Xankəndi (), vagy másképp Sztepanakert (; (Sztyepanakert)) város Azerbajdzsánban. Hegyi-Karabah Köztársaság fővárosa volt 1994-2023 között. 2023 októberében gyakorlatilag kihalt, szellemvárossá vált, a közel 50 ezerből csupán néhány száz fő lakosa maradt.Sztyepanakert szellemvárossá vált
Története 1994-ben lett Hegyi-Karabah Köztársaság fővárosa. 200px|thumb|bal|Az azeri elnök felvonja az azeri lobogót İlham Əliyev azeri elnök 2023. október 15-én látogatást tett a városban. Megtaposta a hegyi-karabahi zászlót illetve felhúzta az azeri zászlót, jelképezve, hogy legyőzték az örményeket.Videón, ahogy az azeri diktátor katonai egyenruhában végigtrappol a karabahi örmények zászlaján
A város visszafoglalását követően eltávolították az összes örményekhez köthető emlékművet, számtalan a korábbi arcahi de-facto államhoz kapcsolódó épületet leromboltak, többek között a parlament épületét, és a mellette lévő Szabadságharcosok Egyesületének épületét is. lerombolták az egykori külügyminisztériumot is, a kormányzat épületét, és a város két templomát. Bizonyos épületeket csak átalakítottak, de vannak olyanok is, amik - habár a szeparatista kormányzat alatt épültek - hasznosították őket. Ilyen az Ameriabank épülete.
A város történelmi negyedét teljesen lerombolták, ahol kialakították a Győzelem Parkot, melynek központi eleme egy diadalív lett.
Hozzákezdtek egy drótkötélpályás felvonó építéséhez, ami Şuşa városával biztosít összeköttetést.
Nevének eredete 200px|thumb|A város címere 2023-ig Sztepanakertet korábban Vararakn-nak hívták (jelentése korai tavasz), első írásos említése a középkorból származik. Az azerbajdzsáni állítások szerint azonban a 18. századnál előbb nem létezett itt település. Az ő véleményük úgy tartja, Sztepanakertet először azeriek alapították Xanın kəndi (Káni falu) néven.
Örmény nevét a város 1923-ban Sztyepan Sahumján örmény származású bolsevik forradalmár után kapta.The Ambivalence of Shahumyan: Armenia’s Bolshevik Ghost (EVN Report)
Népesség Népességének változása
Etnikumok Lakosságának zöme örmény volt 2023 szeptemberéig, amikor Örményországba menekült mindenki. A városnak egykoron volt tatár etnikumú kolóniája is, amely mára teljesen asszimilálódott.КАВКАЗСКИЙ КАЛЕНДАРЬ. НА 1915 ГОД
Az azeri lakosság 2023 októberétől folyamatosan települ vissza a városba.
Gazdaság A kilencvenes évek háborús időszaka előtt a város gazdasága többnyire a környező területek mezőgazdaságán, selyemiparán és borkészítésén alapult. Az ezekhez kapcsolódó ipar a háborúban többnyire megsemmisült. Az elmúlt években azonban, köszönhetően az örmény diaszpóra által küldött pénzeknek és befektetéseknek, kezd beindulni a város gazdasága és némileg mérsékeltebb ütemben a turizmusa is. Számos szálloda nyílt, az ausztrál-örmény Jack Abolakian vezette Hotel Nairihez hasonlóan.
További információk
Jegyzetek
Kategória:Hegyi-Karabah Kategória:Azerbajdzsán települései Kategória:Szellemvárosok