Glen McLeod Cooper Johnson (Dartford, 1984. augusztus 23. –) angol labdarúgó, jobbhátvéd.

Pályafutása West Ham United Johnson a Leicester City-nél kezdett futballozni, de 12 évesen elküldték. Ezután a West Ham United ificsapatához csatlakozott. 2001. augusztus 1-jén, 16 évesen profi szerződést kapott a csapattól és övé lett a 23-as számú mez. A 2001–02-es szezonban állandó tagja volt a tartalékcsapatnak, de a felnőttek között nem léphetett pályára. 2002. október 17-én kölcsönben a West Ham legnagyobb riválisához, a Millwallhoz igazolt. Két nappal később, a Norwich City ellen mutatkozott be a csapatban. A kölcsönszerződését még kétszer, egy-egy hónappal megtoldották. A Unitedben 2003. január 22-én léphetett először pályára. Csereként váltotta Éduard Cissét a Charlton Athletic elleni vesztes meccsen. A 2002–03-as szezonban 15 alkalommal lépett pályára a bajnokságban, egyszer pedig az FA-kupában. Fontos tagjává vált csapatának, amit az is jól tükrözött, hogy 2003. március 18-án egy új, négy évre szóló szerződést kapott a klubtól. Május 11-én, a Birmingham City ellen lépett utoljára pályára a West Ham színeiben. A londoniak elvesztették azt a meccset és kiestek a Premier League-ből.

Chelsea 2003. július 15-én 6 millió fontért a Chelsea-hez igazolt. Ő volt az Abramovics-éra első igazolása. Augusztus 13-án debütált a Kékeknél egy MŠK Žilina elleni Bajnokok Ligája-meccsen. A találkozó visszavágóján szerezte meg első gólját a csapat színeiben. A bajnokságban augusztus 17-én mutatkozhatott be a Liverpool otthonában. Az első bajnoki góljára november 9-ig kellett várnia, amikor csapata 5–0 arányban kiütötte a Newcastle Unitedet. A 2003–04-es és 2004–05-ös szezonokban összesen 63-szor kapott játéklehetőséget.

A 2005–06-os évadban Johnson alig játszott, a Premier League-ben csak egyszer lépett pályára, a West Bromwich Albion ellen. José Mourinho folyamatosan Paulo Ferreirát játszatta jobbhátvédként. Geremi is plusz kihívást jelentett Johnsonnak, hiszen ő is bevethető volt a védelem jobb oldalán. 2006 nyarán ezért egy teljes szezon erejéig kölcsönben a Portsmouth-hoz igazolt. Visszatérése után kezdőként kapott lehetőséget a 2007-es FA Community Shielden és a szezon első meccsén, a Birmingham City ellen.

Portsmouth 2007. augusztus 31-én, az átigazolási időszak utolsó napján Johnson körülbelül 4 millió fontért a Portsmouth-hoz igazolt, ahol négyéves szerződést kapott a vezetőktől. Leigazolása után rögtön kezdőként lépett pályára az Arsenal ellen. Ezután ő lett a csapat állandó jobbhátvédje.

Október 20-án egy félpályáról indított szóló után gólt lőtt a Wigan Athletic ellen. Ez volt az első gólja körülbelül három év után.

Ő is részese volt a Portsmouth 2008-as FA-kupa-sikerének. A találkozó után több társához hasonlóan ellopták az aranyérmét. 2008. november 22-én bal lábbal hatalmas gólt lőtt a Hull City ellen, amit később a hónap góljának is megválasztottak.

2009. január 9-én meghosszabbította szerződését a Portsmouth-szal, ezzel véget vetett a jövőjével kapcsolatos találgatásoknak.

Ennek ellenére június 26-án 4 évre szóló szerződést kötött a Liverpoollal, akik mintegy 18,5 millió fontot fizettek érte.

Liverpool 2009. július 15-én debütált a Liverpoolban a St. Gallen elleni felkészülési mérkőzésen. A bajnokságban 2009. augusztus 16-án mutatkozott be a Tottenham Hotspur elleni 2-1-es vereség alkalmával. Az Anfield-en 2009. augusztus 19-én debütált a Stoke City elleni győzelem során, ahol megszereztem első liverpooli gólját. Augusztus 29-én, Johnson Liverpool második gólját szerezte Bolton Wanderers ellen, amelyet 3-2-re megnyertek.

Válogatott Johnson már 2003. november 18-án bemutatkozhatott az angol felnőtt válogatottban. Akkor Dánia ellen állt be csereként a 16. percben a sérült Gary Neville helyére.

2005 augusztusában egy Dánia elleni barátságos meccsen gyengén teljesített, így ezentúl nem ő, hanem Luke Young lett Gary Neville tartaléka. Többször nem is került be a válogatottba Sven-Göran Eriksson és Steve McClaren alatt, de Fabio Capello 2008 januárjában visszahívta. Az Andorra elleni meccsen játszhatott is.

2010. május 24-én megszerezte első gólját a válogatottban Mexikó ellen a Wembley Stadionban, a mérkőzést végül 3-1 arányban nyerték meg. Tagja volt a 2010-es labdarúgó-világbajnokság angol keretének.

Közösségi munka 2007-ben Johnson Sam Taylorral megnyitotta a Glen Johnson Futballiskolát szülőhelyén, Dartfordban. Ebben az iskolában a helyi gyerekek tanulhatják meg a labdarúgás alapjait.

Kihágásai Johnson a hírek szerint többször összevesztett José Mourinhóval, egyszer például azért, mert otthon felejtette az útlevelét, mikor a Chelsea-vel egy Barcelona elleni idegenbeli BL-meccsre utazott volna.

2007 januárjában barátjával, Ben May-jel megpróbált WC-ülőkét és más fürdőszobai felszereléseket lopni egy áruházból. Tetten érték őket és a helyszínen ki kellett fizetniük a 80 fontos bírságot.

Sikerei, díjai Chelsea Premier League: 2004–05 Angol ligakupa: 2004–05 Angol szuperkupa – döntős: 2007 Portsmouth FA-kupa: 2007–08

Liverpool Angol ligakupa: 2011–12 FA-kupa – döntős: 2011–12

Egyéni Az év angol labdarúgó csapatában (PFA): 2008–09 Premier League Portsmouth szezon játékosa: 2008–09

Játékos Statisztikái Klub

KlubSzezonLeagueFA-kupaLigakupaEurópaiEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokWest Ham United2002–03Premier League1501000——160Millwall (Kölcsönben)2002–03First Division80————80Chelsea2003–04Premier League193103091—3242004–05160303060—2802005–064040000000802007–0820———1030Összesen413806015110714Portsmouth (kölcsönben)Premier League2006–0726020———280Portsmouth2007–08Premier League2916010——3612008–0929310104010363Összesen844902040101004Liverpool2009–10Premier League253001090—3532010–11282000070—3522011–122313030——2912012–13361000071—4322013–142900010——3002014–15191402030—281Összesen16087070261—2009Stoke City2015–16Premier League2501030——2902016–172301010——2502017–18900010——100Összesen5702050——640Teljes karrier365152702004522045917

A válogatottban Nemzeti csapatÉvPályára lépésekGólok20031020041020053020085020091002010101201150201290201350201450Összesen541

Gólja a válogatottban #DátumHelyszínPályára lépes számaEllenfélGólVégeredményVerseny12010. május 24.Wembley Stadion, London, Anglia213–13–1Barátságos mérkőzés

Jegyzetek

Források

Külső hivatkozások Johnson profilja az lfchistory.net-en

Glen Johnson adatlapja a FootballDatabae-en Glen Johnson adatlapja a 4thegame.com-on Glen Johnson adatlapja a Sporting-Heroes.net-en

Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A West Ham labdarúgói Kategória:A Chelsea labdarúgói Kategória:A Portsmouth labdarúgói Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:1984-ben született személyek Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:A Stoke City labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók