A Kiskunsági-homokháton, Ágasegyháza és Orgovány községek között elterülő, mocsarakkal, láprétekkel, nedves kaszálókkal, szikesekkel és homokbuckákkal tarkított táj 1976 óta védett, mint tájvédelmi körzet, 1990-es átminősítése óta a Kiskunsági Nemzeti Park törzsterülete. Az Orgoványi rétek területe két nagy egységre osztható. Keleti részén az Ágasegyházi- és Orgoványi rétek élővilágát az időszakos vízhatások határozzák meg. A mocsarakhoz, üde rétekhez nyugat felől festői szépségű homokbuckavidék csatlakozik.
Kialakulás A pannóniai időszak után túlnyomórészt vízzáró képződmények maradtak, ez alól a felső-pannon egyes szakaszai kivételek, ekkor homokos, kőzetlisztes, lápi agyagos (mocsári)rétegek rakódtak le. A felső pliocént a kezdeti durva, kavicsos üledék után felfelé finomodó, homokos üledékek jellemzik. A pliocén legvégére már a mai Duna-Tisza köze keleti része is feltöltődött, azaz a Pannon-tenger erre az időszakra már teljesen visszahúzódott, a Duna-Tisza köze nyugati részéről eltűnt. A tavi üledékképződést folyóvízi üledékképződés váltotta fel. A pleisztocénben az Ős-Duna hordalékkúpot építve, északnyugat-délkelet irányban folyt a Dél-alföldi süllyedék felé. Ebben az időszakban a Duna-Tisza köze nyugati része kimaradt a folyóvízi akkumulációból, a keleti részen a gyakori mederáthelyeződések mellett, folyóvízi kavics-, homok-, és kőzetliszt- (lösz) rétegek rakódtak le (alsó pleisztocén). A ciklusosan lerakott üledékek a felszín felé finomodnak, ahol a folyóvízi homok uralkodóvá válik. A pleisztocén száraz-térszíni löszök nemcsak a felszín alatti futóhomokréteget tagolják, hanem a felszínen is megjelennek a futóhomok térszíneket lösztakaróként beborítva. A vastag futóhomok rétegeket 1-5 méter vastag lösz, homokos lösz, löszös homok fedheti. A felső pleisztocénbeli homokmozgások eredménye az a 6-7 km hosszú, 4-5 km széles akkumulációs homokbucka-felszín, amely Ágasegyháza és Orgovány között terül el. A nagy kiterjedésű homokmezőket szélfújta mélyedésekben kialakult vizenyős nádas-zsombékosok, úgynevezett semlyékek tagolják. A löszös finom homokra települő futóhomok-rétegek képződése a fenyő-nyír (preboreális) fázisban indult meg. A záródó növénytakaró kifejlődése rövid idő múlva a homokmozgás megszűnéséhez és a talajképződés megindulásához vezetett. Az egykori és a mai mélyedéseket kitöltő 10-80 cm vastag karbonátiszap (dolomitiszap) a holocén korban képződött. Az Orgoványi-rétek Délkeleti folytatását a lepelhomokkal tagolt karbonátiszapos laposok jelzik. A holocén változó éghajlata a vegetáció életfeltételeinek módosításán keresztül a felszínalakító folyamatokra is hatással volt. Mintegy kilencezer évvel ezelőtt az éghajlat melegebbre és szárazabbra fordult, ami kisebb mértékű homokmozgást eredményezett és a sekélyebb lápok kiszáradásához vezetett. A szubboreális fázis a kontinentalitás erősödésével a ma természetesnek tekintett vegetáció kialakulását eredményezte, míg napjainkban annak antropogén eredetű károsítása zajlik.
Geomorfológia A Duna-Tisza közi Homokhátság, ahol az Orgoványi rétek is találhatóak, 30-40 méterrel "óraüvegszerűen" magasodik a Duna illetve a Tisza ártere fölé. Legmagaseabb pontja 123 méterrel a Hollós-halom. A homokbuckák helyi formakincsére a garmada-szélbarázda, maradékgerinc formaegyüttes és a parabolabucka előfordulása jellemző. Gyakoriak a homokbuckákon megtalálható kisebb méretű mezo- és mikroformák, például homokfodrok, széllyukak és szélzászlók is. A homokbuckás térszín meredeken alacsonyodik le az Ágasegyházi- és Orgoványi-rétek felé. Az egykori mocsarak egy nagyméretű észak-északkelet-dél-délnyugat irányú deflációs laposban alakultak ki, amelyet az azonos irányú szél formált. Növényvilág Az Alföld a Közép-Európai flóraterületen belül a Pannóniai flóratartomány (Pannonicum) része. A Duna-Tisza közi Hátság az Eupannonicum flóravidékén belül a Praematricum flórajáráshoz tartozik. Nádasok (Scirpo-Pharagmitetum austro-orientale) A nádon (Phragmites australis) kívül kívül a gyékény (Typha latifolia, T. angustifolia), vízi harmatkása (Glyceria maxima), sárga nőszirom (Iris pseudacorus), közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris) fordul elő leggyakrabban. A tavi medence feltöltődésével megjelent a zsombéksás (Carex elata) valamint a szivárgó vízű területeken a bugás sás (Carex paniculata) a tápanyagban szegény területeken a rostostövű sás (Carex appropinquata). Magassásos társulások (Caricetum) Keskeny sávban a nádasokat kísérik. Előforduló fajok: zsombéksás (Carex eleata), rostostövű sás (Carex appropinquata), mocsári aggófű (Senecio paludosus), mocsári lednek (Lathyrus palustris). Rekettyés fűzlápok (Calamagrosti-Salicetum) Láprétek, zsombéksásosok tőzeganyagán kialakult, kevés fajból álló társulás. Domináns cserjefaj a rekettyefűz (Salix cinerea). Megtalálható még a kutyabenge (Fragula alnus) az ebszőlő csucsor (Solanum dulcamara) a dárdás nádtippan (Calamagrostis canescens). Kiszáradó vagy kékperjés láprétek (Molinietum coeruleae v. Sucisso-Molinietum hungaricae) A réti talajokon, vagy a leromlott szikesedő réti talajokon fordulnak elő, ahol a talajvíz csak ritkán éri el a felszínt, azért a tőzegrétegek kotusodása is megfigyelhető. Jellemző fajok kékperje (Molinietum coerulea), mohar sás (Carex panicea), kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), buglyos szegfű (Dianthus superbus), szibériai nőszirom (Iris sibirica). A láprétek szikesedő területein sziki cickafark (Achillea asplenifolia), sziki őszirózsa (Aster tripolium). Fehér tippanos mocsárrét (Agrostetum albae) Domináns a fehértippan (Agrostis stolonifera), előfordul még réti szittyó (Juncus compressus), réti perje (Poa pratensis), közönséges perje (Poa trivialis). Szolonyec szikfoknövényzet (Puccinellietum limosae hungaricum) A sziki gyepek és a sziki mocsárrétek köztes társulása. A hosszabb ideig nedvesen maradó szolonyeces talajfoltokon a következő növények fordulnak elő leggyakrabban: sziki mézpázsit (Piccinelia limosa), sziki őszirózsa (Aster tripolium), bárányparéj (Camphorosma annua), sziki üröm (Artemisia santonicum). Sziki kákás (Bolboschoenetum maritimi continentale) Szikikáka (Bolboschoenus maritimus), egypelyvás csetkáka (Eleocharis uniglumis).
Egyéves homoki gyep (Brometrum tectorum secaletosum) Túllegeltetett vagy felszántott gyepek, felhagyott homoki szőlők, kiritkuló akácosok helyén jelenik meg. Fő növényfajai: fedél rozsnok (Brometrum tectorum), vadrozs (Secale silvestre). A tápanyagban gazdag talaj a gyomnövények megtelepedésének kedvez: selyemkóró (Ascepias syriaca), ürömlevelű parlagfű (Ambrosia elatior) stb.
Nyílt homokpuszta-gyep (Festecum vaginatae danubiale) Ez a társulás jelenti a futóhomok elsődleges pionír megkötőjét. Uralkodó faja a homoki csenkesz (Festuca vaginata), nem alkot zárt gyeptakarót, csomói közt fedetlen homokfelszín marad. Jellemző pázsitfűféle a deres fényperje (Koeleria galuca). A nyílt homokpuszta-gyepeken számos védett növényfaj megtalálható: homoki báránypirosító (Alkanna tinctoria), homoki vértő (Onosma arenaria), homoki varjúháj (Semdum hillebrandtii), fekete kökörcsin (Pulsatilla nigricans), homoki nőszirom (Iris hummilis ssp. palustris), kék szamárkenyér (Echinops ritro subsp. ruthenicus), fényes poloskamag (Corsipermum nitidum), naprózsa (Fumana procubens), csikófark (Ephedra dystachia).
Szürkekákás homoki gyep (Festecum vaginatae holoshoenosum) Talajvízhez közelebbi termőhelyen, a buckaközökben fordul elő.
Cinegefüzes buckaközi homoki gyep (Festecum vaginatae salicetosum rosmarinifoliae) A talajvíztől erősen függő, törpecserjés társulás. Uralkodó faja a rozmaringlevelű fűz (Salix rosmarinifolia). Megjelennek a cserjék is.
Borókás buckák (Festecum vaginatae juniperetosum) Az Orgoványi homokbuckák növényzete a benövényesedés köztes stádiumát mutatja a fülöpházi buckavidék és a bugaci homokbuckás szukcessziója között. A talajvízszint gyökérzónától való nagy távolsága miatt zárt erdőborítás nem tud létrejönni, a borókák között csak néhány letörpült sarj eredetű nyárfa (Populus alba, Populus canescens) található. A bokrok közt a homokpuszta-gyep fajai találhatóak.
Buckaközi kékperjés láprét (Molinio-Salicetum rosmarinifoliae) Jellemző fajok: kékperje (Molinietum coerulea), serevényfűz (Salix repens ssp. rosmarinifolia), homoki káka (Holoschoenus romanus).
Zárt homokpusztarét (Astragalo-Festecum rupicolae danubiale) Fajgazdag társulás, uralkodó faja a pusztai csenkesz (Festuca rupicola), további jellemző fajok: kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata), élesmosófű (Chrysopogon gryllus), pusztai kutyatej (Euphorbia segureiana), homoki imola (Centaurea arenia) stb.
Homoki legelő (Potentillo-Festucetum pseudovinae danubiale) Jellemző fajok: sziki csenkesz (Festuca pseudovina), homoki pimpó (Potentilla arenaria), mezei iringó (Eryngium campestre), csillagpázsit (Cynodon dactylon).
Sziki sásrét (Agrostio-Caricetum distansis hungaricum) Jellemző fajok: tarackos tippan (Agrostis stolonifera), réti sás (Carex distans), sziki őszirózsa (Aster tripolium).
Állatvilág Az Orgoványi rétek legismertebb medvelepke faja a Metelka-medvelepke (Rhíparioides metelkanus). Az első példányát Metelka Ferenc dabasi gyógyszerész 1859-ben találta, lakóhelye közelében. A kíméletlen gyűjtés és a mocsarak lecsapolása következtében 1941-ben az utolsó példányok is eltűntek a klasszikus élőhelyéről. A hazánkból kipusztultnak vélt lepkefajt 1973-ban sikerült újra felfedezni. Ez a ritka lepkefaj kizárólag az édesvízű mocsarakat lakja. Hernyójának a különböző mentafajok a tápnövényei. Gubószövedékét, amelyben bebábozódik, rendszerint a mocsári gólyahír leveleinek fonákára erősíti. A lepkék rajzási ideje július első hete. Halak közül a legemlítésre méltóbb a lápi póc (Umbra krameri). Nádi énekes madarak közül az évek óta nem aratott avas nádasokban fészkel a cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus), a foltos nádiposzáta (Acrocephalus scoeniculus), a nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) a nádi tücsökmadár (Locustella loscinioides), előfordul még a nádasok igazi gyöngyszeme a fülemülesitke (Acrocephalus melanopogon) is. A réteken rendszeresen költ bíbic (Vanellus vanellus), piroslábú cankó (Tringa totanus), nagy goda (Limosa limosa), túzok (Otis tarda), ugartyúk (Borhinus oedicemus), a fákkal szegélyezett réteken, borókásban a szalakóta (Coracias garrulus), facsoportban kék vércse (Falco vespertinus). Emlősök közül említésre méltó a patkányfejű pocok (Microtus oeconomus), a jégkorszakból visszamaradt (reliktum) állatfajnak ez a terület a legdélibb lelőhelye. A tájvédelmi körzet, később a nemzeti park alapításakor még bizonyítottan előfordult a területen, elpusztult példányát 1982-ben még megtalálták, jelenleg ragadozó madarak köpeteiben található csontokat vizsgálják.
Megközelítés, látogathatóság A területet három országos közút, Ágasegyházánál az 5301-es, Orgoványnál pedig az 5302-es és az 5303-as út érinti, ezeken közelíthető meg az 52-es vagy az 54-es főutak irányából.
A vádett terület az Orgoványról induló Pimpó-, és az ágasegyházi Rekettye tanösvényeken járható be. A tanösvények útvonalát fehér nyíl jelzi. A két tanösvényt a piros négyzet jelzésű túraút köti össze Ágasegyháza és Orgovány települések között. A piros négyzet jelzésű túraút az Ágasegyházát érintő piros sáv jelzésű túraútvonalról ágazik le a Sándortelepi iskola (volt tanyasi iskola) közelében. Ágasegyházán az iskola előtt, Orgoványon a falu közepén, a Művelődési ház előtt térképes információs táblák segítik a tanösvények megtalálását.
Rekettye tanösvény A Rekettye tanösvény az Orgoványi rétek földtani fejlődését, felszínrajzát és élővilágát, valamint a területre jellemző tanyavilágot mutatja be. Hossza: 2,3 km, az útvonal jelzése piros négyzet és egész évben bejárható gyalogosan vagy kerékpárral.