Csiky Tibor (Olaszliszka, 1932. július 19. – Budapest, 1989. április 1.) magyar szobrász és éremművész.

A hazai avantgárd művészet jelentős képviselője. Kiemelkedő éremművészeti és művészetpedagógiai munkássága.

Életpályája 1957-től általános iskolai tanárként dolgozott (Balkány, Újfehértó, Vácrátót), majd 1961-től tíz éven át kollégiumi nevelőtanár volt Budapesten.

1963-ban ismerkedett meg Korniss Dezsővel és Mezei Árpáddal, kapcsolatba került a „Zuglói körrel”. 1972-ben hagyott fel a tanári pályával, végleg elkötelezte magát a szobrászat mellett. Alkotói szemlélete elsősorban az avantgárd mozgalomból ismert művészettel rokon. A konstruktivizmus, minimal art, koncept art hatásai fedezhetőek fel sajátos nonfiguratív plasztikáin. Kiállított a Balatonboglári kápolnatárlatokon, így hamarosan ismert alakjává vált a hazai neoavantgárd mozgalomnak. Élénk társadalmi életet élt, aktívan részt vett a hazai szimpóziumok munkájában is. Az 1970-es években feltűnést keltettek ipari technológiák alkalmazásával készült éremművészeti alkotásai, melyek a műfaj meghatározó jelentőségű darabjaivá váltak. Az 1980-as években lelkes fiatalokból álló csoport vette körül, akik közül később sikeres, elismert művészek kerültek ki. Több közös tárlatot rendeztek Meditáció és Rend címmel.

Tanulmányai 1950 – 1953 ELTE, matematika-fizika szak 1956 Magyar irodalom és nyelv szakos középiskolai tanári diploma, ELTE BTK. 1957 – 1959 ELTE történelem szakos levelező hallgatója.

Kiállításai Csoportos Kiállítások (válogatás) 1968 Az idősebb és a fiatal generáció kiállítása, Budapesti Műszaki Egyetem Vásárhelyi Pál Kollégiuma, Budapest 1968 Kassák Lajos-emlékkiállítás. Hommage à Kassák, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár 1969 Pannónia 69. Nemzetközi Képzőművészeti kiállítás, Razstavni Paviljon Architekta Franca Novaka, Muraszombat 1969, 1971, 1979-1989 II., III., VI.-XI. Országos Kisplasztikai Biennále, Pécs 1970 Mozgás '70, Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtár, Pécs 1970 "R" kiállítás, Budapesti Műszaki Egyetem "R" klubja 1970 – 1971 Balatonboglári kápolnatárlatok 1971 Új művek, Műcsarnok, Budapest 1972 Ungarische Avantgarde '72, Kunstverein Kaponier Vechta, Vechta (Német Szövetségi Köztársaság) 1972 Mai Magyar Iparművészet I., Iparművészeti Múzeum, Budapest 1974 XX. századi magyar grafika. Válogatás a Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárának gyűjteményéből, Savaria Múzeum, Szombathely 1974 Hungria 74, Centro de Arte y Communicaci-n, Buenos Aires 1974 Mai Magyar Iparművészet II., Iparművészeti Múzeum, Budapest 1975 Anyag és Forma, Esztergomi Vármúzeum, Esztergom 1976 Expozíció – Fotó/művészet, Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan 1977 03 23 03. Premières recontres internationales d'art contemporain, Ancien bureau de poste désaffecté, Montreal (CA), Galerie Nationale du Canada, Ottawa 1977 A IX. Győri Művésztelep kiállítása, Műcsarnok, Győr 1977 XVII. FIDEM Kongresszus Nemzetközi Éremkiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1977-1989 I.-VII., Országos Érembiennále, Sopron, Lábasház 1978 Tízéves szimpozion mozgalmunk, Józsefvárosi Képtár 1978 I. Országos Érembiennále díjazottainak kiállítása, Lábasház, Sopron 1978 Tízéves a Győri Művésztelep, Megyei Képtár, Győr 1978 Hongaarse Konstruktivistische Kunst 1920-1977, Kriuthuis Citadellaan, Hertogenbosch, M. Hedendaagse Kunst, Utrecht, Zwolle, Schiedam (NL) 1978 RÁBA '78 – A győri művésztelep szobrásztagozatának kiállítása, Műcsarnok, Győr 1979 Ungarische konstruktivistische Kunst 1920-1977, Kunstverein München, München, Kunspalast Ehrenhof, Düsseldorf 1979 Exposition Internationale de la Médaille du XVIII Congrès de la FIDEM, Fundação Calouste Gulbenkian, Lisszabon 1980 Ungarsk Konstruktiviste, Henie-Onstad Kunstsenter, Hovikodden (NOR) 1980 L'art hongrois contemporain, Maison de la Culture et des Loisirs, Saint-Etienne, Palais des Arts et de la Culture, Brest (FR) 1980 In memoriam Kassák, Kassák Lajos Emlékmúzeum, Budapest 1980 Ungarske Konstruktivister, Statens Museum for Kunst, Koppenhága, Nordjyllands Kunstmuseum, Aalborg (DK) 1980 Tendenciák 1970-1980 1., Új művészet 1970-ben, Óbuda Galéria, Budapest 1981 Művészek az iparban – Ajka '81, Alumínium a képzőművészetben, Városi Művelődési Központ, Ajka 1981 Konstruktivisticka a stremljenja u Madarskoj umjetnosti, G. suvremene umjetnosti, Zágráb (YU) 1981 Nyitás II., Fészek Galéria, Budapest 1981 Ungersk Konst 1905-1980, Liljevalchs Konsthall, Stockholm, Göteborgs Konstmuseum, Göteborg (SVE) 1982 Kortárs magyar éremművészeti kiállítás, Puskin Múzeum, Moszkva; Ermitázs, Leningrád 1982 Ungersk Konst. Avantgarde och modernism fran 1905 till idag, Malmö Konsthall, Malmö 1982 Országos Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1982 Fehér-fekete, Műcsarnok, Budapest 1982 – 1985 Meditáció I-IV., Bartók 32 Galéria, Budapest 1983 Új művészetért 1960-1975, Bartók Béla Művelődési Központ, Móra Ferenc Múzeum, Szeged 1983 Művészeti Szimpozionok eredményei I. – Szobrászat, Műcsarnok, Budapest 1983 Tendencias de la esculture hungara contemporanea, Salas de la Direccion General de Bellas Artes y Archivos, Madrid 1983 XIX. congresso FIDEM, Palazzo Medici-Riccardi, Firenze 1983 Helyzet. A 70-es évek művészete a Sárospataki Képtárban, Budapest Galéria Lajos u., Budapest; Sárospataki Képtár, Sárospatak 1984 Helyzet. A 70-es évek művészete a Sárospataki Képtárban, Herman Ottó Múzeum, Miskolc 1984 The Modern Hungarian Medal. Medals and Anti-medals, Art Gallery, Wolverhampton; Goldsmiths' Hall, London; Christ Church, Oxford; Shipley Art Gallery, Gateshead (GB) 1984 IV. Budapesti Nemzetközi Kisplasztikai Kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1985 Válogatás negyven év érmeiből, Helikon Galéria, Budapest 1985 101 tárgy. Objektművészet Magyarországon 1955-1985, Óbudai Pincegaléria, Budapest 1986 3. Triennale Fellbach. Kleinplastik – BRD, Frankreich, Ungarn, Schwabenlandhalle, Fellbach 1987 Aktuelle Ungarische Kleinplastik, Museum für Kunst und Kulturgeschichte der Stadt Dortmund, Dortmund 1987 Régi és új avantgárd (1967-1975). A huszadik század magyar művészete, Csók István Képtár, Székesfehérvár 1988 Tavaszi Tárlat, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Műcsarnok, Budapest 1988 Konstruktion – Struktur – Utopie. Der Neue Konstruktivismus in Ungarn, Haus der Ungarischen Kultur, Berlin 1988 Meditáció V., Heves Megyei Művelődési Központ, Eger 1989 Kunst heute in Ungarn, Neue Galerie – Sammlung Ludwig, Aachen (D) 1989 Meditáció VI., VII., Bartók 32 Galéria, Budapest; Műcsarnok, Győr 1989 Madarské vytvarné umeni XX. stoleti (1945-1988), Národní G., Prága, Művészetek Háza, Pozsony (CSZ) 1989 Szimmetria és aszimmetria, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1989 Más-kép. Experimentális fotográfia az elmúlt két évtizedben Magyarországon, Ernst Múzeum, Budapest 1989 Az avantgárd vége (1975-1980). A huszadik század magyar művészete, Csók István Képtár, Székesfehérvár 1990 Meditáció VIII., Megyei Művelődési Központ Galéria, Paks 1990 Mozgás 70-90, Janus Pannonius Múzeum, Modern Magyar Képtár, Pécs 1991 Meditáció IX., Bartók 32 Galéria, Budapest 1991 Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1991 6. Pancevacka Izlozba Jugoslavenske Skulpture, Narodni Muzej, Pancevo 1993 Mi, "kelet-franciák". Magyar művészet 1981-1989. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár 1993 A magyar művészet századai a múzeumi gyűjtés tükrében. Új szerzemények 1985-1992, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1993, 1994 Formázott – Art MADI, Műcsarnok, Győr; Kassák Lajos Múzeum, Budapest 1997 "114/7920" – Száztizennégy mű a hétezerkilencszázhúszból. Válogatás a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének anyagából, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1998 Ludwig Múzeum in the Russian Museum, The State Russian Museum, Szentpétervár

Egyéni kiállításai (válogatás) 1964 Petri Galla Pál lakása (Nádler Istvánnal) 1964 Petri Galla Pál lakása (Veszelszky Bélával) 1966 Modern Nordisk Konst Attalai Gáborral, Göteborg (SVE) 1966 G. Krzysztofory, Krakkó 1968 BME Vásárhelyi Pál Kollégium, Hencze Tamással 1974 Fiatal Művészek Klubja 1975 Jósa András Múzeum, Nyíregyháza 1975 Petőfi Sándor Ifjúsági Ház (Lugossy Máriával és Bohus Zoltánnal), Győr 1978 Egyetem Galéria Nádler Istvánnal, Debrecen 1980 Dorottya u. Galéria, Budapest 1987 Józsefvárosi Galéria, Budapest 1994 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1994 Körmendi Galéria, Budapest 1998 Táltos Klub, Budapest 1998 Városi Képtár Fajó Jánossal és Nádler Istvánnal, Győr 1999 Vitage Galéria, Budapest 1999 Városi Képtár, Győr (emlékkiállítás)

Alkotásai Köztéren Mahagóni dombormű (1974,Budapest, MÁV Információs Irodája) Krómacél dombormű (Bohus Zoltánnal),- (1976, Belvárosi Távbeszélő Központ Székháza) Homlokzati krómacél dombormű (1983 Budapest, Bartók 32 Galéria) Krómacél dombormű (1985, Grand Hotel Hungária, Salátabár)

Gyűjteményekben (válogatás) Artpool Művészetkutató Központ, Budapest Fővárosi Képtár, Budapest Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár Iparművészeti Múzeum, Budapest Janus Pannonius Múzeum, Pécs Jósa András Múzeum, Nyíregyháza József Attila Múzeum, Makó Kassák Lajos Emlékmúzeum, Budapest Kecskeméti Képtár, Kecskemét Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Neue Galerie -Sammlung Ludwig, Aachen (D) Paksi Képtár, Paks Sárospataki Képtár, Sárospatak Soproni Múzeum, Sopron Szombathelyi képtár, Szombathely Vay Ádám Múzeum, Vaja Xántus János Múzeum, Győr Vass Gyűjtemény, Budapest

Emlékezete 2005 Nemzetközi szoborkert Csiky Tibor emlékére állandó szabadtéri kiállítás nyílt az olaszliszkai Polgármesteri Hivatal kertjében, a mesterhez kötődő kortárs művészek alkotásaiból.

Jegyzetek

Források

KortMMűvLex. Szerk. FITZ Péter. 1. köt. Budapest: Enciklopédia Kiadó, 1999. Csiky Tibor 401-405 o. Beke László: Csiky Tibor egy plasztikájáról, Művészet, 1986/8 Hudra Klára: Utószó egy budapesti kisgaléria történetéhez.Csiky Tibor kiállítása a Józsefvárosi Galériában, Művészet. 1987/7.

Irodalom (válogatás) Haulisch L.: Csiky Tibor, Szabolcs-Szatmári Szemle, Nyíregyháza, 1968/2. Solymár I.: Csiky Tibor és Hencze Tamás kiállítása a Műszaki Egyetem Vásárhelyi Pál Kollégiumában, Művészet, 1968/4. Haulisch L.: Csiky Tibor munkáiról, Magyar Műhely, Párizs, 1969/31. Frank J.: Csiky Tibornál, Élet és Irodalom, 1969. február 15. (másodközlés: Szóra bírt műtermek, Budapest, 1975) Solymár I.: Csiky Tibor struktúrái, Művészet, 1970/6. Haulisch L.: Öten a fiatal magyar képzőművészek közül, Híd, Újvidék, 1970/3. Frank J.: Csiky Tibor, Műgyűjtő, 1971/3. Beke L.: Az „Elképzelés”-ről, Ahogy azt Móricka elképzeli. Levél barátaimhoz, Budapest, 1972. V. 24.-VI. 18. Kovalovszky M.: A magyar szobrászat új útjai. In: A Janus Pannonius Múzeum XVII-XVIII. 1972-1973, Pécs, 1975 Szilágyi G.: Vendégünk volt Csiky Tibor szobrász, Hajdú-Bihari Napló, Debrecen, 1978. április 27. Hajdu I.: Csiky Tibor, Budapest, 1979 Sinkovits P.: Hajdu István: Csiky Tibor, Művészet, 1980/1. Frank J.: Metals and textiles. Exhibitions by Tibor Csiky and Zsuzsa Szenes, New Hungarian Quarterly, 1981/81. Frank J.: Törvény – törvényszegés. Csiky Tibor kiállítása, Budapest, 1981/6. Sinkovits P.: Kézműves és alkotó. Csiky Tibor, Művészet, 1981/7. Beke L.: Csiky Tibor egy plasztikájáról, Művészet, 1986/8. Sinkovits P.: Az anyag vonzásában. Csiky Tiborral, Művészet, 1986/8. Hudra K.: Utószó egy budapesti kisgaléria történetéhez. Csiky Tibor kiállítása a Józsefvárosi Galériában, Művészet, 1987/7. Konrád Gy.: Halotti beszéd Csiky Tibor szobrai és barátai között (kat. betétlap, Meditáció VII., Műcsarnok, Győr, 1989. Másodközlés: Új Művészet, 1991/2.) Bánszky Pál: Csiky Tibor és a Tokaji Alkotótelep Sinkovits P.: Meditáció Csiky Tibor konstruktivista kiállításairól 1990-ben, Kultúra és Közösség, 1990/4. Frank J.: "Kis vésőütések". Csiky Tibor (1932-1989), Új Művészet, 1991/2. Frank J.: n + 1, Élet és Irodalom, 1991. március 15. Frank J.: Krómacél a temetőben, Élet és Irodalom, 1992. augusztus 14.