A Pártus Birodalom, vagy Arszakida Birodalom az iráni népek közé tartozó pártusok birodalma volt a Kr. e. 3. századtól a Kr. u. 3. századig, részben a mai Irán és Irak területein. A pártusok törzsterülete eredetileg a Kaszpi-tengertől keletre volt; birodalmuk fővárosa a babilóniai Ktésziphón lett. Fontos városaik voltak még Ekbatana (ma Hamadán), Szeleukeia és Hekatompülosz.
A méd és óperzsa birodalmak után a harmadik nagy birodalom volt a tágabb értelemben vett iráni térségben. Hatalma csúcspontján, az Kr. e. 1. században a Pártus Birodalom az Eufrátesztől a mai Afganisztánon keresztül az Indusig, illetve az Amu-darja (latin Oxus) folyótól az Indiai-óceánig terjedt. A carrhaei csata – Marcus Licinius Crassus római politikus és hadvezér legyőzése Kr. e. 53-ban – után a pártusok Szíriát és Kis-Ázsiát fenyegették, de Ventidius visszavonulásra kényszerítette őket Kr. e. 39 – 38-ban. Ezután a birodalom hanyatlani kezdett, végül I. Ardasír (Artaxerxész), a Szászánida Birodalom megalapítója 226-ban elfoglalta a Pártus birodalmat.
Az Arsakida név a birodalom felett uralkodó dinasztiát jelöli, amelyet I. Arsak (a görög forrásokban Arszakész), a parni törzs vezetője alapított, Kr. e. 247-ben. A birodalom története azzal kezdődött, hogy Arsak meghódította Partiát, a mai Irán északkeleti részét elfoglaló régiót, amely akkor a Szeleukida Birodalom egyik satrapiája (tartománya) volt. I. Mithridatész (Kr. e. 171-138) jelentősen megnövelte a birodalmat, elfoglalva Médiát és Mezopotámiát is a szeleukidáktól. Fénykorában a pártus birodalom az Eufrátesz északi folyásától (ma Közép-Kelet-Törökország) Irán keleti részéig terjedt. A Selyemúton, a Római Birodalom és a kínai Han Birodalom között terült el, és virágzó kereskedelemmel rendelkezett.
A kulturálisan heterogén birodalom művészetét, építészetét, hitelveit és királyi jelképeit jobbára az iráni, a hellenisztikus és a helyi regionális kultúráktól kölcsönözte. Az Arsakidák udvara hatalmuk első felében főleg a görög kultúrára támaszkodott, később azonban fokozatosan megerősödtek az iráni hagyományok. A dinasztia uralkodói a királyok királya címet viselték, arra utalva ezzel, hogy az Óperzsa Birodalom örököseinek tekintik magukat. Olyan helyeken is elfogadták helyi királyok uralkodását, ahova a perzsák központilag kinevezett, bár jórészt autonóm módon kormányzó satrapákat küldtek volna. Satrapákat a pártus uralkodók is kineveztek, jobbára Iránon kívül, de ezek kisebbek és kevésbé hatalmasok voltak, mint az óperzsa időkben. A birodalom növekedésével az uralkodói székhelyet Niszából (ma Türkmenisztán) a mai Bagdadhoz közeli Ktésziphónba helyezték át (bár több más helyen is volt).
Kiterjedése A Kaszpi-tengertől délkeletre a Kopet-dag hegyei és a Dast-e Kavír sivatag határolták. A mai Örményország, Irak, Irán, Grúzia, Kelet-Törökország, Kelet-Szíria, Türkmenisztán, Afganisztán, Tádzsikisztán, Pakisztán, Kuvait, a Perzsa-öböl, Szaúd-Arábia partvidéke, Bahrein, Katar, Libanon, Izrael, Palesztina és az Egyesült Arab Emírségek területét ölelte fel.
A birodalom létrehozása
A Pártus Birodalom hatalmának csúcspontján, az i. e. 1. században az Eufrátesztől Afganisztánon át az Indusig, illetve az Oxusz folyótól az Indiai-óceánig terjedt. Marcus Licinius Crassus római politikus és hadvezér legyőzése (i. e. 53-ban, carrhaei csata) után Szíriát és Kis-Ázsiát fenyegették, de Ventidius visszavonulásra kényszerítette őket i. e. 39 – i. e. 38-ban. Ezután a birodalom hanyatlani kezdett, végül I. Ardasír (Artaxerxész), a Szászánida Birodalom megalapítója 226-ban elfoglalta a Pártus Birodalmat. A legfontosabb pártiai városok Ekbatana (ma Hamadán), Szeleukeia, Ktésziphón és Hekatompülosz voltak.
