Az Overkill amerikai thrash metal együttes 1980-ban alakult New Jerseyben. Nevüket a Motörhead 1979-es Overkill című zenei albuma után választották.
A punk és heavy metal korai ötvözésével az Overkill egyike volt a legelső thrash metal zenekaroknak, és a kezdetek óta folyamatosan jelen vannak a nemzetközi színtéren. Intenzív élő fellépéseikkel komoly elismerést vívtak ki maguknak a stílus rajongóinak körében. Pályatársaik többségével ellentétben soha nem oszlottak fel, habár az évek során a zenekar felállása többször változott. Az alapító tagok közül máig kitartó énekes Bobby „Blitz” Ellsworth és a basszusgitáros D. D. Verni számítanak az Overkill motorjának.
Első nagylemezük 1985-ben jelent meg a Megaforce kiadónál. Második albumukat már az Atlantic Records forgalmazta az egész világon. Közel négy évtizedes pályafutásuk alatt 18 stúdióalbumot, 3-3 koncertlemezt, koncertvideót és válogatásalbumot, valamint egy feldolgozáslemezt adtak ki. 2010 óta megjelent összes nagylemezük rendre felkerült a Billboard 200-as lemezeladási listára az Amerikai Egyesült Államokban. Legsikeresebb albumuk, az 1989-es The Years of Decay pedig megjelenése óta több mint négymillió példányban kelt el világszerte. Az Overkill vizuális védjegye a Chaly nevű denevérszárnyas ördögi koponya, amely 1988 óta a zenekar összes lemezborítóján megjelenik más-más formában.
Az együttes kilenc alkalommal lépett fel Magyarországon. Először 1998 júniusában Budapesten az E-klubban, utoljára 2024 szeptemberében a Barba Negra Klubban, szintén Budapesten.
Zenei stílus Az Overkill zenei stílusára az 1970-es évek punk rockja és brit heavy metal zenéje volt alapvető hatással. A punk vonalról a Ramones, a The Damned, a Sex Pistols és a The Dead Boys, míg a heavy metal oldaláról az Iron Maiden, a Judas Priest és a Motörhead zenekarok, illetve az Overkillre már a kezdetekben is jellemző lassú doom metal témáknál a Black Sabbath befolyása jellemző. Az Overkill ezeknek a zenei hatásoknak az ötvözésével egyike volt az első thrash metal zenekaroknak, melyek a gyors agresszív tempókról, és az egyszerű, de technikás riffelésről váltak ismertté. Az 1980-as években a többi sikeres thrash metal együttestől eltérően az Overkill nem két, hanem csak egy gitárra építette a hangzását, aminek súlyosbítására a basszusgitár kiemelt szerepet kapott, egyedivé téve ezzel a zenekar hangzását. Az énekes Bobby „Blitz” Ellsworth punkos, energikus hangja, énekstílusa is megkülönböztette az Overkillt pályatársaiktól.
Az 1990-es évektől folyamatos tagcserék zajlottak a zenekaron belül, 1991-től kétgitáros felállásra váltottak, ami természetesen zenei változásokat is hozott. A thrash metal mint zenei műfaj a népszerűségét tekintve világszerte háttérbe szorult, ezért az Overkill ennek ellensúlyozására groove metal elemekkel aktualizálta zenéjét. Mind a mai napig ez az ötvözet jellemző az Overkill stílusára: thrash metal, heavy metal, doom metal, groove metal, punk.
Története Kezdetek (1980–1984) Az Overkill együttes 1980-ban alakult New Jerseyben, az Amerikai Egyesült Államokban, miután D. D. Verni basszusgitáros és Rat Skates dobos kiléptek a The Lubricunts nevű punk rock zenekarból. Az olyan brit heavy metal csapatok hatására, mint az Iron Maiden, vagy a Judas Priest, mindketten keményebb zenét akartak játszani. Hirdetés útján kerestek tagokat, így csatlakozott hozzájuk Robert Pisarek gitáros és Bobby „Blitz” Ellsworth (ex-D.O.A.) énekes. Az együttes kezdetben különböző neveken (például Virgin Killers, a Scorpions 1976-os albuma nyomán) játszotta első koncertjeit New Jersey klubjaiban. Az Overkill nevet végül a gitáros Pisarek javasolta az együttesnek. Műsoruk főleg feldolgozásokból állt, olyan együttesek dalaiból, mint Judas Priest, Iron Maiden, Black Sabbath, AC/DC, MSG, Accept, Y&T, Motörhead, illetve punk dalokból, mint a Sonic Reducer a The Dead Boystól, ami a legelső Overkill-albumra is felkerült. A zenekar színpadi megjelenése meglehetősen teátrális volt abban az időben. A KISS-től és a horror punk Misfitstől átvett arcfestésben, szintén a KISS-től kölcsönzött magastalpú csizmákban és a Judas Priest által akkoriban rockerdivattá tett szegecselt, fekete bőrnadrágokban, mellényekben léptek fel.
