Caen (kiejtése IPA: [kɑ̃], kb. „kan”) franciaországi város, egyben alsó szintű közigazgatási egység, azaz község. Normandia régió Calvados megyéjének székhelye (prefektúra). Fontos ipari és kereskedelmi centrum. Tizenkét kilométerre fekszik a La Manche-csatorna partjától, de a közepes méretű tengeri hajók a kiépített hajócsatornán át eljutnak a kikötőjébe. Franciaország kulturális és történelmi városa címet viseli.
Története
A város Hódító Vilmos normandiai hercegnek köszönheti fejlődését, aki nehezen megszerzett hercegsége fővárosává tette az akkor még épphogy létező települést. Vilmos házasságon kívül született, ugyanakkor keményen meg kellett vívnia apja, I. Róbert hercegi címének megörökléséért. Ráadásul Flandriai Matilda hercegnővel kötött házasságához a pápa nem járult hozzá, sőt kiátkozta a hercegi párt. Vilmos hatalmas várat épített az Orne folyó fölé magasodó dombra, s amikor a bencés szerzetesek közvetítésével a pápa visszavonta az átkot, engesztelésül két nagy apátságot hozott létre a városban, egyet a férfiaknak, egyet a nőknek. Ettől kezdve lett Normandia egyik legjelentősebb városa.
A második világháborúban a normandiai partraszállás után Caen elfoglalása volt az egyik első cél. A két hónapig tartó csatában a város szinte teljesen elpusztult. Hatalmas áldozatokkal, nagy erőfeszítésekkel azonban helyreállították a világhírű műemlékeket, modern várost hoztak létre a régi helyén.
Demográfia Év Lakosság 1793 34 805 1800 30 923 1806 36 231 1821 36 644 1831 39 140 1841 43 079 1846 44 087 1851 45 280 1856 41 394 Év Lakosság 1861 43 740 1866 41 564 1872 41 210 1876 41 181 1881 41 508 1886 43 809 1891 45 201 1896 45 380 Év Lakosság 1901 44 794 1906 44 442 1911 46 934 1921 53 743 1926 54 128 1931 57 528 1936 61 334 1946 51 445 Év Lakosság 1954 67 851 1962 91 336 1968 110 262 1975 119 640 1982 112 846 1990 113 987 1999 108 900 2006 113 249 2010 108 954
Látnivalók bélyeg|balra|200px|Szentháromság-templom, a női kolostor fő temploma A vár (Le Chateau) – a várat 1060-ban Hódító Vilmos építette. Az 1944-es harcokban súlyosan megsérült vár egyes részeit eredeti, nagy részét 15. századbeli formájában építették újjá. A két bejáratát barbakánok védelmezik. A város felőli főbejáratot kis kerek torony őrzi. A vár területén több épület is található, ilyen a Szent György-kápolna, mely a 12. században épült, a Musée des Beaux-Arts, amely a város szépművészeti múzeuma. A Musée de Normandie, ahol népművészeti és régészeti kiállítás kapott helyet, a Salle de l’Échiquier, amely a hercegi bíróság székhelye volt, a donjonnak csak az alapjai vannak meg a 11. századból, a tornyot a francia forradalom dühe semmisítette meg. Szent Péter-templom – alapjait a 13. században rakták le, de majdnem 300 éven keresztül bővítették. 78 méter magas harangtornya 1308-ban készült. Hotel d’Escoville – 16. századi kereskedőház. Abbaye aux Hommes – Hódító Vilmos által 1066-ban alapított apátság, az apátsági templom, az Szent István-templom, 1077-ben lett felszentelve. A hugenották majdnem földig rombolták, de az apátok újjáépítették. Abbaye aux Dames – a férfiak apátságával egyidős női kolostor, fő temploma a Szentháromság-templom Szent Miklós-templom Szent János-templom Le Mémoriál – a város határában lévő háborús emlékmű, hatalmas békemúzeum, nagyszabású történelmi kiállítás, amely elsősorban a két világháború, a kettő közötti időszak, s különösen a második, Caen városát elpusztító háború borzalmaira emlékeztet, magába foglalja a német parancsnoki bunkert is.
Közlekedés A városban kötöttpályás busz is közlekedik.
Oktatás École de management de Normandie
Híres emberek François de Malherbe (1555–1628), költő Pierre Varignon (1654–1722), matematikus és fizikus. Estienne Roger (1665–1722), nyomdász, könyvkereskedő és kottakiadó Daniel Auber ((1782–1871), zeneszerző, Jean-Pierre Jaussaud (1937–2021), autóversenyző Lucie Castets (1987–), közgazdász és politikus Charles Alfred Bertauld (1812–1882), jogász, a város korábbi polgármestere
Testvérvárosok
- Pernik - Nashville - Alexandria (Virginia) – Coventry – Portsmouth – Würzburg - Thiès
Jegyzetek
További információk A város honlapja
Kapcsolódó szócikkek Gare de Caen-Saint-Martin Gare de Caen-Saint-Pierre
Kategória:Calvados megye települései Kategória:Prefektúrák Franciaországban