Magyar Pszichológiai Szemle (Hungarian Journal of Psychology) a Magyar Pszichológiai Társaság 1928-ban alapított szakfolyóirata.

Története Folyamatosan jeles szerkesztői voltak, az induláskor, 1928-1932-ig Kornis Gyula és Ranschburg Pál közreműködésével Boda István és Juhász Andor szerkesztette, 1933-1939-ig Várkonyi Hildebrand Dezső, 1940-1944-ig Lehoczky Tibor és Mátrai László, 1947-ben Kardos Lajos és Lénárd Ferenc.

1947-ig Magyar Psychologiai Szemle címmel jelent meg (1.1928-16.1947).

Újrainduláskor, 1961-1967-ig Gegesi Kiss Pál szerkesztette, 1968-1973-ig Lénárd Ferenc, 1974-1991-ig Popper Péter, 1990-1996 Kulcsár Zsuzsanna, 1997-től 2015-ig Pléh Csaba, a BME Kognitív Tudományi Tanszék egyetemi tanára, az MTA tagja. 2015-től Fülöp Márta a lap főszerkesztője.

A Magyar Pszichológiai Szemle története a Magyar Pszichológiai Társaság megalakulásához és történetéhez kötődött, 1947-től az 1960-as évek legelejéig szünetelt politikai okokból való betiltás miatt.

Újrainduláskor, az 1960-as évek elejétől szerkesztése kötődött az MTA Pszichológiai Bizottságához, s változatlanul a Magyar Pszichológiai Társaságban tömörült tagsághoz. Változatlanul évnegyedes folyóirat, kivétel a hazai pszichológiai oktatás és kutatás felfutása idején, az 1990-es években kéthavonta jelent meg.

A lap 2020-ban ünnepelte megjelenésének 75. évfordulóját.

Pléh Csaba 1997-től 2015-ig látta el a Magyar Pszichológiai Szemle főszerkesztői teendőit. Irányítása alatt a patinás, de korábban rendszertelen, akadozó megjelenésű lap gondosan szerkesztett, pontos, nemzetközi fórumokon is jegyzett, magas szakmai színvonalat képviselő folyóirattá vált. Kapcsolata a kiadóval nem korlátozódott az egyébként a hazai szakfolyóiratok között kimagasló példányszámot elért Szemlére.

A szakfolyóirat célja kezdetben a pszichológia tudomány népszerűsítése volt, később a tudomány hazai és külföldi eredményeinek közreadása és megismertetése. Az Akadémiai Kiadó nyomdai kapacitásának szűkössége miatt évtizedekig késéssel jelentek meg a számok (1970-es, 1980-as évek). 1997 óta, Pléh Csaba főszerkesztői működése alatt sokat változott a helyzet, szervezői munkájával a számok megjelentetését sikerült felgyorsítania, sőt az 1996-2006 terjedő időszakra vonatkozóan repertóriumot jelentettek meg, amely mind online, mind nyomtatottMagyar Pszichológiai Szemle. Repertórium. 52-61. köt. (1996-2006) In. 62. köt. 2007. formában rendelkezésére áll a szakmai közösségnek és valamennyi érdeklődőnek. A folyóirat a magyarországi kutatók tanulmányait, alkalmanként külföldi szerzők tanulmányait is közli a pszichológia tudomány aktuális kutatási területein. (Például: általános és fejlődéspszichológia, klinikai, pedagógiai- és szociálpszichológia, munka- és szervezetpszichológia, kognitív pszichológia, művészetpszichológia, kulturális pszichológia stb.)

A Magyar Pszichológiai Szemle immár 75 évfolyamában a tudományos eredményeken túl nyomon követhetjük a hazai és külföldi pszichológiai tudományos közélet egyes eseményeit.

Szerkesztőségi tagok (2017)

Főszerkesztő

Fülöp Márta

Szerkesztőségi titkár

Saád Judit

Rovatvezetők

Bereczkei Tamás (evolúciós pszichológia) Kéri Szabolcs (kísérleti pszichofiziológia) Demetrovics Zsolt (klinikai pszichológia) Molnárné Kovács Judit (szociálpszichológia) Egyed Katalin (fejlődéslélektan) Urbán Róbert (egészségpszichológia) Hámori Eszter (klinikai gyermeklélektan) Csákvári Judit (gyógypedagógiai pszichológia) Nguyen Luu Lan Anh (kultúrközi pszichológia) Sass Judit (munka- és szervezetpszichológia) Szabó Éva (neveléslélektan) Rózsa Sándor (személyiségpszichológia és pszichometria) Faragó Klára (szervezetpszichológia) Lányi Gusztáv (könyvismertetés)

2000-2020 között legtöbbet publikált szerzők

Pléh Csaba Bereczkei Tamás Fülöp Márta Bárdos György Csépe Valéria Kovács Judit Bányai Éva Kéri Szabolcs Klein Sándor Czigler István Faragó Klára Dúll Andrea Vajda Zsuzsanna

Jegyzetek

Források Pedagógiai lexikon. 3. köt. Budapest: Keraban, 1997. Pszichológiai folyóiratok ld. 224. o. (összkiadás ) A legteljesebb magyar nyelvű pszichológiai linkgyűjtemény

További információk Magyar Pszichológiai Szemle online változata Archív számok a REAL-J-ben IKER, Magyar Időszaki Kiadványok Repertóriuma, Magyar Pszichológiai Szemle Magyar Pszichológiai Szemle (Hungarian Psychological Review) A Magyar Pszichológiai Társaság folyóirata, Akadémiai Kiadó Akadémiai Kiadó Nívódíja Pléh Csabának a MPSzle, s más kiadványok szerkesztéséért, 2000

--->

Kategória:Magyarországi társadalomtudományi folyóiratok Kategória:Pszichológia