Casey Dellacqua (Perth, 1985. február 11.–) ausztrál teniszezőnő, a junior lányok között párosban Australian Open-győztes, a felnőttek között vegyes párosban Roland Garros-győztes, olimpikon.

Profi pályafutását 2002-ben kezdte, ennek során párosban hét WTA-tornát nyert meg, emellett 22 egyéni és 23 páros ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb világranglistán elfoglalt eredménye egyéniben a 26. hely volt, ezt 2014. szeptember 29-én érte el, párosban a 3. helyre került 2016. február 1-én.

Juniorként megnyerte a 2003-as Australian Open lány páros versenyét. Felnőttként is párosban ért el jobb eredményeket: mind a négy Grand Slam-tornán játszott döntőt, összesen hét alkalommal, de nyernie nem sikerült. Egyéniben a legjobb eredménye a 4. kör, amit a 2008-as és a 2014-es Australian Openen, valamint a 2014-es US Openen ért el. 2011-ben megnyerte a 2011-es Roland Garros – vegyes páros versenyét.

Ausztrália színeiben vett részt a 2008-as pekingi olimpia egyéni és páros versenyein, valamint a 2012-es londoni olimpia páros versenyén.

2006–2018 között szerepelt Ausztrália Fed-kupa-válogatottjában, ahol 28 alkalommal lépett pályára 19–9-es eredménnyel.

2018. áprilisban jelentette be visszavonulását.

Junior Grand Slam döntői

Páros

Győzelmek (1) ÉvBajnokságBorításPartnerEllenfélEredmény 2003 Australian Open Kemény Adriana Szili Petra Cetkovská Barbora Strýcová 6–3, 4–4 feladták

Grand Slam döntői

Páros

Elveszített döntői (7) ÉvBajnokságBorításPartnerEllenfélEredmény2008Roland GarrosSalak Francesca Schiavone Anabel Medina Garrigues Virginia Ruano Pascual6–2, 5–7, 4–62013Australian OpenKemény Ashleigh Barty Sara Errani Roberta Vinci2–6, 6–3, 2–62013WimbledonFű Ashleigh Barty Hszie Su-vej Peng Suaj6–7(1), 1–62013US OpenKemény Ashleigh Barty Andrea Hlaváčková Lucie Hradecká7–6(4), 1–6, 4–62015Roland Garros (2)Salak Jaroszlava Svedova Bethanie Mattek-Sands Lucie Šafářová6–3, 4–6, 2–62015US Open (2)Kemény Jaroszlava Svedova Martina Hingis Szánija Mirza3–6, 3–62017Roland Garros (3)Salak Ashleigh Barty Bethanie Mattek-Sands Lucie Šafářová2–6, 1–6

WTA döntői Páros Győzelmei (7) Összesítés Grand Slam-torna (0)Tier I (0) Premier Mandatory* (1)Tier II (0) Premier Five* (0)Tier III (0) Premier* (1)Tier IV (0) International* (5)Tier V (0) Challenger* (0) * 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés. DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben1.2013. február 3.PTT Pattaya Open, Pattaja, ThaiföldKemény Date Kimiko Akgul Amanmuradova Alekszandra Panova6–3, 6–22.2013. június 16.AEGON Classic, Birmingham, Egyesült KirályságFű Ashleigh Barty Cara Black Marina Eraković7–5, 6–43.2014. május 24.Internationaux de Strasbourg, Strasbourg, FranciaországSalak Ashleigh Barty Tatiana Búa Daniela Seguel4–6, 7–5, [10–4]4.2015. május 9.Mutua Madrid Open, Madrid, SpanyolországSalak Jaroszlava Svedova Garbiñe Muguruza Carla Suárez Navarro6–3, 6–7(4), [10–5]5.2017. március 4.Malaysian Open, Kuala Lumpur, MalajziaKemény Ashleigh Barty Nicole Melichar Makoto Ninomiya7–6(5), 6–36.2017. május 27.Internationaux de Strasbourg, Strasbourg, FranciaországSalak Ashleigh Barty Csan Hao-csing Csan Jung-zsan6–4, 6–27.2017. június 25.AEGON Classic, Birmingham, Nagy-BritanniaFű Ashleigh Barty Csan Hao-csing Csang Suaj6-1, 2–6, [10–8]

Elveszített döntői (13) No.DátumHelyszínBorításPartnerEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben1.2008. június 6.Roland Garros, Párizs, FranciaországClay Francesca Schiavone Anabel Medina Garrigues Virginia Ruano Pascual6–2, 5–7, 4–6részletek2.2009. január 16.Medibank International Sydney, Sydney, AusztráliaKemény Nathalie Dechy Hszie Su-vej Peng Suaj0–6, 1–63.2013. január 25.Australian Open, Melbourne, AusztráliaKemény Ashleigh Barty Sara Errani Roberta Vinci2–6, 6–3, 2–6részletek4.2013. július 6.Wimbledon, London, Egyesült KirályságFű Ashleigh Barty Hszie Su-vej Peng Suaj6–7(1), 1–6részletek5.2013. szeptember 9.US Open, New York, Egyesült ÁllamokKemény Ashleigh Barty Andrea Hlaváčková Lucie Hradecká7–6(4), 1–6, 4–6részletek6.2014. június 15.AEGON Classic, Birmingham, United KingdomFű Ashleigh Barty Raquel Kops-Jones Abigail Spears6–7(1), 1–67.2015. április 12.Family Circle Cup, Charleston, Egyesült ÁllamokSalak Darija Jurak Martina Hingis Szánija Mirza0–6, 4–68.2015. június 7.Roland Garros, Párizs, FranciaországSalak Jaroszlava Svedova Bethanie Mattek-Sands Lucie Šafářová6–3, 4–6, 2–6részletek9.2015. augusztus 23.Western & Southern Open, Cincinnati, Egyesült ÁllamokKemény Jaroszlava Svedova Csan Hao-csing Csan Jung-zsan5–7, 4–610.2015. szeptember 13.US Open, New York, Egyesült ÁllamokKemény Jaroszlava Svedova Martina Hingis Szánija Mirza3–6, 3–6részletek11.2017. június 11.Roland Garros, Párizs, FranciaországSalak Ashleigh Barty Bethanie Mattek-Sands Lucie Šafářová2–6, 1–6részletek12. 2017. július 1.AEGON International, Eastbourne, Egyesült KirályságFű Ashleigh Barty Csan Jung-zsan Martina Hingis3–6, 5–713.2017. augusztus 26.Connecticut Open, New Haven, Egyesült ÁllamokKemény Ashleigh Barty Gabriela Dabrowski Hszü Ji-fan6–3, 3–6, [8–10]

ITF-döntői

Egyéni: 26 (22 győzelem, 4 döntő) Díjazás$100,000 torna$75,000 torna$50,000 torna$25,000 torna$10,000 torna EredményNo.DátumTornaBorításEllenfélEredményGyőztes1. 2003. november 2.Dalby, AusztráliaKemény Anousjka van Exel6–3, 2–6, 7–5Győztes2. 2004. március 7.Warrnambool, AusztráliaFű Nicole Sewell6–3, 3–6, 6–2Döntős1. 2005. május 1.Hamanako, JapánKemény Ryōko Fuda1-4 feladtaGyőztes3. 2005. szeptember 25.Mackay, AusztráliaKemény María José Argeri1–6, 6–3, 6–0Győztes4. 2005. október 2.Rockhampton, AusztráliaKemény Beti Sekulovski6–1, 6–4Győztes5. 2005. november 13.Port Pirie, AusztráliaKemény Cindy Watson6–3, 7–5Döntős2. 2006. október 8.Traralgon, AusztráliaKemény Raquel Kops-Jones4-6, 2-6Döntős3. 2006. október 15.Melbourne, AusztráliaKemény Marina Eraković1-6, 6-0, 4-6Győztes6. 2006. november 12.Mount Gambier, AusztráliaKemény Natalie Grandin6–1, 6–4Győztes7. 2006. november 19.Port Pirie, AusztráliaKemény Natalie Grandin6–4, 6–2Győztes8. 2007. február 18.Melbourne, AusztráliaSalak Christina Wheeler6–3, 6–1Győztes9. 2007. március 18.Perth, AusztráliaKemény Yurika Sema6–2, 6–1Győztes10. 2007. március 25.Kalgoorlie, AusztráliaKemény Maša Zec-Peškirič6–2, 6–4Döntős4. 2007. május 13.Fukuoka, JapánKemény Csan Jung-zsan4-6, 4-6Győztes11. 2007. augusztus 19.Bronx, Egyesült ÁllamokKemény Ahsha Rolle7–5, 2–0 feladtaGyőztes12. 2010. február 21.Mildura, AusztráliaFű Sally Peers7–5, 6–0Győztes13. 2011. április 10.Bundaberg, AusztráliaSalak Olivia Rogowska6–2, 6–3Győztes14. 2011. szeptember 18.Cairns, AusztráliaKemény Sandra Zaniewska6–4, 7–6(3)Győztes15. 2011. szeptember 25.Darwin, AusztráliaKemény Akiko Omae6–1, 6–2Győztes16. 2011. október 9.Esperance, AusztráliaKemény Olivia Rogowska6–2, 6–1Győztes17. 2011. október 16.Kalgoorlie, AusztráliaKemény Monique Adamczak6–2, 6–2Győztes18. 2011. november 20.Traralgon, AusztráliaKemény Sacha Jones7–5, 7–6(6)Győztes19. 2011. december 18.Bendigo, AusztráliaKemény Isabella Holland6–2, 6–2Győztes20. 2012. május 13.Fukuoka, JapánKemény Monique Adamczak6–4, 6–1Győztes21. 2013. október 27.Bendigo, AusztráliaKemény Noppawan Lertcheewakarn6–4, 6–4Győztes22. 2013. november 3.Bendigo, AusztráliaKemény Tammi Patterson6–3, 6–1

Páros: 32 (23 győzelem, 10 döntő) Díjazás$100,000 torna$75,000 torna$50,000 torna$25,000 torna$10,000 torna EredményNo.DátumTornaBorításPartnerEllenfélEredményDöntős 1. 2002. március 11. Benalla, Ausztrália Fű Svenja Weidemann Nicole Kriz Sarah StoneGyőztes1. 2003. november 1.Dalby, AusztráliaKemény Evie Dominikovic Elizabeth Schmidt Anousjka Van Exel6–7, 6–2, 6–1Győztes2. 2004. február 28.Bendigo, AusztráliaKemény Nicole Sewell Sahar Peér Wynne Prakusya6–2, 1–6, 6–2Döntős2. 2004. március 6.Warnambool, AusztráliaFű Jaslyn Hewitt Eden Marama Paula Marama3–6, 6–4, 2–6Győztes3. 2004. július 24.Schenectady, Egyesült ÁllamokKemény Nicole Sewell Ansley Cargill Julie Ditty3–6, 7–6, 6–2Döntős3. 2004. augusztus 1.Lexington, Egyesült ÁllamokKemény Nicole Sewell Claire Curran Natalie Grandin6–7, 4–6Döntős4. 2004. október 23.Rockhampton, AusztráliaKemény Nicole Sewell Daniella Dominikovic Evie Dominikovic5–7, 2–6Győztes4. 2004. november 3.Port Pirie, AusztráliaKemény Sunitha Rao Daniella Dominikovic Evie Dominikovic4–6, 6–3, 7–6Győztes5. 2007. február 26.Bendigo, AusztráliaKemény Trudi Musgrave Beti Sekulovski Cindy Watson6–4, 7–6Győztes6. 2005. június 4.Galatina, OlaszországSalak Lucia Gonzalez Jarmila Gajdošová Taccjana Pucsak6–4, 6–3Döntős5. 2005. augusztus 13.Vuhszi, KínaKemény Sophie Ferguson Jeon Mi-ra Wynne Prakusya2–6, 6–7Győztes7. 2005. szeptember 24.Mackay, AusztráliaKemény Daniella Dominikovic Monique Adamczak Olivia Lukaszewicz7–6, 7–6Győztes8. 2005. október 1.Rockhampton, AusztráliaKemény Daniella Dominikovic Beti Sekulovski Aleksandra Sndovic6–4, 6–2Győztes9. 2005. október 15.Lyneham, AusztráliaSalak Daniella Dominikovic Alison Bai Jenny Swift6–4, 6–3Döntős6. 2005. november 19.Nuriootpa, AusztráliaKemény Trudi Musgrave Arn Gréta Anastasia Rodionova4–6, 6–1, 5–7Győztes10. 2006. március 4.Las Vegas, Egyesült ÁllamokKemény Nicole Pratt Maria Fernanda Alves Tetyjana Perebijniszjáték nélkülGyőztes11. 2006. június 9.Surbiton, Nagy-BritanniaFű Trudi Musgrave Tamarine Tanasugarn Hszie Su-vej6–3, 6–3Döntős7. 2006. október 7.Traralgon, AusztráliaKemény Sunitha Rao Raquel Kops-Jones Christina Horiatopoulos2–6, 6–7Győztes12. 2006. október 14.Melbourne, AusztráliaKemény Sunitha Rao Daniella Dominikovic Evie Dominikovic6–3, 6–2Győztes13. 2007. március 17.Perth, AusztráliaKemény Emily Hewson Trudi Musgrave Christina Wheeler6–4, 4–6, 6–2Döntős8. 2007. július 29.Lexington, Egyesült ÁllamokKemény Natalie Grandin Czink Melinda Lindsay Lee-Waters2–6, 6–7Győztes14. 2010. február 21.Mildura, AusztráliaFű Jessica Moore Jarmila Groth Jade Hopper6–2, 7–6Győztes15. 2010. március 7.Sydney, AusztráliaKemény Jessica Moore Sophie Ferguson Trudi Musgravejáték nélkülGyőztes16. 2011. február 27.Mildura, AusztráliaFű Olivia Rogowska Fudzsivara Rika Kumiko Iijima4–6, 7–6, [10–4]Győztes17. 2011. március 4.Sydney, AusztráliaKemény Olivia Rogowska Fudzsivara Rika Kumiko Iijima3–6, 7–6, [10–4]Győztes18. 2011. április 3.Ipswich, AusztráliaSalak Olivia Rogowska Miki Miyamura Mari Tanaka6–4, 6–4Győztes19. 2011. április 10.Bundaberg, AusztráliaSalak Olivia Rogowska Daniella Dominikovic Sandra Zaniewska7–5, 6–4Győztes20. 2011. október 9.Esperance, AusztráliaKemény Olivia Rogowska Monique Adamczak Sandra Zaniewska6–3, 6–2Győztes21. 2011. október 16.Kalgoorlie, AusztráliaKemény Olivia Rogowska Hszü Ji-fan Csang Kaj-lin6–1, 6–1Döntős9. 2012. május 20.Prága, CsehországSalak Akgul Amanmuradova Alizé Cornet Virginie Razzano2–6, 3–6Győztes22. 2012. június 9.Nottingham, Nagy-BritanniaFű Eléni Danjilídu Laura Robson Heather Watson6–4, 6–2Győztes23. 2012. november 25. Toyota, JapánSzőnyeg Ashleigh Barty Miki Miyamura Varatchaya Wongteanchai6–1, 6–2Döntős 10. 2016. február 28. Port Pirie, Ausztrália Kemény Ashleigh Barty Lee Ya-hsuan Riko Sawayanagi 4–6, 5–7

Eredményei Grand Slam-tornákon Egyéni