Csongrádi Ferenc (Apácatorna, 1956. március 29. –) magyar labdarúgó, edző.
Pályafutása Klubcsapatban Fiatal játékosként került a Videotonhoz és rövid idő alatt már a tartalék csapatban szerepelt. 1974 őszén az Üllői úton debütált az élvonalban a Ferencváros ellen (2–3), a 24. percben csereként állt be. Első gólját a Hungária körúton az MTK-VM-nek rúgta (1–1). 20 évesen egy súlyos gerincsérülés miatt majdnem abba kellett hagynia az aktív sportot, de vállalta a kockázatos műtétet és nagy akaraterővel visszatért az élvonalba. Az 1984–1985-ös UEFA-kupa ezüstérmes csapat vezéralakja volt. Párizsban a PSG ellen (4–2) két gólt szerzett. A madridi döntőben sérülten is vállalta a játékot, és edzője megértő volt vele, nem fosztotta meg ettől az élménytől. Az 58. percben le kellett cserélni, az erőltetéstől bevérzett a térde, cipó nagyságúra dagadt.
1987-ben nem kötött szerződést vele a székesfehérvári klub. Egy-egy idényt Győrben és Veszprémben játszott még a magyar első osztályban. Aktív sportpályafutását az osztrák tartományi bajnokságban fejezte be.
A válogatottban A magyar válogatottban 1976 és 1984 között 24 alkalommal szerepelt. Tagja volt az 1982-es spanyolországi világbajnokságon részt vevő csapatnak.
Edzőként 1991 és 1998 között Fehérváron dolgozott. Először mint utánpótlásedző, majd 1998 tavasztól az első csapat vezetőedzőjeként sikerült kiharcolni a bennmaradást osztályozó mérkőzéseken. 1999-től a Gázszer vezetőedzője lett. Dolgozott a Matáv SC Sopron csapatánál is.Matáv SC Sopron
Volt a Videoton Labdarúgó Közalapítvány utánpótlás-igazgatója.
2014 nyarán a Dunaújváros Pálhalma SE – a vezetőedző munkáját segítő – szakmai igazgatójának nevezték ki.
Sikerei, díjai Játékosként Magyar bajnokság: 2.: 1975–76 3.: 1983–84, 1984–85 Magyar Népköztársasági Kupa (MNK) döntős: 1982 UEFA kupa döntős: 1984–85
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
További információk
Források
Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:A Győri ETO labdarúgói Kategória:A Veszprém FC labdarúgói Kategória:Az 1982-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:A Videoton vezetőedzői Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek