Ez a lista a Smallville című amerikai televíziós sorozat kitalált szereplőinek felsorolását tartalmazza. A sorozatot Alfred Gough és Miles Millar alkotta meg. A Smallville epizódjait az Egyesült Államokban eredetileg a WB sugározta, majd a sorozatot az ötödik évadot követően, a WB és a UPN összeolvadásával létrejött CW vette át. A sorozat eredetileg nyolc állandó szereplővel indult. Az évadok során több, egykor állandó szereplő is elhagyta a sorozatot, valamint alkalmanként feltűnő mellékszereplők váltak állandó szereplőivé a Smalleville-nek. A sorozatban minden héten új vendégszereplők is megjelentek, akik közül néhányan egy történethez kapcsolódóan több epizódban is szerepeltek, melyek alkalmanként több évadon is átíveltek.

A sorozat cselekménye az ifjú Clark Kent kalandjait követi nyomon a Smallville nevű kansas-i kisvárosban a 21. század elején és a képregényekből ismert Supermanné válásának útján. A sorozat Lex Luthor történetét is bemutatja, hogy Clarkkal való barátsága hogyan változott gyűlöletté, és vált a két fiatal halálos ellenséggé. Clarknak első szerelmével, Lana Langgel, valamint a későbbiekben Lois Lane-nel, a képregények oldalin szereplő jövendőbelijével kialakuló kapcsolata szintén meghatározó eleme a sorozat cselekményének. A Smallville-ben emellett gyakran bukkannak fel a DC Comics világának más ismert szereplő is, mint például Arthur Curry vagy John Jones.

A sorozat pilot epizódjának öt hónapos forgatására Gough és Miller nyolc színészt választott ki a Smallville állandó szereplőinek alakítására. A sorozat nyolcadik évadára csak két állandó szereplő maradt a sorozattal az eredeti színészgárdából, és hét új színész csatlakozott a Smallville-hez annak jelentősebb szereplőit alakítva a második és nyolcadik évad között. Az új stáb tagjai közül négyen visszatérő vendégszínészekként szerepeltek megjelenésük első évadában. A sorozat előrehaladtával, a különböző vendégszereplők több alkalommal is visszatértek, hogy segítség az általános cselekmény kibontakozását, vagy éppen egy melléktörténet központi szereplőjeként bukkantak fel, mint például Brainiac vagy Adam Knight. Néhány visszatérő szereplő azonban továbbra is csak háttérszereplő maradt, mint például Nancy Adams seriff és dr. Virgil Swann.

A sorozat főszereplői

Szerep Színész Magyar hang Évadok 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Clark Kent Tom Welling Markovics Tamás Chloe Sullivan Allison Mack Csondor Kata A többi, nem teljes évadban (közel összes részben) feltűnő főszereplővel ellentétben Allison Mack a 10. évad során csak azon epizódokban van az intróban, amelyekben szerepel is. Emiatt a főcím is két változatot kapott, az egyikben Mackkel, a másikban nélküle. Lex Luthor Michael Rosenbaum Seszták Szabolcs CameoA fiatal Lex (a 7. évadban is látható Connor Stanhope megformálásában) az "Örökkévaló" c. epizódban látható visszaemlékezésekben. Michael Rosenbaum nem tért vissza a felnőtt Lex szerepébe, őt két részben Kevin Miller helyettesítette, de Matt Adler szinkronizálta. A 9. évad "Visszhang" epizódjában Oliver hallucinációjában jelenik meg egy néma statiszta által Lex alakja. Hallucináció Vendég Lana Lang Kristin Kreuk Roatis Andrea Visszatérő Lionel Luthor John Glover Megyeri János Visszatérő Visszatérő Martha Kent Annette O’Toole Zakariás Éva Vendég Visszatérő Jonathan Kent John Schneider Galambos Péter, Selmeczi Roland, Varga Gábor Visszatérő Pete Ross Sam Jones III Előd Álmos, Hamvas Dániel Vendég Whitney Fordman Eric Johnson Bartucz Attila, Előd Botond (4x3) Vendég Vendég Lois Lane Erica Durance Sánta Annamária, Bogdányi Titanilla Visszatérő Jason Teague Jensen Ackles Pálmai Szabolcs FlashbackA fiatal Jason az évad "Veritas" c. epizódjában jelenik meg Owen Best megformálásában. Oliver Queen Justin Hartley Magyar Bálint (6x2), Pál Tamás Visszatérő Vendég Jimmy Olsen Aaron Ashmore Joó Gábor Visszatérő VendégAaron Ashmore a fináléban már a jól ismert Jimmyként jelenik meg. Kara Kent Laura Vandervoort Haffner Anikó Vendég Visszatérő Tess Mercer Cassidy Freeman Kiss Eszter Davis Bloome Sam Witwer Rajkai Zoltán Zod Callum Blue Széles Tamás CameoZod némán felbukkan az évad utolsó jelenetében. Korábban már az 5. évadban egy Fantom zónához vezető kapu képén is látjuk, majd az évadzáróban és a 6. évad nyitányán Lex Luthor testét megszállva Michael Rosenbaum megformálásában tűnik föl a karakter. Vendég Note

Más televíziós sorozatokkal ellentétben, a Smallville megalkotói, Al Gough és Miles Millar a megszokott négy hét helyett úgy döntöttek, hogy öt hónapot szánnak a megfelelő szereplők felkutatására. A két producer 2000 októberében, tíz városban indította el a meghallgatásokat a Smallville három főszerepére. A következő lista azokat a szereplőket tartalmazza, aki a sorozat egy bizonyos szakaszában annak állandó szereplői közé tartoztak. A Smallville első évada kilenc állandó szereplővel indult, akik közül hatan a nyolcadik évadra elhagyták a sorozatot, miközben hét új szereplő csatlakozott hozzá hosszabb vagy rövidebb időre.

Clark Kent

Tom Welling játssza Clark Kentet, a Smallville emberfeletti képességekkel rendelkező földönkívüli főhősét, aki arra használja erejét, hogy másokon segítsen. Clarkot Jonathan és Martha Kent fogadta örökbe a sorozat első, Meteoreső című epizódjában, mikor az akkor hároméves gyermeket szállító űrhajó lezuhant a Földre. Tizenkét évvel később a kamaszodó fiú megpróbálja megtalálni a helyét a világban, miután tudomást szerez földönkívüli származásáról vér szerinti apjától. A sorozat cselekménye során Clark folyamatosan menekülni próbál kriptoni öröksége elől; átmenetileg elhagyja Smallville városát; Jor-El, vér szerinti apjának utasítására három kriptoni kő felkutatására indul; folytatja kiképzését a Magány Erődjében, és akaratlanul szabadon ereszt több kriptoni bűnözőt a Fantom Zónából, mikor nem hajlandó megölni egykori barátját, Lexet.

Clark Kent magyar hangja Markovics Tamás.

Lex Luthor

Michael Rosenbaum játssza Lex Luthort, a milliárdos Lionel Luthor fiát, aki azért érkezik Smallville városába, hogy átvegye apja egyik helyi üzemének a vezetését. Miután Clark megmenti az életét az első epizódban, a két fiatalember hamar összebarátkozik.Paul Simpson, (Season 1 Companion), 20–23. o. A következő hét évad során, attól a naptól kezdődően, hogy Clark megmenti az életét, Lex egyre megszállottabban próbál fényt deríteni Clark titkára. Lex kíváncsisága oda vezet, hogy a sorozat harmadik évadának végére megszakad kettejük közt a baráti kapcsolat. Lexnek végül sikerül kiderítenie Clark titkát földönkívüli eredetéről.

Lex Luthor magyar hangja Seszták Szabolcs.

Lana Lang

Kristin Kreuk játssza Lana Langot, Clark Kent barátját és a fiatalember első szerelmét. A Lana és Clark közötti barátság az első évad során kezd kialakulni, amikor a lány még egy másik fiúval, Whitney Fordmannal randevúzik. Miután Whitney az első évad utolsó, Szélvihar (Tempest) című epizódjában elhagyja a várost, hogy belépjen a tengerészgyalogságba, Lana és Clark lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A sorozat hetedik évada során Lana úgy érzi, hogy bár szereti Clarkot, kénytelen elhagyni őt, hogy a fiú képes legyen végigjárni a sors által neki szánt utat, hogy védelmezze a Földet.

Lana Lang magyar hangja Roatis Andrea.

Chloe Sullivan

Allison Mack játssza Chloe Sullivant, Clark egyik legjobb barátját. Chloe az iskolaújság szerkesztője, és a szakma iránti elhivatottsága miatt minden esetben igyekszik „kideríteni az igazságot” és „leleplezni a csalárdságot”,Paul Simpson, (Season 1 Companion), 128–131. o. ami gyakran okoz feszültséget közte és barátai, különösképpen Clark között, mikor annak múltjában kezd kutakodni. Chloe a negyedik évad Kitaszított (Pariah) című epizódjában szerez tudomást Clark titkáról.

Chloe Sullivan magyar hangja Csondor Kata.

