Kovács Ferenc (Budapest, 1934. január 7. – Székesfehérvár, 2018. május 30.) olimpiai bronzérmes magyar válogatott labdarúgó, edző. A sportsajtóban játékosként Kovács III néven szerepelt. A magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya.

Pályafutása Játékosként Az MTK saját nevelésű játékosaként 1954-ben mutatkozott be az élvonalban. A kék-fehérekkel kétszeres magyar bajnok és KK-győztes. Legnagyobb nemzetközi sikerét utolsó teljes idényében érte el az 1964-es KEK döntőbe jutással. A kupasorozat során a 11 mérkőzésből 8 alkalommal lépett pályára és a Zwickau ellen 11-esből gólt is szerzett. Játszott a döntetlennel végződő brüsszeli döntőn (3-3) és a megismételt antwerpeni mérkőzésen is, ahol végül egy balszerencsés góllal a portugál Sporting Lisszabon 1-0-ra győzött.

1955-ben egyszer szerepelt a válogatottban. 1960-ban az római olimpián bronzérmet szerzett csapat tagja, 8-szoros olimpia válogatott.

Edzőként MTK1965-ben az MTK-ban kezdte edzői pályafutását, az utánpótlás csapatnál. 1968 és 1969 között, két idényen át vezetőedző volt. Az első idényben megnyerték a Magyar Népköztársaság-kupát.VideotonHárom időszakban is volt a fehérváriak vezetőedzője. 1972 és 1977 között megszilárdítja a csapatot az élvonalban. Az 1975-1976-os idényben a Ferencvárossal nagy versenyben volt a bajnoki címért az utolsó pillanatig, de végül a második hellyel kellett beérniük.

A nyolcvanas évek közepén két bajnoki harmadik hely mellett, az 1984-1985-ös UEFA-kupa döntőbe jutás volt edzői pályafutásának csúcsa. Ő az egyetlen Magyarországon, aki játékosként és edzőként is európai kupadöntőbe jutott.

Harmadik fehérvári edzői időszaka mindössze egy idényig tartott 1987-1988-ban, már kevés sikerrel.

Vasas és válogatott1977-ben a bajnok Vasas irányítását vette át Illovszky Rudolftól. Eközben a magyar válogatottnál Baróti Lajos segítője is volt a világbajnokságra készülő csapat mellett. Argentína után leköszönő Baróti helyett ő lett a válogatott szövetségi kapitánya. 1979-es lemondásáig 8 mérkőzésen 2 győzelem, 4 döntetlen és 2 vereség volt a mérlege.

További edzői munkái 1970 és 1972 között Egerben, 1980 és 1983 között Debrecenben, 1989 és 1990 között Szegeden dolgozott. 1990 és 1992 között az éppen nevet váltó Újpesti Dózsából újra Újpesti TE-nél lett vezetőedző. 1986-1987-es idényben a kanári-szigeteki Las Palmas edzője volt.

Halála Kovács Ferenc 84 éves korában hunyt el 2018. május 30-án. Temetése Pesterzsébeten volt június 19-én. (34. parcella, 1. sor). A gyászszertartáson részt vett többek között Orbán Viktor miniszterelnök és Csányi Sándor az MLSZ elnöke, valamint az egykori játékosai közül mások mellett Burcsa Győző, Csongrádi Ferenc és Disztl Péter is.

Sikerei, díjai

Játékosként Magyar bajnokság Bajnok: 1957-1958 2.: 1954, 1955, 1957-tavasz, 1958-1959, 1962-1963 3.: 1960-1961 Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) döntős: 1963-1964 Közép-európai kupa (KK) győztes: 1955, 1963 Olimpia bronzérmes: 1960, Róma.

Edzőként MTK MNK győztes: 1968 Újpest MNK győztes: 1992 Videoton Magyar bajnokság 2.: 1975-1976. 3.: 1983-1984, 1984-1985. UEFA-kupa döntős: 1984-1985. Magyar Arany Érdemkereszt (2015)

Személyes rekordok összesen 533 magyar bajnoki mérkőzés edzőként – az örökranglistán a harmadik. Játékosként és edzőként is szerepelt európai kupadöntőben.

Statisztika Mérkőzése a válogatottban

Mérkőzései szövetségi kapitányként

Jegyzetek

Források

További információk Kovács Ferenc 75 éves

Kategória:1934-ben született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Az Újpest FC vezetőedzői Kategória:A DVSC vezetőedzői Kategória:A Vasas vezetőedzői Kategória:A Videoton vezetőedzői Kategória:Magyar olimpiai bronzérmesek Kategória:Az 1960. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Az MTK vezetőedzői