Réz Pál (Arad, 1930. július 25. – Budapest, 2016. május 11.Elhunyt Réz Pál) Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő, műkritikus, a 19–20. századi irodalom kiemelkedő egyéniségeivel foglalkozott, a kortárs magyar irodalom kiváló ismerője és szakértője volt.
Életpályája Raffy Ádám (1898–1961) orvos, író fia. Réz Ádám műfordító öccse. 1944-ben a nagyváradi gettóból átszökött Romániába, romániai internáló táborba került, leginkább ott tanult meg románul. A budapesti egyetemen magyar-francia szakon tanult, francia nyelv és irodalomból Gyergyai Albert a professzora. Eötvös-kollégista volt, de 1948-ban kicsapták, vele együtt Domokos Mátyást, Hankiss Elemért, Lator Lászlót, Németh G. Bélát. Réz Pál munkát keresett, a Szépirodalmi Könyvkiadóba került szerkesztőnek, s munka mellett esti tagozaton fejezte be egyetemi tanulmányait 1954-ben. A Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője 1951-től, a Holmi folyóirat főszerkesztője 1989-től.
Kosztolányi Dezső összes műveit sajtó alá rendezte, 1969-1975-ig jelent meg a mintegy 22 kötet folyamatosan. Életműve hihetetlenül gazdag szerkesztésekben, tanulmányokban, műfordításokban, neve több mint 300 életműhöz kapcsolódik az OSZK katalógusában. Déry Tibor, Ottlik Géza, Örkény István, Vas István, Tersánszky Józsi Jenő műveit rendezte sajtó alá, írt hozzájuk jegyzeteket, utószót vagy éppen a lényegre koncentráló, rövid kivonatot, fülszöveget.
1953. január 20-án vette feleségül Pallos Klárát (1929–1984), aki előzőleg Kormos István felesége volt. Gyermekeik: Pallos Klára első házasságából Kormos Anna; Pallos Klára és Réz Pál házasságából Réz Júlia és Réz Mihály.
2015 szeptemberében jelent meg a Magvető Könyvkiadó újraélesztett Tények és tanúk sorozatának első kötete, Réz Pál memoárja, a Bokáig pezsgőben, amelyet Parti Nagy Lajossal közösen írt.
Halálhírét a Magvető Könyvkiadó 2016. május 11-én a Facebookon jelentette be.HVG: Meghalt Réz PálA Magvető Kiadó bejelentése Szűk családi körben temették el a Farkasréti temetőben.
Főbb művei Irodalomtörténeti munkái bélyegkép|jobbra|260px|<center>Réz Pál emléktáblája egykori lakhelyén, ahol 25 éven át szerkesztette a Holmi folyóiratot.(Budapest XIII. ker. Jászai Mari tér 4/a.) Proust; Gondolat, Budapest, 1961 (Irodalomtörténeti kiskönyvtár) Szomory Dezső alkotásai és vallomásai tükrében; Szépirodalmi, Budapest, 1971 (Arcok és vallomások) Kulcsok és kérdőjelek; Szépirodalmi, Budapest, 1973 Apollinaire világa; Európa, Budapest, 1974 (Írók világa) Voltaire világa; Európa, Budapest, 1981 (Írók világa) Bokáig pezsgőben. Hangos memoár; beszélgetőtárs Parti Nagy Lajos; Magvető, Budapest, 2015 (a Tények és tanúk sorozatban) Bokáig pezsgőben. Hangos memoár; beszélgetőtárs Parti Nagy Lajos; 3. jav. kiad.; Magvető, Budapest, 2016 (Tények és tanúk)
