A kis busalepke (Pyrgus malvae) a rovarok (Insecta) osztályának lepkék (Lepidoptera) rendjéhez, ezen belül a busalepkefélék (Hesperiidae) családjához tartozó faj.
Előfordulása Megtalálni csaknem egész Európában (a 65. szélességi fokig), valamint Ázsia mérsékelt övi részén Mongóliáig és az Amurig. E busalepke faj nem ritka.
Megjelenése Sötétbarna színű lepke, tipikus négyszögletes, fehér foltokkal; a szárnyak külső szegélye mentén többé-kevésbé szaggatott fehér foltsor húzódik. Az elülső szárny 1–1,5 centiméter hosszú. A szárnyak fonákja világosabb barna, a hátulsó szárnyaké sárgászöld árnyalatú, és a fehér foltok nem annyira élesen körülhatároltak, mint felül. A nőstények a hímeknél többnyire nagyobbak.
Életmódja Mindenütt előfordul a hegyvidéki erdőktől a kertekig, a tengerpartoktól 2000 méter magasságig. Főleg mályvák, erdei szamócák, gyűszűvirág, málna és szeder virágait keresi fel.
Szaporodása Magyarországon két nemzedéke van évente. Az első már igen korán, április elején megjelenik, és júniusig látható. A második július-augusztusban repül, kései egyedeivel még szeptemberben is találkozhatunk. A lepkék csak napos időben, alacsonyan a növényzet fölött repülnek, röptük gyors, surranó. A hernyó nagy, fekete fejű, zöldes színű. A fiatal hernyók növények összenőtt levelei között élnek, idősebb korukban egy-egy levelet lehúznak, és összeszövik az aljzattal. Ezt a „védősátrat” csak táplálkozás idején hagyják el. A báb laza szövedékben a talajon telel át a tápnövény szárai között.
Források
További információk
Kategória:Rovarfajok Kategória:Busalepkefélék Kategória:Európa lepkéi Kategória:Magyarország lepkéi Kategória:A Kárpát-medence rovarai Kategória:Ázsia lepkéi