Keglovich László, (Sopron, 1940. február 4. –) olimpiai bajnok labdarúgó, balszélső és jobbhátvéd, edző, sportvezető.
Pályafutása Klubcsapatban Szülővárosában kezdte el a labdarúgást. 1954 és 1957 között a Soproni Textiles, majd 1957 és 1958 között a Soproni VSE labdarúgója volt. 1958-tól 15 éven át a Győri Vasas ETO csapatában szerepelt, először balszélsőként, majd jobbhátvédként. Tagja volt a győriek első aranycsapatának, amely 1963 őszén megnyerte a bajnokságot, majd 1964–1965-ös BEK kiírásban az elődöntőig jutott. 1964-ben elvesztették az MNK döntőt, majd utána sorozatban háromszor megnyerték. 1966–1967-es KEK idényben, a negyeddöntőben búcsúztak el. Összesen 312 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 28 gólt szerzett.
Válogatottban 1959-ben tagja volt az UEFA-tornán harmadik helyezést elért magyar ifjúsági válogatottnak. 1968-ban 1 alkalommal szerepelt az olimpiai válogatottban és tagja volt a mexikóvárosi olimpián aranyérmet szerzett csapatnak.
Edzőként Visszavonulása után 3 éven a Rába ETO ifjúsági csapatának edzője volt. 1976-ban elvállalta a Bábolnai SE vezetőedzői posztját, majd 1980-tól a Győri Élelmiszer SE csapatánál dolgozott hasonló minőségben. 1980 és 1985 között ismét a Rába ETO-nál dolgozott, mint az utánpótlás szakág vezetője és az ifjúsági csapat edzője. 1997 márciusa és májusa között 15 mérkőzésen a csapat vezetőedzője volt. 1978-tól testnevelőként is dolgozott.
Sportvezetőként 1995-ben rövid ideig a Győri ETO FC klubigazgatója volt, majd elnökhelyettese lett. 1996-ban a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga tanácsának tagja volt.
Sikerei, díjai Olimpiai játékok aranyérmes: 1968, Mexikóváros Magyar bajnokság bajnok: 1963-ősz 3.: 1967 Magyar Kupa (MNK) győztes: 1965, 1966, 1967 döntős: 1964 Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) elődöntős: 1964–65 Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) negyeddöntős: 1966–67 Magyar Népköztársaság Sport Érdemrend bronz fokozata (1968) "A tanuló ifjúság testi neveléséért" elismerés (1988) "A diáksportban végzett kiemelkedő tevékenységért" oklevél (1991) Szent László- díj (1999) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2020)
Statisztika Mérkőzése a válogatottban
Jegyzetek
Források
Bocsák Miklós: Hogyan élnek olimpiai bajnokaink? (Budapest, 1998)
kisalfold.hu - Papp Győző: Hetvenévesen is lábteniszezik , 2010. február 4.
További információk Cséfalvay Attila–Somodi Géza: Keglovich László. Ezt a cselt már ismerem; Press & PR Kft., Győr, 2021
Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Soproni VSE labdarúgói Kategória:A Győri ETO labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Magyar olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (1968) Kategória:Olimpiai bajnokok (labdarúgás) Kategória:Az 1968. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Soproniak Kategória:Győriek Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:A Győri ETO FC vezetőedzői Kategória:Magyar testnevelő tanárok Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei