A Carnivàle – A vándorcirkusz (eredeti cím: Carnivàle) 2003 és 2005 között futott amerikai televíziós minisorozat, története a nagy gazdasági világválság és a Dust Bowl idején játszódik. Egy vándorcirkuszban dolgozó fiú, Ben Hawkins és Justin Crow, egy metodista lelkész életét nyomon követve mutatja be a Jó és a Rossz közötti küzdelmet, valamint a szabad akarat és a sors közti vívódást. A cselekmény mitológiai háttere a keresztény teológiát ötvözi a gnoszticizmussal és a szabadkőművesek, főként a Templomos Lovagrend tanaival. A sorozat felvételének helyszíne Santa Clarita, Kalifornia, és más, dél-kaliforniai helyszínek.

A Carnivàle az HBO saját gyártású sorozata. Két évad készült el belőle, amit 2003 szept. 14-e és 2005 márc. 27-e között vetítettek az amerikai tévécsatornán. A sorozat kitalálója Daniel Knauf, ugyanakkor ő az egyik producer is Ronald D. Moore és Howard Klein mellett. A film zenéjét Jeff Beal készítette. Ben Hawkinst Nick Stahl, míg Justin Crow atyát Clancy Brown alakítja.

A korai kritikák értékelték a sorozat stílusát, a cselekményét azonban gyakran követhetetlennek és túlbonyolítottnak ítélték. A Carnivàle első része új nézői rekordot döntött az HBO saját készítésű sorozatainak nézőszámát tekintve,Solid 'Carnivale' start after HBO's hot Sex Hozzáférés: 2010. május 12. de a második évad már nem volt képes megtartani ezt a nézőszámot. A Carnivàle-t 24 rész után törölték, így az eredetileg hat évadra tervezett sorozat csak két évadot élt meg. A sorozat 2004-ben öt Emmy-díjat nyert, további tíz Emmy-díjra jelölték, és számos más jelölést és filmes díjat kapott 2004 és 2006 között.Awards for Carnivàle Hozzáférés: 2010. május 12.

Történet

Az 1930-as évek Amerikájában járunk (1934-1935), abban a korban, amikor a nagy gazdasági világválságnak köszönhetően szinte az egész ország a csőd szélére került. A pontosabb helyszín az amerikai dél: Oklahoma, Texas, Új-Mexikó. Az országutak teli emberekkel: mindenki vándorol, hogy munkát találjon valahol, de nem csak ők járnak az úton, hanem egy utazó mutatványos cirkusz is, teli furcsábbnál furcsább alakokkal, köztük egy törpével és egy sziámi ikerpárral, jövőbelátó asszonnyal és kómában fekvő médiummal, kártyavetővel, kígyóbőrű emberrel, erőművésszel és szakállas nővel, na meg egy igazi óriással. Hozzájuk csapódik egy 18 éves, természetfeletti képességekkel megáldott fiú, Ben Hawkins (Nick Stahl). Lassanként nyilvánvalóvá válik, hogy ő képviseli a fényt. A másik pólust Justin Crowe (Clancy Brown) tiszteletes testesíti meg. A két főfigura nem ismeri egymást, csupán álmaikban és különféle jelenések útján tudnak a másik létezéséről. Mindketten egy Henry Scudder (John Savage) nevű férfit keresnek – feltételezhetően ő a győzelem záloga.

A Carnivàle – A vándorcirkusz egy megdöbbentő erejű és minőségű újkori eposz. A cselekmény a mai, akciófilmekhez szokott néző számára irtózatosan lassú lefolyású (feltehetőleg emiatt a lassúság miatt bukott meg a sorozat), ám zsenialitása éppen ebben az alapos "elidőzésben" rejlik. Az alakok és a jellemek tökéletesen kidolgozottak, ráadásul a film készítőinek még azzal a klisével is sikerült szakítaniuk, hogy túlzottan egyértelmű figurákat mozgassanak a történetben. A Carnivàle hősei nem statikus személyiségek: változnak, megbuknak, megjavulnak. Gyakorlatilag még a két főalak besorolása is viszonylagos: a Jó nem kizárólag jó, mint ahogy a Gonosz sem kizárólagosan rossz. Az ókori eposzok theomachiája (az istenek harca) elevenedik meg a filmvásznon, grammra kimért arányokkal. A széria élvezeti értékéhez nagyban hozzájárul a nagy játékfilmeket is meghazudtoló látványvilág és briliáns korrajz. A két világháború közötti időszakot meglehetősen fakó, nyugtalanító, sárgás és barnás színek jellemzik, az amerikai vidékből pedig hiányzik mindennemű pompa és ragyogás.

Előzmények

Alapkoncepció

A sorozat forgatókönyvének első változata 1990 és 1992 között született. Daniel Knauf mindig is érdeklődött a vándorcirkuszok iránt, és felfigyelt arra, hogy milyen ritka ennek a témának a filmes feldolgozása. A történet megszületésében és abban, ahogy a különös figurákat kezeli, nagy szerepet játszottak Knauf személyes tapasztalatai, aki egy rokkant, a közösség által elutasított édesapa mellett nőtt fel.Freaking Hell December 16, 2004, Hozzáférés: 2010. május 13.The Making of a Magnificent Delusion – Daniel Knauf Hozzáférés: 2010. május 13.

Knauf az eredetileg játékfilmnek szánt scriptnek a Carnivàle címet adta, ezt a szokatlan helyesírást alkalmazva, hogy kiemelje a történet különösségét. Knauf már az elején kidolgozta a cselekmény főbb vonalait, mint ahogy számos történetelem apróbb részleteit és a végkifejletet is. A 180 oldalas script ugyanakkor kétszer olyan hosszú lett, mint egy átlagos játékfilm hossza, ennek ellenére Knauf úgy érezte, hogy ez még mindig túl rövid ahhoz, hogy eredeti elképzeléseit megvalósítsa. Ezért aztán a forgatókönyv a fiókba került.

Az 1990-es évek közepén néhány tévés cég arra biztatta, hogy sorozat formájában valósítsa meg az ötletet. Így elkészítette a script első részéből a pilot epizódhoz szánt forgatókönyvet, de mivel nem voltak kapcsolatai a televíziós szakmában, újra félre kellett tennie a projektet. Néhány évvel később azonban úgy döntött, ad még egy utolsó esélyt forgatókönyvírói törekvéseinek, és feltöltötte a pilot forgatókönyvét a saját weboldalára. A scriptet végül egy barátja, Scott Winant juttatta el Howard Kleinhez. Számos találkozót és megbeszélést követően Klein úgy ítélte, hogy a Carnivàle televíziós sorozatként ígéretesnek látszik, és felhívta rá az HBO figyelmét. A tévéadónak is tetszett az ötlet, Knaufot azonban túl tapasztalatlannak tartották a tévés szakmában ahhoz, hogy rábízzák a költségvetés teljes felügyeletét, ezért Ronald D. Moort nevezték ki a sorozat felelősének.

A pilot epizód elkészítése 21 napig tartott, és ez képezte az alapját a további cselekményszövésnek. Hosszú kreatív vita vette kezdetét az írók és a tévécsatorna között, ahol végül a második rész forgatásának 14 hónappal való elhalasztásában egyeztek meg.Highlights of the Dan Knauf Chat Episode 1 – Milfay July 17, 2005, Hozzáférés: 2010. május 13.„Character References” - Dan Prestwich & Nicole Yorkin Hozzáférés: 2010. május 13. Az egyik alapvető változtatás Justin atya alakját érintette. Az eredeti elképzelés szerint ő már köztiszteletben álló prédikátor, és inkább visszatérő, mint állandó szereplő lett volna. Az előzetes pilot-változat gondos átolvasása után Knauf és a producerek számára is nyilvánvalóvá vált, hogy tévésorozatban gondolkodva Justin atya karaktere nem eléggé kidolgozott. Ezért úgy döntöttek, egy hétköznapi, kisvárosi metodista lelkészként jelenik majd meg, azaz rangbeli előlépésében egy vagy két évvel visszahelyezik a történetben. Szerepének kiterjesztésével új lehetőségek nyíltak meg, így válhatott nővére, Iris állandó szereplővé. A „Ben Hawkins”- cselekményszálat tekintve csak kisebb változtatás történt, a sztriptíz show-kból élő Dreifuss család bevonása a történetbe; az egyik Carnivàle tanácsadó hívta fel a producerek figyelmét saját kutatásaira, amit az 1930-as években magukat sztriptíz show-kból fenntartó családok életével kapcsolatban végzett.Interview with Daniel Knauf Part 1 Interviewed by Beth Blighton January 12, 2004, Hozzáférés: 2010. május 13.Daniel Knauf in the DVD audio commentary for the episode „Milfay”

Megvalósítás

A Carnivàle az eredeti elképzelés szerint egy három „könyvből” álló trilógia lett volna, melyek mindegyike két-két évadot foglal magába.Solidus: Carnivale Hozzáférés: 2010. május 13. Egy-egy évad 12 részből áll. Mivel az HBO két évadot követően törölte a sorozatot, az eredeti terv nem valósult meg.