Műfordításai Cachin Marcel élete és harca; ford. Réz Pál; Szikra, Budapest, 1950 Francisc Munteanu: A pacsirta / Az 1314-es kilométer; ford. Réz Pál; Európa, Budapest, 1959 (Modern könyvtár) Cezar Petrescu: Fram, a jegesmedve; ford. Réz Pál; Móra, Budapest, 1960 Paul Guimard: Hárman Párizsban. Regény; ford., utószó Réz Pál; Európa, Budapest, 1960 (Modern könyvtár) Jules Verne: A makacs Keraban. Regény; ford. Réz Pál; Móra, Budapest, 1961 (Jules Verne művei) Hans Fallada: Fridolin, a pimasz borz. Regény; ford. Réz Pál; Móra, Budapest, 1962 (Ifjúsági kiskönyvtár) Marcel Arland: Angyalok öble; ford., utószó Réz Pál; Európa, Budapest, 1962 George Călinescu: A fekete komód, 1-2.; ford. Réz Pál; Európa, Budapest, 1963 Ion Ghimean: Joliot-Curie élete; ford., átdolg. Réz Pál; Móra, Budapest, 1964 (Nagy emberek élete) Jorge Semprún: A nagy utazás; Budapest: Európa, 2007, cop. 1964. Ser. Európa Diákkönyvtár. Simone de Beauvoir: A kor hatalma. Önéletrajzi regény; ford. Réz Pál, bev., jegyz. Bajomi Lázár Endre; Magvető, Budapest, 1965 (Világkönyvtár) Paul Nizan: Az összeesküvés; ford. Réz Pál; Európa, Budapest, 1966 André Gide: A pénzhamisítók. Regény; ford. Réz Pál, utószó Mesterházi Lajos; Európa, Budapest, 1966 Georges Perec: A dolgok. Történet a hatvanas évekből. Regény; ford., utószó Réz Pál; Európa, Budapest, 1966 (Modern könyvtár) André Maurois: A három Dumas; ford. Réz Pál, versford. Kárpáty Csilla; Gondolat, Budapest, 1967 Michel Butor: A velencei Szent Márk leírása; ford. Réz Pál; Európa, Budapest, 1968 George Călinescu: Szegény Ioanide. Regény; ford. Réz Pál; Európa, Budapest, 1968 Jorge Semprun: Az ájulás. Regény; ford., utószó Réz Pál; Európa, Budapest, 1968 (Modern könyvtár) Jean-Paul Sartre: Az undor. Regény; ford. Réz Pál, bev. Mészáros Vilma; Magvető, Budapest, 1968 (Világkönyvtár) Christiane Rochefort: Házasság párizsi módra. Regény; ford., utószó Réz Pál; Európa, Budapest, 1968 (Modern könyvtár) Cezar Petrescu: Fram, a jegesmedve; ford. Réz Pál; Ifjúsági, Bukarest, 1969 André Malraux: Az ember sorsa. Regény; ford. Réz Pál; Európa, Budapest, 1969 Jacques Cazotte: A szerelmes ördög; ford. Réz Pál, versford. Lothár László; Magyar Helikon–Európa, Budapest, 1970 Reismann János munkássága; bev. Brassai, ford. Réz Pál; Corvina, Budapest, 1970 (Fotóművészeti kiskönyvtár) Saint-Simon herceg: A Napkirály udvarában; vál., ford., bev. Réz Pál; Szépirodalmi, Budapest, 1970 (Olcsó könyvtár) Henri Perruchot: Manet élete; ford. Réz Pál; Corvina, Budapest, 1971 Andrei Otetea: A reneszánsz és a reformáció; ford. Réz Pál, Klumák István; Gondolat, Budapest, 1974 (Európa nagy korszakai. Reneszánsz sorozat) Fernand Léger: A festő szeme. Válogatás a művész írásaiból; ford. Réz Pál; Gondolat, Budapest, 1976 André Malraux: Az obszidián fej; ford. Réz Pál, előszó Németh Lajos; Magvető, Budapest, 1976 (Világkönyvtár) Henri Perruchot: Renoir élete; ford. Réz Pál; Corvina, Budapest, 1977 Nyugtalan évek. Reismann János fotóművész munkássága; bev. Brassai, ford. Széll Jenőné, Réz Pál; Corvina, Budapest, 1982 Voltaire: Filozófiai ábécé; ford. Gyergyai Albert, Réz Pál, vál., utószó Réz Pál, jegyz. Ferenczi László; Európa, Budapest, 1983 Marguerite Yourcenar: Hadrianus emlékezései. A "Hadrianus emlékezései" jegyzőfüzetei és jegyzete. Regény; ford. Réz Pál; Európa, Budapest, 1984 Sárkányos könyv; szöveg Sylvie Laferrere, Claire Merleau-Ponty, Anne Tardy, rajz Serge Ceccarelli, ford. Réz Pál; Móra, Budapest, 1985 Joseph Joubert: Gondolatok; vál., ford. Réz Pál; Helikon, Budapest, 1988 André Gide: Visszatérés a Szovjetunióból / Visszatérés a Szovjetunióból, 1936. november / Amit még el kellett mondanom, 1937. június; Interart Stúdió, Budapest, 1989 (Visszatérés...) E. M. Cioran: A bomlás kézikönyve. Aforizmák; vál., ford. Réz Pál, utószó Ara-Kovács Attila; Európa, Budapest, 1990 Ernest Renan: Jézus élete; Albert Dürer metszeteivel, ford. Réz Pál; Európa, Budapest, 1991 Milan Kundera: A regény művészete; ford. Réz Pál; Európa, Budapest, 1992. Roger Martin du Gard: Maumort alezredes; ford. Szathmári Éva, Ertl István, Réz Pál; Európa, Budapest, 1994 Milan Kundera: Elárult testamentumok; ford. Réz Pál; Európa, Budapest, 1996 {ISBN|963-07-6109-2}} E. M. Cioran: Füzetek, 1957-1972; ford. Réz Pál; Európa, Budapest, 1999 (Mérleg) Milan Kundera: A függöny; ford. Réz Pál; Európa, Budapest, 2005 Ernest Renan: Jézus élete;... az illusztrációk Fra Angelico képeinek felhasználásával kész.; Budapest: Noran, 2007.
Szerkesztései Déryné naplója; sajtó alá rend., jegyz. Réz Pál, bev. Hegedüs Géza; Szépirodalmi, Budapest, 1952 Déryné emlékezései, 1-2.; bev., jegyz., sajtó alá rend. Réz Pál; Szépirodalmi, Budapest, 1955 (Magyar századok) Tiszta szívvel. Szép versek szavalókönyve; szerk. Ascher Oszkár, Réz Pál; Móra, Budapest, 1957 Apollinaire válogatott versei; ford. Radnóti Miklós, Vas István, előszó, életrajz Vas István, jegyz. Réz Pál; Móra, Budapest, 1959 24 izgalmas novella; vál., életrajzi jegyz. Réz Pál; Európa, Budapest, 1963 Théophile Gautier: Charles Baudelaire; összeáll., jegyz. Szabó Lőrinc, Réz Pál, ford. Babits Mihály et al., szerk. Réz Pál; Európa, Budapest, 1964 Különös látogatás. Mai román elbeszélők; vál., szerk., utószó, jegyz. Réz Pál; Európa, Budapest, 1968 (Modern könyvtár) Irodalmi szakácskönyv; sajtó alá rend. Réz Pál, bev. Abody Béla, ill. Szántó Piroska; Minerva, Budapest, 1970 Jean Cocteau: Rettenetes gyerekek. Rettenetes szülők. Színmű; ford. Gyergyai Albert, Örkény István, utószó Réz Pál; Szépirodalmi, Budapest, 1971 Ne mondj le semmiről. Tizenhárom költő: Banos János, Bratka László, (Czilczer Olga) stb. bemutatkozik; szerk. Réz Pál; Szépirodalmi, Budapest, 1974 Ferenczy Béni arcképe. Ferenczy Béni írásai, szobrai, rajzai, írások Ferenczy Béniről; összeáll., szerk. Réz Pál; Európa, Budapest, 1984 Magyar Erato; vál., sajtó alá rend., utószó, jegyz. Réz Pál; Magvető, Budapest, 1986 (Magyar hírmondó) Judit; összeáll. Réz Pál; Helikon, Budapest, 1990 Szerelem; összeáll. Réz Pál; Helikon, Budapest, 1990 (Briliáns könyvek) Bibó-emlékkönyvRéz Pál a Bibó-emlékkönyvnek nemcsak szerkesztője, hanem egyik szerzője is volt. 1-2. köt.; Századvég–Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Budapest–Bern, 1991. 