A pártus Arszakida-dinasztia laza uralma alatt a hét nagy pahlavi arisztokrata család szinte királyi jogokat gyakorolt tartományaiban. Közülük a Szurénák Jézus születése előtt valamivel függetlenítették magukat Szisztánban, és fokozatosan egy önálló indo-pártus királyságot építettek ki. Az Arszakidák a népszerű iráni mazdaista vallást fogadták el, de minden más vallással is türelmesek voltak. Kulturális tevékenységüket inkább jellemezték a szintetizáló, mint az újító törekvések: magukba olvasztották és átformálták a szeleukida örökséget, felhasználták a görög tudomány eredményeit, görög igazgatási módszereket és udvari címeket vettek át, pergamenre írtak, sőt a hellenisztikus uralkodókultusz egyes elemeit is átvették. Művészetük több eredeti jegyet mutat, az építészetben újításokat is kifejlesztettek.
A birodalom megalapítása
bélyegkép|210px|jobbra|I. Arsak a birodalom megalapítója az általa veretett ezüst drachmán
I. Arsak (Nagy Arszák) vált a Parni törzs vezetőjévé. A baktriai nyomás alól keresett menedéket a parniknál Pártiában. Kr. e. 238-ban Arsak megölte Andragorast, Pártia lázadó kényurát. Az Arrianus hagyomány úgy tartja, hogy I. Arsak megölte testvérét, azonban a modern történetírás úgy hiszi, hogy ő volt Pártia ura Kr. e. 211-ig, amikor fia II. Arsak került hatalomra.
Justinus szerint „Ő (Arsak) élete a fosztogatásból és a lopásból állt, amikor hallott Seleucus, Gaulok-tól elszenvedett vereségéről. Megkönnyebbülve támadta meg a pártusokkal, a tolvajok bandájával és legyőzte elöljárójukat Andragorast, megölte őt és átvette a nemzet feletti uralmat.” Justinus, XLI. 4.
Szergej Pavlovics Tolsztov szerint minden okunk megvan annak feltevésére, hogy az Arsakida monarchia kialakulásának korai szakaszában Chorezm áll annak a mozgalomnak a háta mögött, amelyet Dél-Turkménia sztyeppelakó törzsei a Szeleukidák ellen indítottak. Chorezm ezeket éppúgy támogatta, mint annak idején Szpitamenészt. Emellett szól az, hogy először is, (igaz, hogy csak későbbi adatok, különösen al-Bírúni szerint) az Arsakidák Choszrov legendás fia , Ask (Arsak) révén családfájukat szintén Szijávusra (az Aveszta Szijávarsan néven ismeri) vezették vissza. Ha ez nem is bizonyítja azt, hogy I. Arsak közvetlenül a chorezmi dinasztia tagja volt, (ezt lehetetlen kimutatni), mégis arra mutat, hogy az Arsakidák és a chorezmi Szijávusidák uralkodóháza között közvetett dinasztikus kapcsolatok álltak fenn.
Kr. e. 209-ben a Nagy Antiochus megszállta Pártiát és hadjáratával visszaállította a Szeleukida uralmat a keleti területeken. Antiochus elfoglalta a pártus fővárost, Hecatompylust is, akkor beszorította II. Arsakot Hyrcaniába, de az előtte elismerte a Szeleukida fennhatóságot. Miután a pártus fenyegetés megszűnt, Antiochus a Görög-Baktriai Királyság ellen vonult és háborúzott I. Euthydemus királlyal. Nem telt el 3 év és békét kötöttek. Antiochus keleti hadjárata egy indiai expedícióval ért véget. Röviddel ezután vereséget szenvedett a Római Birodalomtól mely vereség súlyosan meggyengítette a szeleukidákat és ez lehetővé tette Pártia szeleukidáktól való függetlenedését. II. Arsak Kr. e. 191-ben halt meg, a trónon Phriapatius követte.
Kr. e. 171-ben I. Phraates király legyőzte a Mardi törzset, de a nomád szkíták elleni csatában életét vesztette. Testvére, I. Mithridatész túlélte a csatát és a legnagyobb pártus királlyá vált. Hasznot húzott a Szeleukida Birodalom pusztulásából. Kr. e. 167-ben elfoglalta Herat városát, elvágta a kereskedelmi utat Indiába és eredményesen kettészakította a hellenisztikus világot.
A szeleukida uralkodók legjobb tudásuk szerint ellenálltak a pártus hódításnak; IV. Antiochus Epiphanes utolsó évében hadjáratot indított az újonnan létrejött iráni államok ellen. Kezdeti sikereket ért el Örményországban, Kr. e. 164-ben bekövetkezett hirtelen halála azonban kedvezett a pártusoknak, akik nagy hasznot húztak az elkövetkező dinasztikus viszályból.
