Pál második levele a thesszalonikaiakhoz

jobbra|bélyegkép|256px|Szent Pál ábrázolása, Montgrony, Katalóniai Püspöki Múzeum

Pál második levele a thesszalonikaiakhoz (rövidítve: 2Tessz; más címformákban: Tesszalonikaiaknak írt második levél, Második levél a tesszalonikieknek) az Újszövetség egyik görög nyelvű irata, a páli levelek gyűjteményében a thesszalonikaiakhoz írt első levél után áll. A levél címzése szerint Pál apostol, Szilvánusz és Timóteus küldi „a thesszalonikaiak egyházának, amely Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban él”.2Tessz 1,1.

A levél a szenvedő keresztény közösség kitartását dicséri, az Isten országa felé irányuló reménnyel vigasztalja az üldöztetésben élő híveket, majd kijózanító tanítást ad „az Úr napjáról”.2Tessz 1,3–12; 2,1–12. Központi szakasza szerint a parúzia, vagyis Krisztus második eljövetele nem lehet vallási izgatottság, hamis prófécia vagy állítólagos apostoli levél alapján számítgatás tárgya: a közösségnek józanul, a kapott apostoli hagyományhoz ragaszkodva kell várnia az Urat.2Tessz 2,2.15. A befejező rész a rendetlen életmódot és a mások terhére élő tétlenséget bírálja, s a közösséget arra inti, hogy „csendben dolgozva” keresse a maga kenyerét.2Tessz 3,6–13.

A levél szerzőségéről a kutatásban vita folyik. Az ókori egyházi hagyomány a levelet Pálnak tulajdonította, és az irat a kánoni felsorolásokban kezdettől a páli levelek közé került. A modern bibliatudomány egy része továbbra is a közvetlen páli szerzőséget tartja valószínűnek; más kutatók szerint a levél a páli iskola egyik korai, pszeudonim irata, amely Pál tekintélyére és az első thesszalonikai levélre támaszkodva egy későbbi közösségi válságra adott választ.Charles Homer Giblin: „Második levél a tesszalonikieknek”, in Raymond E. Brown – Joseph A. Fitzmyer – Roland E. Murphy (szerk.): Jeromos Bibliakommentár II. Az Újszövetség könyveinek magyarázata, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2003. A szerzőségi kérdés megítélése nem változtat azon, hogy a keresztény egyházak a levelet kánoni újszövetségi iratként olvassák, és benne az apostoli hagyomány egyik korai tanúját látják.

Címe és helye a kánonban

A levél címe a kézirati és egyházi hagyományban abból adódik, hogy a címzés a thesszalonikai keresztény közösséget nevezi meg címzettként. A magyar bibliafordításokban több címváltozat szerepel: a Szent István Társulat fordítása a Tesszalonikaiaknak írt második levél, a protestáns fordításokban gyakori a Pál második levele a thesszalonikaiakhoz, a Káldi-hagyományban pedig a Szent Pál apostol II. levele a tesszalonikaiakhoz forma.Vö. a Szent István Társulat, a Káldi-Neovulgáta és a Magyar Bibliatársulat fordításainak címhasználatával.

Az újszövetségi kánonban a levél a páli levelek csoportjába tartozik. A páli levelek hagyományos sorrendje nem a keletkezési idő, hanem részben a terjedelem és a címzettek szerinti elrendezés alapján alakult ki: a közösségeknek szóló levelek megelőzik az egyes személyekhez írt leveleket. A két thesszalonikai levél így együtt áll a kánonban, noha az első levél a legtöbb kronológiai rekonstrukció szerint Pál egyik legkorábbi fennmaradt írása, a második levél időpontja pedig a szerzőségi állásponttól függően változik.

A levél kánoni elfogadása az ókori egyházban nem mutat jelentős bizonytalanságot. A korai latin és szír fordítások, a Muratori-töredék, Markión páli levélgyűjteménye, valamint az egyházatyák használata azt mutatja, hogy a 2Tessz a 2. században már a páli levelek között forgott.A második thesszalonikai levél korai tanúságai közé szokták sorolni Polükarposz és Jusztinosz egyes párhuzamait, valamint Markión és a Muratori-töredék kánoni tanúságát. Vö. Alfred Plummer: A Commentary on St. Paul's Second Epistle to the Thessalonians, London, 1918. A középkori, katolikus, ortodox és reformáció kori kánonok egyaránt megtartották a levelet.

Szerzőség és keletkezés

A címzés és az ókori hagyomány

A levél nyitása Pált, Szilvánuszt és Timóteust nevezi meg küldőként, ugyanúgy, mint az első thesszalonikai levél.1Tessz 1,1; 2Tessz 1,1. A záradékban a szerző külön hangsúlyozza: „A köszöntést én, Pál írom a saját kezemmel; ez az ismertető jel minden levelemben.”2Tessz 3,17. Ez a mondat az ókori levélírás gyakorlatába illeszkedik, amelyben a szerző gyakran diktálta a levelet, majd saját kezű bejegyzéssel hitelesítette azt. A záró aláírás a levélben azért is hangsúlyos, mert a közösségben állítólag Páltól származó szó, prófécia vagy levél okozott zavart az Úr napjával kapcsolatban.2Tessz 2,2; 3,17.

Az ókori keresztény hagyomány a levelet Pálnak tulajdonította. A páli szerzőség mellett szóló érvek közé tartozik a korai külső tanúság, a címzés, a két thesszalonikai levél nyelvi és szerkezeti rokonsága, valamint az, hogy a levél olyan helyi problémákra reagál, amelyek természetesen illeszkedhetnek az első levél utáni thesszalonikai helyzetbe. Eszerint Pál Korinthoszból írhatta a levelet, kevéssel az első thesszalonikai levél után, amikor újabb hírek érkeztek hozzá a közösség állapotáról. Ebben az esetben a keletkezés rendszerint Kr. u. 50–52 körülre tehető, Pál második missziós útjának korinthoszi tartózkodása idejére.ApCsel 18,1–11; vö. 1Tessz 3,6; 2Tessz 1,1.

A modern szerzőségi vita

A modern kutatásban a 2Tessz szerzősége nyitott kérdésként szerepel. A vitát elsősorban nem külső kánoni bizonytalanság, hanem belső irodalmi és teológiai megfigyelések indították el. A levél sok ponton feltűnően közel áll az 1Tessz-hez: hasonló a címzés, a hálaadás, a záró áldás, több szófordulat és a fő téma, vagyis a parúzia kérdése.2Tessz 1,1–2 és 1Tessz 1,1; 2Tessz 1,3–4 és 1Tessz 1,2–3; 2Tessz 3,16–18 és 1Tessz 5,23–28. Ezt a hasonlóságot a páli szerzőség hívei úgy értelmezik, hogy a két levél ugyanabban a missziós környezetben, rövid időn belül keletkezett. Más kutatók viszont éppen a hasonlóság mértékét tartják irodalmi függés jelének: szerintük a 2Tessz szerzője ismerte és tudatosan alkalmazta az első levél formuláit.

A pszeudonim vagy páli iskolához kötött keletkezés mellett érvelők több szempontot említenek. A 2Tessz hangvétele helyenként hivatalosabb és kevésbé személyes, mint az első levélé; a központi eszkatológiai szakasz a jelekhez kötött várakozást hangsúlyozza; a záró aláírás pedig a páli levélhagyomány egészére utaló, hitelesítő szerepben jelenik meg. Egyes értelmezések szerint a levél az 1. század későbbi évtizedeiben, a páli levelek gyűjtésének és olvasásának időszakában született, amikor bizonyos közösségek az első thesszalonikai levélből túlságosan közeli parúziavárást olvastak ki. Farkasfalvy Dénes például a levelet olyan kiegészítő páli hagyományként értelmezi, amely Pál tanítását a későbbi apokaliptikus izgatottsággal szemben alkalmazza.Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi szentírás könyveihez, Szent István Társulat, Budapest, 1995.

A páli szerzőség mellett érvelők szerint a különbségek nem igényelnek későbbi szerzőt. A levél más helyzetre válaszol, mint az első: nem a meghalt hívők sorsával kapcsolatos gyászt kell vigasztalnia, hanem a közösséget megrendítő, túlzó eszkatologikus állításokat és a rendetlen életmódot kell helyretennie. A 2. fejezet apokaliptikus képei sem szükségképpen későiek, mert gyökereik a Dániel könyvében, az ószövetségi prófétai nyelvben és a korai zsidó apokaliptikában is megtalálhatók.Dán 7–12; Iz 11,4; Ez 28,2; vö. 2Tessz 2,3–10. A stílusbeli különbségek az ókori diktálási és titkári gyakorlat, a téma ünnepélyesebb jellege vagy az apostoli munkatársak közreműködése alapján is magyarázhatók.

A szerzőségi vita ezért nem egyszerűen „hagyományos” és „kritikai” álláspont szembeállítása. A katolikus, ortodox és protestáns kutatásban egyaránt találhatók olyan szerzők, akik a közvetlen páli szerzőség mellett érvelnek, és olyanok is, akik a páli iskolához kötött keletkezést tartják valószínűbbnek. A kánoni és teológiai értelmezés szempontjából a döntő kérdés az, hogy a levél az apostoli hitet hordozza-e és a keresztény közösségben hiteles tanításként fogadták-e el. A kánoni hagyomány válasza erre igenlő: a levél az Újszövetség része, akkor is, ha történeti szerzőségét a modern egzegézis különbözőképpen magyarázza.

Keletkezési hely és idő

A közvetlen páli szerzőséget elfogadó rekonstrukció szerint a levél Korinthoszban keletkezett, nem sokkal az első thesszalonikai levél után. Ezt támasztja alá, hogy a címzésben Szilvánusz és Timóteus még Pál mellett szerepel, és az Apostolok cselekedetei szerint Pál korinthoszi tartózkodása idején ismét együtt volt velük.ApCsel 18,5; 2Tessz 1,1. Ebben az értelmezésben a levél válasz az első levél félreértésére, illetve a közösségből érkezett új hírekre.

A pszeudonim vagy páli iskolához kötött értelmezések későbbi időponttal számolnak. A javasolt dátumok többnyire az 1. század utolsó harmadába esnek, esetleg Kis-Ázsiába, ahol a páli leveleket már gyűjtötték, olvasták és a közösségek új helyzeteire alkalmazták. E nézet szerint a levél nem Pál tanításának cáfolata, hanem annak értelmező továbbadása: a szerző a páli hagyomány tekintélyével akarja megóvni a közösséget a hamis apokaliptikus izgalomtól és a tétlen életmódtól.

Mindkét álláspontnak vannak nehézségei. A korai datálásnak magyaráznia kell, miért ünnepélyesebb és kevésbé személyes a levél hangja, valamint miért olyan hangsúlyos a hitelesítő aláírás. A későbbi datálásnak pedig számolnia kell a korai és egyöntetű kánoni fogadtatással, továbbá azzal, hogy a levél apokaliptikus anyaga nem késői keresztény spekulációból, hanem korábbi bibliai és zsidó hagyományokból is érthető.

Címzettek és történeti háttér

Thesszaloniké és az első közösség

A címzés szerint a levél címzettje „a thesszalonikaiak egyháza”. Thesszaloniké Macedónia jelentős városa volt, fontos kikötővel és kereskedelmi kapcsolatokkal. A Via Egnatia áthaladt a városon, ami a települést a Balkán és a keleti tartományok közötti forgalom egyik csomópontjává tette. A város római politikai keretben élt, de görög-makedón hagyományait is őrizte. Az Apostolok cselekedetei szerint zsidó zsinagóga is működött benne, amely Pál missziójának egyik kiindulópontja volt.ApCsel 17,1–9.

A thesszalonikai keresztény közösség Pál második missziós útjához kapcsolódott. Az első thesszalonikai levél alapján a hívek jelentős része pogány háttérből tért meg: „a bálványoktól az Istenhez” fordult, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljon.1Tessz 1,9. Az Apostolok cselekedetei ugyan a zsinagógai igehirdetést is hangsúlyozza, de ez nem szükségképpen áll ellentétben a levél adatával. A zsinagógai környezetben jelen lehettek istenfélő pogányok, s Pál működése a zsinagógai beszédeken túl a város pogány lakosságát is elérhette. A két forrás így nem ugyanazt a szempontot emeli ki: az ApCsel a misszió nyilvános kezdőpontját és a konfliktus jogi-politikai következményeit, az első levél pedig a megtért közösség vallási hátterét.

Külső nyomás és belső zavar

A két thesszalonikai levél alapján a közösséget üldöztetések és szorongattatások érték.1Tessz 2,14; 3,3–4; 2Tessz 1,4–7. Ezeket nem szabad a későbbi, birodalmi méretű keresztényüldözések fogalmaival visszavetíteni a legkorábbi időszakra. Az 50-es években a keresztények jogi helyzete még nem azonos a 2. századi vagy a későbbi üldözésekével; a helyi konfliktusok inkább családi, gazdasági, zsinagógai, városi és politikai feszültségekhez kapcsolódtak. A pogány háttérből megtért hívők kivonultak a bálványkultuszokból és a városi vallási gyakorlat egy részéből, ami társadalmi elszigetelődést okozhatott. Egy olyan szabad városban, amelynek jóléte és kiváltságai a római rendhez és a közéleti lojalitás jeleihez kapcsolódtak, a keresztények „más királyról”, Jézusról szóló beszéde könnyen politikai gyanút is kelthetett.ApCsel 17,6–7.