Az AMD rövidítés egyben a örmény dram valutakódja.
Az Advanced Micro Devices, Inc. (AMD) egy félvezetőgyártó vállalat, központja a kaliforniai Sunnyvale-ben található. A név magyarul nagyjából annyit tesz: Fejlett Mikroeszközök.
Az x86-os – vagy PC-kompatibilis – mikroprocesszorok második legnagyobb gyártója, jelentős flashmemória-gyártó. A vállalatot 1969-ben hét társával együtt alapította meg Jerry Sanders, aki egészen 2002-ig elnök-vezérigazgatóként irányította a céget. Az alapítók mindegyike a Fairchild Semiconductor alkalmazottja volt korábban. Ma a vállalat elnöke és vezérigazgatója Lisa Su.
Az AMD elsősorban a PC-kompatibilis Athlon, Duron, Opteron, Turion, Sempron, Phenom, Brazos, Llano, FX Trinity és Ryzen processzorairól ismert, de a vállalat által kifejlesztett chipek és technológiák megtalálhatók számos más elektronikai készülékben is, például játékkonzolokban.
Pénzügyi információk Az AMD egy nyilvánosan működő részvénytársaság, a Nasdaq Értéktőzsdén az „AMD” tőzsdei szimbólum alatt jegyezték, piaci értéke (kapitalizációja) mintegy 280 milliárd dollár körül alakult 2024 januárjában.
Története bélyegkép|Korai AMD 8080 processzor (AMD AM9080ADC / C8080A), 1977
Az AMD logikai chipekkel kezdte tevékenységét 1969-ben, majd 1975-ben belépett a RAM-üzletágba. Még ugyanebben az évben visszafejtéssel (reverse-engineering) elkészítette az Intel 8080 mikroprocesszorának klónját. Ez alatt az időszak alatt készített egy bit-slice elemekből álló processzor-szériát (Am2900, Am29116, Am293xx).
8086, 80286, 80386, AM486 1982 februárjában az AMD szerződést írt alá az Intellel, miszerint az AMD alvállalkozóvá lép elő az 8086 és 8088 processzorok gyártásánál. Az IBM szerette volna felhasználni az 8088 processzorait az IBM PC-kben, de irányelvei szerint legalább két forrásból kellett beszereznie a chipjeit.
Az AMD később megalkotta a 80286, vagy ismertebb nevén a 286-ot (Am286) – egy korábban az Intellel kötött egyezség alapján erre lehetősége volt –, ám az Intel 1986-ban ezt a jogot visszavonta. A PC-klónok növekvő népszerűsége azt jelentette: az Intel úgy gyárthat CPU-kat, hogy nem követi az IBM feltételeit. Az AMD emiatt beperelte, a per csak 1991-ben ért véget, amikor a kaliforniai legfelsőbb bíróság szerződésszegés miatt 1 milliárd dollár jóvátétel fizetésére kötelezte az Intelt.
1991-ben kiadta az Am386-t, az Intel 80386 processzor-klónját. Kevesebb, mint egy év alatt egymillió egységet adtak el. Az AMD következő processzora az 1993-as Am486 volt. Mindkét processzort jóval alacsonyabb áron árulta, mint az Intel a saját verzióit. Az AMD 386DX-40 nagyon népszerű volt kicsiny méretével, független klóngyárával, így az Am486 processzort nagyon sok OEM partner használta, beleértve a Compaqot is. Az Intel termékeinek klónozása azonban egyre kevésbé bizonyult életképes stratégiának, mert ez azt jelentette, technológia terén az AMD mindig az Intel mögött fog járni.
1994. december 30-án a kaliforniai Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, az AMD-nek nincs joga használni az i386-os mikrokódot. Az AMD és az Intel ezek után egyezséget kötöttek, melynek részletei nagyrészt titkosak. Az egyezség biztosította az AMD-nek azt a jogot, hogy processzorokat gyártson az Intel 286-os, 386-os és 486-os mikrokódját használva. Az egyezmény alapján mind a két versenyző rendelkezik keresztlicenc (cross-license) szerződéssel a nagyon alapvető szabadalmakra, szerzői jogokra (copyrights) vonatkozóan. Ezek lehetőséget teremtenek, hogy mindketten használhatják egymás technológiai újításait jogdíj nélkül.
Ez idő alatt az AMD saját RISC technológiájú processzorcsaládot fejlesztett, az AMD 29K processzor-sorozatot, és megpróbált nyilvánossá tenni grafikai és audioeszközöket, valamint flashmemória-gyártóként is fellépett. Az AMD ezen erőfeszítései nem voltak nyereségesek. Ezek után a cég úgy döntött, hogy az Intel-kompatibilis processzorokra és a flashmemóriákra fog koncentrálni. Ez egyet jelentett egy nyílt verseny meghirdetésével az Intellel. Az AMD alvállalkozóként továbbra is bedolgozott az Intelnek.
