Vérten Orsolya (Budapest, 1982. július 22. –) volt magyar válogatott kézilabdázó, a Győri Audi ETO KC és a FTC-Rail Cargo Hungaria korábbi balszélsője.
Pályafutása Gyermekkorában több sportot is kipróbált, míg végleg a kézilabdázást választotta. A Vasas SC-ben kezdett kézilabdázni, itt lett felnőtt játékos 1999-ben, és 2001-ig itt játszott. Megjárta a korosztályos válogatottakat, a legnagyobb sikert a 2001-es Magyarországon rendezett junior világbajnokságon érte el, ahol ezüstérmet nyert a csapattal. 2002 és 2012 között a Győri ETO KC színeiben kézilabdázott. 2012 tavaszán a Ferencvárosi TC női kézilabda szakosztályához szerződött. A Magyar Kézilabda Szövetség 2008-ban és 2009-ben az Év kézilabdázója címmel tüntette ki.
2002-ben lett először válogatott, abban az évben tagja volt az Európa Bajnokságon ötödik helyezett csapatnak. Olimpián eddig egyszer, a 2008-as pekingin vett részt, ahol a negyedik helyet szerezte meg a válogatott, őt pedig beválasztották az all-star csapatba.
2012 óta edzői képesítéssel is rendelkezik, melyet játékosi pályafutása után az utánpótlás-nevelésben kíván hasznosítani. Jelenleg az Ferencvárosi Torna Club utánpótlásedzője.
Sikerei Klubcsapatban
EHF-bajnokok ligája: ezüstérmes: 2009 elődöntős: 2007, 2008, 2010, 2011 EHF-kupagyőztesek Európa-kupája: ezüstérmes: 2006 elődöntős: 2003 EHF-kupa: ezüstérmes: 2002, 2004, 2005 Magyar bajnokság: 8-szoros győztes: 2005, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011,2012, 2015 2. helyezett: 2004, 2007, 2013, 2014 3. helyezett: 2002, 2003 Magyar kézilabdakupa: 8-szoros győztes: 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011,2012 döntős: 2002, 2004, 2013, 2014, 2015
Válogatottban
Junior világbajnokság: ezüstérmes: 2001 Kézilabda-világbajnokság: bronzérmes: 2005 Európa-bajnokság: bronzérmes 2012
Díjai, elismerései Az év magyar kézilabdázója (2008, 2009) Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2008)
Jegyzetek
Források Bemutatták az újakat Váltás tíz év után
További információk Vérten Orsolya rajongói oldala Vérten Orsolyával kapcsolatos cikkek gyűjteménye
Kapcsolódó szócikkek Ferencvárosi TC (női kézilabda) Győri Audi ETO KC
Kategória:Magyar női kézilabdázók Kategória:A Ferencvárosi TC kézilabdázói Kategória:Magyar olimpikonok Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Győri Audi ETO KC kézilabdázói