Tűz Tamás, született Makkó Lajos (Győr, 1916. április 18. – Hamilton, Kanada, 1992. április 7.) magyar költő, író, katolikus pap.

Élete Iskoláit, köztük a Hittudományi Főiskolát is Győrben végezte. 1939-ben szentelték pappá. Szomódon és Agostyánban kezdte egyházi szolgálatát. A teológia harmadik évében, 21 évesen kezdett el verseket írni. Verseit közölte a Vigília, a Magyar Csillag, az Élet, a Híd, a Győri Szemle. Első verseskötete 1941-ben jelent meg Tiszta arannyal címmel. Tagja volt a győri Kisfaludy Irodalmi Körnek és a pécsi Janus Pannonius Társaságnak. 1943-ban behívták katonai szolgálatra. A második világháborúban a keleti fronton tábori lelkészi szolgálatot teljesített, majd 1944 őszén Szegednél szovjet hadifogságba esett. Brjanszk térségében volt hadifogolytáborban, ahonnan 1947-ben szabadult. Hazatérése után Töltéstava, Bezenye és Szend plébániáin lelkészkedett. Versei a Magyarokban, a Vigíliában, az Új Emberben jelentek meg, de az 1947-es magyarországi politikai fordulat után publikálási lehetőségei beszűkültek.

Az 1956-os forradalom után Nyugatra távozott, ahol a magyarság érdekében tevékenykedett papként, költőként, irodalomszervezőként. 1966-ban kezdeményezésére jött létre az Amerikai Magyar Írók csoportja. A clevelandi Árpád Akadémia tagja volt. Verseit többek közt a párizsi Irodalmi Újság, a müncheni Új Látóhatár és Nemzetőr, a római Katolikus Szemle közölte. Számos kötete jelent meg az emigrációban (az első Nyugtalan szárnyakon (1959), az utolsó És most mi lesz, kariatida? címmel (1985)).

Magyarországon az 1970-es évektől közölték verseit különböző folyóiratok. 1987-ben adtak ki válogatást költeményeiből (Hét sóhaj a hegyen, 1987). A kanadai Hamiltonban hunyt el; hamvait hazahozták, Győrben helyezték örök nyugalomra. A szív jogán című posztumusz kötete 1993-ban jelent meg.

Kortárs vélemény Weöres Sándor: "Minden sorod az olvasóra tekint, s ha az olvasó abbahagyja, akkor is világít, mint húnyt szemhéjon át a villanykörte. Izzó és feledhetetlen, tehát szép." /Tűz Tamás: Hova tűntek a szitakötők?, Amerikai Magyar Írók, Oakville, 1976 – fülszöveg/

Kötetei bélyegkép|Tűz Tamás sírja Győrben Tiszta arannyal. Versek; Vigilia, Bp., 1941 Két tenger közt. Versek; Vigilia, Bp., 1943 Nyugtalan szárnyakon. Versek; Amerikai Magyar Kiadó, Köln, 1959 (Vörösmarty Kör. Magyar szépírók) On restless wings; s.n., San Diego, 1966 Egy ország küszöbén. Versek; Amerikai Magyar Írók, Los Angeles, 1966 Elraboltam Európát. Versek; Amerikai Magyar Írók, Los Angeles–Chicago, 1968 Tükörben játszik a kéz; Amerikai Magyar Írók, Róma, 1970 Válogatott versek; Amerikai Magyar Írók, Toronto, 1972 Harmincnapos nászút. Elbeszélések; Amerikai Magyar Írók, Toronto, 1973 Angyal, mondd ki csak félig; Amerikai Magyar Írók, Oakville, 1974 Hova tűntek a szitakötők?; Amerikai Magyar Írók, Oakville, 1976 Jelen voltam; Amerikai Magyar Írók, Ontario, 1976 Aranyrét utca. Versek az ifjúságnak; Amerikai Magyar Írók, Toronto, 1978 Égve felejtett álmok; Herp, München, 1980 (Amerikai magyar írók) Vihar a pusztán. Regény; Amerikai Magyar Írók, München, 1980 Szemünktől kék az égbolt; Herp, München, 1982 (Amerikai magyar írók) Sosevolt hideg orchideák; Herp, München, 1983 (Amerikai magyar írók) Leheletnyi öröklét; Herp, München 1983 (Amerikai magyar írók) Nyugtalan tengerszem. Amerikai Magyar Írók évkönyve; 1984 (másokkal közösen) És most mi lesz, kariatida?; Herp, München 1985 (Amerikai magyar írók) Hét sóhaj a hegyen. Válogatott versek; szerk., vál., bev.,utószó Szakolczay Lajos; Magvető, Bp., 1987 A szív jogán. Válogatott versek; vál., szerk. Simándi Ágnes; Hazánk–Framo, Győr–Chicago, 1993 (Szivárvány könyvek) Csizmadia Éva: Barátság a távolból. Levelezés Tűz Tamással, 1984–1991; magánkiadás, Bp., 2005 Csizmadia Éva: Barátság a távolból. Levelezés Tűz Tamással, 1984–1991; 2. bőv. kiad.; Kornétás, Bp., 2015

Idézetek „A beszédet azonnal megértjük, az írást meg kell fejteni. A beszédben világgá kiáltjuk, az írásban elrejtjük titkainkat.”

„A verset át kell élnünk, ha nem is értjük egészen, ahogy a világ szépségeit is élvezni tudjuk, habár kevés fogalmunk van lényegükről.”

„Minden költő valamiképpen száműzött, még legédesebb otthonában is.”

„Csak a költő tudhatja, mi rejlik képei mögött, ő is csak a látomás ideje alatt, vagy a vers megírása közben, másnap talán már ő is homályosan emlékszik az egészre.”

„A film a legszorosabb kapcsolatban áll a technikával, más szóval közvetett művészet.”

„A mindenáron érthetőségre való törekvés a költészet elsekélyesedését jelentené s megfosztaná a költőt legeredetibb gondolatainak adekvát kifejezésétől.”

„A vers mindig tömörítés, de lényeges, hogy az élő, a beszélt nyelvet sűrítse s nem a lombikban kitenyésztettet.”

Forrás: Tűz Tamás: Angyal mondd ki csak félig, Amerikai Magyar Írók, Oakville, 1974; Műhely, 1983

A művészetek „A művészetnek úgyszólván minden ága érdekel” – olvassuk Hova tűntek a szitakötők? című önéletrajzi írásában.

Valóban: irodalmi művek és szerzők ismertetésén kívül írt filmkritikát (Michelangelo amerikai vásznon), cikkeiben mutatott be képzőművészeket (Pédery-Hunt Dóra, Mosdóssy Imre), ihlette versét film, zene, festmények.

Alapos művészeti jártasságáról fogalmat lehet alkotni pl. A párhuzamosak nemcsak a végtelenben találkozhatnak c. elbeszéléséből.

Középiskolás korában hegedült; sokat rajzolt, festegetett: a neves győri festő, Pandur József is megnézte rajzait és biztatta, sőt azt is felajánlotta, hogy tanítja.

Később két kötetének borítólapját maga tervezte (Tükörben játszik a kéz, Harmincnapos nászút). További kötetein festőművész barátai: Varjas Gyula ill. Prokop Péter munkáit is láthatjuk.

Előbbiről írja: „Két éven át figyelhettem a római Szent István Házban művészeti tevékenységét, munkamódszerét. Nem egyszer közösen beszéltük meg a megfestendő témát s annak vászonra vitelét.” (Napnyugat, III. 6.)

Utóbbi pedig így vall vele kapcsolatban: „Gondolom, azon a véletlenen múlhatott, hogy most nem mint festőről írhatok róla, mivel szárnypróbálgatása idején sokkal nehezebben lehetett összeegyeztetni a papi hivatást a minden rosszat jelentő festői szakmával. Így keveredhetett bele az irodalom hálójába, s a pók elfalt egy festőt.” (Katolikus Szemle, 1970) 2011-ben jelent meg Szendi freskók – Szendi versek kötete, melynek "Szendi versek" fejezetében 15 darab – 1940 és 1956 között született – ősbemutatós verse található.

Győr, a szülőváros Alap-, közép- és felsőfokú tanulmányait is itt végezte. Itt került ismeretségbe Harsányi Lajos pap költővel, aki első irodalmi lépéseit segítette. Az ő javaslatára választott a születési neve helyett egy irodalomban jobban csengő nevet. Tagja volt a győri Kisfaludy Irodalmi Körnek.

A Győri Szemlében ismertették első verseskötetét, jelentettek meg verseit. Egy évig a gyárvárosi iskola hitoktatójaként működött.

A hadifogságban keletkezett Hazám c. versében így ír: „A város is, ahol születtem, / halvány rajzával itt lebeg. / A régi tornyok, csöndes utcák / és halk terek.”

Emigrációja után sem feledkezett meg szülővárosáról, amelyhez fiatalkora meghatározó élményei kötötték. A Nemzetőr c. újságban „az ősi dunántúli város szülötteként” mutatták be a Nyugaton élő magyaroknak, majd később ugyanebben a lapban ő írt A folyók városa – Győr címmel.

Gyermekkoráról, annak színhelyéről az Aranyrét utca című művében ír hosszan, szeretettel.

Költeményeiben utal a városra (Látómezőmön, Milyen jó vagy stb.).

A győri Műhely című folyóirat mint „Nyugatra szakadt költőnek” 1980-tól közölte verseit.

Három, hazájától távol töltött évtized után is azt írja egyik levelében: „hiszen győri vagyok”. (Barátság a távolból, Bp, 2005)

Kanonok voltáról így nyilatkozik: „büszke is vagyok rá, mert ezzel a győri püspök tulajdonképpen távolról nemcsak papi munkámat, hanem költői tevékenységemet is megtisztelte” (Vigília, 1987)

1991-ben Győr díszpolgára lett; 1992-ben szülővárosában helyezték örök nyugalomra.

Pap költő – szerelem-téma Verseinek egyik fontos témája a férfi és nő egymáshoz fűződő kapcsolata (pl. Amoris via dolorosa, amelyet Szakolczay Lajos irodalomtörténész a Korunk c. folyóirat körkérdésére egyik listáján a „XX. század tíz legszebb magyar verse” közé sorolt).