Pártia aranykora
bélyegkép|210px|jobbra|I. Mithridatész ezüstdrachmája az ecbatanai verdéből
Kr. e. 139-ben I. Mithridates pártus király elfogta a szeleukida királyt, II. Demetrius Nicatort és tíz évig fogságban tartotta, mialatt a pártus csapatok végigdúlták Mezopotámiát és Médiát.
Kr. e. 129-re a pártusok irányításuk alá vonták a Tigristől keletre fekvő területeket és egyik téli táborhelyükön megalapították Ktésziphónt, a mai Bagdadtól 35 km-re délre. Ktésziphón akkoriban a Tigris túlpartján fekvő Seleuciának, a korabeli Nyugat-Ázsia legnagyobb hellenisztikus városának egy kis elővárosa volt. A pártus hadseregeknek szükségük volt a gazdag és erős kereskedelemmel bíró Seleuciára, néhányszor behatoltak a városba, de megengedték, hogy a város megőrizze függetlenségét. A mezopotámiai nyár hőségében a pártus hadakat visszavonták az ősi perzsa fővárosba Susa-ba és Ecbatana-ba (a mai Hamadan).
II. Phraatész és I. Artabanosz királysága alatt, kiket egymás után megöltek, Kr. e. 130. körül, a pártusok elszenvedői voltak számos szkíta betörésnek (akiket baktriai tokhároknak hívtak, ezek talán a kusánok lehettek). Kr. e. 90. körül a szkíták ismét berontottak Pártiába és Sanatruces királyt ültették a pártus trónra. Úgy tűnik, a Krisztus előtti első században, a korai időkben a Pártus Birodalom egy nagyon rövid és erősen sötét korszakot szenvedett el, melyről kevés írás maradt fenn.
Média, Asszíria, Babilónia és Elám meghódítása után, a pártusok kezdték megszervezni birodalmukat. Ezen országok korábbi vezető rétege görög volt, és az új uralkodók átvették őket, ha ők tovább akartak szolgálni. Ennek eredményeképpen a városok megtartották ősi jogaikat és a polgári adminisztráció is meglehetősen zavartalan maradt. Egy érdekes részlet a pénzverés: az érméken található feliratok a görög abc betűivel voltak írva, ez a gyakorlat a Krisztus születése utáni második századig folytatódott, amikor is a görög nyelv ismerete hanyatlásnak indult és már csak néhány ember tudott görögül írni-olvasni.
További ihlet forrása volt az Akhaimenida dinasztia, akik a Perzsa Birodalmat uralták egykor. Az udvaroncok perzsául beszéltek és pahlavi írást használtak; a királyi bíróság fővárostól fővárosig utazott és az Arsacida királyok önmagukat „királyok királya” jelzővel illették. Ez egy megfelelő cím volt, mert egyúttal a pártus uralkodó volt a legfőbb ura a tizennyolc hűbéres királynak úgy, mint Hatra városállam ura, Characene királysága és az ősi Örményország királysága.
A Birodalom késői szakasza
A birodalom nem volt központosított. A sok ember számos nyelvet beszélt és sok különböző gazdasági rendszert használtak. A laza kötődés volt a birodalom túlélésének a kulcsa. A Kr. u. 2. évszázadban a legfontosabb főváros Ktésziphón volt, a rómaiak nem kevesebb, mint háromszor foglalták el (116-ban, 165-ben és 198-ban), de a birodalom túlélte, mert voltak más erőközpontok is. Máskülönben a Pártus Birodalom egy egyszerű halmaza volt a királyságoknak, tartományoknak és a városállamoknak. Időnként komolyan meggyengült az állam. Ez fontos tényező volt Pártia terjeszkedésének a megállásában Mezopotámia és Perzsia meghódítása után.
A helyi uralkodók fontos szerepet játszottak és a király tiszteletben tartotta kiváltságaikat. Számos nemesi családnak volt szavazati joga a királyi tanácsban; a Surena háznak joga volt a pártus királyi koronához és minden arisztokratának megengedték, sőt elvárták tőle, hogy saját hadsereget tartson fenn. Amikor a trónon egy gyenge uralkodó ült, a hadosztályok között a nemesség veszélyessé válhatott.
A birodalom alkotórészei meglepően függetlenek voltak. Például engedélyezett volt a saját pénzverés, mely egy nagyon ritka kiváltság volt az ókorban. Addig ameddig a helyi vezető réteg adózott a pártus királynak, addig az kevésbé avatkozott be a tartomány életébe. Ez a rendszer jól működött a városokban, úgy mint: Ktésziphón, Seleucia, Ekbatana, Rhagae, Hecatompylos, Nisâ, és Susa.
Az adó csak egyike volt a királyi jövedelmeknek, emellett vámokat is kivetettek, Pártia ellenőrizte a Selyemutat a Földközi-tenger és Kína között.
Kínai kapcsolatok