240px|jobbra|thumb|Piero della Francesca: Keresztelő János megkereszteli Jézust A keresztség a kereszténység alapvető beavatási szentsége vagy szertartása, amelyben a keresztelendőt vízzel és keresztelési formulával Krisztushoz és az Egyház közösségéhez kapcsolják. A történelmi keresztény egyházak többségében a keresztség szentség, a protestáns hagyomány egy részében sákramentum vagy Krisztus által rendelt szent jel. A legtöbb történelmi egyház szerint a keresztség egyszeri és megismételhetetlen, mert a megkereszteltet maradandó módon Krisztushoz kapcsolja. A katolikus meghatározás szerint a keresztség „az egész keresztény élet alapja, a lelki élet ajtaja és kapu a többi szentségekhez”, mert általa az ember megszabadul a bűntől, Isten gyermekeként újjászületik, Krisztus tagjává, az Egyház tagjává és az Egyház küldetésének részesévé lesz.A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1213.
A keresztény keresztség bibliai alapja Jézus megkeresztelkedése, Nikodémusnak mondott tanítása a vízből és Szentlélekből való újjászületésről, valamint a feltámadt Krisztus missziós parancsa: „tegyetek tanítványommá minden népet, megkeresztelvén őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt 28,19). Az apostoli egyházban a keresztség a Krisztusba vetett hithez, a bűnbánathoz, a bűnök bocsánatához, a Szentlélek ajándékához és a keresztény közösségbe való belépéshez kapcsolódott.„Baptism”, in: F. L. Cross – E. A. Livingstone szerk.: The Oxford Dictionary of the Christian Church, 3. kiadás. Oxford: Oxford University Press, 2005.
A keresztény felekezetek között több kérdésben eltérés van: kik részesülhetnek keresztségben, milyen módon kell azt kiszolgáltatni, miként viszonyul a hithez, az újjászületéshez, az üdvösséghez és az Egyházhoz, valamint elismerik-e egymás keresztségét. A legtöbb történelmi egyház elfogadja a Szentháromság nevében és vízzel kiszolgáltatott keresztséget, de eltérően ítélik meg a gyermekkeresztséget, a hitvalló keresztséget, a teljes alámerítést, a ráöntést és a keresztség szentségi hatását.Faith and Order Commission: Baptism, Eucharist and Ministry. Geneva: World Council of Churches, 1982.
A keresztség ökumenikus jelentősége abban áll, hogy a keresztények közötti alapvető, bár nem teljes közösség egyik jele. A második vatikáni zsinat ökumenizmusról szóló határozata szerint a keresztség szentségi köteléket hoz létre mindazok között, akik általa újjászülettek, noha a keresztség önmagában az eucharisztikus közösség teljességét még nem jelenti.II. Vatikáni Zsinat: Unitatis redintegratio, 22.
Elnevezése és etimológiája
Az Újszövetség görög szövegében a keresztséggel kapcsolatos fő igék a βάπτω (baptó) és βαπτίζω (baptizó). Jelentésük a bemártás, megmosás, alámerítés vagy rituális lemosás körébe tartozik. A görög szó a keresztény latinba baptismus és baptisma alakban került át, innen ered több európai nyelvben a „baptizmus”, „baptême”, „baptism” és hasonló kifejezés.William H. W. Fanning: „Baptism”, in: The Catholic Encyclopedia, 2. kötet. New York: Robert Appleton Company, 1907.
A magyar „keresztség” és „keresztelés” nem közvetlenül a görög baptizó szóból származik, hanem a „kereszt” szóval függ össze. A magyar keresztény szóhasználatban a keresztség egyszerre jelöli a szertartást, a belőle fakadó keresztény állapotot és a keresztény közösségbe való felvételt. A „vízkereszt” szó régi magyar használatban a vízzel való kereszteléshez is kapcsolódott, később pedig az Úr megjelenésének ünnepét jelölte.
A „baptisztérium” a keresztelőkápolna vagy keresztelőhely neve. A korai és középkori egyházakban a keresztelőmedencét gyakran külön épületben vagy a templomhoz kapcsolódó kápolnában helyezték el. Ez liturgikus és gyakorlati okokból is érthető volt, különösen ott, ahol a felnőttkeresztség és az alámerítés szokásban maradt.
Szimbolikája
A keresztség teológiai gazdagsága több bibliai képben fejeződik ki. A víz jelképezheti a megtisztulást, az életet, a halált, az új teremtést és a Szentlélek kiáradását. Az alámerítés vagy vízzel való lemosás Krisztus halálában és feltámadásában való részesedés képe; a vízből való kiemelkedés az új életre utal.A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1227.
A patrisztikus keresztségmagyarázat gyakran anyaméhhez hasonlította a keresztvizet: amint az ember testi életre születik, úgy születik újjá vízből és Szentlélekből a keresztségben. Jeruzsálemi Szent Cirill misztagógikus katekézisei a vízbe merülést Krisztus sírjába való leszállással, a vízből való kiemelkedést pedig a feltámadásban való részesedéssel állítják párhuzamba; Szent Ágoston szentségtani nyelvén a látható elemhez járuló isteni ige teszi a vizet szentséggé.Szent Ágoston: In Iohannis Evangelium Tractatus, 80,3.
A keresztséghez kapcsolódó más jelek is gazdag szimbolikát hordoznak. A fehér ruha a megkeresztelt tisztaságát és a Krisztusba öltözést fejezi ki, a húsvéti gyertyáról meggyújtott keresztelési gyertya pedig azt jelzi, hogy Krisztus megvilágosította a megkereszteltet, aki maga is a világosság tanúja lesz.Római Katekizmus / Tridenti Katekizmus, a keresztség szertartási jeleiről.
A keresztvíz megáldásának régi római rítusa a teremtés, a paradicsomi folyók, a Vörös-tenger, a pusztai vízfakadás, Jézus Jordánban való megkeresztelkedése és Krisztus oldalából kifolyó vér és víz képeit kapcsolta össze. A víz így nem pusztán gyakorlati eszköz, hanem a megváltás történetét összefoglaló liturgikus jel lett.Rituale Romanum: Benedictio fontis seu aquae baptismalis.
A keresztelőmedencék és baptisztériumok nyolcszögű formája az ókeresztény és középkori építészetben a feltámadás „nyolcadik napjára” és az új teremtésre utal. A hét nap a teremtett idő teljességét idézi, a nyolcadik nap pedig Krisztus feltámadásának és az örök élet kezdetének jelképe lett. Ez a szimbolika a keresztséget nemcsak megtisztulásként, hanem a régi teremtésből az új életbe való átmenetként értelmezte.Everett Ferguson: Baptism in the Early Church. Grand Rapids: Eerdmans, 2009.
Előzményei
Ószövetségi előképek
A keresztény teológia az Ószövetség több vízzel kapcsolatos eseményében a keresztség előképét látja. Az özönvíz a bűnös világ fölötti ítélet és a megmenekülés képe; Péter első levele kifejezetten a keresztséggel állítja párhuzamba Noé megmenekülését (1Pt 3,20–21). A Vörös-tengeren való átkelés a szolgaságból való szabadulás és az új néppé válás jelképe; Pál apostol ezt úgy értelmezi, hogy Izrael „Mózesre keresztelkedett meg a felhőben és a tengerben” (1Kor 10,1–2).Előd István: Katolikus dogmatika. Budapest: Szent István Társulat, 1983.
A prófétai szövegekben a víz megtisztító és életadó jelképe is fontos. Ezekiel könyve szerint Isten tiszta vizet hint népére, új szívet ad neki és kiárasztja Lelkét (Ez 36,25–27). Zakariás könyve a bűntől és tisztátalanságtól megtisztító forrásról beszél (Zak 13,1). A keresztény értelmezés ezeket a szövegeket a keresztség, a Szentlélek és az új szövetség távlatában olvassa.
Zsidó tisztulási rítusok
A zsidó vallási életben a vízzel való rituális mosakodásoknak és fürdőknek fontos szerepük volt. A Tóra több tisztulási előírást tartalmaz papok, tisztátalanná vált személyek és bizonyos kultikus helyzetek számára. A második templom korában elterjedt a rituális fürdő, a mikve használata, amely a vallási tisztaság visszanyerését szolgálta.
A kumráni közösség és más zsidó csoportok gyakori tisztulási fürdőket alkalmaztak. Ezek azonban nem azonosak a keresztény keresztséggel. Többnyire ismételhető tisztulási rítusok voltak, míg a keresztény keresztség az apostoli hagyományban egyszeri beavatásként jelent meg, amely Krisztus halálával és feltámadásával kapcsol össze.
Keresztelő János keresztsége
Keresztelő János a Jordánnál bűnbánati keresztséget hirdetett a bűnök bocsánatára való előkészületként. János keresztsége a megtéréshez és a közelgő ítélethez kapcsolódott, de maga János is különbséget tett saját vízzel való keresztsége és a Messiás Szentlélekkel és tűzzel való keresztsége között (Mt 3,11).
