bélyegkép|jobbra|Kellér Dezső emléktáblája egykori lakhelyén (Bp. XIII., Katona J. u. 35.)

Kellér Dezső (Budapest, Erzsébetváros, 1905. december 1.Születési bejegyzése az erzsébetvárosi polgári születési akv. 3544/1905. folyószáma alatt familysearch.org (Hozzáférés: 2017. június 30.) – Budapest, 1986. szeptember 24.) magyar író, humorista, dramaturg, konferanszié, érdemes és kiváló művész, a Vidám Színpad örökös tagja.

Életpályája Keller Ábrahám és Demeter Ida (1879–1935) fia. Budapesten, a VII. kerület zsúfolt és szegény munkásnegyedében, a Csikágóban, a Cserhát utca 14. szám alatti házban született.Újságíró, író, kabaré-és operettíró, konferanszié… – Kellér Dezső: Erzsébetváros szülötte Bátyjával, Kellér Andorral nagy szeretetben nőtt fel. Pályafutását újságíróként kezdte, első kabarétréfáját 1927-ben mutatta be a Komédia Kabaré. Ezután rendszeresen írt jeleneteket, tréfákat, kuplékat a Blaha Lujza Színház, a Bethlen téri Színpad, a Talkie és a Clarus kabaré számára. 1931-ben dramaturgként dolgozott a Komikusok Kabaréjában. Először 1933-ban konferált a Terézkörúti Színpadon, saját, „Hurrá, technokrácia!” című műsorát vezette. 1937 és 1941-ig Békeffy László Pódium Írók Kabaréjának állandó szerzője volt, eközben 1940–43 közt a Kamara Varietének is dolgozott. 1941-ben az OMIKE Művészakcióban is fellépett. 1944-ben a nyilas hatalomátvétel után ismert művészként kellett bevonulnia munkaszolgálatra zsidó származása miatt.

1945 májusától 1948 elejéig a háború után újonnan alakult Pódium Kabaré szerzője és konferansziéja, 1950–51-ben ismét a Kamara Varieté tagja volt. Ez időszakban többször is nézeteltérése támadt a korabeli hivatalos művészetpolitikával szabad hangú, nyílt jelenetei, konferanszai miatt. 1951 szeptemberétől 12 éven át a Vidám SzínpadonAlapító tag Szenes Ivánnal és Gál Péterrel konferált. 1955-ben megkapta az Érdemes művész kitüntetést. 1964-ben átszerződött a Tháliához, szintén kabaréírói és konferansziéi minőségben. 1965-ben Kiváló művész díjjal tüntették ki. 1979-től a Kis Színpadon konferált.

bélyegkép|Kellér Dezső sírja Budapesten. Kozma utcai izraelita temető 5B-8.

Védjegyévé vált jellegzetes tartása, a jobb kézzel a színpadi függönybe kapaszkodó konferálás. Stílusa enyhén csipkelődő, finoman gúnyolódó volt. Konferanszaiban nemegyszer komoly társadalmi, kényes politikai problémákat érintett. Mondatai mögött mindig meghúzódott az irónia, a sorok között gyakran többet elrejtve, mint amennyit kimondva. Ez adta konferanszainak, jeleneteinek pikantériáját. Ez a „sorok között olvasás” jellemző attitűd volt az 1960-as, 70-es évek Magyarországán, amikor gondokról, bajokról nyíltan nem nagyon lehetett beszélni.

Kellér alkotása a Kádár-rendszer köznyelvében az egyéni vállalkozók megnevezésére elterjedt „maszek” mozaikszó (a magánszektor szóösszetételből). Továbbá szerzője a „Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni…” mondásnak (a „Pomócsi marad” című 1964-es kabaréjelenetből, előadta: Salamon Béla), amely szintén korabeli szállóigévé vált.

Testvére Kellér Andor író, újságíró volt, akihez szoros érzelmi és szellemi kapcsolat fűzte. Feljegyezték róla, hogy házas emberként sem volt olyan nap, hogy ne találkoztak volna, akár egy délelőtti kávéházban, akár este a Fészekben, vagy csak úgy, bárhol és bármikor. Andor halálakor Kellér úgy érezte, hogy elvesztette fele önmagát.

Felesége Major Ida, népszerű énekesnő, színésznő volt.

Főbb művei Az én kabarém. Versek, sanzonok, tréfák, konferanszok; Springer Ny., Bp., 1944 Kedves Közönség! Válogatott konferanszok; Szépirodalmi, Bp., 1957 Pomócsi kalandjai. Békeffi István, Kellér Dezső tréfái, kupléi, sanzonjai; zene Csanak Béla, Erdős László, rend. utasítások Hegedüs Tibor, Mezei Éva, ill. Vogel Eric; Táncsics, Bp., 1957 (Vidám Színpad könyvtára) Kis ország vagyunk. Konferanszok, jelenetek; Szépirodalmi, Bp., 1964 Pest az Pest. Konferanszok, jelenetek; Szépirodalmi, Bp., 1967 Kortársak és sorstársak; ill. Gedő Lipót, Forrai Zoltán, Major Henrik; Szépirodalmi, Bp., 1971 (Műhely) Leltár. Naplómból, 1974–1975; ill. Kaján Tibor; Szépirodalmi, Bp., 1976 Fogom a függönyt; Szépirodalmi, Bp., 1986

Ezenkívül több sikeres szövegkönyv és librettó szerzője.

Filmjei Regényíróként Vica, a vadevezős (1933) A kölcsönkért kastély (1937) Sportszerelem (1937) Csárdáskirálynő (1971) Én és a kisöcsém (1989)

Forgatókönyvként Rotschild leánya (1934) 3:1 a szerelem javára (1938) A selejt bosszúja (1951, rövid játékfilm) Csapj az asztalra! (1953, rövid játékfilm) Férjhez menni tilos (1963) Minden kezdet nehéz 1-2. (1966)

Színészként És Ön mit tud? (1962, tévéjáték) – Konferanszié (forgatókönyvíró is) Tücsök (1963) – Mesélő (hang) Színészek a porondon (1963, tévéjáték) – Istállómester (forgatókönyvíró is)

Szinkronszínészként Év Cím Szereplő Színész Szinkron év 1954 Valahol már találkoztunk 1955

Díjai Érdemes művész (1955) Kiváló művész (1965)

Jegyzetek

Források

Humorlexikon (Tarsoly Kiadó - 2001; Szerkesztő: Kaposy Miklós)

Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar humoristák Kategória:Az OMIKE Művészakció résztvevői Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek