Karin Knapp (Bruneck, 1987. június 28.–) olasz teniszezőnő, olimpikon.

2002–2018 közötti profi pályafutása során két egyéni WTA-tornát nyert meg, emellett hat egyéni és hat páros ITF-tornagyőzelmet szerzett. A Grand Slam-tornákon a legjobb eredménye egyéniben a 2013-as wimbledoni teniszbajnokságon elért 4. kör, párosban a 3. körig jutott 2014-ben és 2015-ben a Roland Garroson, valamint 2015-ben Wimbledonban és a US Openen is.

Legjobb világranglista-helyezését egyéniben 2015. augusztus 24-én érte el, amikor is 33. volt. Párosban legjobbja a 49. hely, amelyen 2015. szeptember 28-án állt.

Olaszország színeiben résztvevője volt a 2016-os riói olimpia női egyes versenyszámának. 2008–2016 között hét alkalommal játszott Olaszország Fed-kupa-válogatottjában.

2018 májusában jelentette be, hogy folyamatos sérülései miatt visszavonul a profi versenyzéstől.

WTA-döntői Egyéni Győzelmei (2)

No.DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2014. szeptember 13. Tashkent Open, Taskent Kemény Bojana Jovanovski 6–2, 7–6(4) 2. 2015. május 23. Nuremberg Cup, Nürnberg Salak Roberta Vinci 7–6(5), 4–6, 6–1

Elveszített döntői (2) DátumTornaBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben1. 2008. február 17. Proximus Diamond Games, Antwerpen Kemény (f) Justine Henin 3–6, 3–62. 2015. július 26. Gastein Ladies, Bad Gastein Salak Samantha Stosur 6–3, 6–7(3), 2–6

Páros Elveszített döntői (3) Összesítés Grand Slam-torna (0)Tier I (0) Premier Mandatory* (0)Tier II (0) Premier Five* (0)Tier III (0) Premier* (0)Tier IV (0) International* (0)Tier V (0) Challenger* (0) * 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés. DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2007. július 22. Internazionali Femminili di Palermo, Palermo Salak Alice Canepa Marija Koritceva Darja Kusztava 4–6, 1–6 2. 2014. július 13. BRD Bucharest Open, Bukarest Salak Çağla Büyükakçay Elena Bogdan Alexandra Cadanțu 4–6, 6–3, [5–10] 3. 2015. április 12. Katowice Open, Katowice Kemény (f) Gioia Barbieri Ysaline Bonaventure Demi Schuurs 5-7, 6-4, [6–10]

ITF döntői

Egyéni: 19 (6–13) $100,000 torna$75,000 torna$50,000 torna$25,000 torna$10,000 torna EredményNo.DátumTornaBorításEllenfélEredményDöntős 1. 2003. október 6. Bari, Olaszország Salak Bettina Pirker 6–2, 7–5Döntős 2. 2005. június 14. Lenzerheide, Svájc Salak Danica Krstajić 6–2, 7–5Döntős 3. 2006. május 1. Catania, Olaszország Salak María José Martínez Sánchez 6–3, 4–6, 6–4Győztes 1. 2006. július 25. Monteroni d’Arbia, Olaszország Salak Gallovits-Hall Edina 6–2, 6–1Döntős 4. 2006. július 31. Martina Franca, Olaszország Salak Margalita Csahnasvili 6–3, 7–5Döntős 5. 2007. március 13. Orange, Kalifornia, USA Kemény Naomi Cavaday 6–1, 6–1Döntős 6. 2007. április 3. Dinan, Franciaország Salak (f) Maša Zec Peškirič 6–4, 6–2Döntős 7. 2007. április 9. Civitavecchia, Olaszország Salak Darja Kusztava 3–6, 6–4, 6–4Döntős 8. 2007. július 9. Biella, Olaszország Salak Agnieszka Radwańska 6–3, 6–3Döntős 9. 2010. október 11. Settimo San Pietro, Olaszország Salak Anastasia Grymalska 4–6, 6–2, 7–5Győztes 2. 2010. október 18. Sevilla, Spanyolország Salak Andrea Gámiz 6–0, 6–1Döntős 10. 2010. november 16. Mallorca, Spanyolország Salak Diana Enache 6–4, 6–2Győztes 3. 2011. június 7. Campobasso, Olaszország Salak Alizé Lim 6–2, 6–4Döntős 11. 2011. június 14. Padova, Olaszország Salak Kristina Mladenovic 3–6, 6–4, 6–0Győztes 4. 2011. június 20. Róma, Olaszország Salak Laura Thorpe 6–3, 6–0Döntős 12. 2012. augusztus 27. Bagnatica, Olaszország Salak Maria-Elena Camerin 7–6(5), 6–4Győztes 5. 2012. szeptember 4. Mestre, Olaszország Salak Estrella Cabeza Candela 6–1, 3–6, 6–1Döntős 13. 2013. május 12. Nagyszombat, Szlovákia Salak Barbora Záhlavová-Strýcová 6–2, 6–4Győztes 6. 2016. június 4. Brescia, Olaszország Salak Jesika Malečková 6–1, 6–2

