thumb|right|BarCamp Orlando A BarCamp felhasználók által létrehozott nemzetközi konferenciák hálózata – nyitott, műhelymunkára épülő eseményeké, ahol a tartalmat a résztvevők szolgáltatják. Az első BarCamp konferenciák a korai stádiumban lévő webes applikációkra, más nyílt forrású technológiákra, protokollokra, adatformátumokra összpontosítottak, de később más témákban (tömegközlekedés, egészségügy, politika) is szerveztek ilyeneket.

Története A konferencia neve hackerek által használt szlengből, a foobarból alkotott szójáték. A konferencia megpróbálja összehozni azokat a felhasználókat, akik nyílt forrású programokat használnak. Az első konferencia a kaliforniai Palo Altóban volt 2005. augusztus 19-21. között. Kevesebb mint egy hét alatt szervezték meg, 200-an vettek részt rajta. Azóta a BarCamp több mint 350 városban lett megrendezve a világ minden táján. Hogy megünnepeljék a BarCamp egyéves évfordulóját, egy több helyszínen megrendezésre kerülő BarCampet (BarCampEarth) hoztak létre 2006. augusztus 25-27-én. A második éves évfordulójukat Palo Altóban tartották, tisztelegve az első konferencia otthonának. Több mint 800-an vettek részt rajta.

Hatás Ez volt az első olyan konferencia, amit a felhasználók hoztak létre, és hamarosan ez egy konferenciamodell lett. Nagy előnye hogy nagyon felhasználóbarát. A BarCampnek egy teljesen új változata is kialakult, A MiniBarCamp. A BarCamp szervezett „evangéliumot hirdető” főleg a neten keresztül, a Web 2.0 eszközeit használja a működéshez. Bárki használhatja a BarCam-et a BarCampWiki segítségével.

További információk Referenciák

Malay Mail BarCamp Malaysia About Malaysia First Barcamp, 3rd July 2008 Anon. Podcamp Boston. Podcasting News. June 27, 2006. Hozzáférés ideje: June 30, 2006. BarCamp.org (website). Hozzáférés ideje: June 30, 2006. Calishain, Tara. Triangle Techies Heading for a BarCamp, WRAL's TechTalk Weblog. June 27, 2006. Hozzáférés ideje: June 30, 2006. Çelik, Tantek. Remembering the idea of BarCamp, Tantek's Thoughts. July 10, 2006. Hozzáférés ideje: July 14, 2006. Craig, Kathleen. Why "unconferences" are fun conferences . Business 2.0 Magazine. June 6, 2006. Hozzáférés ideje: June 30, 2006. Messina, Chris. Bar camp buzz builds; the story twists, turns, shouts! FactoryCity (weblog). August 18, 2005. Hozzáférés ideje: June 30, 2006. Murali, J. New conferencing tool: An attempt to conduct on-line meetings in a participatory environment . The Hindu. April 17, 2006. Hozzáférés ideje: June 30, 2006. Singel, Ryan. Barring None, Geek Camp Rocks. Wired News. August 23, 2005. Hozzáférés ideje: June 30, 2006. Solaris, Julius A collection of resources to run a BarCamp. Event Manager Blog. January 31, 2008, Hozzáférés ideje: February 28, 2008. Jagadeesh, Namith. With focus on human interaction, "unconferences" come of age . "LiveMint". May 26, 2008. Hozzáférés ideje: May 26, 2008. Tarun Chandel. Bridging the gap between students and industry. "LiveMint". Mar 8, 2008. Hozzáférés ideje: Mar 8, 2008.

BarCamp konferenciák Ambohidahy Antananarivo, Madagaszkár Ahmadábád, India Argentína Auckland, Új-Zéland Baku, Azerbajdzsán Bengaluru, India Bangkok, Thaiföld Bishkek, Kirgizisztán Bratislava, Szlovákia Brazília Brighton, UK Calgary, Kanada Csennai, India Chicago, Illinois Copenhagen, Dánia Cork, Írország Delhi, India Des Moines, Iowa Edinburgh, UK Edmonton, Kanada Ghent, Belgium Grand Rapids, MI Ho Chi Minh City, Vietnam Hamburg, Németország Ho Chi Minh City, Vietnam Hongkong Hyderabad, India Johannesburg, Dél-Afrika Kampala, Uganda Kerala, India Kiev, Ukrajna Lima, Peru London, UK Los Angeles, Kalifornia Madison, Wisconsin Malajzia Melbourne, Ausztrália Memphis, Tennessee Milwaukee, Wisconsin Minnesota Mumbai München, Németország Nashville, Tennessee Phnom Penh, Kambodzs Portland, Oregon Pune, India Riga, Lettország St. Louis, Missouri San Antonio, Texas San Diego, Kalifornia Taipei, Tajvan Toronto, Kanada Vancouver, Kanada Washington, DC Waterloo, Kanada

Kategória:Informatika Kategória:Számítástechnikai szubkultúrák