Tomori Zsuzsanna (Budapest, 1987. június 18. –) junior és felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes, négyszeres Bajnokok Ligája győztes és egyszeres Európa Kupa ezüstérmes magyar válogatott kézilabdázó, jobbkezesként jobbátlövő.

Pályafutása Tomori Zsuzsanna első felnőtt egyesülete a Dunaferr NK volt. Innét került a Vasas SC-hez, majd a bajnok győri csapathoz, ahonnan 2010-ben a Ferencvároshoz igazolt. 2015-ben visszaigazolt korábbi klubjához, a Győri Audi ETO KC-hoz.

Klubcsapatban első nemzetközi mérkőzését az EHF Bajnokok Ligája címvédője, a dán Slagelse FH ellen vívta, és az ő négy góljának is köszönhetően, fölényes győzelmet arattak hazai pályán.

A válogatottban 2006. április 4-én mutatkozott be a norvég csapat ellen a norvégiai Kristiansandban. Első világversenye a 2007-es világbajnokság volt, és szerepelt a 2008-as pekingi olimpián is. Tagja volt a csapatnak a CB Mar Alicante elleni 2011-es döntő mérkőzésein Dabason és Alicantéban (utóbbin hét gólt lőtt), amikor csapata, a Ferencváros megnyerte a női kézilabda Kupagyőztesek Európa-kupáját. Egy évvel később is jelentős szerepet vállalt a címvédésben. A Viborg elleni döntő két mérkőzésén 8 gólt szerzett. 2013-ban a EHF Bajnokok Ligája gólkirálynője lett.

2015-ben újra aláírt a győri csapathoz, de csak a szezon első felében tudott játszani csapatában, mivel a 2015-ös világbajnokság nyolcaddöntőjében, a lengyel válogatott elleni mérkőzésen térdszalagszakadást szenvedett, emiatt az idény hátralévő mérkőzésein már nem léphetett pályára. A Győrrel háromszor nyert Bajnokok Ligája címet.

A 2019-2020-as szezontól a Siófok KC játékosa.

Tagja volt a 2021 nyarán megrendezett tokiói olimpián szereplő válogatottnak.

2021 nyarán eldőlt, hogy Tomori a lejáró szerződését a siófoki csapattal nem hosszabbítja meg, és a friss Bajnokok Ligája győztes norvég Vipers Kristiansand csapatához igazolt. A szezon végén norvég bajnok lett, valamint a BL-ben is hozzásegítette csapatát a címvédéshez. Az idény végén bejelentették, hogy visszatér korábbi csapatához, az FTC-hez. Klubcsapatában ekkor már elsősorban védőjátékára számítottak. 2024-ben magyar bajnok lett. 2025 decemberében bejelentették, hogy a kevés játéklehetőség miatt közös megegyezéssel felbontják szerződését. Ezt követően bejelentette visszavonulását.

Sikerei, díjai Klubcsapatban Magyar bajnokság: 9-szeres győztes: 2008, 2009, 2010 , 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2024 Magyar kupa: 9-szeres győztes: 2008, 2009, 2010 2016, 2018, 2019, 2023,Óriási csatában legyőzte a Győrt, és megvédte Magyar Kupa-címét az FTC Nemzeti Sport Online, 2023. április 23. 2024, 2025 Norvég bajnokság: 1-szeres győztes: 2022 Bajnokok Ligája: 4-szeres győztes: 2017,2018, 2019, 2022 2. helyezett: 2009, 2016, 2023 Kupagyőztesek Európa-kupája: 2011, 2012 EHF kupa: 2019

Válogatottban Kézilabda-világbajnokság: 8. helyezett: 2007 Olimpia: 4. helyezett: 2008 Európa-bajnokság: 3. helyezett: 2012

Díjai, elismerései Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2008) Az év magyar kézilabdázója (2012)

Jegyzetek

További információk

Tomori Zsuzsanna adatlapja a Fradi.hu-n Tomori Zsuzsanna adatlapja a handball.hu-n

Kategória:Magyar női kézilabdázók Kategória:Magyar olimpikonok Kategória:1987-ben született személyek Kategória:A Ferencvárosi TC kézilabdázói Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Győri Audi ETO KC kézilabdázói Kategória:Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázók Kategória:A Siófok KC kézilabdázói