A pekingi 15-ös metró (egyszerűsített kínai: 北京地铁15号线; pinjin: běijīng dìtiě shíwǔhào xiàn, magyaros: pejcsing titie sivuhao hszien) metróvonal Peking északkeleti részén. A 15-ös vonal színe lila. 2010. december 30-án indult meg rajta a közlekedés.
Története A metróvonal építését a pekingi városvezetés 2009-ben hagyta jóvá. A 15-ös metróvonal a kínai főváros északi kerületeinek autóforgalmát csökkenti – itt találhatók az olimpiai létesítmények is.
A 15. számú, kelet–nyugati irányban húzódó, 45,7 kilométer hosszú vonal egy része a föld felett fut, 32 kilométeres szakasza kerül majd a föld alá. A negyedik és az ötödik körgyűrű között futó vonalnak 21 megállója van.(Chinese) 15号线将连通中关村和奥运村 Beijing Youth Daily Oct. 1, 2008
A 17,6 milliárd (mintegy 592 milliárd forint) költségvetésű új vonal építési munkálatait 2009-ben elkezdték, és első szakaszát 2010. december 30-án adták át.
Az első szakaszt több ütemben adták át: 2010-ben megnyílt a Wangjing West és a Houshayu közötti vonal, 2011-ben a Houshayu és Fengbo közöttit adták át (jelenleg is Fengboig közlekedik), 2014-ben pedig a Wangjing West és a Qinghuadongluxikou közötti szakaszt adták át.name=autogenerated1>(Chinese) 北京地铁15号线和房山线有望年内开建 北京晚报 Oct. 9, 2008
Üzemidő
15-ös vonal indulásai Első Utolsó Fengbo felé 05:30 23:15 Qinghuadongluxikou felé 05:15 22:11
Állomáslista
15 (Qinghuadongluxikou – Fengbo) Állomás(angol név) Állomás(kínai név) ÁtszállásQinghuadongluxikou清华东路西口Liudaokou六道口 (2015 után)Beishatan北沙滩Olympic Green奥林匹克公园Anlilu安立路Datunlu East大屯路东Guanzhuang关庄Wangjing West望京西 (2019-től)Wangjing望京Wangjing East望京东Cuigezhuang崔各庄Maquanying马泉营Sunhe孙河China International Exhibition Center国展Hualikan花梨坎Houshayu后沙峪Nanfaxin南法信Shimen石门Shunyi顺义Fengbo俸伯
Jegyzetek
Fordítás
Források Újabb metróvonal építéséről döntöttek Pekingben -
További információk A Pekingi Metró hivatalos oldala Line 15 Information Page at the Beijing Infrastructure Investment Co. Ltd.
Kategória:Pekingi metró Kategória:2010-ben megnyílt vasútvonalak