406 + 453 o. Magdolna; összeáll. Réz Pál; Helikon, Budapest, 1991 Kosztolányi Dezső; összeáll. Réz Pál; Századvég, Budapest, 1993 (Tükörben) Harmonikus tépett lélek. Réz Pál videobeszélgetése Szentkuthy Miklóssal; sajtó alá rend. Tompa Mária; Magvető, Budapest, 1994 Erőltetett menet. In memoriam Radnóti Miklós; vál., szerk., összeáll. Réz Pál; Nap, Budapest, 1999 (In memoriam) Humoros magyar költészet a XVIII. századtól a XX. századig. Válogatás; szerk. Réz Pál, Várady Szabolcs, utószó Várady Szabolcs; Unikornis, Budapest, 1999 (A magyar költészet kincsestára) Óda az észhez. In memoriam Vas István; vál., szerk., összeáll. Réz Pál; Nap, Budapest, 1999 (In memoriam) És várlak téged, tudhatod. Francia novellák a szerelemről; vál. Réz Pál; ford. Bartócz Ilona et al.; Sziget, Budapest, 2000 Déry Tibor: G. A. úr X.-ben; utószó Réz Pál; 4. kiad.; Osiris, Budapest, 2001 Hajnali részegség. In memoriam Kosztolányi Dezső; vál., szerk., összeáll. Réz Pál; Nap, Budapest, 2002 (In memoriam) Ó, jössz-e már? A világirodalom szerelmes versei; vál. Réz Pál, ford. Áprily Lajos et al.; Sziget, Budapest, 2003 Tengertánc. In memoriam Örkény István; vál., szerk., összeáll. Réz Pál; Nap, Budapest, 2004 (In memoriam) Tavasztól őszig. 18 szerelmes novella; vál. Réz Pál, ford. Borbás Mária et al.; Sziget, Budapest, 2004 Az irgalom hegyén. Szomory Dezső emlékezete; vál., szerk., összeáll. Réz Pál; Nap, Budapest, 2004 (Emlékezet) Huszadik századi francia novellák; összeáll., szerk. Réz Pál; Noran, Budapest, 2005 (Modern dekameron) Magyar Erato. Válogatás a magyar erotikus költészetből; vál., szerk., jegyz. Réz Pál; Noran, Budapest, 2005 Kaleidoszkóp. Variációk versekre. 65 vers 177 fordítása; vál. Réz Pál; Sziget, Budapest, 2007 Szivarfüst. Hunyady Sándor emlékezete; vál., szerk., összeáll. Réz Pál; Nap, Budapest, 2007 (Emlékezet) Carmen, Švejk és az égi kártyaparti. Réz Ádám emlékezete; összeáll. Székács Vera, Réz Pál; Európa, Budapest, 2007
Díjai
Forintos-díj (1984) Az Európa Kvk. Nívódíja (1984, 1991, 1992) József Attila-díj (1988) A Francia Akadémiai Pálmák tiszti fokozata (1988) A Soros Alapítvány alkotói díja (1995, 1996) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996) Budapestért díj (2000)https://einfoszab.budapest.hu/list/budapest-fovaros-onkormanyzata-altal-dijakban-reszesultek-listaja Széchenyi-díj (2004) Prima díj (2008) Budapest Főváros XIII. kerület díszpolgára (2015)
Jegyzetek
Irodalom (válogatás) Szabó Ede: Költők, fordítók, esszéisták, Új Írás, 1974 Vargha Balázs: Réz Pál aktuális Voltaire-je, Kortárs, 1981 Ferenczi László: Magyar monográfia Voltaire-ről, Nagyvilág, 1982 Vörös Imre: Voltaire világa, Filológiai Közlöny, 1983 Závada Pál: Réz 80, Élet és Irodalom, 2010. július 23. 4. o. Vári György: Város a magasban. Nyolcvanéves Réz Pál, Népszabadság, 2010. július 26. 18. o.
Források
További információk Réz Pállal Várady Szabolcs beszélget, Lettre 69. sz. 2008