Páros: 7 (6–1) $100,000 torna$75,000 torna$50,000 torna$25,000 torna$10,000 torna EredményNo.DátumTornaBorításPartnerEllenfél a döntőbenEredményGyőztes 1. 2004. szeptember 27. Benevento, Olaszország Kemény Giulia Gabba Martina Babáková Sandra Záhlavová 6–2, 0–1 feladtaGyőztes 2. 2006. július 4. Cuneo, Olaszország Salak Sara Errani Giulia Gatto-Monticone Darja Kusztava 6–3, 7–6(5)Győztes 3. 2010. szeptember 14. Mestre, Olaszország Salak Claudia Giovine Eva Birnerová Andreja Klepač 6–7(6), 7–5, [13–11]Győztes 4. 2011. február 11. Rabat, Marokkó Salak Eva Hrdinová Iveta Gerlová Lucie Kriegsmannová 6–4, 6–1Győztes 5. 2011. április 11. Pomezia, Olaszország Salak Diana Enache Conny Perrin Marina Samajko 7–6(3), 6–2Győztes 6. 2012. február 6. Cali, Kolumbia Salak Mandy Minella Alexandra Cadanțu Raluca Olaru 6–4, 6–3Döntős 1. 2012. augusztus 6. Monteroni d’Arbia, Olaszország Salak Alice Balducci Federica Di Sarra Anastasia Grymalska 6–4, 5–7, [10–7]

Eredményei Grand Slam-tornákon Egyéniben Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 2006 – – – Selejtező (Q3) 2007 Selejtező (Q1)3. kör Patty Schnyder1. kör Nicole Vaidišová2. kör Csan Jung-zsan 20081. kör Casey Dellacqua3. kör M Sarapova –1. kör Iveta Benešová 20092. kör G Voszkobojeva – Selejtező (Q2) – 2010 – – – – 2011 – – –1. kör A Medina Garrigues 2012 Selejtező (Q2) Selejtező (Q1)1. kör Elena Baltacha Selejtező (Q1) 20131. kör MJ Koehler1. kör Sloane Stephens4. kör Marion Bartoli3. kör Roberta Vinci 20142. kör M Sarapova1. kör Mona Barthel1. kör Karolína Plíšková1. kör Cvetana Pironkova 20151. kör Simona Halep1. kör Caroline Wozniacki1. kör Magdaléna Rybáriková2. kör Angelique Kerber 2016 –3. kör J Putyinceva1. kör Ana Konjuh1. kör Johanna Larsson 20171. kör Hszie Su-vej–– –

Párosban Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredmény PartnerUtolsó ellenfélEredmény PartnerUtolsó ellenfélEredmény PartnerUtolsó ellenfélEredmény PartnerUtolsó ellenfél 2007 –1. kör Alberta Brianti Alicia Molik Mara Santangelo –1. kör F Schiavone Nathalie Dechy Gyinara Szafina 20081. kör Sara Errani Klaudia Jans Caroline Wozniacki – –1. kör Sara Errani K Srebotnik Szugijama Ai 20091. kör Sara Errani Květa Peschke Lisa Raymond – – – 2010−2012 – – – – 2013 – – –1. kör Irina Burjacsok Jelena Janković M Lučić-Baroni 20142. kör Jelena Janković J Makarova J Vesznyina3. kör I-C Begu Garbiñe Muguruza C Suárez Navarro1. kör I-C Begu J Makarova J Vesznyina1. kör I-C Begu Hszie Su-vej Peng Suaj 20152. kör Daniela Hantuchová Martina Hingis Flavia Pennetta3. kör Roberta Vinci Martina Hingis Szánija Mirza3. kör Roberta Vinci Casey Dellacqua J Svedova3. kör Roberta Vinci A Kudrjavceva A Pavljucsenkova 2016 –1. kör Mandy Minella Hibino Nao Hozumi Eri – – 20172. kör Mandy Minella Andrea Hlaváčková Peng Suaj–––

Év végi világranglista-helyezései Év 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Egyéni 746. 594. 306. 123. 51. 80. 205. 478. 158. 123. 41. 56. 51. 144. 966. Páros – 755. 462. 294. 164. 958. 781. – 328. 199. 447. 109. 50. 551. 404.

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Olasz teniszezők Kategória:Olasz nők Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Olasz olimpikonok