Pete Ross III. Sam Jones játssza Clark egy másik barátját. Pete gyűlöli a Luthoroket, akik tönkretették a családja kukoricapép vállalkozását. Pete az első, akivel Clark önként megosztja a titkát. A harmadik évad Az igazság (Truth) című epizódjában kiderül, hogy Pete szerelmes Chloéba. Pete azért ezt az érzést a már egyébként is bonyolult Clark–Lana–Chloe szerelmi háromszög miatt fojtotta el magában.Paul Simpson, (Season 1 Companion), 124–127. o. A Sebesség (Velocity) című epizódban, mivel Pete egyre jobban elidegenedve érzi magát Clarktól, rossz társaságba keveredik és egy illegális utcai autóversenyeket szervező csoporttal kezd barátkozni. Pete élete veszélybe kerül, mikor megtagadja, hogy egy megbundázott futamban részt vegyen, és Clarknak kell barátja segítségégre sietni. Az epizód eseményei végül éket üt a két fiatalember barátsága közé. Pete Ross-t a harmadik évad végén kiírták a sorozatból azzal az ürüggyel, hogy Pete-nek nehezére esik rejtegetni Clark titkát. Pete a Smallville hetedig évadában, a Hős (Hero) című epizódban vendégszereplőként visszatér a sorozatba. Az epizódban Pete emberfeletti képességre tesz szert egy kriptonittal dúsított rágógumi hatására, mely révén képessé válik testét megnyújtani. Lex tudomást szerez Pete képességeiről és zsarolni kezdi a fiút, hogy annak képességeit saját hasznára fordítsa. Clark közbelépésének köszönhetően Pete megmenekül. Mielőtt Pete ismét elhagyja Smallville városát, ő és Clark felújítják barátságukat.

III. Sam Jones volt az utolsó, akit a Smallville első évadának állandó szereplői közé kiválasztottak, csupán négy nappal az első epizód forgatását megelőzően. Pete Ross az eredeti képregényekben fehér bőrű volt, de ennek ellenére a sorozat alkotóinak mégis az afroamerikai Jones-ra esett a választása. Jones nyilatkozata szerint azt is megértette volna, ha az alkotók egyszerűen létrehoztak volna számára egy fekete bőrű szereplőt, de így, hogy annak ellenére őt választották, hogy az általa alakított Pete Ross a képregények világában mindig is fehér bőrű volt, még nagyobb megtiszteltetést jelentett számára, hogy része lehetett a sorozatnak. Az első évad során Jones úgy vélte, hogy túlságosan kevés szereplési lehetőséget kap, de végül elfogadta, hogy a történet valójában Clarkról szól, és hogy az összes többi szereplő csak azért van, hogy támogassák őt és segítsék a fejlődését.

Az írók azért döntöttek úgy, hogy a szereplő ismerje meg Clark titkát a második évadban, mivel Jones-on kívül a sorozat rajongói is úgy vélték, hogy Pete Ross-nak többet kellene szerepelni a sorozatban. Remények szerint ennek révén Pete-nek több jelenetben tudtak volna helyet biztosítani, és a Kent család életében is jelentősebb helyet foglalhatott volna el. A harmadik évadban azonban a szereplővel kapcsolatos legfontosabb történetszál a Pete-ben kialakuló magány érzése volt, miután Clark egyre több időt töltött Chloéval, Lanáva és Lexszel, valamint barátja titkának megőrzése is egyre nyomasztóbban kezdett hatni rá. Millar véleménye szerint a szereplőt elfecsérelték a sorozatban és végül abban a reményben döntöttek a kiírása mellett, hogy a későbbi epizódokban még visszahozhatják. Jones távozását illetően megoszlottak a vélemények a sorozat alkotói és stábja között. Martha Kent alakítója, Annette O’Toole úgy vélte, hogy Clarknak szüksége van egy fiú barátra, és hogy Kentéknek be kellett volna fogadniuk Pete-et, mikor annak szülei elhagyták Smallville-t. Bár Gough nem vitatja a döntést, hogy Pete Ross-nak el kellett hagynia a sorozatot, azonban véleménye szerint a szereplő távozása erőltetetten gyors volt és hiányzott belőle az a jelentőség, amivel meg kellett volna tölteni.Paul Simpson, (Season 3 Companion), 95. o.

Pete Ross magyar hangja az első és második évadban Előd Álmos, a harmadik és a hetedik évad Hős című epizódjában Hamvas Dániel.

Jonathan Kent thumb|John Schneider alakította Jonathan Kentet egészen a szereplőnek az ötödik évadban bekövetkező haláláig.