Gröbenzell város Németországban, Bajorország tartományban, a Fürstenfeldbruck kormányzati kerületben, 16kilométer távolságban északnyugatra München központjától.
Délen átmenet nélkül Puchheim községgel, keleten közvetlenül München Lochhausen városrészével határos. Gröbenzell egy zöld kertváros, ezt az ingatlanhirdetésekben kiemelik. Gröbenzell testvérvárosai Magyarországon Pilisvörösvár (itt található hazánk jelenlegi legnagyobb lélekszámú német kisebbsége – 2001-ben a 12514 lakosból 2170 fő) és Franciaországban Garches (Hauts-de-Seine).
Története thumb|Die Hexe (Boszorkány) történelmi hangulatú, zenés vendéglő a vasútnál A környék népei a kelták (kb. i. e. 400 – i. e. 15), rómaiak (i. e. 50 – 476), bajorok (500 – jelenleg).
1560 körül V. Albert bajor herceg létesítette a vámállomást ezen a helyen "Gröbenhüterhaus" néven, s ami a 19. század elejéig működött. Egy 1725-ben kelt okmány hivatkozik először Gröbenzellre, amely szerint nevét a Gröben patakról (Gröbenbach) és a vámállomásról (Zoll) kapta. Akkor még egy egyedülálló épület felügyelte az útvonal építését Lochhausen és Olching között. A község címere ezért egy vámsorompót ábrázol egy patak felett.Beschreibung und Geschichte des Gemeindewappens
Kezdetben csak a mocsaras talajon faágakra alapozott, 120 cm magas kavicsréteggel borított, 3 méter széles út karbantartása volt a feladat. 1632-ben, miután a svédek leégették, újjá kellett építeni a vámházat. 1632-ben megnyitották az utat a sókereskedelemnek és bevezették az útvámot. 1766-ig működött a vámállomás, majd vámok újrarendezésével felszámolták. Az épületet elhanyagolták, 1846-ban kellett felújítani.
1888-ban Dr. Troll jogtanácsos vásárolta meg a ma is "Gröbenzeller Hof" néven ismert épületet. Dr. Troll halála után Michael Böhmer bérelte, ma a Böhmer család tulajdona. 1898 novemberében létesült a gröbenzelli vasútállomás Dr. Troll és a Böhmer testvérek kérésére.
A 19. század közepén épültek az első magántulajdonú lakóépületek. Nyaralókkal bővült 1904-ben a település, később ezeket télen is lakhatóvá tették a müncheni tulajdonosok. 1905-ben megnyílt az első vegyeskereskedés.
A München-Augsburg-vasútvonal 1840-es építésével fellendült a tőzeg kitermelése a környékbeli mocsarakból. A tőzeget értékesíteni tudták a Bajor Királyi Államvasutaknak (Königlich Bayerische Staatseisenbahn). Az 1900-as évek elején építették a közeli Puchheimben Dél-Németország első repülőterét. thumb|right|Russenbrücke (Orosz híd) thumb|left|Bajorország első repülőtere (1910-1914) Az I. világháború idején a repülőtéren orosz és francia hadifoglyokat helyeztek el. Ez volt 1914 és 1920 között Bajorország második legnagyobb hadifogolytábora. A hadifoglyok a környék mocsarainak lecsapolásán és a nagyszámú patak szabályozásánál dolgoztak. A „Russenbrücke” (Orosz híd) műemlék az orosz hadifoglyok munkája.
A II. világháborúig Gröbenzell elsősorban a tőzegkitermelők települése volt. A háború után a menekültek és a Kelet-Közép-Európából kitelepített németek (időközben többnyire lebontott) házai épültek. Az önálló község csak 1952-ben jött létre. A mai, modern Gröbenzell az 1960-70-es években körülbelül 250 sorház építésével indult. Ezek és a következő lakóépületek tették Gröbenzellt München úgynevezett „alvóvárosává”, ahol a lakók többsége napközben Münchenben dolgozik és csak estefelé térnek haza.
A Német-Magyar Egyesület több mint 20 éve, 1989-ben alakult Gröbenzellben.
Népesség
Gazdaság
thumb|Heti piac minden pénteken a városháza előtt A keleti határon, a München felé vezető főútvonal mellett létesült a gröbenzelli ipartelepülés. A nagy diszkontáruház-láncok (Aldi, Lidl, DM, Tengelmann) mellett középvállalatok, szolgáltató üzemek működnek ezen az ipartelepen. thumb|left|Kirchenstraße A község központjában több bajor pékség, cukrászüzemek, gyógyszertárak, optikusok, könyvesboltok, utazási irodák, orvosi rendelők működnek. Minden pénteken a városháza előtti téren az őstermelők zöldséget, gyümölcsöt és egyéb élelmiszert árulnak.
Gröbenzellben tartják több mint 17 év óta Bajorország legnagyobb antikvár könyvpiacát 1200 m² területen adományozott könyvvel. A bevételt helybeli és nemzetközi segélyprojektek finanszírozására fordítják.Bayerns größter Bücherflohmarkt, bayregio.de
Látnivalók thumb|left|upright|Keresztelő Szent János templom, Gröbenzell jelképe thumb|upright|Zachäuskirche von Becker
Gröbenzelli tőzegmúzeumGröbenzeller Torfmuseum központi helyen, a városházzal szemben, a régi iskolaépület emeletén. Keresztelő Szent János katolikus templom, Gröbenzell jelképe (épült 1925-ben) Zachäus evangélikus templom, 1955-ben épült. Oroszok hídja, (Russenbrücke): Jugendstil-dekor az északi községhatáron. 1916-ban építették francia és orosz hadifoglyok (Zillerhofstraße, Eschenrieder Straße). Gerhart Hauptmann emlékmű
Politika A községi tanács 24 tagból áll, összetétele a 2008. március 2-ai választások után. Zárójelben a változások 2002 óta. Szavazatok: 9064 érvényes és 203 érvénytelen. Választásra jogosultak: . Részvételi arány: 60,16%.
CSU – 11 hely (=) SPD – 4 hely (-1) Grüne – 5 hely (+1) FWG – 2 hely (=) FDP – 1 hely (=) UWG – 1 hely (=)
1. Polgármester 2004 decembere óta Dieter Rubenbauer (CSU).
thumb|left|Gröbenzell központja a gyorsvasút állomásról nézve
Közlekedés Gröbenzell autópálya kapcsolata: Dachau/Fürstenfeldbruck vagy Lochhausen/Langwied (A8-as autópálya), (A99-es autópálya).
Müncheni S-Bahn: S3 (Mammendorf – Holzkirchen) (Münchner Verkehrs- und Tarifverbund). München belvárosa 20 perc alatt elérhető, munkanapokon (munkaidő kezdetén és végén) 10 perces ütemben, máskor 20 percenként közlekedik.
Iskolák thumb|right|Gimnázium Állami iskolák Ährenfeldschule, általános iskola Általános iskola, Bernhard-Rößner-Straße Gröbenzelli gimnáziumGimnázium Gröbenzell Gröbenbachschule Gröbenzell, általános iskola (280 tanuló)
Magániskolák Rudolf-Steiner-Schule Gröbenzell, (Waldorfschule, Waldorf-pedagógia)
Egyéb iskolák Gröbenzelli zeneiskola VHS Gröbenzell
Sport 1. SC Gröbenzell e.V.1.SC Gröbenzell FC Grün-Weiß Gröbenzell e.V. tenisz HCD Gröbenzell (női kézilabda) Fechtclub Gröbenzell e.V. – vívóklub SSV Almrausch Gröbenzell e.V. (Schützenverein, céllövés) TC Edelweiß e.V. tenisz
Ismert személyek Tudomány és gazdaság
Prof. Dr. Burkhard Göschel, volt fejlesztési igazgató BMW Group AG, gépész professzor, Formel-1 gyártók elnöke(GPMA) Prof. Rudolf Bayer, Ph.D., informatikus, adatbankok szakértője, a B-Baum feltalálója, Prof. Emeritus, TU-MünchenTU-München, Lehrstuhl Prof. Bayer, Ph.D
Művészet és kultúra Hermann Edler von Koch auf Rohrbach †, községi területek adományozója Gregor König, pap (Keresztelő Szent János templom) Werner Tiki Küstenmacher, evangélikus pap, író és karikaturista Josef Fottner †, festő Volker Prechtel †, színész, (Hollywood) (Der Name der Rose) und Martin Gregor-Dellin †, író Barbara Schöneberger, TV moderátor Schandmaul, Folkrockband Günter Mack †, színész Otto Zierer †, író Wolf Euba, író, Monika Baumgartner, színész Hubert Elsässer, szobrász
Politika
Dieter Rubenbauer, polgármester Reinhold Bocklet, Jogász, a bajor parlament képviselője, volt német miniszter Martin Runge, a bajor parlament képviselője, publicista
Testvérvárosai Pilisvörösvár, Magyarország Garches, Franciaország
Források
További információk Gröbenzell története Gröbenzell képekben Tőzegmúzeum Gröbenzell Die Hexe – zenés történelmi vendéglő Waldorfschule Gröbenzell Gimnázium Gröbenzell Gröbenhüter – hagyományörző egyesület Német-Magyar-Egyesület DUV Deutsch-Ungarischer Verein Gröbenzell e.V. Gröbenzell cimere 1. Sc Gröbenzell
Kategória:Bajorország települései