Pisarek hamar távozott az együttesből, a helyére pedig rögtön két gitáros is került: Dan Spitz és Anthony Ammendolo. 1981-ben mindketten kiléptek (Dan Spitz az Anthraxhez csatlakozott a következő évben), az Overkillbe pedig a Rich Conte–Mike Sherry-páros érkezett. A zenekar ebben az időben kezdett saját dalokat írni és játszani a koncerteken. Többek között ekkor született a Raise the Dead, a The Beast Within, az Overkill és a mai napig minden koncerten kihagyhatatlan Rotten to the Core. 1982/83 fordulóján Conte és Sherry kiléptek, az új gitárosok egyike pedig Bobby Gustafson (ex-Dropouts) lett. Az Ellsworth–Verni–Skates–Gustafson-felállású Overkill 1983-ban rögzítette első demófelvételét. Az öt dalt tartalmazó kazetta a Power in Black címet kapta. A demót eljuttatták minden szóba jöhető zenei magazinnak, lemezkiadónak és menedzsmentnek, hogy lemezszerződéshez jussanak. A neves Metal Massacre válogatás 1984-ben megjelent 5. kiadásán a Death Rider dallal szerepeltek, a New York Metal ’84 elnevezésű válogatásra pedig a Feel the Fire daluk került fel. 1984 novemberében újra stúdióba vonult az együttes, hogy felvegyenek az Azra/Metal Storm számára egy négyszámos minialbumot, amely az Overkill első hivatalos kiadványa lett.
A klasszikus éra (1985–1990) bélyegkép|Bobby „Blitz” Ellsworth énekes Az Overkill növekvő ismertségét látva a Megaforce Records főnöke, Jon Zazula 1984-ben szerződést kínált az együttesnek. Az 1982-ben indult Megaforce lemezkiadó jelentette meg korábban a Metallica debütáló albumát, a Raven, a Manowar, az Exciter és az Anthrax első lemezeit. Az Overkill első nagylemeze Feel the Fire címmel jelent meg 1985 áprilisában. A nyers hangzású, energikus thrash metal dalokkal teli album producere Carl Canedy, a The Rods dobosa volt. A lemezre az Overkill korai időszakának legjobb dalai kerültek fel, mint például a Raise the Dead, a Rotten to the Core vagy a Hammerhead, illetve az együttesről elnevezett, horror témájú Overkill, ami a következő három albumon újabb tételekkel bővülő sorozat első darabja lett. Bemutatkozó albumukkal a tarsolyukban az Overkill végre kiléphetett New Jersey és New York környékéről. Az év hátra lévő részében országszerte koncerteztek az Államokban a Megadeth társaságában, akik szintén első nagylemezüket népszerűsítették. Az Overkill 1986 első felében az Anthrax előzenekaraként turnézott Európában. Az 1986. májusi, Bochumban, Németországban tartott koncert VHS videón is megjelent US Speed Metal Attack címmel. Szeptembertől újra stúdióba vonultak, hogy rögzítsék második nagylemezüket, majd novembertől a Slayerrel koncerteztek Amerika nagyvárosaiban. A turné csúcspontja a december 6-ával kezdődően egymást követő három estén a New York-i Ritz színházteremben tartott fellépések voltak, ahol a Death Angel is szerepelt a fellépők között.
A Taking Over című új Overkill-album 1987 márciusában jelent meg a Megaforce kiadásában, akik időközben a thrash metal rohamosan növekvő népszerűségét kihasználva a multinak számító Atlantic lemezkiadóval kötöttek terjesztési szerződést, így az Overkill új lemeze mindenhol kapható volt. A Taking Over fel is került a Billboard 200-as lemezeladási listára, a 191. helyen. A felvételek a Pyramid Sound stúdióban zajlottak Alex Perialas hangmérnökkel, aki a korszak több thrash metal lemezén is dolgozott producerként vagy hangmérnökként. Perialasnak köszönhetően a lemez hangzása kevésbé lett nyers, mint a debütáló albumé, igazodott a korszak többi thrash metal anyagának megszólalásához. A himnikus hangvételű In Union We Stand dalhoz készített videóklip bekerült az MTV rotációjába, az együttes pedig tavasszal újra Európában koncertezett, ezúttal a Helloween előzenekaraként, május–júniusban pedig az Egyesült Államokban a Megadeth-szel. A turné apropóján kiadták a !!!Fuck You!!! minialbumot, melyen a címadó The Stiffs-feldolgozás stúdióváltozata mellett koncertfelvételek szerepelnek. A Taking Over album sikerének köszönhetően az Anthrax mellett az Overkill lett a legismertebb keleti parti thrash metal együttes. Épp ezért okozott komoly meglepetést a rajongók számára, hogy a zenekar motorjának számító dobos, Rat Skates 1987 végén kiszállt az együttesből.
