jobbra|bélyegkép|250px|1971. február 5. Alan Bartlett Shepard, Jr. (Derry, New Hampshire, 1923. november 18. – Pebble Beach, Kalifornia, 1998. július 21.) ellentengernagy, az első amerikai űrhajós a világűrben, egyben az ötödikként a Holdra lépett ember.
Shepard egy tehetős new hampshire-i család elsőszülött fiaként született, apja révén katonai háttérrel, skót ősökkel – egészen a legendás Mayflower bevándorlóhajóig vissza tudta vezetni a családtörténet amerikai szakaszát –. Tehetséges diák volt, mind az általános iskolában, mind a középiskolában átléphetett egy-egy osztályt, olyan kiemelkedő tanulmányokat tudott felmutatni. Iskolás évei alatt fordult érdeklődése a repülés iránt, előbb repülőmaketteket épített, majd ajándékba kapott egy sorsdöntő sétarepülést egy Douglas DC–3-ason, végül pedig oly sok más későbbi űrhajóshoz hasonlóan kamaszként gyakran lődörgött a helyi reptéren, hogy aztán alkalmi munkákért cserébe előbb sétarepüléseket, később nem hivatalos repülőleckéket kapjon. 1940-ben – bár édesapja a US Army kötelékébe szánta – a Haditengerészet Annapolis Akadémiájára adta be a jelentkezését, ám oda túl fiatalnak bizonyult, így előbb a Farragut Admirális Akadémia előkészítő tanfolyamára került, majd a következő évben onnan az áhított Annapolisra. 1941-1944 között – a második világháború miatt négyévesről háromévesre rövidített kurzuson – elvégezte a haditengerészeti akadémiát, majd a haderőnem aktív hajószolgálatra vezényelte.
Szolgálata első évében a második világháború csendes-óceáni hadszínterére vezényelték és egészen a Japán kapitulációig részt vett a harcokban. A háborút követően vezényelték repülőiskolára, a Corpus Christi Légitámaszpontra, majd az emelt szintű kiképzésre a floridai Pensacola Légitámaszpontra. Vizsgaként a USS Saipan repülőgép-hordozóra teljesített leszállásokkal lett haditengerészeti pilóta. Egy harci alakulathoz vezényelték az USS Franklin D. Roosevelt anyahajóra, ahol F4U Corsair vadászgépekkel kezdett repülni. Innen egy szárazföldi szolgálati periódus után berepülőiskolára osztották be, a Patuxent River Légibázisra, Marylanden, ahol az új sugárhajtású harci gépek tesztjeit végezte. Ennek elvégeztével a Nyugati Partra került át, Kaliforniába, ahol beosztást kapott egy újonnan létrejött alakulatba, ahol az első sugárhajtású gépeket kezdték alkalmazni a haditengerészetnél és újdonsült századával a Koreai háború harcaiba vezényelték, ám mire a hajó odaért velük, létrejött a Koreai Tűzszünet. Innen visszatérve visszaküldték Patuxent Riverre, további berepülő oktatásra. Innen továbblépve beiratkozott a Rhode Island-en levő Haditengerészet Hadi Főiskolára, amit 1957-ben el is végzett.
1959-ben az újonnan alakuló NASA űrhajósjelölteket keresett a harci pilóták között és egy hosszas és széles körű válogatás végén megneveztek hét űrhajóst, akiket a Mercury-program keretében kívántak feljuttatni a világűrbe. A hetek egyike Alan Shepard volt. Az új űrprogram első repülése egy űrugrás volt, amikor a felbocsátott űrhajós nem áll Föld körüli pályára, csak eléri a világűr határának számító Kármán-vonalat, majd néhányszáz kilométerrel arrébb le is száll. A repülésre egy furcsa metódussal maguk közül választották ki a jelöltet az űrhajósok: Bob Gilruth, a kiképzés vezetője egy kérdést tett fel, '„'Ha Ön nem repülhet, ki lenne a többiek közül, akit elsőként ajánlana?” Így repülhetett Alan Shepard, a többiek választottja elsőként Amerikából a világűrbe. A Mercury–Redstone–3, avagy a saját névadása nyomán Freedom 7 űrhajó repülésére 1961. május 5-én került sor – komoly politikai probléma volt, hogy bár a világ első emberes űrrepülésének szánták, a Szovjetunióból megelőzték a NASA-t Jurij Gagarin Vosztok–1 repülésével 1961. április 12-én.
A repülést követően Shepard végigszolgálta a Mercury-programot és egy második Mercury repülés, egy három napos űrutazás várományosa is volt, ám a repülést törölte a NASA és mindenkit áthelyeztek az újonnan indult Gemini-programba. Shepard meg is kapta az űrhajó berepülésének számító első repülés, a Gemini–3 parancsnoki beosztását, ám váratlanul egy betegség döntötte le a lábáról. 1963 végén rejtélyes hányinger és szédülésrohamok fogták el és a füle hangosan csengeni kezdett, olyannyira, hogy orvoshoz kellett fordulni. A látlelet szerint Ménière-kór támadta meg, a belsőfül egy elváltozása, amely a tünetek miatt a repülési státuszának megvonásával járt együtt. A földre kényszerült űrhajósnak új beosztást talált a NASA, kinevezték vezető űrhajósnak a NASA Űrhajós Irodájának élére. Innentől kezdve ő felelt a többi űrhajós kiképzési programjáért, illetve Deke Slaytonnal, a főnökével részt vett a repülő legénységek kiválasztásában.
1968-ban értesülést szerzett arról, hogy egy kaliforniai orvos gyógymódot talált a betegségére egy viszonylag kockázatos műtét formájában. Felkereste az orvost, és alávetette magát a műtétnek a los angelesi St. Vincent Kórházban, amelynek nyomán visszanyerte az egészségét és a repülésre alkalmas státuszát is. Utóbbi birtokában azonnal visszakérte magát a repülő űrhajósok közé, és Slayton az elérhető első holdrepülésre, az Apollo–13-ra be is osztotta parancsnoknak, ám ezt a felsőbb NASA-vezetők nem fogadták el, és elcsúsztatták a jelölését az Apollo–14-re. Az Apollo–13 kudarcát követően Shepardnak kellett egy sikeres Holdra szállást teljesítenie, visszaállítva egyben az űrügynökség megtépázott renoméját is. 1971. január 31-én startolva, 1971. február 5-én az Apollo–14l repülés parancsnokaként szállt le a Holdra, ahol ötödik emberként léphetett ki a holdfelszínre. A Hold Fra Mauro felszíni formációjánál két holdsétát teljesítettek Ed Mitchell holdkomppilótával. Ezek első kiszállásánál felállították az ALSEP-et és kőzetmintákat vettek. a második kiszállásukkor pedig a környék egyik fontos kráterét, a Cone krátert kellett elérniük, amit tájékozódási problémák miatt nem tudtak sikerrel teljesíteni. Az Apollo–14 a 13 kudarca után így is sikeres űrrepülésnek számított.
Hazatérve Shepard Nixon elnöktől az ENSZ 26. közgyűlésének amerikai delegációjába kapott megbízást, majd előléptették altengernaggyá. 1974-ben szerelt le a haditengerészettől és távozott egyben a NASA-tól is. Ezt követően üzleti vállalkozásokkal foglalkozott (banki és ingatlanbefektetéseit gondozta, illetve állattenyésztést folytatott Texasban), illetve a családjával próbált minél több és tartalmasabb időt tölteni. 1996-ban leukémiát állapítottak meg nála és 1998. július 21-én a rákkal vívott harcot követően elhunyt a kaliforniai Pebble Beach-en levő otthonában.
Gyermek- és ifjúkora Alan Bartlett Shepard Jr. 1923. november 18-án született a new hampshire-i Derry-ben Alan Bartlett Shepard Sr. és Pauline Renza Shepard (lánynevén Emerson) elsőszülött fiaként. Egy testvére volt, húga, Pauline (akit a család Pollynak becézett). A Shepard ágon a későbbi űrhajósnak skót felmenői voltak, a család a Külső-Hebridákon elterülő Bernerayból vándorolt ki és a híres angol bevándorlóhajó, a Mayflower egyik utasáig, Richard Warrenig vezetik vissza az amerikai családtörténetet. Az idősebb Shepard, Bart a Derry Nemzeti Bankban, a nagyapa által birtokolt intézetben dolgozott. Emellett katonai karriert is befutott, amely komoly hatással volt fia későbbi karrierjére: 1915-ben belépett a Nemzeti Gárdába és az Amerikai Expedíciós Erők tagjaként az Első világháborúban részt vett a franciaországi harcokban. A két világháború között is tagja maradt a Nemzeti Gárdának és a második világháború idején is aktív szolgálatra szólították, ahol aztán alezredesi rangig emelkedett.