Jézus megkeresztelkedése a Jordánban a keresztény hagyományban nem bűnbánati szükségből történt. Az evangéliumok szerint Jézus ezzel vállalta közösségét a bűnös emberiséggel, kinyilatkoztatta fiúságát, és megjelent a Szentháromság: az Atya hangja, a Fiú és a galambként leszálló Szentlélek. Az egyházatyák gyakran úgy értelmezték Jézus keresztségét, hogy Krisztus megszentelte a vizeket, amelyek az Egyház keresztségében az újjászületés eszközei lettek.A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1223–1225.
Jeruzsálemi Szent Cirill misztagógikus katekéziseiben Jézus keresztségét és a keresztény keresztséget Krisztus halálával, sírba tételével és feltámadásával kapcsolja össze. A patrisztikus hagyományban ezért a keresztség nem pusztán erkölcsi tisztulási jel, hanem Krisztus húsvéti misztériumában való részesedés.Jeruzsálemi Szent Cirill: Misztagógikus katekézisek, II.
Az Újszövetségben
right|thumb|260px|Keresztelő János ábrázolása a genti oltár táblaképén
Az Újszövetségben a keresztség több jelentésréteggel kapcsolódik össze. A missziós parancsban a tanítvánnyá tétel, a Szentháromság nevére való keresztelés és Jézus parancsainak megtartása egységet alkot (Mt 28,19–20). Márk evangéliumának hagyományos záradéka szerint „aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül” (Mk 16,16).
A modern történetkritikai bibliatudományban vita tárgya, hogy a Máté-evangélium háromságos keresztelési formulája közvetlenül Jézus történeti mondásaként, vagy az ősegyház liturgikus hagyományának evangéliumi megfogalmazásaként értelmezendő. A keresztény dogmatikai hagyomány számára a szöveg kánoni formája és korai liturgikus recepciója döntő jelentőségű; a Didakhé és más korai források tanúsítják, hogy az Atya, Fiú és Szentlélek nevére való keresztelés nagyon korán rögzült egyházi gyakorlat volt.Didakhé, 7.John Nolland: The Gospel of Matthew: A Commentary on the Greek Text. Grand Rapids: Eerdmans, 2005, Mt 28,16–20 magyarázata.
Az Apostolok cselekedeteiben a keresztség a megtérés és az apostoli igehirdetésre adott válasz része. Péter pünkösdi beszéde után a hallgatók megtérnek és megkeresztelkednek (ApCsel 2,38–41). Az etióp főtiszt, Kornéliusz háza népe, Lídia háza népe és a filippi börtönőr háza népe történetei különböző helyzetekben mutatják a keresztség apostoli gyakorlatát (ApCsel 8,36–38; 10,47–48; 16,15; 16,33).
Pál apostol a keresztséget Krisztus halálával és feltámadásával való egységként értelmezi. A Római levél szerint a megkeresztelt ember Krisztussal együtt eltemettetett a halálba, hogy új életben járjon (Róm 6,3–4). A Galata levél szerint akik Krisztusra keresztelkedtek, Krisztust öltötték magukra (Gal 3,27). A Kolosszei levél a keresztséget Krisztussal való eltemettetésként és föltámadásként írja le (Kol 2,12).
A keresztség az Újszövetségben a Szentlélekhez is kapcsolódik. Pál szerint a hívők „egy Lélekben egy testté” keresztelkedtek (1Kor 12,13). A Tituszhoz írt levél a keresztségre utaló kifejezéssel beszél „az újjászületés fürdőjéről és a Szentlélek megújításáról” (Tit 3,5). Az Apostolok cselekedeteiben a Szentlélek ajándéka néhol a vízkeresztség előtt, máskor utána jelenik meg; ezek a szövegek később eltérő felekezeti értelmezések alapjává váltak.
Az ősegyház gyakorlata
A korai keresztény források szerint a keresztség a keresztény beavatás központi eseménye volt. A Didakhé, amelyet gyakran az 1–2. század fordulójára datálnak, azt írja elő, hogy a keresztelés az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében történjen. Előnyben részesíti az „élő”, azaz folyó vizet, de ha ilyen nincs, más vizet is megenged; ha pedig nincs elegendő víz az alámerítéshez, háromszori ráöntést ír elő a fejre.
Ez a korai tanúság mutatja, hogy az alámerítés ősi és gazdag szimbolikájú forma volt, de a víz ráöntésével történő keresztelés sem késő középkori újítás. Már az ősegyház gyakorlata is ismerte szükség vagy körülmények miatt, és nem a víz mennyiségét, hanem a vízzel való lemosást és a Szentháromság nevében kimondott cselekményt tekintette döntőnek.Előd István: Katolikus dogmatika, a keresztség anyagáról és formájáról.