Stockholm-Arlanda repülőtér Svédország legnagyobb, egyben Skandinávia harmadik legnagyobb forgalmú nemzetközi repülőtere. A Stockholm megyei Sigtuna községben, Märsta közelében található, közúton Stockholmtól 42 km-re északra, Uppsalától kb. 40 km-re délkeletre (vasúton Stockholm hasonló távolságban van, Uppsala lényegesen közelebb). A Scandinavian Airlines System három fő bázisrepülőterének egyike. A fővárosból a repülőtérre az Arlanda-expresszel lehet eljutni.
Története A repülőteret 1959-ben kezdték használni, ekkor még csak gyakorlórepülésekre. A közforgalom előtt 1960-ban nyitották meg, de a hivatalos átadásra csak 1962-ben került sor. Interkontinentális járatok ennek ellenére már 1960-tól használták, mivel Stockholm Bromma repülőtér kifutópályája túl rövid volt. Az eredeti terminál ma 5-ös terminál néven működik.
1983-ban a belföldi forgalom ide került át Brommáról, a ma 4-es terminál néven ismert új terminálra. 1990-ben két új (2-es és 3-as) belföldi terminál épült tőle délre. 1992-ben a forgalom csökkenése miatt részben bezárták a 2-es terminált, majd egy évre rá a nemzetközi forgalomban kezdték használni. Ekkor nevezték át a fő belföldi és nemzetközi terminálokat 4-es és 5-ös számúra. A harmadik kifutópályát 1998-2002 között építették, de a 2002-es alacsony utasszámok miatt csak 2003-ban kezdték használni. A használatba vétel tiltakozást váltott ki a légifolyosókkal érintett lakosság körében.
Légitársaságok A repülőtérről menetrend szerinti személyszállítást végző légitársaságok.
2. terminál (nemzetközi járatok) British Airways Easyjet Finnair Germanwings Iberia Norwegian TAP Portugal Tui fly.com
3. terminál (belföldi járatok) Nextjet Skyways
4. terminál (belföldi járatok) Höga Kusten Flyg Norwegian SAS Scandinavian Airlines
5. terminál thumb|250px|right|Irányítótorony (nemzetközi járatok) Adria Airways Aeroflot airBaltic Air China Air France Austrian Airlines Avitrans Cimber Air Czech Airlines Delta Air Lines Ethiopian Airlines Icelandair Iran Air KLM Royal Dutch Airlines LOT Polish Airlines Lufthansa Norwegian Qatar Airways Rossiya SAS Scandinavian Airlines Skyways Sun Express Swiss Syrian Arab Airlines Thai Airways International Turkish Airlines
Forgalom
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Hivatalos honlap
Kategória:Svédország repülőterei Kategória:Stockholm közlekedése Kategória:Space Shuttle vészhelyzeti leszállóhelyek