A 29. Arany Málna-gálán (Razzies) – egyfajta ellen-Oscar-díjként – az amerikai filmipar 2008. évi legrosszabb filmjeit, illetve azok alkotóit díjazták tíz kategóriában. A „győztesek” kihirdetésére 2009. február 21-én, a 81. Oscar-gála előtti napon került sor a hollywoodi Barnsdall Gallery Színházában. Az értékelésben az USA 45 államában és 19 külföldi országban élő 657 filmrajongó, kritikus, újságíró és filmes szakember G.R.A.F.-tag vett részt.

A jelöléseket 2009. január 21-én hozták nyilvánosságra. A legtöbb jelölést – összesen hetet – a Love Guru című filmvígjáték kapta; azt 6 jelöléssel az előző évek kasszasikereit parodizáló Katasztrófafilm és 5 jelöléssel az elmúlt évek szuperfilmjeit parodizáló Spárta a köbön követte. (Éppen az alapötlet és az azonos produceri kör miatt e két alkotást két kategóriában is közösen jelölték.) Ugyancsak 5-5 jelölést kapott A dögös és a dög című romantikus vígjáték, valamint a német-kanadai-amerikai koprodukcióban készült kalandfilm, A király nevében.

A díjakat John Wilson, a díj megalapítója adta át. A Love Guru nyerte meg a legtöbb díjat, a legrosszabb film, a legrosszabb férfi főszereplő és a legrosszabb forgatókönyv kategóriában. Paris Hilton három díjat kapott, a legrosszabb női főszereplő, a legrosszabb női mellékszereplő, illetve a legrosszabb filmes páros kategóriákban, ezzel az előző év nyertesével, Eddie Murphy-vel együtt holtversenyben tartja az egy adott díjátadón színész által elnyert Arany Málna díjak rekordját. Pierce Brosnan kapta a legrosszabb férfi mellékszereplőnek járó díjat a Mamma Mia! című romantikus vígjátékban nyújtott alakításáért. Az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága „győzött” a legrosszabb előzményfilmnek, remake-nek, koppintásnak vagy folytatásnak szánt kategóriában. Uwe Boll német rendező, forgatókönyvíró, producer szerezte meg a legrosszabb rendezőnek járó díjat az 1968 Tunnel Rats, A király nevében és a Postal című filmekért, egyben megkapta a legrosszabb életmű különdíját is.

Díjazottak és jelöltek „Győztes” Kategória „Győztesek” és jelöltekLegrosszabb filmLove Guru, producer: Mike Myers és Gary Barber (Paramount)A dögös és a dög, producer: Hadeel Reda, Neal Ramer, Victoria Nevinny és Myles Nestel (Regent Releasing) Az esemény, producer: Barry Mendel, Sam Mercer és M. Night Shyamalan (20th Century Fox)A király nevében, producer: Uwe Boll, Dan Clarke, Shawn Williamson és Wolfgang Herold (Boll KG/Brightlight Pictures)Katasztrófafilm, producer: Jason Friedberg, Aaron Seltzer és Peter Safran (Lionsgate) (megosztva)Spárta a köbön, producer: Jason Friedberg, Aaron Seltzer és Peter Safran (20th Century Fox) (megosztva)Legrosszabb előzményfilm, remake, koppintás vagy folytatásIndiana Jones és a kristálykoponya királysága, producer: Frank Marshall, George Lucas és Kathleen Kennedy (Paramount)Amikor megállt a Föld, producer: Erwin Stoff, Paul Harris Boardman és Gregory Goodman (20th Century Fox) – az 1951-es A nap, mikor megállt a Föld remake-jeCsillagok háborúja: Klónok háborúja, producer: George Lucas és Catherine Winder (Warner Bros.)Katasztrófafilm, producer: Jason Friedberg, Aaron Seltzer és Peter Safran (Lionsgate) (megosztva)Spárta a köbön, producer: Jason Friedberg, Aaron Seltzer és Peter Safran (20th Century Fox) (megosztva)Speed Racer – Totál turbó, producer: Larry Wachowski, Andy Wachowski, Joel Silver és Grant Hill (Warner Bros.) Legrosszabb férfi főszereplőMike Myers – Love GuruMark Wahlberg – Az esemény és Max Payne – Egyszemélyes háborúLarry the Cable Guy – Witless ProtectionEddie Murphy – Az üresfejűAl Pacino – 88 perc és A törvény gyilkosa Legrosszabb női főszereplőParis Hilton – A dögös és a dögJessica Alba – A szem és Love GuruCameron Diaz – Míg a jackpot el nem választKate Hudson – Bolondok aranya és A spanom csajaA Nők című film szereplőgárdája (Annette Bening, Eva Mendes, Debra Messing, Jada Pinkett Smith és Meg Ryan) Legrosszabb férfi mellékszereplőPierce Brosnan – Mamma Mia!Uwe Boll (mint önmaga) – PostalBen Kingsley – Love Guru, Bódulat és Jó üzlet a háborúBurt Reynolds – Pókerpárbaj és A király nevébenVerne Troyer – Love Guru ésPostal Legrosszabb női mellékszereplőParis Hilton – Repo! – A genetikus operaCarmen Electra – Katasztrófafilm és Spárta a köbönKim Kardashian – KatasztrófafilmJenny McCarthy – Witless ProtectionLeelee Sobieski – 88 perc és A király nevébenLegrosszabb filmes párosParis Hilton és Christine Lakin vagy Joel David Moore – A dögös és a dögUwe Boll és „bármely színész, kamera vagy forgatókönyv”Cameron Diaz és Ashton Kutcher – Míg a jackpot el nem választLarry the Cable Guy és Jenny McCarthy – Witless ProtectionEddie Murphy Az üresfejű című filmben (önmaga oldalán)Legrosszabb rendezőUwe Boll – 1968 Tunnel Rats, A király nevében és PostalMarco Schnabel – Love GuruJason Friedberg és Aaron Seltzer – Katasztrófafilm és Spárta a köbönTom Putnam – A dögös és a dögM. Night Shyamalan – Az eseményLegrosszabb forgatókönyvLove Guru, írta: Mike Myers és Graham GordyKatasztrófafilm és Spárta a köbön (megosztva), írta: Jason Friedberg és Aaron SeltzerAz esemény, írta: M. Night ShyamalanA dögös és a dög, írta: Heidi FerrerA király nevében, írta: Doug TaylorLegrosszabb életmű díjaUwe Boll – „Németország válasza Ed Wood-ra”

A kategóriákban előforduló filmek Jelölés Díj Magyar cím Eredeti cím 7 3 Love Guru The Love Guru 6 0 Katasztrófafilm Disaster Movie 5 2 A dögös és a dög The Hottie and the Nottie 5 1 A király nevében In the Name of the King: A Dungeon Siege Tale 5 0 Spárta a köbön Meet the Spartans 4 0 Az esemény The Happening 3 1    ––– Postal 2 0 88 perc 88 Minutes 2 0 Az üresfejű Meet Dave 2 0 Míg a jackpot el nem választ What Happens in Vegas 2 0    ––– Witless Protection 1 1    ––– 1968 Tunnel Rats 1 1 Indiana Jones és a kristálykoponya királysága Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull 1 1 Mamma Mia! Mamma Mia! 1 1 Repo! – A genetikus opera Repo! The Genetic Opera 1 0 A spanom csaja My Best Friend's Girl 1 0 A szem The Eye 1 0 A törvény gyilkosa Righteous Kill 1 0 Amikor megállt a Föld The Day the Earth Stood Still 1 0 Bódulat The Wackness 1 0 Bolondok aranya Fool's Gold 1 0 Csillagok háborúja: Klónok háborúja Star Wars: The Clone Wars 1 0 Jó üzlet a háború War, Inc. 1 0 Nők The Women 1 0 Max Payne – Egyszemélyes háború Max Payne 1 0 Pókerpárbaj Deal 1 0 Speed Racer – Totál turbó Speed Racer

Jegyzetek

Források

További információk Az Arany Málna díj honlapja A jelöltek és díjak listája az Internet Movie Database-en

Kapcsolódó szócikkek

Amerikai filmművészet 2008 a filmművészetben 81. Oscar-gála 66. Golden Globe-gála

Kategória:Arany Málna-gálák Aranymalna