Papi hivatása és költészetének bizonyos szempontból szokatlan témaválasztású része közötti összhangról így nyilatkozott: „Költeményeimnek jó része, mondhatnám: szerelmes vers. Nem abban az értelemben, amit, mondjuk a legtöbb világi, mikor elolvassa, gondol. Sokan azt szokták rá mondani: misztikus szerelem. Én még ezt sem mondanám; én megénekelem az emberi közelséget, a szeretetet, a vágyódásokat; és ezek a versek a teljes emberi létet akarják felölelni – és én ezt nem szégyellem. Én is szerethetek valakit, engem is szerethetnek, én is közeledhetek valakikhez. Hisz ez az egész papi létemnek egyik alapja: az emberi közeledés.” (rádióinterjú, Toronto)

Anyanyelvének őrzése, ápolása az emigrációban Az idegen nyelvi közegben élő, mégis magyarul alkotó költőnek komoly nehézségekkel kellett megküzdenie; ő maga így vallott a témáról: „Kiszakadtam az éltető nyelvi közösségből. Heteken át nem hallok magyar szót, s ha hallok is, az már nem az igazi: idegen hangsúllyal, idegen szavakkal kevert. ... Fogy a szókincs, szürkül a nyelv. Nincs más mentség, mint újra és állandóan tanulni a nyelvet, olvasni rendületlenül. Kijegyezni a feledésbe menő szavakat, kifejezéseket s mint valamikor a gimnáziumban, 'bevágni a szószedetet'. Fáradságos munka, de megéri.” (Műhely, 1981. augusztus)

Tudatos nyelvőrzése-gazdagítása írásművészetének előnyére vált, hiszen verseiben az emelkedett költői nyelv szókincse, köznyelvi fordulatok, valamint a népnyelv és a múlt szókészletéből vett szavak – az üzenet igényének megfelelő nemes ötvözetet alkotva – egyaránt fellelhetők.

Egész életében igaz maradt a róla szóló, Vámos Imre író által az emigrációban papírra vetett megállapítás: „Olyan 'erős vára' a nyelv, hogy nyugtalan élete és hányattatásai közepette mindig nyugodt biztonsággal menekülhetett hozzá. Őt nem fenyegeti a fiatal költők veszélye és végzete, hogy kiszakadván a magyar nyelvközösségből, ... forrásuk elsekélyesedik és végképp elapad az idegen világban.” (Irodalmi Újság, 1959/21)

Jegyzetek

Válogatott szakirodalom

Kemenes Géfin László: Halálos szójáték – Bevezetés Tűz Tamás költészetébe; in: Tűz Tamás: Hova tűntek a szitakötők?, Amerikai Magyar Írók, Oakville, 1976. 7-66. oldal Szakolczay Lajos: Tűz Tamás költészete; in: Tűz Tamás: Hét sóhaj a hegyen – Válogatott versek, Magvető Könyvkiadó, 1987. 7-18. oldal Turcsány Péter: A kezdetek kegyelme a végzet áldása; in: A mérleg közepén, Kráter, Pomáz, 2001. 1. kötet, 480-483. oldal Rónay László: Imák Istenhez: Tűz Tamás; in: Isten nem halt meg, Szent István Társulat, Budapest, 2002. 161-165. oldal Gülch Csaba: Tiszta lélekkel – Tűz Tamás, a csend költője; in: Túl a nosztalgián, Hazánk Könyvkiadó – Radnóti Emlékbizottság és Irodalmi Társaság, Győr, 2006. 178-179. oldal Fenyő Miksa: Tűz Tamás versei, Új Látóhatár 1966. 285-287. oldal Prokop Péter: Tükörben játszik a kéz – Tűz Tamás új verseskötete, Katolikus Szemle 1970. 45-46. oldal Hegedüs Géza: Egy magyar költő a hontalanságban, Kortárs 1971/4. 670-672. oldal Parancs János: Tűz Tamás: Szemünktől kék az égbolt, Műhely 1982/2. 94-96. oldal Hegedüs Géza: Egy napnyugati magyar költő, ÉS 1982. március 19. 10. oldal Pomogáts Béla: Leheletnyi öröklét – Töredékek Tűz Tamás költészetéről, Somogy 1985/3. 49-54. oldal (Megtalálható a szerző Nyugati égbolt című 1994-es tanulmánykötetében is, 40-47. oldal.) Szeghalmi Elemér: A 70 éves Tűz Tamás költészete, Új Ember 1986/19. 6. oldal Szakolczay Lajos: Tűz Tamás átváltozásai – Egy örökifjú költő hetven évére, Vigília 1986/5. 350-353. oldal

Források

Külső hivatkozások Tűz Tamás világa – Tőle és róla mindenféle plebania.net – Számos verse Képgaléria 1941. – Fiatalkori fénykép Lighthouse – Időskori fénykép

Tűz Tamás /Makkó Lajos/ – Győri életrajzi lexikon 90 éve született Tűz Tamás – Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár