Miroslav Krleža (Zágráb, 1893. július 7. – Zágráb, 1981. december 29.) horvát író, költő, drámaszerző és esszéíró, a 20. századi horvát irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja.
Élete
bélyegkép|jobbra|263px|Miroslav Krleža bronzszobra Zágrábban. Marija Ujević-Galetović szobrásznő alkotása, 2004. Zágrábban született, Pécsett végezte a katonaiskolát, a budapesti Ludovikán az osztrák-magyar hadsereg tisztjévé avatták. 1912-ben, a balkáni háború alatt Szerbiába szökött katonának, azonban a szerbek kémnek hitték és visszatoloncolták. Fegyelmiben részesült, majd rangjától is megfosztották. Az első világháború idején visszakapta rangját, Kaposvárott, Galíciában, a Kárpátokban szolgált, majd áthelyezték Zágrábba. A Jugoszláv Királyság létrejöttekor már ismerték verseit. A katonáskodással felhagyott, író akart lenni.
Ifjúkorában gyakran megfordult Budapesten, szeretett beülni a Belvárosi Kávéházba, ahol magyar költőkkel, írókkal beszélgetett, valamint annak is tanúbizonyságát adta, hogy milyen jól ismeri a kortárs magyar irodalmat. A magyar költészet és irodalomszemlélet nagy hatással volt rá. Nem kedvelte az úri társadalmat, ugyanakkor eszményképei voltak Ady Endre és a Nyugat c. folyóirat írói és költői. Politikai világnézetének megalapozásában fontos szerepet játszott a Galilei-kör és Jászi Oszkár.
Az első világháború alatt és az azt követő években írt költeményei 1933-ban jelentek meg gyűjteményes kötetben, Szimfóniák cím alatt. Esszét is írt Az én háborús költészetem címmel, melyben saját irodalmi magatartását jellemezte. Ezután új hangot ütött meg. 1925-ben Moszkvába látogatott, itt ismerkedett meg Sztálin személyi kultuszával, elsőként döbbent rá, hogy rossz útra tévedt a szocialista eszme.
Krleža a második világháború utáni szovjetellenes, viszont nem kapitalista álláspont legelső kifejezője. Több különböző folyóiratot és lapot szerkesztett, melyeket részint betiltottak, részint nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A királyi Jugoszláviában egyfelől gyanús alakként kezelték, másrészt növekedett irányában a tisztelet. Kiváló ismerője volt az orosz klasszikusoknak, ám szempontjaira, stílusára főként az osztrák, magyar és francia irodalom hatottak.
A második világháború idején létrejött fasiszta horvát államban ellenségként tartották számon és betiltották, könyveit máglyán égették el. Krležát letartóztatták könyvkiadójával együtt, majd börtönbe került. Itt élte meg a Tito által irányított Jugoszlávia létrejöttét, ekkortájt már klasszikusként tekintettek rá. Különböző jugoszláv lexikonok főszerkesztője is volt.
Munkássága
Haláláig dolgozott, volt gyanús, üldözött, megtűrt és ünnepelt személy is. Anyanyelvi szinten tudta a horvát, a magyar, a német nyelvet, valamint írt, olvasott és beszélt franciául és oroszul. Jól ismerte az irodalmat és művészeteket, de a természettudományokban, filozófiában, a klasszikus kultúra történetében is jeleskedett. Stílusát romantikus és realista hagyomány jellemzi, mely expresszionizmussal, szürrealizmussal, néhol pedig klasszicista és avantgárd törekvésekkel vegyül. Világnézete a feltétlen demokratizmus és a szovjet bolsevizmustól tudatosan elkülönülő szocializmus ötvözete, egyben liberális, de a kapitalizmus önzésétől távol tartja magát. Műveinek spektruma szinte végtelen: szerepelnek benne hangulatos szerelmi költemények, kíméletlen szatírák, bírálja a múltat és a jelent.
Fő művei közé tartozik a Petrica Kerempuh balladái c. költeménysorozat (magyarul Csuka Zoltán fordításában Éjtszakának virrasztója, Magyar Helikon, 1959), mely 1936-ban jelent meg, s a horvát múlt évszázadait idézi szemléletes képekben; valamint a sajátságos Glembay-sorozat, mely évtizedekig alakult. Ez utóbbi 3 drámából és 11 elbeszélésből álló összefüggő sorozat, melyben a horvát polgárság létét és hanyatlását mutatja be.
2011. március 23. és június 30. között az Országos Széchényi Könyvtár "A magyarul tudó horvát klasszikus" címmel életművének hungarológiai vonatkozásairól és magyar fogadtatásáról szóló kiállítást rendezett. A kiállítás virtuális változata: Krleža-honlap.
Főbb művei
Legenda, 1914 Maskerata, 1914 Zarathustra i mladić, 1914 Pan, 1917 Tri simfonije, 1917 Pjesme, 1918 Lirika, 1918 Saloma, 1918 Pjesme, 1918-19 (3 kötet) Michelangelo Buonnarroti, 1919 Eppur si muove, 1919 Tri kavalira gospodjice Melanije, 1920 Hrvatska rapsodija, 1921 Magyar kiralyi honvéd novela - Kraljevsko-ugarska domobranska novela, 1921 Golgota, 1922 Hrvatski bog Mars, 1922 Galicija, 1922 Adam i Eva, 1922 Novele, 1923 Vučjak, 1923 Vrazji otok, 1923 Izlet u Rusiju, 1926 Gospoda Glembajevi, 1928 Leda, 1930 U agoniji, 1931 Knjiga pjesama, 1931 Moj obračun s njima, 1932 Knjiga Lirike, 1932 Eseji, 1932 Glembajevi, 1932 Povratak Filipa Latinovicza, 1932 Balade Petrice Kerempuha, 1936 Deset krvavih godina, 1937 Na rubu pameti, 1938 Banket u Blitvi, 1939 Dijalektički antibarbarus, 1939 Djetinjstvo u Agramu godine 1902-1903, 1952 Davni dani, 1956 Aretej, 1959 Eseji, 1961-67 (6 kötet) Zastave, 1967 (6 kötet) Izabrana dela, 1969 99 varijacija, 1972 Djetinjstvo i drugi spisi, 1972 Put u raj, 1973 Miroslav Krleža: Jubilarno izdanje, 1973 Dnevnik, 1977 (5 kötet)
Magyarul
Magyar királyi honvéd novela / Kr. ug. domobranska novela. Lirski fragment iz ciklusa Hrvatski Bog Mars; Čaklović, Zagreb, 1921 (Jugoslavenska literatura)csak a címe magyar Miroszlav Krlezsaː Magyar királyi honvédnovellák; ford. Sinkó Irma, bev. Sinkó Ervin; Testvériség-Egység, Újvidék, 1952 A Glembay-család; ford. Dudás Kálmán; Új Magyar Kiadó, Bp., 1956 A Glembay Ltd. Dráma; ford., utószó Dudás Kálmán; Európa, Bp., 1958 (Világirodalmi kiskönyvtár) Miroszláv Krlezsaː Éjtszakának virrasztója. Petrica Kerempuh balladái; ford., utószó Csuka Zoltán, jegyz. Vujicsics D. Sztoján; Magyar Helikon, Bp., 1959 Filip Latinovics hazatérése. Regény; Európa, Bp., 1959 Miroszlav Krlezsaː Bankett Blitvában; ford. Herceg János; Fórum, Novi Sad, 1960 A horvát hadisten; ford. Csuka Zoltán; Európa, Bp., 1963 A Glembayak; ford. Dudás Kálmán; Forum, Novi Sad 1964 (Miroslav Krleža válogatott művei) Areteus avagy Legenda Szent Ancilláról, a mennyei madárról; ford. Csuka Zoltán, Vujicsics D. Sztoján; Színháztudományi Intézet, Bp., 1964 (Világszínház) A fekete sas árnyékában; ford. Csuka Zoltán; Európa, Bp., 1965 Zászlók. Történelmi regény, 1-2.; ford., jegyz., bibliogr. Csuka Zoltán; Európa–Forum, Bp.–Novi Sad, 1966 (Miroslav Krleža válogatott művei) Filip Latinovicz hazatérése. Regény / Elbeszélések; ford. Illés Sándor, Csuka Zoltán, Dudás Kálmán, vál. Major Nándor, bev. Sinkó Ervin; Európa–Forum, Bp.–Novi Sad, 1966 (Miroslav Krleža válogatott művei) Versek / Emlékiratok; vál. Ács Károly, Csuka Zoltán, Juhász Géza, ford. Ács Károly, Csuka Zoltán; Európa–Forum, Bp.–Novi Sad, 1966 (Miroslav Krleža válogatott művei) A Glembayak. Drámák / A Glembay LTD / Agónia / Léda; ford. Dudás Kálmán; Európa–Forum, Bp.–Novi Sad, 1966 (Miroslav Krleža válogatott művei) Kirándulás Oroszországba. Útirajz; Európa–Forum, Bp.–Novi Sad, 1966 (Miroslav Krleža válogatott művei) Kálvária. Dráma; ford., utószó Csuka Zoltán; Magyar Helikon–Európa, Bp., 1970 Út a paradicsomba. Forgatókönyv; ford. Csuka Zoltán; Európa, Bp., 1971 (Modern könyvtár) Az ész határán. Regény; ford. Csuka Zoltán; Európa, Bp., 1976 Ezeregy halál. Válogatott elbeszélések; ford. Csuka Zoltán, Dudás Kálmán, vál., utószó Dudás Kálmán; Európa, Bp., 1979 (A világirodalom remekei) Bankett Blitvában. Regény; ford. Herceg János; Európa, Bp., 1978 Drámák; ford. Csuka Zoltán, Dudás Kálmán, Spiró György, vál. Osztovits Levente, utószó Spiró György; Európa, Bp., 1980 Terézvári garnizon. Színmű két részben; Madách Színház, Bp., 1990 (Madách Színház műhelye)
Források Világirodalmi Arcképcsarnok
Jegyzetek
További információk A magyarul tudó horvát klasszikus, az Országos Széchényi Könyvtár Krleža-honlapja (OSZK, 2011-es kiállítás nyomán)
Kategória:Horvát költők, írók Kategória:Zágrábiak Kategória:Herder-díjasok Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek Kategória:Pécsi írók, költők Kategória:A Galilei Kör tagjai Kategória:Drámaírók Kategória:Esszéírók