Ehrentheil Móric (Szilágynagyfalu, 1825. – Budapest, 1893. december 27.) pedagógus, író, újságíró.

Élete

Szülei rabbinak szánták, s akkori szokás szerint kizárólag héber oktatásban részesítették. Tizennégy éves korában az érmihályfalvai talmudiskolát látogatta, majd a pozsonyi rabbiképző főiskolára ment A hivatásszerű hittudománnyal azonban fölhagyott, azt később is csak mint tudományt ápolta. 1845-ben Szalacson vállalt állást mint nevelő és tanító, s annak ellenére hogy magyarul és németül írni, olvasni nem tudott, jelentékeny héber tudása miatt elnézték neki. A gyermekeket más tantárgyakra az odavaló urasági nevelő oktatta, s a két nevelő is kölcsönös tanítója volt egymásnak. 1847-ben a hódmezővásárhelyi izraelita népiskolában tanított és a bibliát magyar fordításban adta elő. 1848-49-ben a zsidó iskolát honvédkórházzá alakíttatták át. A szabadságharc lezajlása után elhagyta a várost és 1851-ben az apostagi izraelita hitközségnél vállalt tanítói állást, majd a pécsi katolikus tanítóképző intézetnél vizsgát tett és főelemi tanítói oklevelet nyert. Ezután mint tanító s igazgató a nagykőrösi, jászberényi, bonyhádi, aradi, debreceni és győri izraelita községi iskoláknál működött. 1867-től a fővárosban élt. Tudományos cikkeket közölt különböző lapokba és folyóiratokba.

Családja Felesége Pollák Judit (1835–1907) volt, Pollák György és Klein Sára lánya.

Gyermekei

Ehrentheil Gábor (1860–1943) Ehrentheil Márkus (1863–1942) kereskedő. Felesége Bachrach Ludmilla (1855–1929) volt. Pogány (Ehrentheil) József (1868–1943) biztosítótársasági cégvezető. Első felesége Lanator Hermina (1869–?) , második felesége Bartha Emília (1876–1938) volt. Ehrentheil Lajos (1870–1942) biztosítóintézeti hivatalnok. Felesége Spitzer Riza (1875–1957) volt. Ehrentheil Rozália (1873–1951) Ehrentheil Ilona (1876–?). Férje Lakos (Löblovits) Gyula magántisztviselő volt. Ehrentheil Arnold (1880–1947)

Művei

Magyar nyelvtan (Erényi Mór álnév alatt); Kleine deutsche Sprachlehre (1865); Jüdische Charakterbilder (1866); Héber-magyar szótár Mózes öt könyvéhez (Sárospatak, 1868); Jüdisches Familienbuch (1880); Der Geist des Talmud (1880); Reception und Orthodoxie (1892). Ezeken kívül két folyóiratot is adott ki rövid ideig: Jüdische Volksschule és Das traditionelle Judentum címen, utóbbit Dr. Freud álnéven.

Jegyzetek

Források

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1891-1914.

Kategória:1825-ben született személyek Kategória:1893-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar hebraisták Kategória:A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben eltemetett személyek