K5
Az első teljesen „in-house” (saját, belső) processzoruk a K5 volt, melyet nagyon későn, 1995-ben dobtak piacra. A „K” a kriptonitra utal, ami a képregényekben az egyetlen dolog, ami árthat Supermannek (burkolt célzás az Intelre). A K5 igyekezett a már 1993-ban kiadott Intel CPU-k közvetlen versenytársa lenni, de architekturálisan több hasonlóságot mutatott az újonnan kiadott Pentium Próval, mint a Pentiummal vagy a Cyrix 6x86-ával. Számos probléma volt azonban vele: bonyolult nevezési rendszert alkalmaztak, így néhány chipnél valódi magsebességüket reprezentálták, máshol pedig ez csupán egy PR szám volt. Sokatmondó, hogy a K5 nem tudott versenyre kelni a 6x86-osok egészszám-végrehajtásával (integer performance), sem a Pentiumok FPU teljesítményével. Ezek, valamint a nagy méret és az a tény, hogy a tervezés rossz volt, okozták, hogy a K5 nem lett sikertermék a piacon. Mindezek ellenére a típus jó tulajdonsága, hogy a K5-nek nem voltak kompatibilitási problémái a 6x86-ossal ellentétben, valamint nem forrósodott fel, mint a Cyrix chipek.
NexGen / K6
1996-ban az AMD felvásárolta a NexGen-t, az x86-kompatibilis Nx sorozathoz fűződő jogaik miatt. Ez mintegy beismerése volt annak, hogy a K5 bebizonyította: az AMD nem képes olyan saját processzor-architektúrát kiadni, ami versenyezhet az Intellel. A felvásárlás valószínűleg megmentette az AMD-t a tönkremenéstől, ami némileg ironikus, tekintve, hogy a NexGent volt Intel-alkalmazottak alapították. A NexGen egy év alatt átdolgozta az Nx686-os mikroarchitektúrát és a K6 nevet adták neki. A NexGen eredeti tervezése nem került piacra.
Az újratervezés magában foglalta a visszacsatolt, dinamikus utasítás-átrendezési mechanizmust és az MMX utasításokat. Az AMD legfontosabb megoldása a lábkompatibilitás az Intel Pentiummal. Ezáltal képessé vált a rendkívül széles körben elterjedt „Socket 7” alapú alaplapokba való integrálása. Hasonlóan az Nx686 és Nx586 előtt, a K6 le is fordította a Pentium-kompatibilis x86-os utasításkészletet RISC-szerű mikroutasításokra. A következő évben az AMD kiadta a K6-2-t, amihez már hozzáadta a lebegőpontos multimédia-utasításkészletét, azaz a 3DNow!-t, valamint új foglalat-szabványát, melyet „Super Socket 7”-nek nevezett el. Mindkettő fokozott teljesítménnyel járt.
1999 januárjában a K6-x széria befejezett változata, a -es K6-III nagymértékben versenyképes volt az Intel legjobb processzoraival. Ez a chip alapvetően a K6-2-n alapult, mely 256 kilobájtos második szintű gyorsítótárral és jobb elágazás-előrejelző egységgel rendelkezett. Bár az AMD versenyzett a Pentium II/III processzorokkal, és egészszám-műveletek terén gyakorlatilag jobb is volt nála, addig az FPU-ja egy nem futószalagos tervezési széria volt és nem tudott versenyezni az Intel sokkal fejlettebb FPU architektúrájával. Habár a 3DNow! elméletileg kompenzálta ezt a gyengeséget, kevés játék fejlesztője használta; a leginkább említésre méltó közülük az id Software Quake 2 játéka.
Pályafutása során a K6 processzor teljesítmény terén sohasem tűnt egészen egyenlőnek az Intel processzoraival. Az alaplapok változó minőséggel dolgoztak a K6-tal és az AMD processzorgyárainak problémái érintették a szállítást is. Az AMD kétes hírnevet szerzett, melyet azzal érdemelt ki, hogy csak némiképp lassabb és kevésbé megbízható x86-os klónokat tudott készíteni.
Athlon
Az Athlon az AMD cég védjegye különböző, általa tervezett és gyártott x86 processzorainak elnevezésére. Az Athlon név az angol decathlon, azaz tízpróba szóból származik.
Athlon / K7 Az eredeti Athlon (más néven Athlon Classic) 1999-ben jelent meg a piacon. Kódneve „K7”. Tokozásilag kezdetben a Slot A szabványt használta, később áttért a cég a Socket A formátumra. Ebben a processzorban debütált a 3DNowEx utasításkészlet. Az Athlon az Alpha EV6 buszra épül és támogatja a többprocesszoros üzemmódot.
A SlotA korszakban a magban csak az első szintű gyorsítótár volt, a másodszintű magára a kártyára került, a processzor sebességénél lassabb verzióban. Az osztó a CPU sebesség és az L2 cache sebesség között 1/2 vagy 2/3 volt. Egyszerűen nem tudtak elég gyors gyorsítótár-csipeket előállítani nagy mennyiségben, ezért kellett a csökkentett sebesség. Ezt hívták Slot A Athlonnak, 500 és 1000 MHz közötti órajeleken lehetett megvásárolni. Az 1000 MHz-es Athlon nyerte a "csatát", amelyet az Intellel folytatott az AMD a világ első gyárilag 1 GHz-es processzorának címéért. Hivatalosan nem adták ki, de létezett egy 1100 MHz-es verzió is (ezzel párhuzamosan még nem volt Duron).
2000-ben következett az Athlon Thunderbird, Socket A foglalattal. Ez már a magban tartalmazta mindkét cache-t, az L2 is teljes sebességűvé vált, ezzel drasztikus teljesítménynövekedést értek el. A processzorkártya helyett egy 462 lábú műanyaglapra került a chip, ez lett a Socket A formátuma, amelyet az AMD hét évig használt.
Világossá vált, hogy az AMD-nek a túlélés érdekében változtatnia kell a stratégiáján. Jerry Saunder (alapító és elnök-vezérigazgató) felismerte ezt, és kidolgozta a híres „Virtuális gorilla” stratégiát. Ennek jegyében stratégiai iparági szövetségeket kötöttek és használtak ki, hogy az Intellel egyenlőbb technológiai háttérrel tudjon versenyezni.
Ennek első gyümölcsei 1999 augusztusában értek be, amikor az AMD megjelentette az Athlon (K7) processzort. A tervezőcsapat főnöke Dirk Meyer volt, a DEC Alpha projekt egyik vezetője. Jerry Sandersnek a DEC csapat számos mérnökét sikerült átcsábítania, ahogy a DEC lassan leépítette az Alpha projektet, így sikerült meglehetősen olcsón hozzájutnia egy első osztályú processzortervező csapathoz. Megjegyzendő, hogy az Athlon tervezőcsapatában azok is részt vettek, akik a K5 és a K6 processzorokon dolgoztak.
Az Athlon fejlett mikroarchitektúrája az általános jó teljesítményre lett kihegyezve, egy meglehetősen fejlett lebegőpontos egységgel (FPU). Az Intel P6-hoz hasonlítva az Athlon fejlettebb volt; számos problémát és szűk keresztmetszetet sikerült orvosolniuk, amik az Intel designban szerepeltek. Az Athlonnak nagyobb lett az utasítás-átbocsátó képessége (execution per clock throughput). A fejlődés oka részben az volt, hogy az eredeti Intel P6 ugyanis korábbi tranzisztorgyártási processzel készült, mint az Athlonok. Az első Athlonoknak voltak kezdeti problémáik az utasításelágazás-előrejelzéssel, valamint az alacsony órajelekkel, de mire a végleges változat megjelent egy (akkor) lenyűgöző -es órajellel, megrázta az egész informatikai iparágat.
Az Intel azonnal reagálni kényszerült, a P6 magjának gyors újratervezésével, amivel kijavították az utasítás-futószalag (pipeline) számos megakadását, amik a P6 teljesítményét rontották. Az eredmény a Coppermine processzorverzió lett. A kapkodás nagyon igénybe vette az Intel gyártósorait, és a bejelentés után még sokáig nehezen volt beszerezhető a Coppermine.
Ezzel ellentétben, az AMD processzorok gyártása a várakozásokon felül alakult. Így az AMD 2000 március elején bejelentette a -es és -es Athlon processzorait, és még ugyanabban a hónapban tömegesen szállítani is tudta őket, ismét meglepve ezzel az iparágat. Az Intel néhány nappal az AMD után bejelentette -es Pentium processzorát, de hónapokon keresztül képtelen volt tömeggyártani őket.
A Motorolával együttműködve, a „Virtuális gorilla” stratégia részeként az AMD egy évvel az Intel előtt be tudta vezetni alkatrészeiben a réz összeköttetéseket, amivel egyértelmű előnyt szerzett a gyártási technológiában, és így az órajelekben is.