Mario Lemieux (Montréal, Québec, 1965. október 5. –) kanadai profi jégkorongozó, aki 17 szezont játszott a National Hockey League-ben a Pittsburgh Penguinsben 1984 és 2006 között. Jelenleg a csapat tulajdonosa és elnöke. Ő mentette meg a csapatot a csődtől 1999-ben. A csapatot két Stanley-kupa győzelemre vezette. Kanadát pedig olimpiai aranyra, Kanada-kupa és jégkorong-világkupa győzelemre. Háromszor lett az NHL-MVP-je, hatszoros pontkirály és kétszeres rájátszás MVP. Visszavonulása után hetedik volt az örök pontlistán 690 góllal és 1033 assziszttal. A lehetséges 1428 mérkőzésből mindössze 915-ön lépett jégre, mert karrierjét egészségi problémák kísérték végig. Krónikus hátfájása és Hodgkin-kórja volt többek között. 1997-ben a Hodgkin-kór miatt visszavonult, de 2000-ben visszatért. Majd 2006-ban végleg vissza kellett vonulni szívritmuszavarok miatt. 1997-ben azonnal beválasztották a Jégkorong Hírességek Csarnokába (nem várták meg a kötelező három évet). Ő lett a harmadik játékos a liga történetében, aki tagja volt a Csarnoknak és visszatért játszani (Gordie Howe és Guy Lafleur a másik kettő játékos). Sokak szerint ö volt minden idők egyik legnagyobb játékosa. 2009-ben a Penguins megnyerte a kupát, így ő az egyetlen ember, aki játékosként és tulajdonosként is Stanley-kupát nyert.
Korai évek NHL-karrier 1988–1992: 199 pont 1992–1997: a rák, a visszatérés és a visszavonulás 1997–2000 Játékos és tulajdonos státusz A visszatérés Második visszavonulás
Nemzetközi karrier
1983-ban részt vett a junior világbajnokságon ahol bronzérmes lett. 1985-ben a felnőtt világbajnokságon már ezüstérmes lett. Az 1987-es Kanada-kupán ő lőtte válogatottja egyik leghíresebb gólját amikor a szovjet válogatott ellen betalált Wayne Gretzky passzából. A 2002-es téli olimpián csapatkapitány volt és aranyéremre vezette a kanadai válogatottat a döntőben az amerikai válogatott ellen. A 2004-es jégkorong-világkupán szintén csapatkapitány volt és akkor is győzelemre vezette a csapatot.
Rekordok NHL-rekordok Az NHL történetében az egyetlen játékos, aki egy mérkőzésen megütötte az öt különböző gólt (egyenlő létszám, emberhátrány, emberelőny, büntető és üres kapus) Legtöbb emberhátrányos gól egy szezonban: 13 (1988–1989) Legtöbb gól egy harmadban: 4 (1997. január 27., megosztva) Az egyetlen játékos az NHL történetében, aki két szezonban is 30+ emberelőnyös gólt ütött Az egyetlen játékos az NHL történetében, aki két szezonban is 10+ emberhátrányos gólt ütött Az NHL történetében neki van a legmagasabb százalékos aránya (57,3%) abban, hogy ő szerezte a csapat pontjait bizonyos részét. Az egyetlen játékos az NHL történetében, akinek három nyolc pontos mérkőzése volt. Legtöbb öt gólos mérkőzés: 4 (megosztva)
NHL-rájátszás rekordok Legtöbb gól egy harmad alatt: 4 (megosztva) Legtöbb gól egy mérkőzésen: 5 (megosztva) Legtöbb pont egy harmad alatt: 4 (megosztva) Legtöbb pont egy mérkőzésen: 8 (megosztva)
All-Star Gála rekordok Legtöbb gól az All-Star Gálákon: 13 (megosztva) Legtöbb gól egy All-Star Gálán: 4 1990 (megosztva) Legtöbb pont egy All-Star Gálán: 6 1988 Legtöbb All-Star Gála MVP cím: 3 (megosztva)
Csapat rekordok Legtöbb mérkőzés: 915 Legtöbb gól (karrier): 690 Legtöbb assziszt (karrier): 1033 Legtöbb pont (karrier): 1723 Legtöbb gól egy szezonban: 85 1988–1989 Legtöbb assziszt egy szezonban: 114 1988–1989 Legtöbb pont egy szezonban: 199 1988–1989 Leghosszabb gól lövő széria: 12 mérkőzés Legtöbb gól egy mérkőzésen: 5 (négy alkalommal a rájátszással együtt) Legtöbb assziszt egy mérkőzésen: 6 (három alkalommal, megosztva) Legtöbb pont egy mérkőzésen: 8 (három alkalommal a rájátszással együtt)
Karrier statisztika NHL statisztika Alapszaksz RájátszásSzezonCsapatLigaMSzGAPBMSzGAPB1980–1981Montréal-ConcordiaQAAA476262124127325781981–1982Laval VoisinsQMJHL6430669622—————1982–1983Laval VoisinsQMJHL66841001847612141832181983–1984Laval VoisinsQMJHL701331492829214292352291984–1985Pittsburgh PenguinsNHL73435710054—————1985–1986Pittsburgh PenguinsNHL79489314143—————1986–1987Pittsburgh PenguinsNHL63545310757—————1987–1988Pittsburgh PenguinsNHL77709816892—————1988–1989Pittsburgh PenguinsNHL76851141991001112 719161989–1990Pittsburgh PenguinsNHL59457812378—————1990–1991Pittsburgh PenguinsNHL261926453023162844161991–1992Pittsburgh PenguinsNHL644487131941516183421992–1993Pittsburgh PenguinsNHL606991160381181018101993–1994Pittsburgh PenguinsNHL2217203732643721995–1996Pittsburgh PenguinsNHL7069921615418111627331996–1997Pittsburgh PenguinsNHL76507212265533642000–2001Pittsburgh PenguinsNHL4335417618186111742001–2002Pittsburgh PenguinsNHL246253114—————2002–2003Pittsburgh PenguinsNHL6728639143—————2003–2004Pittsburgh PenguinsNHL101896—————2005–2006Pittsburgh PenguinsNHL267152216————— QMJHL-összesített2002473155621902643418447 NHL-összesített91569010331723834107769617287
All-Star Gála statisztika ÉvHelyszín GAP1985Calgary2131986Hartford0001988St. Louis3361989Edmonton0111990Pittsburgh4041992Philadelphia0111996Boston1121997San Jose2132001Denver1122002Los Angeles101 All-Star Összesített14923
Nemzetközi statisztika Év Csapat Esemény Eredmény MSz G A P B 1983 Kanada U-20-as világbajnokság 7 5 5 10 12 1985 Kanada Világbajnokság 9 4 6 10 2 1987 NHL All-Stars Rendez-vous '87 — 2 0 3 3 0 1987 Kanada Kanada-kupa 9 11 7 18 8 2002 Kanada Olimpia 5 2 4 6 0 2004 Kanada Világkupa 6 1 4 5 2 Junior összesített 7 5 5 10 12 Felnőtt összesített 31 18 24 42 12
Díjai, elismerései Stanley-kupa: 1991, 1992 (játékos), 2009, 2016, 2017 (tulajdonos) Olimpiai aranyérem: 2002 Világbajnoki ezüstérem: 1985 Junior világbajnoki bronzérem: 1983 Kanada-kupa aranyérem: 1987 Jégkorong világkupa aranyérem: 2004 Jégkorong Hírességek Csarnoka: 1997 Hart-emlékkupa: 1988, 1993, 1996 Art Ross-trófea: 1988, 1989, 1992, 1993, 1996, 1997 Conn Smythe-trófea: 1991, 1992 Ted Lindsay-díj: 1986, 1988, 1993, 1996 NHL Plus-Minus Award: 1993 Calder-emlékkupa: 1985 Chrysler-Dodge/NHL Performer of the Year: 1985, 1986, 1987 Dapper Dan Athlete of The Year: 1986, 1989 Lester Patrick-trófea: 2000 Bill Masterton-emlékkupa: 1993 NHL All-Star Gála MVP: 1985, 1988, 1990 NHL Első All-Star Csapat: 1988, 1989, 1993, 1996, 1997 NHL Második All-Star Csapat: 1986, 1987, 1992, 2001 NHL All-Rookie Team: 1985 ESPN Hockey Player of The Decade: 2000 ESPY Award NHL Player of The Year: 1993, 1994, 1998 Lou Marsh-trófea: 1993 CHL Az Év Játékosa Díj: 1984
Jegyzetek
Források Életrajz, képek, videó Statisztika Statisztika Statisztika Statisztika Statisztika
Statisztika Adatok Adatok Emlékvideó Emlékvideó Visszatekintések Utolsó hazai gólja az 1997-es visszavonulás előtt Az első mérkőzése és az első gólja a visszatéréskor (2000) Az 1987-es Kanada-kupa
Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Kanadai jégkorongozók Kategória:A Pittsburgh Penguins által draftolt játékosok Kategória:Első helyen draftolt NHL-játékosok Kategória:Első körben draftolt NHL-játékosok Kategória:A Pittsburgh Penguins játékosai Kategória:A Jégkorong Hírességek Csarnokának tagjai Kategória:Stanley-kupa-győztesek Kategória:Kanadai olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (2002) Kategória:Olimpiai bajnokok (jégkorong) Kategória:Nemzetközi Jégkorong Szövetség Hírességek Csarnokának tagjai Kategória:Art Ross-trófea győztesek Kategória:Bill Masterton-emlékkupa győztesek Kategória:Conn Smythe-trófea győztesek Kategória:Hart-emlékkupa győztesek Kategória:Élő személyek