A gyermek Alan a Derry-beli Adams School tehetséges diákja volt, olyannyira tehetséges, hogy a hatodik osztályt át is léphette tanárai javaslatára és egy évvel előbb kezdhette középiskolai tanulmányait az Oak Streeti Középiskolában, ahol az utolsó, nyolcadik évet szintén átléphette. A hetedik osztály után a Pinkerton Akadémiára, egy privát iskolára lépett tovább – amelyben édesapja is szerepet vállalt, míg nagyapja a felügyelő kuratórium tagja volt – és itt végezte el a 9-12. osztályokat. Iskolái alatt a cserkészmozgalomban is részt vett és első osztályú rangot ért el.
Érdeklődése iskolás évei alatt fordult a repülés irányába. Előbb a Pinkerton Akadémia klubjában épített repülőgép maketteket, majd 1938 karácsonyára egy repülést kapott ajándékba egy Douglas DC–3-ason. Szabadidejében pedig egyre szívesebben biciklizett ki a közeli Manchester Airfieldre, hogy előbb csak csodálja a repülőket, majd apróbb munkákért cserébe feljusson egy körre a levegőbe, végül pedig nemhivatalos repülőórákat is kapjon.
A Pinkerton Akadémiát 1940-ben végezte el és édesapja, mivel Európában már háború dúlt, katonai pályára szánta, a US Army kötelékébe. Shepard azonban a haditengerészetet favorizálta, így a jelentkezését az Egyesült Államok Haditengerészeti Akadémiájára, Annapolisba adta be. A felvételi vizsgákat könnyedén abszolválta, de a korábban átlépett két osztály miatt csak 16 éves volt, így túl fiatal volt Annapolishoz, ezért inkább egy előkészítő iskolába, a Farragut Admirális Akadémiára irányították át, ahol aztán az 1941-es osztállyal végzett. A Farragut értékelése szerint 145-ös IQ-t mértek nála, a tanulmányi eredményei azonban csak közepesek voltak.
1941-ben elkezdte a Haditengerészeti Akadémiát, amelynek négy éves képzését a háború miatt három évesre rövidítették. Az akadémiai évek alatt Shepard kiváló sportoló volt, főként a vízisportoknak hódolt: elkötelezett és kitűnő vitorlázó volt, amelyben versenyeket is nyert, köztük az Annapolis Yacht Club által szervezett regattát is. Megtanult mindenféle vitorlást vezetni, amelyek az akadémia tulajdonában voltak, egészen a hatalmas, 90 lábas (27 méteres) scoonerig, a USS Freedom-ig bezárólag. Emellett úszásban és evezésben is jeleskedett (8 párevezősben indult). Az Akadémiát az 1945-ös osztály végzőseként, 1944. június 6-án végezte el, nem különösebben kiemelkedő eredménnyel, a 915 végzős hallgató között a 463. legjobb eredménnyel. Hadnagyi rangot kapott és végzettsége BSc szintű volt.
Haditengerészeti karrierje
Shepard a diplomával a haditengerészeti repülést választotta szolgálati helyként, ezért első vezénylése egy egy hónapos tantermi repülési továbbképzésre szólította, majd 1944 augusztusában a USS Cogswellre vezényelték szolgálatra (akkoriban a US Navy filozófiája az volt, hogy a repülőjelölteknek is legelőször némi tengeri szolgálatot kell teljesíteni). A romboló akkoriban a Csendes-óceánon hajtott végre aktív szolgálatot. Shepard akkor tudott felszállni a hajóra, amikor az 1944 októberében kikötött Ulithiben, a Karolina-szigeteken. Kihajózva mindössze két nap telt el, amikor harci akciót hajtottak végre, a japán tengeralattjárók által megtorpedózott USS Reno 172 tengerészét vették a fedélzetre, majd kísérték a sérült hajót vissza Ulithibe. A hajó visszatért a harcokba, ahol 1944 decemberében a Cobra tájfun csapott le rá, amely vihar egyébként három másik hadihajót süllyesztett el, majd 1945 januárjában kamikázékkal kellett megküzdenie a Lingayen-öbölbeli invázió idején. Ezt követően a Cogswell visszatért az Egyesült Államokba egy nagyjavításra 1945 februárjában és csak 1945. április 5-én tért vissza a szolgálatba.