Annak köszönhetően, hogy a sorozatot az HBO készítette, a Carnivàle számos előnyben részesült. Mivel az HBO-n nincsenek a filmeket megszakító reklámszünetek, a sorozatnak megvolt az a szabadsága, hogy variálhassa az epizódok hosszát. Bár az epizódok időtartama átlagosan 54 perc, az „Insomnia” hossza 46, míg az „Old Cherry Blossom Road” hossza 59 perces. Az HBO átlagosan 4 millió USD-t fordított egy-egy rész elkészítésére, jelentősen nagyobb összeget, mint amit a legtöbb televíziós sorozat kapni szokott.Funny Business Hozzáférés: 2010. május 13.Dan Knauf Speaks About Carnivale's Cancellation May 11, 2005, Hozzáférés: 2010. május 13. Ennek köszönhetők a produkció értékei, a nagy szereplőgárda, a kültéri forgatások, a cselekmény részletes kidolgozása, és a korhű környezet megteremtése.

A történelmi háttér kidolgozása

Annak érdekében, hogy a Carnivàle-nak az 1930-as évekbe, a Dust Bowl korába helyezett története hiteles legyen, alapos kutatásra és történészek bevonására volt szükség. Ennek megteremtését az HBO pénzbeli támogatása tette lehetővé. Mindezek eredményeképp a kritikák nagyra értékelték a film látványvilágát és kivitelezését. 2004-ben a sorozat négy Emmy-díjat nyert látványtervezés, operatőr, jelmez, valamint smink és frizura kategóriákban.Primetime Awards Nominations available as pdf files, Hozzáférés: 2010. május 13.

Hogy megteremtsék a Dust Bowl (kb. Homokos-medence) száraz és poros világát, csöveken keresztül folyamatosan fújták a füstöt és a port a forgatási helyszíneken. A színészek ruhái rongyosak és koszosak voltak. Egyedül a sorozat első évadában kb. 5000 embert öltöztettek fel. A kreatív csapat 1930-as évekbeli zenéket és rádióadásokat hallgatott és régi magazinokat olvasott, hogy hitelesen tudják visszaadni a kor zenéjét, nyelvezetét és szlengjét. A művészeti részleg nagy számú korabeli katalógust szerzett be bolhapiacokon és antikváriumokból. Figyelmen kívül hagyva a sztori természetfeletti elemeit, egy történész kiválónak értékelte a sorozat korhűségét mind a szereplők életmódját és öltözködését, mind az ételeket, szálláshelyeket, autókat, és összességében az anyagi javakat illetően.„Creating 1934” - Mary Corey Hozzáférés: 2010. május 13.„Dressing the Dust Bowl” - Sara Andrews Ingrassia Hozzáférés: 2010. május 13.

Főszereplők

Szerep Színész Magyar hang Samson Michael J. Anderson Cs. Németh Lajos Ruthie Adrienne Barbeau Rátonyi Hajni Lodz professor Patrick Bauchau Melis Gábor Brother Justin Crowe Clancy Brown Haás Vander Péter Lila Debra Christofferson Biró Anikó Clayton Jones Tim DeKay Lux Ádám Rita Sue Dreifuss Cynthia Ettinger Orosz Anna Libby Dreifuss Carla Gallo Ruttkay Laura Felix 'Stumpy' Dreifuss Toby Huss Tarján Péter Iris Crowe Amy Madigan Kiss Erika Ben Hawkins Nick Stahl Dolmány Attila Henry 'Hack' Scudder John Savage Nagy Gábor

A Carnivàle az 1930-as évek Amerikájában játszódik a Dust Bowl idején. A két cselekményszál, az utazó vándorcirkusz és a kaliforniai prédikátor története lassan egymásba fonódik. Az első évadban 15 főszereplőt láthatunk, a második évad 13 fő karaktert szerepeltet és számos mellékalakot visszatérő szerepekben. A legtöbb karakter háttértörténete már a sorozat forgatása előtt elkészült, de nem lett beépítve a műsor látható szerkezetébe.