Szervátiusz Tibor (Kolozsvár, 1930. július 26. – Budapest, 2018. április 25.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar szobrászművész.
Szervátiusz Jenő szobrászművész és Lukács Ilona gyermeke. Örmény nemesi család leszármazottja.Gudenus János József: Örmény eredetű magyar nemesi családok genealógiája, Erdélyi Örmény Gyökerek Budapest, 2000 1977-ben kényszerűségből, a Securitate zaklatásai miatt áttelepült Magyarországra.
Élete 1937-ben szülei elváltak, ekkor édesanyjával maradt. Majd 1949-ben édesapjához költözött a Tímár utcába, s a két szobrász ezután már nem vált el egymástól, Budapesten is együtt laktak az apa haláláig. Iskoláit a Zágoni Mikes Kelemen Piarista Főgimnáziumban kezdte meg, s az utolsó évet kivéve ott tanult.
A háború után felszámolták a katolikus gimnáziumot, ezért csak a Farkas utcai 2. sz. Magyar Tannyelvű Líceumban, a volt Református kollégiumban érettségizhetett 1949-ben. Egy év késéssel vették csak fel a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolára. 1955-ben főiskolai gyakorlatra ment Moldvába, s az ott szerzett élmények igen nagy hatással voltak a művészetére. Már ebben az évben faragott csángó portrékat (Csángó asszony, Csángó leány, s később már a hetvenes években számtalan csángó Madonna került ki vésője alól), és több száz rajzot is készített a csángó emberekről. (A grafikák közül mintegy két tucat megjelent a Csángó Daloskönyvben.) Moldvába még többször elment kezdő szobrászként, majd édesapjával is.
1956-ban kezdte faragni andezit Ady Endre-szobrát, amelyet 13 év múlva fejezett csak be. Nem lévén akkor Erdélyben semmiféle korszerű faragóeszköz vagy véső, kénytelen volt maga kovácsolni a későbbi vídiához hasonló, kemény követ is faragni alkalmas szerszámot, amellyel a szintén andezitből készült Móricz Zsigmond-szobrot már két év alatt elkészítette. Móricz Zsigmond portréját, később feleki gömbmészkőből is megfaragta. Ebből a kőzetből készítette el a Napisten leánya című alkotását is.
A kolozsvári művészeti szövetség Moszkvába és Leningrádba küldte tanulmányútra 1958-ban. Itt ismerkedett meg az Ermitázs paziriki leleteivel, a szkíta királysír anyagával. Döntő hatással volt életére, szobrászatára, ettől kezdve nagyobb erővel fordult a magyarság múltja, őskultúrája felé (Szőlőistennő, Nimród, Ősanya, Táti Ister-pár).
Nagyon nehéz körülmények között élt családjával, még arra is rákényszerült, hogy két évig a bábszínháznak bábokat faragjon. Ebből a nehéz helyzetből az mentette ki, hogy édesapja mint elismert szobrász Állami-díjat kapott 1964-ben, s innentől kezdve anyagilag is támogatta művészfiát.
1968-ban kezdte el a tüzes trónon ülő Dózsa György-szobrot, amelyen négy évig dolgozott. Közben 1970-ben elvált első feleségétől.
1971–72-ben édesapjával megfaragták a Sütő András által „tonnás hegyibeszéd"nek nevezett emlékművet, amelyet Farkaslakán, a Tamási Áron sírja melletti parkban állítottak fel.
1977-ben áttelepült Magyarországra, s a kezdeti szűkös körülmények után 1982-ben beköltözött a Csíksomlyó úti házba, ahol már dolgozhatott, alkalmas lévén a tér kint és bent is nagyobb szobrok létrehozására. Közben édesapjával már együtt éltek 1978-tól Budapesten, bár Szervátiusz Jenő hivatalosan nem telepedett át. Ott is fiával lakott, s a halál is ott érte 1983-ban.
Válása után társa, felesége, művészetének segítője, menedzsere Barna Klára lett, aki Szervátiusz Klára névvel jelentetett meg több albumot, cikket, interjúkötetet férjéröl, s számtalan kiállítást rendezett neki idehaza és külföldön.
1996-ban Kőbányán felavatták történelmi emlékművét, a Magyar oltárt. Ugyanebben az évben nyílt meg Kolozsváron a Szervátiusz Múzeum, ahol Szervátiusz Tibor 12 és Szervátiusz Jenő 67 szobra látható.
Kőből faragott emlékműveket készített Győr, Budapest, Esztergom, Tát közterületeire.
2003-ban feleségével életre hívták a Szervátiusz Alapítványt, amelynek elnöke mai napig is az özvegy, és megalapították a Szervátiusz Jenő-díjat. (Szervátiusz Klára férje halála után megalapítja a Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat is.)
2011-ben bekerült az Országházba Szabó Dezső-portréja.
2015-ben a Nemzet Művésze címet kapta meg.
2016-ban felavatták a Tiszta forrásból című kompozícióját Kecskeméten.
Ugyanebben az évben a Műcsarnokban került sor a két Szervátiusz első és egyetlen közös kiállítására Két szobrász, két nemzedék címmel.
Művei bélyegkép|jobbra|Az 1956-os forradalom emlékműve, Budafok, Városház tér (2001) bélyegkép|jobbra|Rózsakerti Madonna, részlet bélyegkép|jobbra|Rózsakerti Madonna,Budapest, Pasarégi út (2002) bélyegkép|Kőrösi Csoma Sándor szobra, Dunakeszi (1988) bélyegkép|Szabó DezsőBudapest, (1990) bélyegkép|jobbra|Ister párTát (2006) bélyegkép|Szervátiusz Jenő síremléke, Szervátiusz Tibor alkotása
Kiállításai Egyéni 1965 Kaposvár 1983, Budapest 1992, 1994, 1999, 2001, 2003 Budapest (Szervátiusz Klára rendezései) 1984 Sopron 1985 Helsinki 1986 Kecskemét 1987 Szekszárd 1988 Szeged, Érd 1995. Bécs 1997. Eger 1996 Kolozsvár, állandó kiállítás édesapjával 1999 Róma, Székesfehérvár 2016. Műcsarnok, életmű kiállítás édesapjával 2017 Pécs
Csoportos 1953, 1954, 1956, 1964, 1965, 1968, 1971 Kolozsvár 1954, 1959 Bukarest 1966 Belgrád, Zágráb 1967 Antwerpen 1966, 1978, 1979, 1981, 1982 Budapest 1982 Offenburg 1999 Párizs
Művei közgyűjteményekben Ady Endre Emlékmúzeum, Nagyvárad Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest Művészeti Múzeum, Kolozsvár
Írásai Közvetlen közelről (1961) Vajon kell-e a portré? (1965) Találkozás Karácsony Jánossal (1965) Valóság és művészet (1966) Csodamadár (1967) Népművészet, képzőművészet (1969) Gondolatok (1973) Önvallomás
Díjai, elismerései (válogatás) bélyeg|210px|Szervátiusz Tibor síremléke a Fiumei úti sírkertben Magyar Művészetért díj (1989) Rendületlenül diploma (1989) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1992) Szent László-érem (1995) Bethlen Gábor-díj (1997) 56-os emlékérem (1998) Teleki Pál-érem (2000) Hűség-díj (2001) Kossuth-díj (2001) Magyar Örökség díj (2003) Budapest díszpolgára (2011) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2011) A Nemzet Művésze (2015)
Filmjei 1971 – Cantata profana, rendező: Nina Behát, velencei Arany Kakas-díjas film 1995 – Faragjunk magunknak Istent, rendező: Koltay Gábor 1996 – Magyar Oltár, operatőr: Koltay Gergely, rendassz.: Szervátiusz Klára 2005 – Trianon, rendező: Kolta Gábor 2010 – Szerelmes földrajz, rendező: Paczolay Béla, Dala István
Jegyzetek
Források Szervátiusz Tibor hivatalos honlapja, www.szervatiusz.hu Trianon. Koltay Gábor filmsorozata, 2004 Babiczky Klára: Kolozsvári Szervátiusz Tibor, Püski Kiadó Kft., 1994 Szervátiusz Klára: Az idő kapujában, Püski Kiadó Kft., 2001 Szervátiusz Tibor monográfia, Szervátiusz Alapítvány, szerk. Szervátiusz Klára Mindörökké, Erdély. Szervátiusz Tiborral beszélget Szervátiusz Klára; Kairosz, Bp., 2009 (Magyarnak lenni)
További információk [www.varmegyegaleria.hu/szervatiusz-tibor Erdély Művészetéért Alapítvány – VármegyE-Galéria] Artportál.hu Köztéri szobraiból, Köztérkép
Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Romániai magyar szobrászok Kategória:Kolozsváriak Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Magyar Művészetért díjasok Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai Kategória:Romániából Magyarországra áttelepült magyarok Kategória:A kolozsvári református kollégium diákjai Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal kitüntetettjei Kategória:Örmény származású magyarok Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek