A Bomber album a brit Motörhead zenekar 1979-ben megjelent, sorrendben harmadik nagylemeze.

Története A szintén 1979-es megjelenésű Overkill című lemezükhöz hasonlóan a Bomber is a Motörhead egyik klasszikus albuma. Ismét a The Rolling Stones lemezeken edződött Jimmy Miller producerrel dolgoztak, habár Miller heroinfüggőségből adódó viselkedése időnként megakasztotta a munkát. Ironikus módon az albumot a heroin ellenes Dead Men Tell No Tales (magyarul A hullák nem mesélnek) dal nyitja.

A címadó Bomber dalt Len Deighton azonos című regénye inspirálta, mely egy balsikerű légitámadás történetét meséli el a második világháborúban. A lemezbemutató turnéra egy Heinkel He 111 típusú bombázó 13 méter széles stilizált mását is felépítették, amely a zenészek feje fölött mozgott a dal előadása közben.

A Poison dalban arról énekel Lemmy, hogy milyen volt, amikor tábori lelkész apja elhagyta őket. A Talking Head a televízióról szól, míg az All the Aces a showbizniszről. A Step Down című dalt a gitáros Eddie Clarke énekli.

A Motörhead a lemez felvételeit megszakítva játszott az az évi angliai Reading fesztiválon. A Bomber album több mint 250 ezer példányban kelt el csak Angliában és ezzel ezüstlemez lett. A sikerlistán a 12. helyig jutott az album, a kislemezre kimásolt címadó dal pedig 34. lett.

Újrakiadások

1996-ban a Castle Communications (CMC/Sanctuary) a kislemez B-oldalas "Over the Top" dallal és a The Golden Years (1980) mini-albumon megjelent négy élő bónuszfelvétellel CD változatban adta ki újra a Bomber albumot. 2005-ben egy kétlemezes deluxe változat jelent meg a Sanctuary-nál. Az első korongon az eredeti album digitálisan feljavított hangzású változata szerepel. A bónusz CD a kislemez B-oldalas "Over the Top" mellett néhány nagylemezes dal alternatív verzióit, az 1980-as The Golden Years mini-album négy számát és egy ráadás élő felvételt tartalmaz.

Az album dalai Eredeti kiadás Első oldal "Dead Men Tell No Tales" – 3:07 "Lawman" – 3:56 "Sweet Revenge" – 4:10 "Sharpshooter" – 3:19 "Poison" – 2:54 Második oldal "Stone Dead Forever" – 4:54 "All the Aces" – 3:24 "Step Down" – 3:41 "Talking Head" – 3:40 "Bomber" – 3:43

Bónusz felvételek az 1996-os újrakiadáson "Over the Top" – 3:21 "Leaving Here" [Live] (Holland, Dozier, Holland) – 3:02 "Stone Dead Forever" [Live] – 5:20 "Dead Men Tell No Tales" [Live] – 2:54 "Too Late Too Late" [Live] – 3:21 Deluxe változat bónusz CD (2005) "Over the Top" – 3:20 "Stone Dead Forever" [alternatív változat] – 4:34 "Sharpshooter" [alternatív változat] – 3:16 "Bomber" [alternatív változat] – 3:35 "Step Down" [alternatív változat] – 3:29 "Leaving Here" [Live] (Holland, Dozier, Holland) – 3:02 "Stone Dead Forever" [Live] – 5:31 "Dead Men Tell No Tales" [Live] – 2:44 "Too Late Too Late" [Live] – 3:20 "Step Down" [Live] – 3:49

Közreműködők Ian 'Lemmy' Kilmister – basszusgitár, ének 'Fast' Eddie Clark – gitár, ének Phil 'Philthy Animal' Taylor – dobok

Források Motörhead hivatalos diszkográfia Encyclopaedia Metallum – Motörhead: Bomber

Kategória:Motörhead-albumok Kategória:1979 nagylemezei