Az új dobos a brit Robert „Sid” Falck lett az ex-Iron Maiden énekes Paul Di’Anno zenekarából, a Battlezone-ból. A harmadik Overkill-album munkálatai 1988 március–áprilisában zajlottak, újra Alex Perialasszal, a Pyramid stúdióban. A keverést ezúttal a Metallica Master of Puppets albumát is mixelő német hangmérnök, Michael Wagener végezte. Az album Under the Influence címmel jelent meg 1988 júliusában. A lemezeladási listán egy fokkal feljebb léptek, a 142. helyen nyitott az album, melynek borítóján első alkalommal szerepelt az azóta az együttes védjegyévé vált denevérszárnyas koponya, Chaly. Több kritikus véleménye szerint is az Under the Influence lemezzel zeneileg az első album irányába mozdult el az együttes, a többségében punkos, nyers hangvételű daloknak köszönhetően, amiben D. D. Verni előtérbe tolt basszusjátékának is nagy szerepe volt. A Hello from the Gutter dalhoz elkészítették a zenekar második videóklipjét. 1988 őszén indult amerikai lemezbemutató koncertkörútra az Overkill a Motörhead és a Slayer társaságában, a következő év januárjában pedig szintén a Slayerrel közösen már Európában zajlott az Under the Influence turné.
1989 júniusában a zenekar már neki is kezdett a következő nagylemez felvételeinek a stamfordi Carriage House Studiosban, ami komoly előrelépés volt a Pyramid stúdióhoz képest. Az album producere Terry Date volt, akit a Metal Church lemezein végzett munkája miatt választott a feladatra az Overkill. Date később az 1990-es években aztán a Pantera lemezeivel szerzett igazán hírnevet magának a szakmában. A negyedik Overkill-album végül októberben jelent meg, és a The Years of Decay címet kapta. A lemezre kilenc dal került fel, közel egyórányi játékidővel. Az albumon több dal is 8 perc vagy afeletti hosszúságú (Skullcrusher, Who Tends the Fire, The Years of Decay), amit az olyan rövid, energikus thrash dalok ellensúlyoznak, mint a punkos I Hate, a videóklippel is megtámogatott Elimination, illetve a korábbi három lemezen végigvonuló Overkill-sorozat záródarabja, az E.vil N.ever D.ies. A ma már klasszikus Overkill-albumnak számító The Years of Decay a helyezését tekintve rosszabbul szerepelt a Billboard lemezeladási listáján, mint elődje: csak a 155. helyig tudott felkapaszkodni. Ennek ellenére a mai napig több mint négymillió példányt adtak el belőle világszerte, amivel a zenekar kereskedelmileg legsikeresebb albuma lett.
Az Overkill a koncertezés terén is egy szinttel feljebb lépett. Az 1989 novemberében zajló amerikai lemezbemutató turnén már főzenekarként léptek színpadra, előzenekaraik pedig a Dark Angel és a Wolfsbane voltak. Európába 1990 februárjában ért el a turné (itt a thrash/funk metalt játszó Mordred volt az előzenekar), majd március–áprilisban újra az USA-ban koncerteztek. A zenekar fellépett a mexikói Hell and Heaven fesztiválon, olyan együttesekkel közösen, mint a Megadeth, a Fear Factory, a Destruction, vagy a Kataklysm, illetve 1990 májusában először játszottak a Távol-Keleten, Japánban. Közben a csapaton belül folyamatosan nőtt a feszültség a két fő dalszerző, Bobby Gustafson gitáros és D. D. Verni basszusgitáros között, ami végül odáig fajult, hogy 1990 végén Gustafson kilépett a csapatból, mivel az énekes Blitz is Verni oldalára állt.
Gant/Cannavino (1991–1995) bélyegkép|D. D. Verni basszusgitáros