Hágár (héberül הָגָר Hágár, jelentése idegen, bujdosó; arabul هاجر Hádzsar/Hágar) a Héber Biblia leírása szerint Ábrahám feleségének, Sárának a szolgája volt. Mivel úgy tűnt, hogy Sára meddő, ezért ő maga adta a szolgálót Ábrahámnak, hogy utóda születhessen.Teremtés könyve 16. fejezet Ebből a kapcsolatból származik az ősatya elsőszülött fia, Ismáel, akit az arab népek ősatyjának tekintenek.Teremtés könyve 25:12-18

Hágár a vallástörténet egyik érdekes alakja, hiszen történetét az ábrahámi vallások, azaz a judaizmus, a kereszténység és az iszlám is másképpen hangsúlyozza és értelmezi. Mindhárom világvallás ősatyaként tekint Ábrahámra, akiben egyesül a hit és a család szentsége. Ezt az egységet bontja meg Sára és Hágár szembenállása.

Amikor Ábrahám még atyái szállásterületén megkötötte első szövetségét Istennel, Sára már törvényes felesége volt. Ezért az Isten által neki tett ígéretek, miszerint a magja megsokasodik, és ők lesznek az ígéret földjének, Kánaánnak az urai, a zsidó és keresztény értelmezés szerint Sárán keresztül teljesülhetnek be. Az Ószövetséget elfogadó két vallás tehát egyedül Sára magját, Izsákot tekinti az isteni ígéret hordozójának. Ezzel szemben az iszlám úgy vélekedik, hogy Isten áldása Ábrahám elsőszülött gyermekében, azaz Ismáelben, Hágár fiában él tovább. Ezért az iszlám Hágárt ősanyának, matriarchának tekinti.

Hágár az Ótestamentumban Hágár történetét a Bibliában a Teremtés könyve írja le. A Szentírás akkor említi először, amikor Ábrahám és Sára immár tíz esztendeje elhagyta Egyiptomot.Teremtés könyve 16:3 Vagyis Hágár korábbi sorsa felől mindössze a Bibliához fűzött kommentárok adnak bővebb információt. Az Ószövetség ekkor írja le, hogy Hágár a meddő Sára egyiptomi szolgálója volt, aki „adá azt Ábrámnak az ő férjének feleségül.” Sára szándéka az volt, hogy Hágár szüljön gyermeket a férjének, akit aztán később örökbe fogadhat, és így beteljesedhet az Úr és Ábrahám szövetsége. Ez nem egyedülálló a bibliai történetek során, hiszen később Ráhel és Lea is hasonlóképpen fogadja örökbe szolgálója (Zilpa, illetve Bilha) és Jákob gyermekeit.Teremtés könyve 30:3

A Szentírás szerint amikor Hágár megfogant Ábrahám gyermekével, felsőbbrendűnek érezte magát Sárával szemben, aki ezt egyre nehezebben viselte el. Végül Ábrahám jóváhagyásával Sára kiűzte Hágárt a vadonba. Az Úr angyala talált rá a Súr felé vezető út mentén, és azt mondta neki, hogy térjen vissza Ábrahám táborába és alázkodjon meg Sára előtt, hogy gyermekét békében megszülhesse. Az Úr fiút ígért neki, akit majd Ismáelnek fog nevezni, és utódjait megsokasítja, és Ismáelt erőssé teszi, akit egész háza tisztelni fog.Teremtés könyve 16:7-12

Ezek után minden úgy történt, ahogyan azt az Úr megígérte. Hágár valóban fiú gyermeket szült, akit Ismáelnek neveztek el. Tizennégy év telt el, amikor Sára csodálatos módon gyermeket fogant, és megszülte Izsákot. Sára úgy vélte, hogy Ismáel kineveti és gúnyolódik az ő gyermekén, ezért újra megkérte Ábrahámot, hogy küldje el Hágárt és gyermekét, hogy azok ne részesedjenek az örökségből. Ábrahám nem akarta elűzni Hágárt és Ismáelt, de az Úr megparancsolta neki, hogy engedelmeskednie kell Sára szavának. Ugyanakkor Ábrahám ígéretet kapott, hogy az Úr Ismáelt is nagy néppé teszi. Így Ábrahám egy kenyeret és egy tömlő vizet adott Hágárnak és fiának, majd elküldte őket táborából.

Hágár tehát újra a sivatagban találta magát, és elhatározta, hogy gyermekével együtt hazatér Egyiptomba. Azonban hamarosan eltévedt Beersheba környékén, és a vizük is kifogyott. Étlen-szomjan Ismáel nagyon elgyengült, és Hágár letette őt egy bokor árnyékába, ő maga pedig egy kicsit odébb telepedett le, mert nem akarta látni, ahogyan gyermeke kiszenved. Ekkor az Úr angyala jelent meg Hágár előtt, és azt mondta neki, hogy az Úr meghallotta a gyermek zokszavát, ezért segítségére siet, hiszen az a szándéka, hogy Ismáelt nagy nép atyjává tegye. Az angyal segítségével Hágár rátalált egy kútra, és így megmenekültek a haláltól. Hágár gyermekével együtt Párán pusztájában telepedett le. Itt Ismáelből kiváló íjász vált, és Hágár szülőföldjéről, Egyiptomból szerzett feleséget számára.Teremtés könyve 21. fejezet

A Teremtés könyvének 21. fejezete után az Ószövetség még egyszer említi Hágárt, ahol mindössze Ismáel anyjaként emlékezik meg róla.Teremtés könyve 25:12 Emellett a Krónikák első könyvében többször is találkozhatunk a Hágárénusokkal, vagy hágáritákkal, akik feltehetően Hágár leszármazottai voltak (5:10,Krónikák első könyve 5:10 5:18-22,Krónikák első könyve 5:18-22 27:31Krónikák első könyve 27:31). A hágáriták népét Sztrabón az agrájok népcsoportjával azonosította, akiket arab népnek írt le, de nem sorolta őket az izmaeliták, azaz Ismáel leszármazottai közé.

Hágár zsidó megközelítése thumb|right|300px|Ábrahám elbocsátja Hágárt és Izmaelt, a háttérben Sára és Izsák Miután Hágár alakja a zsidó vallás első és egyben az egyik legfontosabb pátriárkájának, Ábrahámnak a történetét szövi át, ezért nem meglepő, hogy személye igencsak nagy jelentőséggel bír a zsidó hagyományokban, a zsidó irodalomban. A Héber Biblia szövegeihez magyarázatot fűző rabbik a midrásokban, a rabbinikus irodalomban többször is megemlítik Hágár történetét, akinek a személyiségét gyakran ugyancsak ellentmondásosan mutatják be. Többen méltatják Hágár erényeit, vallásosságát és szent jellemét. Mégis a zsidó irodalomban leggyakrabban negatív szereplőként bukkan fel.

A midrás leírása egyértelművé teszi, hogy Hágár az egyiptomi fáraó leánya volt. Amikor Ábrahám és Sára az éhínség elől a gazdag Nílus menti országba menekült, a fáraó a háremébe fogadta Sárát. De az Úr Sára védelmére kelt, hogy az uralkodó ne piszkíthassa be eltitkolt házasságát. A csodálatos isteni segítség láttánTeremtés könyve 12:17 a fáraó úgy döntött, hogy leányát az Úr kegyében lévő Sárának adja. A midrás szerint a fáraó a következőket mondta: „Még az is jobb, ha leányom rabszolga egy ilyen nő házában, mint úrnő bármely más házban.”Genesis Rabba 45:2 Ez a történet adta meg az alapját annak, hogy Hágár nevét a ha-agar szóösszetételből „jutalomként” fordítsák és származtassák.

Hágár és Sára kapcsolata A rabbinikus magyarázatok szerint Sára jól bánt szolgálójával, és azt is megengedte neki, hogy részt vegyen a nők társasági életében. Viszont Sára egyre idősebb lett, és még mindig meddő volt, ezért úgy döntött, hogy Hágárt hozzáadja Ábrahámhoz, hogy férjének háza ne maradjon gyermek nélkül. Noha Sára Hágár úrnője volt, mégis nagyon nehezen sikerült rávennie, hogy hozzámenjen Ábrahámhoz. Végül Sára azt mondta, hogy inkább „szerencsésnek és boldognak kellene tartania magát, hogy egy ilyen szenttel egyesülhet”.Jewish Encyclopedia A rabbinikus magyarázatokból tehát kiderül, hogy Hágárnak nem sok választása volt saját sorsát illetően. Hiába ellenkezett a házasság ellen, végül mégiscsak Ábrahám második felesége lett. Ez azt is jelenti, hogy Hágár egyáltalán nem önszántából, hanem mindössze az események sodrában került kapcsolatba Ábrahámmal, amely aztán a bibliai történetek középpontjába sodorta, és szembeállította Sárával. Az ábrahámi vallások kettejük mentén szakadtak szét, ugyanis a Szentírás nem tette egyértelművé, hogy melyik nő gyermeke hordozza magában az isteni áldás örökösét. Emiatt vált központi témává az egyes vallások esetében Hágár és Sára kapcsolatának mélyebb magyarázata.

A Jubileumok Könyve Sára és Hágár története természetesen nemcsak a bibliai Ószövetségben jelenik meg, hanem a korabeli apokrif iratokban is. Ezek közül a Jubileumok könyve írja le teljes terjedelmében Ábrahám két feleségének történetét, de ez a leírás több ponton is eltér a bibliai változattól. A héber nyelven íródott könyv a két nő történetének első feléből több részletet is kihagy. A Teremtés könyvének 16. versében leírtaktól eltérően a Jubileumok könyve nem említi, hogy Hágár és Sára között bármiféle feszültség állt volna fenn, sőt Hágár első sivatagba űzéséről sem esik szó.

A bibliai narráció Hágár és Sára történetére a 21. fejezetben tér vissza. Ezt a második részt a Jubileumok könyve már bővebben írja le, több helyen is kiegészítve a Teremtés könyvét. A Jubileumok könyvében például Izsák születése nagy ünnepléssel, kultikus tiszteletadással fonódott össze. Az apokrif irat azt is leírja, hogy Sára Izsák születése után is féltékeny volt Hágárra, amit leginkább gyermeke öröksége táplált. Ezért Hágárnak a Jubileumok könyvében is el kell hagynia Ábrahám táborát. A sivatagi bolyongást követően Ismáelnek születik egy gyermeke, akit a könyv Nabaióthnak nevez. Mindent egybevetve az apokrif könyv Sára féltékenységét helyezi előtérbe, és Hágárról minden értelemben kedvező képet alakít ki.

A Midrás leírása A zsidó vallás rabbinikus Ószövetség-magyarázata, vagyis a Midrás a Jubileumok könyvével szemben több történetben is elemzi Hágár és Sára kapcsolatát. Miután a zsidó hit szerint Sára gyermeke, Izsák lett az isteni szövetség örököse, ezért az sem meglepő, hogy ezek a magyarázatok gyakran negatív fényt vetnek Hágárra. A két nő közötti ellentét egyes vélemények szerint már akkor kibontakozott, amikor Hágár Ábrahám felesége lett. Mások szerint csak akkor vált feszültté a feleségek kapcsolata, amikor Ábrahám teherbe ejtette Hágárt. Mindkét esetben Hágár vívta ki Sára ellenszenvét azzal, hogy felsőbbrendűnek érezte magát korábbi úrnőjével szemben. A rabbik tanítása szerint Hágár gyakran kibeszélte Sárát a háta mögött, megemlítve, hogy úrnője biztosan nem olyan isteni, mint ahogyan azt képzeli magáról, hiszen házasságának annyi éve alatt gyermektelen maradt, míg lám, ő azonnal megfogant.Genesis Rabba 45. fejezet Hágár viselkedése bosszantotta Sárát, és ezért megalázó munkákat bízott rá. Nehéz feladatokat bízott rá, sőt mi több, még ütötte is a szolgálóját.Genesis Rabba 45:9 Ezekre a megaláztatásokra egyébként maga az Ószövetség is utal.Teremtés könyve 16:6 Egyes magyarázatok úgy vélték, hogy Sára azért sanyargatta Hágárt, hogy megakadályozza, hogy Ábrahámmal háljon. thumb|left|250px|Tájkép Hágárral és az angyallal A Szentírás szövegeit alapul véve a rabbik úgy vélik, hogy Hágár egy alkalommal elvetélt Sára gonosz pillantásától. Ez pedig azt is jelenti, hogy Ismáel valójában Hágár második gyermeke volt. Ezt a megállapítást arra alapozzák, hogy az Ótestamentum szövege szerint Hágár előbb esett teherbe (Ter. 16:4Teremtés könyve 16:4), mint ahogyan az Úr angyala megjövendölte volna, hogy gyermeke fog születni (Ter. 16:11Teremtés könyve 16:11).

A bibliai szövegeket tanulmányozó rabbik szerint Hágár bálványokat imádott, miután kiűzték őt Ábrahám táborából. A Teremtés könyve ugyanis azt írja, hogy Hágár „eltévedt” a sivatagban,Teremtés könyve 21:14 vagyis elfordult Ábrahám vallásától. A Midrás szerint az is erre utal, hogy Hágár egyiptomi feleséget választott fia számára, vagyis nyíltan elfordult a judaizmustól. Ismáel feleségét több nagynevű rabbi is Khadidzsaánd Fatima néven azonosította, vagyis ugyanazzal a névvel, amely Mohamed próféta első feleségének, illetve lányának is a neve volt.

Az ószövetségi történetet követve a Midrás magyarázatai is később a fókuszt Hágárról Ismáelre terelték. Miután Izsák megszületett Sárát aggasztani kezdte Ismáel viselkedése. A Teremtés könyvének 21:9 versében Ismáel kinevette Izsákot, amikor anyjától elválasztották.Teremtés könyve 21:9 A zsidó vallástudósok ezt úgy értelmezték, hogy Hágár fia Sára emlőin és Izsákon is mosolygott, vagyis szexuálisan erkölcstelen volt. Emellett a Midrás leírja, hogy Ismáel konokul ragaszkodott ahhoz, hogy apja vagyonának kétharmadát örökölje, míg Izsák mindössze egyharmadot kaphatott volna. Ismáel attól sem riadt vissza, hogy nyilait Izsáknak szegezze, azt színlelve, hogy csak játszik. Sára féltette gyermekét, és ezért kérte meg Ábrahámot, hogy küldje el Hágárt és fiát a táborból. Amikor Hágár elindult a sivatagba, Sára gonosz pillantást vetett Ismáelre, aki olyan rosszul lett, hogy az anyjának kellett cipelnie őt a sivatagban, míg az Úr végül megmentette életüket.