészkek és nagyon kis andezitzárványok vannak. Különösen érdekes, hogy ez alatt a réteg alatt egy lágyabb és szürkés andezittufa-réteg húzódik, amely szintén tartalmaz meszet. A rétegek sorrendjének kialakításában minden bizonnyal egy előrenyomuló tenger játszott szerepet. Elképzelhető azonban, hogy ez a legalsó andezittufa-réteg csak az akkori tenger hullámverésével bemosott anyag. A barlang legnagyobb része egy zsíros tapintású, szürkés agyagrétegben alakult ki. Ez az agyag nagyon mállott andezittufa. Az agyag reagált savpróbára, de nincs mésztartalma. Az említett kristályos kalcitér ebben az anyagban helyezkedik el.
bélyegkép|262px|balra|A Sas-kövi-barlang főágának egyik része