Fábián Éva (Budapest, 1954. október 1. –) magyar énekesnő, a Kócbabák és a Neoton Família egykori tagja.

Élete 9 éves volt, amikor nagymamája elvitte a Magyar Rádió Gyermekkórusának a meghallgatására, ahová be is került,Privát rocktörténet: Neoton Família, 03:10. és zongorázni is tanult. 1969-től 1971-ig a Budapesti Leánykar kórusának tagja volt. Középiskolai tanulmányait a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végezte. 1972-től 1974-ig a Magyar Rádió Táncdalstúdiójában Balassa P. Tamás, illetve Szendrő Mária növendéke volt. 1974-től Kovács Magda énektanárnál tanult. 1972-től a Kócbabák énektrió vezetőjeOrszág-Világ, 1976. január 7. (20. évfolyam, 1. szám) Könnyűzenénk a Szovjetunióban „Neotonék” és egyik énekese volt, amely 1974-től a Neoton együttessel dolgozott. 1977-től nevük Neoton Famíliára változott. 1980-ban kivált a zenekarból, és szólókarrierbe kezdett. Egy véletlen hozta össze Menyhárt Jánossal, a V’Moto-Rock gitárosával, aki elvállalta a szólólemez produceri teendőit. Első önálló lemeze Éjszakai repülés címmel 1982-ben jelent meg.Pesti Műsor, 1982. december 22. (31. évfolyam, 51. szám) „Éjszakai repülés” az Atrium Hyatt Hotelban 1984 júniusában Jordániában, 1986-ban több mint fél évig az Egyesült Arab Emirátusban vendégszerepelt az Anonymus együttessel.Képes 7, 1986. augusztus 9. (1. évfolyam, 18. szám) Éva az Emirátusban Színésznőként 1984 őszétől játszott a Radnóti Színnpad Hóha-hó című zenés mesejátékában.Napló, 1984. augusztus 11. (Veszprém, 40. évfolyam, 188. szám) Egy este a katamaránon Elvégezte a felsőfokú reklámszakiskolát. Diplomamunkáját a pályatársát, Soltész Rezsőt felfuttató reklámkampány elemzéséből készítette. Kezdetben popdalokat, majd 1990-es években gyermekdalokat énekel, nagy slágere volt 1991-ben Csokibőrű Afrika című szerzeménye, melyről készólt videóklipet rendszeresen sugároztak a korabeli TV1-en és TV2.n. 1982 és 1987 között több fesztiváldíj nyertese volt. 2014-től ismét vállal felnőtteknek szóló műsorokat.http://www.fabianeva.hu/allati-jo-mesek-allati-jo-zenek.php

Lánya: László Lilla rádiós műsorvezető.Fábián Éva és lánya is átestek a Covidon, még ma is érzik a vírus hatását

Elismerései, díjai Rostocki Fesztivál (kritikusi különdíj, 1981) Pozsonyi Líra (Fidov-díj, 1983) Story Érték-díj - legenda kategóriában (megosztva a Neoton Familia együttes tagjaival, 2018) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2022) Prima Primissima díj (2025)

Diszkográfia Nagylemezek Éjszakai repülés (1982) Vidámpark (1990) Utazás a Föld körül (1991) Álomutazás (1995) Kincses sziget (1999) Nagy slágerek kicsiknek (2010) Állati jó mesék, állati jó zenék

Kislemezek, rádiófelvételek Év Dal Szerzők Kiadás 1980 Már nincs szenvedély Ihász Gábor–S. Nagy István rádiófelvétel 1980 Ne félts! Máté Péter–Vágó Istvánkislemez 1980 Égig érő lajtorja Demjén Ferenckislemez 1980 Szégyen, hogy sírok Gábor S. Pál–Huszár Erikarádiófelvétel 1984 Édenkert Lawrence Russel–Larry Brown–Verebes István–Fábián Évakislemez 1984 Fogom a kezed Nagy Tibor–Bradányi Iván kislemez 1986 Őrülten táncolok Windisch László–Kalmusz József–Szabó Gy.–Schumeth IstvánAz énekesnő magánlevele és a Rádió- és Televízióújság 1986. augusztus 11-i adatai alapján kislemez

Jegyzetek

Források Ki kicsoda a magyar zeneéletben? – Zeneműkiadó, Budapest (1988) Igaz Szó, 1983. január 1. (28. évfolyam, 1. szám) Fábián Éva Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó

További információk Fábián Éva honlapja Allmusic.hu

Kategória:Magyar énekesek Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei