Hámori Gabriella (Szarvas, 1978. november 1. –) Jászai Mari-díjas magyar színésznő.
Életpályája
2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Marton Lászlónál tanult. Az egyetemi évek alatt bizonyította tehetségét, a Pesti Színházban szerepelt a Tótékban. A Vígszínházban a Bűn és bűnhődésben játszott. 2001–2004 között a Radnóti Miklós Színház tagja volt. 2004–2026 között az Örkény István Színház tagja, amelynek vezető színésznője. 2011-ben kísérletező alkat lévén megpróbált Los Angelesben és Berlinben is érvényesülni, a német fővárosban párjával, Márton Dávid magyar színházi rendezővel élt együtt. Játszott a Márton Dávid rendezte Macbeth című darabban a berlini Volksühne színházban német nyelven.
A 2003 óta az egyik legfoglalkoztatottabb magyar filmszínésznő, az országos népszerűséget Bergendi Péter vígjátéka, az Állítsátok meg Terézanyut! hozta el számára, amelyben a főszerepet alakította. Számtalan filmbéli alakítását díjazták itthon és külföldön is. Pályáját statisztaként kezdte. Több amerikai szuperprodukció szerepére is esélyes volt: az Oscar-díjas Danny Boyle elküldte neki a Transz című filmje teljes forgatókönyvét, a Mission: Impossible – Titkos nemzet című filmben pedig a női főszerepre hallgatták meg. Utóbbi szerepet – Tom Cruise partnerét játszva – végül a svéd Rebecca Ferguson alakította.
2012 és 2014 között Berlin és Budapest között ingázott. 2014 tavaszán az Örkény Színházban bemutatásra kerülő Stuart Mária című Schiller-dráma címszerepe miatt tért haza. Első poplemeze Nem örmény népzene címmel 2014 őszén jelent meg. Az albumon szereplő dalok közül számtalan szerzemény szövegét saját maga írta. A "Mindenki mindent akar" című dalt külföldi rádiók is játszották, Paul Smith manchesteri rádiós műsorvezető Through The Curtain Show című rádióműsorában is hallható volt. Professzionális szinten játszik fuvolán.
2015-ben az A-kategóriás 39. Montreali World Filmfesztiválon mutatták be a Vékes Csaba rendezte Ál(l)omás című rövidfilmet, amelyben főszerepet alakít Lázár Kati és Máté Gábor oldalán.
Családja Volt élettársa Juhász Péter, az Együtt – a Korszakváltók Pártja elnöke. 2017 decemberében született meg közös kislányuk, Lotti.Juhász Pétertől vár gyermeket Hámori Gabriella (blikk.hu, 2017.05.22)Megszületett Juhász Péter és Hámori Gabriella gyermeke (hvg.hu, 2017.12.16)
Színházi szerepei
Singer: Bolond Gimpel....Neta; Bárány Weiss: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása... ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják De Sade úr betanításában és ahogy azt a Gyulai Éjszakai Színtársulat színjátszói előadják ezerkilencszázkilencvenkilenc augusztusában.... Wedekind: A tavasz ébredése....Bergmann Wendla Örkény István: Tóték....Ágika Molière: Képzelt beteg....Lujzácska Euripidész: Alkésztisz.... Molnár Ferenc: Liliom....Juli Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés....Szonya Joyce: Számkivetettek....Brigid McDonagh: A kripli....Helen Hauptman: Patkányok....Walburga Füst-Darvasi: Störr kapitány....Miss Borton Molnár Ferenc: Az ördög....Selyem Cinka Pintér Béla: Parasztopera....A menyasszony Jahnn: Medea....Dajka Klesit: A bosszú (A Schroffenstein-család)....Ágnes Dosztojevszkij: Fehér éjszakák....A lány Wedekind: Lulu....Lulu Csehov: Sirály....Zarecsnaja, Nyina Mihajlovna, fiatal lány Brecht: Filléres opera....Polly Gombrowicz: Yvonne, Burgundi hercegnő....Yvonne Molnár Ferenc: Az üvegcipő....Irma Euripidész-Szophoklész: Élektra....Élektra William Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én...Viola Koljada: Szibéria Transz....Olga Szép Ernő: Kávécsarnok....Egy kisasszony Kárpáti Péter: Búvárszínház....Gigi Keun: A műselyemlány....Doris Molière: Mizantróp....Célimene Feydeau: A hülyéje....Armandine Crouch-McDermot-Hoffmann: Jógyerekek képeskönyve....Robika Máthé Zsolt: Virrasztó éji felleg.... Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline....Erna; Juanita Kaurismäki-Murger: Bohémélet....Mimi Tasnádi-Várady-Dömötör: Kihagyhatatlan.... Csehov: Ványa bácsi....Jelena Andrejevna Fő az illúzió.... Bíró Kriszta: Nőnyugat.... Ravenhill: A termék....
Egyéb színházi szerepei Fekete Péter (1997) Egy szobalány Londonban – Felolvasószínház (2003)
Filmjei A leghíresebb éjszaka (2000) Jadviga párnája (2000) I love Budapest (2001) Valami Amerika (2002) Ott vagy még? (2002) Magyar szépség (2003) Karácsony verse (2003) Szezon (2004) Állítsátok meg Terézanyut! (2004) A miskolci boniésklájd (2004) Csodálatos vadállatok (2005) Örkény lexikon (2006) Konrád György: Fenn a hegyen (2006) Nyugat 100 – Nyugat mesék (2008) Eszter hagyatéka (2008) Kaméleon (2008) Utolsó jelentés Annáról (2009) Budapest (2009) Szinglik éjszakája (2009) Téli nap (2010) A vizsga (2011) Blindfolded (2014) Ál(l)omás (2015) Trezor (2018) Post Mortem (2021) A legjobb tudomásom szerint (2021) A játszma (2022)
Szinkronszerepei A panamai szabó: Marta - Leonor Varela A velencei kalmár: Jessica - Zuleikha Robinson Én kicsi pónim: Varázslatos barátság: Celestia hercegnő 40 éves szűz: Marla - Kat Dennings Manderlay: Grace Margaret Mulligan - Bryce Dallas Howard Ruben Brandt, a gyűjtő: Mimi (az animációs karakter magyar és nemzetközi hangja)Pozsonyi Janka: Ruben Brandt jön, lát, és mindent vihet Milorad Krstić alkotása az év egyik legjobb filmje lehet, magyar.film.hu - 2018. május 3.
CD-k és hangoskönyvek A Grimm testvérek legszebb meséi Disney: A szépség és a szörnyeteg
Díjai, elismerései Legígéretesebb pályakezdő (Filmszemle) (2000) Színikritikusok díja - Liliom (2001) Soós Imre-díj (2005) Pesti Műsor-díj (2005) Mensáros-díj (2006) Gundel-díj (2006) Színikritikusok díja - a legjobb női alakításért (Élektra) (2006) Színikritikusok díja - a legjobb női alakításért (Az üvegcipő) (2006) Brighella-díj (Vidor Fesztivál) (2006) 56. Berlinale - Berlini Nemzetközi Filmfesztivál- Magyar Shootin Star (2006) Story Ötcsillag-díj (2007) Jászai Mari-díj (2007) Junior Prima díj (2008) Arany Medál díj – „Az év hazai színésznője” (2009, 2012) New York-i Gotham Screen Nemzetközi Filmfesztivál - A legjobb színésznő díja (2012) /A vizsga/ Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál - A legjobb színésznő (2012) /A vizsga/ Magyar Filmdíj – A legjobb női főszereplő (2022) /A legjobb tudomásom szerint/ Magyar Filmdíj – A legjobb női mellékszereplő (2022) /A játszma/
Jegyzetek
Források
További információk Örkény Színház Végletes finomság (Filmkultúra-interjú, 2004) Hámori Gabriella: Nekem nincsen problémám a dolgokkal – életműinterjú ([origo] filmklub, 2009. május 8.)] Az évtized legjobb női a magyar filmben
Hámori Gabriella honlapja Filmtekercs.hu
Kategória:Magyar színésznők Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Szarvasiak Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Soós Imre-díjasok Kategória:Gundel művészeti díjasok Kategória:Mensáros László-díjasok Kategória:Story-ötcsillagosok Kategória:Junior Prima díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Arany Medál díjasok