Bundzsák Dezső (Kiskunhalas, 1928. május 3. – Budapest, 2010. október 1.) magyar labdarúgó, edző.

Pályafutása Klubcsapatban Kiskunhalason, a helyi Vasutas SE-nél (később Lokomotív) kezdte a labdarúgást. 1950-ben innen igazolt a fővárosba, a Vasashoz, amihez játékos pályafutása alatt végig hű maradt. 1964-ig a három magyar bajnoki cím mellett egyszeres MNK-győztes és háromszoros KK-győztes volt. Összesen 294 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 73 gólt szerzett.Az első szektornévadók: Berendy és Bundzsák vasasfc.hu, 2018. március 16.

A válogatottban 1956 és 1961 között 25 alkalommal szerepelt és egy gólt szerzett. Részt vett az 1958-as svédországi világbajnokságon.

Edzőként 1964-ben szerzett edzői oklevelet. 1964 és 1966 között a Vasas labdarúgó-szakosztályának vezetője volt. 1966-tól hat éven át Görögországban dolgozott: a Pierikosz, a Panióniosz és az Apollon Athén vezetőedzője volt. A következő hat évben ismét itthon edzősködött. Először a SZEOL AK-nál, majd a Fősped Szállítóknál, végül a Győri MÁV DAC-nál vállalt munkát. 1979 és 1980 között az egyiptomi válogatott szövetségi kapitánya volt. 1980 és 1982 között Angyalföldön lett két évre vezetőedző. Az első idényben bronzérmesek lettek a bajnokságban. 1981-ben elnyerték a Magyar Népköztársasági Kupát. Ezután alsóbb osztályú csapatoknál (Göd, Balassagyarmat, Gyöngyös) vállalt munkát és közben egy évre visszatért a görög Pierikosz csapatához.

Sikerei, díjai Játékosként Magyar bajnokság bajnok: 1957-tavasz, 1960–61, 1961–62 Magyar kupa (MNK) győztes: 1955 Közép-európai kupa (KK) győztes: 1956, 1957, 1962 A Gépipar Kiváló Dolgozója (1956) A Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója (1956)

Edzőként Magyar bajnokság 3.: 1980–81 Magyar Népköztársasági Kupa 1.: 1980–81

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Mérkőzései a női válogatott szövetségi kapitányaként

Jegyzetek

Források

Elhunyt Bundzsák Dezső

Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Vasas labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:A Vasas vezetőedzői Kategória:Az 1958-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Angyalföldiek Kategória:Kiskunhalasiak Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:A Rákospalotai köztemetőben eltemetett személyek