Ranódy László (Zombor, 1919. szeptember 14. – Budapest, 1983. október 14.) Kossuth-díjas magyar filmrendező, főiskolai tanár, forgatókönyvíró, díszlettervező.

Életpályája Iskoláit Budapesten végezte. 1938-ban lett a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója. Már ekkor a Független Színpadon segédrendező és gyakornok. Tanulmányait 1942-ben fejezte be, s 1943-ban a Hunnia Filmgyárhoz került rendezőként. 1948-ban a Nemzeti Filmgyártó Vállalat osztályvezetője lett, később a Magyar Filmgyártó Vállalat rendezője. A Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt 1948 és 1954 között. 1963-tól 1980-ig volt a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének elnöke. Több filmnek volt rendező asszisztense az 1940-es években. Első játékfilmje az 1949-ben készült – Nádasdy Kálmánnal közösen rendezett – Ludas Matyi volt. A Pacsirta című filmje 1963-ban nyert díjat Cannes-ban, az Árvácska című filmje pedig Karlovy Vary-ban nyert díjat. 250px|bélyegkép|Sírja a Farkasréti temetőben (25/IX-1-18) Filmjei Játékfilmek Fűszer és csemege (1939 – rendezőasszisztens) Gül Baba (1940 – rendezőasszisztens) Mindenki mást szeret (1940 – rendezőasszisztens) Bűnös vagyok (1941 – rendezőasszisztens) Magdolna (1942 – rendezőasszisztens) Ludas Matyi (1949) Föltámadott a tenger (1953) Hintónjáró szerelem (1954) Szakadék (1956) A tettes ismeretlen (1957) Akiket a pacsirta elkísér (1960) Légy jó mindhalálig (1960) Egyiptomi történet (1962 – forgatókönyv) Pacsirta (1963) Aranysárkány (1966) Hatholdas rózsakert (1970 – forgatókönyv is) Árvácska (1976 – forgatókönyv is) Színes tintákról álmodom (1980 – forgatókönyv is)

Tévéfilmek Bajai mozaik (1968) Elindult szeptemberben (1969) Kínai kancsó (1973) Fürdés (1973) A kulcs (1974) Zendül az osztály (1975 – forgatókönyvíró Nádasy Lászlóval)

Kötetek

A mesétől a fantasztikumig. Tanulmányok az ifjúsági filmek dramaturgiájának kérdéseiről; összeáll. Ranódy László, Bernáth László; Magyar Filmtudományi Intézet–Filmművész Szövetség, Bp., 1963 (Film és ifjúság. Filmművészeti könyvtár)

Díjai Kossuth-díj (1956) Érdemes művész (1969) SZOT-díj (1972) Kiváló művész (1977)

Jegyzetek

Források

Ranódy László (1919-1983)

További információk Féjja Sándor: A Lúdas Matyi c. animációs és élőszereplős film konfrontációs hatásvizsgálata (Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum – MOKÉP, Bp., 1979) HMDB Filmkatalógus Karcsai Kulcsár Istvánː Ranódy László; NPI–Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Bp., 1983 (Filmbarátok kiskönyvtára)

Kategória:1919-ben született személyek Kategória:1983-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Zomboriak Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek